Társalkodó, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)

1845-01-23 / 7. szám

Hasonló sorsra jutottak a’ Hajdú, Jász, Kun , Fiume és Bukkari szabad kerületek , Turmező , szepességi XVI. város és szabad községek iránt készített rendezési munká­latok , mert ezek is szintúgy mint a’ szab. kir. városok, egye­dül a’jövő törvényhozás utján , felsége kegy. kir. hozzájá­­rultával várják szebb politikai jövendőjüket. (Vége köv.) Csak­ természetesen ! (folyt.) Így ügeténk vígan ’s a’ kocsihoz mindinkább közele­dőnk ; de mielőtt utolértük, lovamat lassú lépésre vettem, barátomnak időt hagyandó , hogy ülését kissé szabályozza ’s igy a’ hölgyek mellett illően haladjon el. Schmidle annyi­ra lélekzeten kívül volt, hogy kérdésemre, hogyan van? csak lassú fejbiczczentéssel ’s igen mesterkélt mosolylyal felelhetett. A’ nyeregben bajjal helyreigazitá magát, sü­vegét m­egegyenesité ’s a’ kengyelt, mint illik , lábra fogá. ,Kedves Schmidler, mondám azután , ,a’ kocsihoz érve , te balra, hol a’ fiatal hölgy ül , én jobbra lovaglunk. Most azonban szedd magad öszsze, hogy kudarczot a’ szó szo­ros értelmében ne valljunk. Én lassan vágtatva elindulok , te szinte azt teszed, gebéd jobb zabláját kissé meghúzva, bal czombodat a’ hevederhez erősen szorítva ’s jobb lábad­dal lovadat kissé megsarkantyúzva. Érted V Schmidle fe­jével intett. ,N­a szerencsésen haladunk el a’ kocsi mellett*, folytatám, ,hires lovagnak mutatkozál ’s azután M.benmi­sem fog hi­ányozni. Még egyet! Ha el hagytuk a’ kocsit, rajta kell lennünk , miszerint a’ hölgyek szemei elől eltűn­jünk , nehogy ügyetlen ülésedet bírálat alá vehessék. Én hát sebesen elvágtatok ’s ha érzed , hogy kissé tágan ülsz a’ nyeregben, isten nevében fogózkodjál a’ serénybe ’s lova­dat ereszd az enyim után, nem fog világba elszaladni. Illy intésekkel elkészülve , Schmidle megigéré megtenni a’ lehetségest ’s a’ futást elkezdők. Lovát balra szerencsé­sen inditá vágtatásnak ’s a’ futás az ügetésnél jobban látszék neki tetszeni. Megkísértő fejét felém fordítani, örömét nyá­jas arczczal kifejezendő; de csak odáig vihető a’ dolgot, hogy szemeit felforgató. Most utólértütk a’kocsit. Én jobb­ra kanyarodám , Schmidle lova szerencsére nem követé az enyimet, mitől pedig tartottam; csak azt láttam , hogy az állat hátra konyitá füleit ’s erősebben vágtatott, midőn ész­­revevé , hogy én nem vagyok többé mellette. Nem sokára a’ kocsinál voltam ’s e’ perezben barátomból természetesen mitsem láttam többé. Mit csinált, nem tudtam. De az nem akart tetszeni, hogy a’ hölgyek a’ kocsiban kandián ne­vetve balra kinéztek, a’ kocsis pedig bőgve kacza­­gott a’ bakon. Lovamat meg akarám már állítani ’s más ol­dalra lovagolni, mert mást nem gondolhatok, mint hogy Schmidle a’ kocsi mellett üget a’ gebén, azután, termé­szetesen a’ legnevetségesebben ülve , udvarlót játszandó. De nem is jöttem még ezen gondolatra, szegény barátom lova máris balra sebes vágtatva kibukott a’ kocsi mellől ’s töké­letesen ragadva száguldott az utón. A’ két hölgy utána né­zett és szintolly hangosan, mint a’ kocsis, kaczagott. Ez ugyan elejénte boszantott, utóbb azonban meg kelle bocsá­­tanom vidorságukat, mert Schmidle nyomom­ nevetségesen ült lován. Kengyel-és kantártartásról szó sem lehete többé. Lábszárait a’ ló lágyékába görcsösen szorítva tartá ; fel­teste egészen elől volt ’s két karjával a’ ló nyakát fogta kö­rül. Azonkal süveg nélkül lovagolt ’s haja a’ szélben lengett. E’ különös ülést természetesen nem nézhetem, hanem meg­­sarkantyuzva lovamat, mint az állat csak mehetett, barátom után száguldok. Nem sokára megközelítem őt ’s teli torok­kal kiálték, fogja meg a’ kantárt, de ő engem nem hallott. E’ perezben Schmidle lova néhány társzekér mellett futott el ’s ugyanakkor négylovas nagy gyorskocsi jött vele szem közt, így két kocsi közé szorulva aligha tudá a’ló , miként szabaduljon e’ veszélyes helyről, de rögtön megfordult , hogy az útról balra egy lőkerésbe szökjék, melly ugrás­kor szegény barátom a’ sulyegyent egészen elveszté ’s a’ ló hátáról a’ földig egy nagy ivet írva erősen a’ lóherbe lódittaték. Szegény ott fekvők mozdulatlanul elannyira , hogy komolyan hivém, miszerint szerencsétlenség érte őt. Én gyorsan közelítek hozzá lovamról leugrán­ ’s baráto­mat fölemelni törekvőm. De ő már magától fölkelt volt ’s első dolga vala végig tapogatni magát ; nem tört­é el valamije, mert véleménye szerint lebukástól a’ lóról láb-vagy kéz­törés elválhatlan. Szerencsére mi sem történt vele ’s nem telt óranegyedbe , már komolyság ’s nevetés közt beszélé, hogy tulajdonkép nem is tudja , lova miként ragadá el, csak arra emlékezik, hogy midőn a’ kocsi mellett kissé erősebben meg­­sarkantyúzá az állatot, miszerint merész szökésekben szá­­guldjon el, fejét a’ konok gebe első lábai közé vágá , ő pedig , mivel a’ kantárhoz erősen fogózkodik, igen természetesen a’ nyeregből kicsúszott ’s a’ ló azonnal elragadá.,Istenem , mit itélendnek rólam a’ hölgyek !t folytatá Schmidle ’s gondol­kodva ült le egy útkőre. ,Úgy tartom , iszonyúan nevetsé­gessé tettem magamat előttük/ Én nem tehetem, hogy sej­telmét ne helyeseljem ’s elbeszéltem , fatalitásán a’ hölgyek mi hangosan kaczagtak. De valamint előbb már mentege­­tém őket szivemben , most is hasonlót kel­le tennem barátom ellenében , elmondván neki körülbelül a’ helyzetet, melly­­ben teste hátrészét a’ hölgyek felé nyujtá ki. Sok beltusa után végre átlátta Schmidle , mi nevetségessé tette magát ’s megbocsáthatónak kezdé találni a’ fiatal hölgy részéről, ha a’ hajlamot , melyet múlt napokban ébreszte tán benne, egészen meghűlő a’ szerencsétlen lovaglás, mire én még jobban sarkalom és saját javára gyöngíteni törekvőm az esz­mét, mintha ő legközelebb napokban csakugyan elegant és szeretetreméltónak mutatkozott ’s a’ fiatal hölgy hajlamát megnyerte volna. Schmidlét annyira megrázta a’ torok­le­bukás minden mélyében jó szivének, hogy lassanként he­lyeseknek találá előterjesztésimet és átlátta, hogy termé­szetien lénye , kifejezéseknek , miket nem értett , haszná­lata, főleg pedig mániája, elegant urat mutatni akarni, őt csak nevetségessé teszi. E’ gyakorlati bölcselő beszélge­tést, mint mondám, az említett leherésben tartók, egy mérföldmutatón ülve, melly nagy kérdő­jelként állt mai sé­talovaglásunk előtt. Egy oldalról C.re mutata , honnan épen jövénk ’s azt két órányira jelenté ; más oldalon hirdető, hogy M. lovaglásunk czélja , majd szintannyira van. Viszsza­­térjünk é, a’ honnan jövénk, vagy végezzük be utunkat? Én az utóbbi mellett valék, mert ha a’ lóbérbeadónak ko­rán hozzuk viszsza lovait, természetesen azt képzelendi, hogy kis lovagszerencsétlenség ért bennünket ’s ismerem emberemet , hogy örömet találand sejtelmének barátink ’s ismerőseinkkel kéz alatti közlésében. Schmidle is, ámbár gondteli szemmel tekintett lovára , melly , mintha misem történt volna, nyugottan zabálá a’ lóhert, arra szavazott, hogy M­ig lovagoljunk ’s valószínűleg oda vittem volna vele a’ dolgot, hogy e’ föltétet végrehajtsa a’nélkül, miszerint újra látná a’ fiatal hölgyet, ha eszünkbe nem jut azonnal, hogy kalapját elveszté , mellyel a’ kocsis , mint nem is vár­hatók másként, elhozand. Úgyis jön. A’ kocsi, mai szerencsétlenségünk oka , nem sokára előrobogott ’s már távolról, vettem észre barátom süvegét, mellyet a’ kocsi tetejére tön. Azután a’ kocsi megállt’s a’ két hölgy gondosan tudakozódék Schmidle ho­gyanlété­­ről. Én jobban szeretendém, ha azt nem tették volna , mert az első nyájas szónál máris észrevevém­ , hogy reményei is­mét magasra nőnek. Ah, egy pár szép fekete szemben ve­szélyes valami rejlik ’s barátom nem azon férfi volt, ki szi­vét, melly máris felgyűlt, tőlük megőrizze. Daczára inté­seim és ígéreteinek , miket nekem tön , Schmidle , ki most a’kocsiajtónál állt, rögtön egészen más emberré lön, mint volt Schmidle, ki azelőtt a’ mérföldmutatón mellettem ült. Állitá a’ hölgyek előtt, hogy ő , ki annyi sokat lovagol ,s lovakkal olly jól tud bánni, nem is sejtheti, mi baja jön imént lovának. Mást nem vélhet, mint hogy dongó vagy bögöly csíp­te valami érzékeny helyen a’ szegény állatot. ,Igen, hölgyeim, folytatá, ,bajomba került urává lennem a’ lónak , különben 27

Next