Társalkodó, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)
1845-01-23 / 7. szám
Hasonló sorsra jutottak a’ Hajdú, Jász, Kun , Fiume és Bukkari szabad kerületek , Turmező , szepességi XVI. város és szabad községek iránt készített rendezési munkálatok , mert ezek is szintúgy mint a’ szab. kir. városok, egyedül a’jövő törvényhozás utján , felsége kegy. kir. hozzájárultával várják szebb politikai jövendőjüket. (Vége köv.) Csak természetesen ! (folyt.) Így ügeténk vígan ’s a’ kocsihoz mindinkább közeledőnk ; de mielőtt utolértük, lovamat lassú lépésre vettem, barátomnak időt hagyandó , hogy ülését kissé szabályozza ’s igy a’ hölgyek mellett illően haladjon el. Schmidle annyira lélekzeten kívül volt, hogy kérdésemre, hogyan van? csak lassú fejbiczczentéssel ’s igen mesterkélt mosolylyal felelhetett. A’ nyeregben bajjal helyreigazitá magát, süvegét megegyenesité ’s a’ kengyelt, mint illik , lábra fogá. ,Kedves Schmidler, mondám azután , ,a’ kocsihoz érve , te balra, hol a’ fiatal hölgy ül , én jobbra lovaglunk. Most azonban szedd magad öszsze, hogy kudarczot a’ szó szoros értelmében ne valljunk. Én lassan vágtatva elindulok , te szinte azt teszed, gebéd jobb zabláját kissé meghúzva, bal czombodat a’ hevederhez erősen szorítva ’s jobb lábaddal lovadat kissé megsarkantyúzva. Érted V Schmidle fejével intett. ,Na szerencsésen haladunk el a’ kocsi mellett*, folytatám, ,hires lovagnak mutatkozál ’s azután M.benmisem fog hiányozni. Még egyet! Ha el hagytuk a’ kocsit, rajta kell lennünk , miszerint a’ hölgyek szemei elől eltűnjünk , nehogy ügyetlen ülésedet bírálat alá vehessék. Én hát sebesen elvágtatok ’s ha érzed , hogy kissé tágan ülsz a’ nyeregben, isten nevében fogózkodjál a’ serénybe ’s lovadat ereszd az enyim után, nem fog világba elszaladni. Illy intésekkel elkészülve , Schmidle megigéré megtenni a’ lehetségest ’s a’ futást elkezdők. Lovát balra szerencsésen inditá vágtatásnak ’s a’ futás az ügetésnél jobban látszék neki tetszeni. Megkísértő fejét felém fordítani, örömét nyájas arczczal kifejezendő; de csak odáig vihető a’ dolgot, hogy szemeit felforgató. Most utólértütk a’kocsit. Én jobbra kanyarodám , Schmidle lova szerencsére nem követé az enyimet, mitől pedig tartottam; csak azt láttam , hogy az állat hátra konyitá füleit ’s erősebben vágtatott, midőn észrevevé , hogy én nem vagyok többé mellette. Nem sokára a’ kocsinál voltam ’s e’ perezben barátomból természetesen mitsem láttam többé. Mit csinált, nem tudtam. De az nem akart tetszeni, hogy a’ hölgyek a’ kocsiban kandián nevetve balra kinéztek, a’ kocsis pedig bőgve kaczagott a’ bakon. Lovamat meg akarám már állítani ’s más oldalra lovagolni, mert mást nem gondolhatok, mint hogy Schmidle a’ kocsi mellett üget a’ gebén, azután, természetesen a’ legnevetségesebben ülve , udvarlót játszandó. De nem is jöttem még ezen gondolatra, szegény barátom lova máris balra sebes vágtatva kibukott a’ kocsi mellől ’s tökéletesen ragadva száguldott az utón. A’ két hölgy utána nézett és szintolly hangosan, mint a’ kocsis, kaczagott. Ez ugyan elejénte boszantott, utóbb azonban meg kelle bocsátanom vidorságukat, mert Schmidle nyomom nevetségesen ült lován. Kengyel-és kantártartásról szó sem lehete többé. Lábszárait a’ ló lágyékába görcsösen szorítva tartá ; felteste egészen elől volt ’s két karjával a’ ló nyakát fogta körül. Azonkal süveg nélkül lovagolt ’s haja a’ szélben lengett. E’ különös ülést természetesen nem nézhetem, hanem megsarkantyuzva lovamat, mint az állat csak mehetett, barátom után száguldok. Nem sokára megközelítem őt ’s teli torokkal kiálték, fogja meg a’ kantárt, de ő engem nem hallott. E’ perezben Schmidle lova néhány társzekér mellett futott el ’s ugyanakkor négylovas nagy gyorskocsi jött vele szem közt, így két kocsi közé szorulva aligha tudá a’ló , miként szabaduljon e’ veszélyes helyről, de rögtön megfordult , hogy az útról balra egy lőkerésbe szökjék, melly ugráskor szegény barátom a’ sulyegyent egészen elveszté ’s a’ ló hátáról a’ földig egy nagy ivet írva erősen a’ lóherbe lódittaték. Szegény ott fekvők mozdulatlanul elannyira , hogy komolyan hivém, miszerint szerencsétlenség érte őt. Én gyorsan közelítek hozzá lovamról leugrán ’s barátomat fölemelni törekvőm. De ő már magától fölkelt volt ’s első dolga vala végig tapogatni magát ; nem törté el valamije, mert véleménye szerint lebukástól a’ lóról láb-vagy kéztörés elválhatlan. Szerencsére mi sem történt vele ’s nem telt óranegyedbe , már komolyság ’s nevetés közt beszélé, hogy tulajdonkép nem is tudja , lova miként ragadá el, csak arra emlékezik, hogy midőn a’ kocsi mellett kissé erősebben megsarkantyúzá az állatot, miszerint merész szökésekben száguldjon el, fejét a’ konok gebe első lábai közé vágá , ő pedig , mivel a’ kantárhoz erősen fogózkodik, igen természetesen a’ nyeregből kicsúszott ’s a’ ló azonnal elragadá.,Istenem , mit itélendnek rólam a’ hölgyek !t folytatá Schmidle ’s gondolkodva ült le egy útkőre. ,Úgy tartom , iszonyúan nevetségessé tettem magamat előttük/ Én nem tehetem, hogy sejtelmét ne helyeseljem ’s elbeszéltem , fatalitásán a’ hölgyek mi hangosan kaczagtak. De valamint előbb már mentegetém őket szivemben , most is hasonlót kelle tennem barátom ellenében , elmondván neki körülbelül a’ helyzetet, mellyben teste hátrészét a’ hölgyek felé nyujtá ki. Sok beltusa után végre átlátta Schmidle , mi nevetségessé tette magát ’s megbocsáthatónak kezdé találni a’ fiatal hölgy részéről, ha a’ hajlamot , melyet múlt napokban ébreszte tán benne, egészen meghűlő a’ szerencsétlen lovaglás, mire én még jobban sarkalom és saját javára gyöngíteni törekvőm az eszmét, mintha ő legközelebb napokban csakugyan elegant és szeretetreméltónak mutatkozott ’s a’ fiatal hölgy hajlamát megnyerte volna. Schmidlét annyira megrázta a’ toroklebukás minden mélyében jó szivének, hogy lassanként helyeseknek találá előterjesztésimet és átlátta, hogy természetien lénye , kifejezéseknek , miket nem értett , használata, főleg pedig mániája, elegant urat mutatni akarni, őt csak nevetségessé teszi. E’ gyakorlati bölcselő beszélgetést, mint mondám, az említett leherésben tartók, egy mérföldmutatón ülve, melly nagy kérdőjelként állt mai sétalovaglásunk előtt. Egy oldalról C.re mutata , honnan épen jövénk ’s azt két órányira jelenté ; más oldalon hirdető, hogy M. lovaglásunk czélja , majd szintannyira van. Viszszatérjünk é, a’ honnan jövénk, vagy végezzük be utunkat? Én az utóbbi mellett valék, mert ha a’ lóbérbeadónak korán hozzuk viszsza lovait, természetesen azt képzelendi, hogy kis lovagszerencsétlenség ért bennünket ’s ismerem emberemet , hogy örömet találand sejtelmének barátink ’s ismerőseinkkel kéz alatti közlésében. Schmidle is, ámbár gondteli szemmel tekintett lovára , melly , mintha misem történt volna, nyugottan zabálá a’ lóhert, arra szavazott, hogy Mig lovagoljunk ’s valószínűleg oda vittem volna vele a’ dolgot, hogy e’ föltétet végrehajtsa a’nélkül, miszerint újra látná a’ fiatal hölgyet, ha eszünkbe nem jut azonnal, hogy kalapját elveszté , mellyel a’ kocsis , mint nem is várhatók másként, elhozand. Úgyis jön. A’ kocsi, mai szerencsétlenségünk oka , nem sokára előrobogott ’s már távolról, vettem észre barátom süvegét, mellyet a’ kocsi tetejére tön. Azután a’ kocsi megállt’s a’ két hölgy gondosan tudakozódék Schmidle hogyanlétéről. Én jobban szeretendém, ha azt nem tették volna , mert az első nyájas szónál máris észrevevém , hogy reményei ismét magasra nőnek. Ah, egy pár szép fekete szemben veszélyes valami rejlik ’s barátom nem azon férfi volt, ki szivét, melly máris felgyűlt, tőlük megőrizze. Daczára intéseim és ígéreteinek , miket nekem tön , Schmidle , ki most a’kocsiajtónál állt, rögtön egészen más emberré lön, mint volt Schmidle, ki azelőtt a’ mérföldmutatón mellettem ült. Állitá a’ hölgyek előtt, hogy ő , ki annyi sokat lovagol ,s lovakkal olly jól tud bánni, nem is sejtheti, mi baja jön imént lovának. Mást nem vélhet, mint hogy dongó vagy bögöly csípte valami érzékeny helyen a’ szegény állatot. ,Igen, hölgyeim, folytatá, ,bajomba került urává lennem a’ lónak , különben 27