Társalkodó, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)

1845-02-20 / 15. szám

58 t. ez. rendelt, hanem csak 12,000 pengő ft. évi segélypénz mellett, mert az országos választmány a’ törvény­ rendel­te öszszegnél 20,000 váltó forinttal leven kénytelen évenkint többet költeni , e’ hiányt helyre ütni kellett. Sőt a’ 12,000 pengő forintból is 1800 pengő ft. biztosíték fejében letar­tatott a’ pénztárnál, mellyet csak a’ legközelebbi törvény­­hozás rendelt viszszaadani . — ’S mit tett az igazgató? Külföldre utazott, hogy az ottani művészi nevezetessége­ket a’ nemzeti színházhoz vendégszerepekre megnyerje , ’s előre lekötelezze , tudván , mikép ezek föllépte is se­gíti majd előidézni azon közönséget, melly a’ színházat élvezetvágyból ’s divatos idő­­töltésből látogatja. — B. a’ színházi belső szerkezetben, magoknak a’ színészeknek meghallgatásával uj , czélszerű változtatásokat, javításo­kat tett; nem tekintette a’ színészeket lelketlen báboknak, miket a’ schachjátszó keze most ide majd amoda tol, ha­nem magához emelte azokat ’s bizalom és a’ szeretet ’s ragaszkodás, nem pedig parancs­ szó hatalmával igyekezett őket kormányozni ; több ízben vitte ki magával és költségin hol egyiket hol másikat Bécsbe, hogy ott az udvari-és opera- színházakban az időszerint ott szerepelt jeles mű­vészeket lássák, hallják’s azoktól okuljanak ; többeket, kik betegségök miatt hónapokig színpadra nem léphettek, ren­des havidijjal ellátott ’sa’t. B. volt az első , ki a’ dráma­írókat díjazással ’s pályajutalom- kitűzéssel versenyre hitta fel, mi, hogy nem vala siker nélküli kísérlet,a’ következés mu­tatta.#)—• ’S ki ne emlékeznék azon dráma-és opera-közti harezra , melly a’ B. föllépte előtti időkben , hírlapírókat, criticusokat és a’ közönséget két pártra szakasztva , olly nagy elszántsággal folyt, — mellyben az igazgatók majd dráma-majd opera-ellenségnek kiáltatván, annyi ’s olly méltatlan szemrehányás ’s gyanúsításokkal voltak kénytele­nek küzdeni? — Im! B. alatt megszűnt a’ harcz , ki voltak lehetőségig elégitve­ mind két párt követelései’s dráma és opera egymással ’s egymás mellett testvérileg pártoltattak igazgató és közönség részéről, miszerint egyik sem panasz­kodhatott , hogy a’ másik túlságos pártoltatása miatt mel­­lőztetett vagy háttérbe tolatott volna.— És a’ színház ügye apródonkint haladásnak indult; annak belső kerekei ren­­desb, élénkebb mozgásba jöttek ; a’ személyzet működését lelkesedés, ügyszeretet és szorgalom jelle­mtették, mig másfelől a’ közönség részvéte és méltánylata azon arány­ban nőtt, mellyben az intézet öszves organismusa naponkint jeleit adá , rendeltetési czélja ’s a’ tökély felé haladásá­nak; — úgy tetszett , mintha divattá kezdene válni a’ma­gyar színház látogatása , ’s lassan kint oda is jutott a’ dolog , miképen nem csupán nemzetiségből ’s hazafias resignatió­­ból , kellett többé a’ magyar színházat, külvárosi porfész­kében felkeresni , de azon belső természetes ösztönből is , melly a’ műélvezet után sóvárgót önkénytelen oda vonja, hol ízlésének ’s vágyának megfelelőbb táplálék ajánlkozik. Szóval: a’ színház , B. igazgatása alatt haladásnak , virág­zásnak indult: ez tény, mit senki nem tagadhat, mit két egész év folyama , a’ haza szemei előtt igazolt ’s elvitathat­­lanul bebizonyított. — Nem mondom én , hogy ez öszves eredmény csupán és egyedül ’s kizárólag B. egyediségének köszönhető; e’ szép siker előidézése érdeméből egy részt örömest tulajdonítok a’ színházi személyzetnek ’s különö­sebben azon néhány lelkes tagjainak , kik kötelességüket nem szakmányból, de hivatás— és ügyszeretet szülte ön­érzettel becsületesen teljesítették , — örömest tulajdonítok egy részt a’ közönségnél időnkint ébrebb öntudatra kelt nemzetiségi szellemnek ’s vonzalomnak is , de azt állítom viszont ’s ebben velem minden méltányos bíráló kezet fog , mikép a’ személyzet lelkesedésének fő rugója a’ B. egyedi *) eljárásában ’s jól eltalált bánásmódjában is keresendő, a’ közönség részvétének illy nem várt mértékbeni növekedé­sét pedig ama két első , ’s egymás által föltételezett ténye­ző részint már ekkor megérdemlette, részint pedig szülte és előidézte. Azért hát Bartaytól az őt illető érdemet, igaz­­talanság , méltánytalanság nélkül meg nem tagadhatni. Igaz, hogy a’vezér, katonáji vitézsége által és gyakran kedvező idő, helyzet ’stb. befolyása mellett nyeri meg a’csatát, de az ő fejében lakik a’ szellem , melly a’ sereg öszszes gé­pezetét mozgatja ’s valamint övé a’ vereség gyalázatja , úgy övé a’ győzelem koszorúja is. Most már tekintsünk a’ színfalak mögé ’s említsünk meg egy körülményt, mellyben a’ viszonyok legutabbi ked­vetlen fordulatának kulcsa rejlik. B­­ár mindjárt igazgató­ságba léptekor, azon kiadások födözésére , miket tőle a’ színház érdekében tenni kellett előleges költségei, utazá­sok, háznépének rendbehozása és a’ színház akkor még igen gyér jövedelmeiből ki nem telhetett havidijak ’s egyéb mellék-kiadások pótlása kívánt, néhány ezer forintnyi köl­csönpénzt vett fel. — Midőn azt mondom, hogy egy ember , kinek fekvő vagyona nincs , 1840dik év után , festen , né­hány ezer forintot kölcsönvesz,kimondottam egyszersmind és név nélkül megneveztem mindazon szörnyeket, mik a’ ma­gyar pénzvilág borús légkörében a’ váltótörvény behozatala óta az uzsorának száz meg száz rémalakjában kisértenek,’s már olly számos áldozatot halálra marczonglottak. Annak,ki a’ pesti pénzkölcsönzési viszonyok titkaiba akár cselekvőleg akár szenvedőleg bepillantott,(ki ne ismerné ezeket,legalább hírből?), nem szükség bővebben mutogatnom, mikép nem csuda, ha B. ur­am az ismeretes kama­ok ’s prolongatiók sú­­lya alatt, nem fordíthatta maga és házinépe szükségére azon nem igen dús tiszta hasznot , melly neki a’ kiadásokon felül megmaradt. De ezen adóssági terheinek lerovásához alapos reményt ’s okszerű kilátást nyújtott neki mind a’ színház jövedelmének idővel bekövetkezni biztosan hitt növekedése, mind az ország Rendeiben vetett bizalma , kikhez múlt nyá­ron benyújtott ’s az ország­yülési iratok közt meglevő fo­lyamodásában őszintén beváltván azon pénzbeli veszteségét tetemes terheit, mikbe a­ színház dolgainak kezelése foly­tán bonyolódni kénytelen volt , az iránt esedezett, hogy a’ színház részire országosan alapított tőke kamatiból az országos küldöttség által nekie rendelt 12,000 p.ftnyi éven­­kinti segédpénz a’ törvény rendelte mennyiségre azaz 16,000 p.ftra a’ múltra nézve is utólagosan egészittessék ki, jövő­re nézve pedig szinte egészben kiadatni rendeltessék. Az ország Rendei nem tárgyalhatván egész terjedelmében a’ színház ügyét, ezen folyamodásnak sem lett meg kívánt eredménye , annyi sikere azonban meg is lett, miszerint a’ nemzet képviselőji, a’ színházigazgatónak a’ közvélemény által elismert érdemeit figyelembe véve ’s helyzetét mél­tányolva , a’ nemzeti színház országos főfelügyelésére köz bizodalommal megbízott Ráday Gedeon grófot meghatal­mazták, hogy jövőre a’ színház fentartására évenkint ki­szolgáltatandó segélypénzt illetőleg 16.000 pontig rendel­kezhessék. — Az országgyűlés eloszoltával tehát és a’ tisz­telve nevezett gróf főkormányzásával több kedvező körül­mény ’s kilátások : az országgyűlésről eloszlott ’s Pestre gyülekezett számos ifjúság , és állandó lakásra ide költö­zött haza nagyjai ; a’ színháznak most már szép virágzásba indult’s jövedelmezni is dúsabban kezdő állapotja, a’ 16,000 pontnyi évi segélypénz : mind ezek uj ’s reményteljes idő­szakot nyitottak a’ színház és annak igazgatója előtt. — De mig egyfelől egy jobb idő hajnala derült, másfelől fer­­geteg felhője kelt az igazgatóra. Kétes hírek kezdettek a’ testvérvárosban szállongani az igazgató vagyoni állásáról, a mit bizonyos emberek szorgalmasan terjesztgettek, — ’s a’ hitelezők — ugyanazon bizonyos egyedek által ijesz­­tetve ’s unszoltatva — biróilag kezdették követeléseiket biz­tosíttatni; — Így minden oldalról egyszerre megrohantatva, természetesen nem volt képes B. mindenfelé eleget tenni . *) Ez első verseny hozta létre a’ ,,Szokott katonát.‘‘ — Illy juta­­lomkitű­zést hoztak legújabban , példája szerint divatba a’ bécsi és berlini udvari színházak is, mint ezt több német hírlap közli.

Next