Társalkodó, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)

1845-02-23 / 16. szám

60 is némelly vidékeken ugyanazon gira­n'/з arany forintra szá­­m­ittatott („Engel Fortsezung der allgemeinen Weltge­schichte Halle 1794. 49. rész“) . Utódja II. Lajos részint 8. részint 4. latos dénárokat veretett, mellyek eleinte egy­­értéküek valának, miglen az utóbbiakat félértékre csök­kenteni vala kénytelen; az ezüst gira pedig 6­/2 aranyfo­rintjával számíttatott. Ezekből kiviláglik a’ pénz bizonytalan és ingadozott értéke régibb időkben. — Hiába ellenzi c­áfolóm : „hogy számításaim azért nem sikerültek , mivel én folyó pénzünk­ben akarván számítani (?) , számításaim alapjául arany fo­rintokat vettem föl, holott mostani pénzlábunk csupán e­­­süstre van alapítva, és azért, mivel a’fölvett arany forin­toknak , mellőzve az arany és ezüst közt létező mostani ■arányt, olly értéket tulajdonítottam , mellyel azok még a’ múlt század első felében bírtak“ — mert épen mivel régibb időkben mindig gira és arany forintok szerint szá­mítottak ’s a’dénárok sem voltak egyenlők , nem elég tud­ni , micsoda viszonyban áll most az arany az ezüsthöz ; hány és mennyi latos régibb ezüst pénzek teszik a’mostani girának értékét; hanem különösen azt is kell tudni, hány arany forin­t számittatott mindenkor egy gi­­rára ’s mennyi kispénz egy arany forintra, hogy a’ régi pénznek mostani valódi értékét, az akkori­­arany szerint kikutathassuk. Miképen eszközölhető ez, kö­vetkező példából láthatjuk: II. Ulászló és II. Lajos 8. latos .kispénzt veretett, mellyből 100. tett egy arany forintot, hanem az előbbi király alatt (mint fölebb mondatott) 4. és 6­/1 arany forint számíttatott egy girára , az ő kispénzei ne­hezebbek voltak, mellyekből a’4. forintos gira 3840. arany­szemért nyom, következőleg azok mostani belső értéke 1­9 ft 30 kr. p. — Ellenben 5'/2 ftos giránál a’ dénárok 5280. szemért nyomnak; tehát ezen gira 13 ft. 7­ 12 kr. p. teszen. II. Lajosnak , ki a’ girát 6 '/2 ftra rendelte , könnyebb dená­­rai egy girában csak 2600 szemért nyomnak , következőleg ezen girának belső értéke csak 6 ft. 37 krt teszen. 31 illy nagy a’ különbség tehát ezen és czáfolóm kiszámítása kö­zött , ki mindezen 8. latos dénár giráját a’ mostani általá­nyos pénzláb szerint 12 p. ftra becsüli. Ez numismatikai (nem pediglen kereskedői) számítás , melly szerint a’ 4. ftos girának belső értéke Ild. Ulászló alatt mostan 9 ft 30 krt tenne ; hanem ezen nagy arányta­lanságnál , melly itt az ezüst és arany pénznél szembetünö­­leg mutatkozik, nem gondolható, hogy, mivel ezen arany forint értékét II. Ulászló alatt legalább 4 ftra p. kell állítani, a’ 100. dénár pedig, mellyek épen egy ilyen forintot tettek, csak 2 ft. 22./,1 kr. pgő értékű volna, önkénytelenül ezen 100. dénár akkori értékének szinte mostani 4 p. ftjával elfogadá­sára jutunk , mi­nh­a szerint épen 16. ftot tesz , ha az arany értékét még 2. fton alul csökkenteni nem akarjuk. Hasonló arany fordul elő —Béla denárainál, mellyeknek akkori ér­­tékét 7'fokra számítottam. Látjuk ezek szerint, hogy az arany és ezüst értéke­k — mint Miskolczy úr állítja — Ulászló idejében koránsem vola egyenlő ; sőt az annyiszor változott ’s mégis rendet­len régi pénzláb mellett, nemcsak az akkori pénzérték a­­rányát mostani idő szerint, hanem a’ pénz mostani belső értékét is tudományosan meghatározni a’numismaticus legnehezebb feladatasihoz tartozik, ’s hogy ehez ezen három tárgy , úgymint: m­érleg, próbakő és csekély számítás egy általában nem elegendő. Mivel czáfolómnál felemlített értekezésemben a’római dénárokhoz kapcsolt ezen elnevezés, kispénz fenaka­­dást okozott, viszszaemlékeztetem őt arra (mit ugyan ő maga is tudhatna), hogy ez műszó’s már régóta dénár szócska helyett használtatott, minden tekintet nélkül a’ pénz súlya és nagyságára nézve. A’ mi végtére a’ ducat szó­nak Roger apuliai herczeg pénzeiről vett eredetét illeti , ez mindeddig elhatározva nincsen , mivel már a’ hatodik század­­ ban Longinus ravennai herczeg (dux) veretett aranypén­zeket. (Krünitz oekonomische Encyclopaedic Brünn 1787. De — Dy); a’ vers: ,,Sit tibi Christe da­tus , quem tu regis , iste Ducatus“ nem Roger , hanem Dan­­dolo János velenczei herczegnek arany pénzein olvasható. (Dufresne Glossarium ad scriptores mediae et infimae aetatis, föl. I. 908. 1.) Rupp Jakab. Virágkoszorú. (Beszély.) Barátim egyike festész. Ha a’ meghitt viszony , melly közöttünk évek óta fenáll­t nem ejti gyanúba ítéletem helyes­ségét , hozzá tehetem, hogy Németország Wild Rodrikben egyikét bírja legtalentomteljesb művészeinek. A’ fiatal mes­ter művei utat lelnek éjszakán és délen, Rajna és Dunánál valamennyi kiállításba. Mindenhol ügyeimet ébresztenek , criticai ócsárlás ellenében mindenhol leghatárzottabb ellen­­mondást okoznak ,s gyorsan és magas áron kelnek, mi tán legkétségtelenebbül mutatja, hogy némi becscsel kell bir­­niok. — Néhány nap előtt megemlékezém­, hogy Wild ba­rátomat műteremében meglátogatni igérkezém. A’ tavaszi reggel nyájas és tiszta vala, a’ szelíd nap a’ műkincseket, miket élvezendő valék , kedvezően fogja megvilágítani ’s igy használám az alkalmas órát ígéretemet teljesíteni. Wild utóbbi nagy utazásiból sok jeles tájképet, vázlatot , arcz­­képet ’s építészeti tárgyat hozott. Itt Velencze , a’ fönsé­­ges, de a’ sors által súlyosan meglátogatott lagunaváros elárvult pompás palotáival tükröződék viszsza az adriai ten­ger átlátszó habjaiban ; amott mosolygó schwveizi táj kövér legelőkkel ’s pohos pásztorokkal gessneri idyllként csen­des- kérelmesen mutatkozék ; mellette az örök Róma leg­dicsőbb csodaműve, szent Péter temploma, bevégzett szép külrajzával tűnt fel. Holland, Franczia-és Spanyolországok nem kevésbbé vonzó tárgyakat adtak a’ művésznek, engem azonban ama’ munkáknál, mellyek magának e’ legszeré­nyebb festésznek is némi figyelemreméltóknak látszanak , sokkal jobban foglalkodtatott egy arczkép, melly a’ mű­terem egyik szögében társak nélkül függe.Az egy szőke leány képe vala. A’ hanyagul befont hoszszu haj vállaira omlott alá. Homloka körül virágkoszorú fonódék, de e’szép szűzi homlok inkább halvány , mint fejér vala. A’ nagy , csak félig nyílt szemek ritka bokomorságú tekintetet lövellének ’s a’ halvány ajkak körül játszadozott mosoly, mint arcza egyéb kifejezése, betegesen fájdalmas volt. Az egész tünemény­ben szenvedés és búsongásból, egyszersmind vidorság és ünnepélyesből bizonyos megmagyarázhatlan valami rejték, úgy hogy bennem az érzemények ritka ellenkezete kelet­kezett. A’ művészt, mialatt e’ festvényt teremté , tán va­lami csodás tévedés fogá el; tán szép leány vidor képét vélte elővarázsolni, de szomorú lévén lelke, keze is kény­telen volt komor kedélyidegzetének engedni. Barátom ezen okoskodásokba merültnek látott. Hozzám lépett ’s vállamra szelíden ütve, kérdés ,téged ez arczkép csatolt le ?­ — „Igen, de én nem értem. E’ fejen semmi vidám sincs, csak a’ virágkoszorú , melly a’homlok körül fonódik. Annyit bi­zonyosnak látok : nem egy szép , tánczvigalomra fölékült leányka képe lebegett előtted, midőn e’ vázlatot rajzolád.“— ,Nem, nem, —bizonyára nera^ — némi hévvel viszonzá Wild. ,E’ fej igen komor benyomást okoz , nemde barátom ? ’s az ellenkezetek, miket bennem keleszt, még sokkal komorab­­bak.*' — „Beszéld el, o! beszéld el“ kérem, szemeimet újra beszélgetésünk tárgyára meresztve. Wild pamlagra mutatott. Leülénk ’s a kezdé­s ,E’ kép eredetijét első ízben a’ Pyrenaek közt láttam.A’ fiatal leányka születlen lévén egy agg nagynénje felvigyázata alatt volt. — Nekem már akkor betegesnek látszott, de arcza, ámbár fel­­ötlőleg halvány vala, az ifjúság frisségét ’s fényét mutatá. Lindolf Arthur, barátaim egyike, ki épen akkor szinte

Next