Társalkodó, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)

1845-03-13 / 21. szám

Szerkeszti: Helmeczy Mihály. — Nyomtatja: Trattner­ K­árolyi. uri­ utcza 453 tya, tudja é ön bizonyosan , hogy azóta nem látták egy­mást félben szakita Pepe Elena atyját , minden szavára különös hangot nyomva. — „Micsoda , Tudora e bizonyo­san ?“ kiálta don Vicente. ..A’ háború kezdete óta ugyan hogy láthatták volna egymást ? Pepe azzal mit akarsz mon­dani ?“ — „,Én mi bizonyosat sem tudok , csak sejtelmeket, kételyek ’s véleményeket mondhatok. Az előőrök mondák , hogy ma napkelet előtt leányt vagy nőt láttak átsompo­lyogni a’ vonalakon. Én is kétszer találkozom Elenával sé­táról viszszatértekor ollyan időben , midőn még aludnia kel­lett volna. Elejénte azt föl sem vevém , tegnap azonban megtudtam, hogy Lajos ezrede a’christinai táborszemeknél velünk szemközt van és —444 ,,Ah! úgy van?"– kiált a don Vicente. „De nem , ő nem mert vele találkozni.44 — Pepe vállat vonított felelvén: „Mit sem állíthatni. Hol van ő most?444 — „Szobáját még el nem hagyá.4“— ,„Ne vegye ön rész néven , ő már régen kiment. Ide jöttöm előtt tuda­­kozódám utána ’s önöknél reménylém őt találni.4“ — Don Vicente nyomban Elena szobájába ment. A’fiatal leány nem volt ott ’s hasztalan keresék őt a’ venta körül. Pepe sej­telme bizonyossággá változott. Don Vicente osztozék ben­ne, ’s engedetlen leánya ellen dörgött, midőn Elena rög­tön megjelent a’teremben. ,Honnan jösz?4 szigorú hangon kérdé atyja. — „Sétáról 44 viszonzá. „A’ reggel olly szép volt.44 — ,A’ reggel kétségkül még szebb túl az előőrök vonalán­, válaszolt don Vicente leányáról le sem véve sze­meit. Elena elsápult. ,Atyám, nem értelek, monda reszkető hangon. — „Ve­álkodjál szerencsétlen. Tudom minden léptedet.Öszszejöveteleid fölfedeztetvék.E’ botránynak azon­ban tudandok majd véget vetni ’s nyakasságodat megtörni. Szemeink előtt leszesz minduntalan. . . ’S ha Pepe belé­­egyezik még kezed elfogadásába , az esküvő még e’ hét leg­folyta alatt fog megtörténni.44 Atyja szavai Elenát pillana­tig egészen el látszanak kábítani. Nagybátyjához fordulva tekintetével uralmát kéré , de semmi részvétre nem ismer­vén a’ pap hajthatlan vonalmaiban , uj bátorságot elhagya­­tottságában lelt. ,Atyám­, szóla szilárd hangon , midőn há­rom év előtt Lajos unokatestvéremmel eljegyzél, szivemet neki adom , kezemet is neki ígérve. Mit adtam viszsza nem vehetem , habár jónak találnád is viszszavonni beléegyez­­tedet. Ha Lajos el is feledne, habár jegygyűrűmet holnap viszsza is adná, másé lenni mégis soha nem fognék. Me­nedéket kolostorban , vagy ha ez tehetlen volna , sírban ke­resnék.­ E’ szavaknál elhagyá a’ szobát a’ nélkül, hogy atyja viszszatartóztatására gondolna. Másnap meglehetősen korán az egész carlistavona­lon közriadót ütöttek , parancsőrtisztek mindenfelé szágul­­dozának, parancsokat vive,az őrnökök századaikat számiták, az utódandáriak fegyvert ragadának , a’ lovasok lovaikat nyergelék. A’ christinai osztály , melly néhány napig fi­­gyelőleg álla ott, megszaporult ’s a’ carlistákhoz közelebb mozdult. A’ csatárok egymáshoz értek, az álgyúk dörgé­­nek ’s a’ csata végtére közönségessé lön. Délig tartott ma­kacs tusa után sikerült a’ carlistáknak megkerülni az el­len bal szárnyát; egy lovas megrohanás egészen megza­varó a’ királyné seregei e’részét, a’katonák hátrálni kez­dének ’s néhányan a’ tisztek fenyegetései daczára is meg­­futamodának. A’ carlisták kettőztetek hévvel harczoltak; lovasságuk uj megtámadást tön ’s a’ christinók nem sokára az ütközetet elveszték egészen ’s megfutának.A’ vidék lepve volt futókkal, kiket keményen üldöztek a’ győztesek. A’ leghevesb üldözök közt volt Pepe Oriategui dzsidásai élén;­­ irgalmatlanul lekaszabolt mindent, a’ kit utóért , em­bereinek kiáltva­­,halál! halál! semmi kegyelem !" A’ chris­tinai sereg egy része egy kedvező állomáson , mellyet egy szomszéd erősség álgyújt védének, újra öszszegyült. A’ rendbeszedett lovasság uj bátorsággal száguldott az üldö­­sék­elibe, hogy védje a’ futókat, kik az egész környéken el valónak szélyedve ’s az ellentől minden perczben kasza­­boltattak. Egy , a’ főseregtől eltávozott szakasz megtámad­­tatott ’s a’ carlista lovasság egy osztálya által majd egé­szen megsemmittetett. A győzők alighogy eltávoztak a’ harczterről, midőn Pepe Oriategui vágtatva érkezők meg dzsidásaival a’ holtak és megsebesültek közt. Azon percz­ben , midőn a csaterhez közelítenek, egy christinai tiszt, kit golyósul talált lova egy ideig lenyomva tartott, ez alól kiszabadult, de alig mehetett ’s kezeit minduntalan szemei felé emelé, letörlendő a’ homlokán kapott nagy sebből folyó vért. Kardja el volt törve ’s egy darabját kezében tartó. — Nem védhetvén magát a’ carlisták elibe lépett’s oda tartva eltört kardja markolatát­ ,kegyelem !– kiálta. A’ sebesültnek e’ kérelmére Pepe Oriategui süket vala, hozzá lovagolt ’s mellette elszáguldtakor iszonyú kardvágást tön a’ fején. ,Pepe, testvérem !– kiáltott a’ haldokló. E’ szózatra a’car­lista öszszeborzadt, gyorsan megfordult és szerencsétlen testvérét katonáinak láncsaji közt látta kimúlni. A’ carlisták végre megszüntették az üldözést ’s állomásaikra tértek visz­sza. Közel a’ helyhez , hol tudniillik a’ fiatal tiszt elesett , Pepe Oriategui ellovagolt századától ’s leszállva lováról a’ szerencsétlen christino holttestére hajolt. Az csakugyan testvére valt; a’ számos seb daczára is fehetlen volt rá nem ismernie ’s bár vonalmai egészen el voltak torzítva, Pepe mégsem kétkedhetett volna, mivel a’ halott útán gyűrűt pil­lanta meg, mellybe L. E. kezdő betűk valának bevésve. A’ carlista tiszt erőködéssel húzta le a’gyűrűt a’már megme­­revült újról, zsebbe téve azt, felült lovára ’s katonáji után száguldott. (Vége köv.) T á r e z a. Egy bukaresti lap néhány régi oklevelet közöl a’ mold­vai hoszpodároktól, mellyek közül nevezetesen a’ 2dik és 3dik ránk nézve igen érdekesek. Két védlevél ez , mellyek Istragyi Davitsa és Duka hoszpodároktól 1662. és 1665 ben a’ Bakeu ([Bakó) városról nevezett magyar érsek részire adatván ki a’Moldvában tartózkodó kath. magyarok és szá­szok vallásszabadságát biztosítják, ’s egyszersmind az emlí­tett megye érsekét az egyházi kormánya alá tartozó hívek fölött, ’s vallásügyekben törvényhatósággal ruházták föl. Ehez az említett lap szerkesztősége következő észrevételt függeszt: ,,E’ két oklevél eléggé megczáfolja a’ magyar publicisták állításit, kik darab idő óta szüntelen a’ Mold­vában tartózkodó magyaroknak mind politikai, mind vallási tekintetbeni nyomatásukat szeretik emlegetni; már pedig ha a’ középkor végszázadában illy vendégszeretetet ’s türel­met tanúsítottak irántuk, mennyiben inkább kell tenniök ezt most?44 — (Ke 11 e n­e ám igen is, de hogy most nem teszik, úgy,mint a’ fenemlitett korban,magok a’ tények ’s utazók két­ségtelenül tanúsítják !) C..............az Uj- Orleansban kutat ásatott. Szolgája mintegy harmadfél ölnyi mélységre jutván hirtelen olly el­lenszegülő akadályra talált, mit egyedül kettőztetett erővel hitt legyőzhetőnek, t. i. ásás közt mésznemü szürke i­ránit­­hoz hasonló földanyagot talált. Sok eröködés után sikerült végre a’ daczos réteget keresztül ásnia ; de mennyire elbá­mult, midőn ruháját ’s ásóját vérrel látta befecskendezve. Szemeinek sem akarván hitelt adni lehajlott, ’s az utolsó ásónyom helyén egy vergődő állatot talált, mellynek met­szés­ okozta sebéből vérpatak ömlött; több ideig majd egyik majd másik oldalára forgatván ez állatot, végre teknősbéka­­fajnak ismerő. Hoszszusága ,­s szélessége 1/5 ölnyi lehetett. A’ körötte levő földanyag kökeménységü volt. Kike’jelene­tet láták úgy vélekesznek , hogy e’ teknősbékának száza­dok óta kellett e’helyen álomban dermednie, vagy legalább a’ földnek legutolsó átváltozta óta. A teknősbéka még három napig élt. A’ szolga tovább ásása közben uj ellenszegülésre talált, mi nem volt egyéb mint egy tökéletes épségben levő 1­ ölnyi hoszszú és­ö­ t ölnyi átmérőjű kötéldarab !

Next