Társalkodó, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)

1845-03-20 / 23. szám

♦ SS „Tudnivalók a’ pestmegyei gazdasági Fiókegyesületről.­ Az egyesületi közremunkálásnak legfőbb érdeme két­­ségen kivül abban áll, hogy számos kisebb erőből olly cse­lekvőség állittatik elő , melly egyesek erejét meghaladó akadályokkal megküzdeni képes legyen, és sikert teremtsen épen azok által, kik a’ cselekvés terén különben nagyrészt tán meg sem jelenendének. A’ pestmegyei gazdasági fiókegyesü­letet részint e’ nézet, részint és főleg azon erős meg­győződés fogantatá 1843ban , miként jól rendezett gazda­sági egyesületek a’ miveltebb mezőgazdaságra is jótékony befolyással lévén, e’ siker hazánkban, ’s részünkről Pest vármegyében annál ke­vésbbé maradhat el, minél bizonyosb az , hogy a’ legnagyobb osztály gazdasága vajmi parlag , ’s e’ pangó állapot megszüntetésére szerfölött kevés történik. Tévé pedig feladásul magának ez egyesület, az el­méletet tapasztalással gyámolitani jelesül: 1) lé­pést tartva a’ mezőgazdaság tudományával, erre vo­natkozó kísérletek által a’ nagyobb értelmiségnek is hasz­nos szolgálatot tenni. 2) megismerni a’ megyei mezőgaz­daság állapotját , ’s a’ felfedezendő akadályok elhárittatá­­sához erélyesen járulni. 3) nagyobb gyümölcs- szeder - erdei-’s diszkerti-faiskolákkal ’s egyéb hasznos vetemény­­mag tartalékkal az ezen czikkekbeli szükséget lehető leg­olcsóbb áron enyhíteni. 4) hasznos ismereteket terjeszteni, ipart és szorgalmat keleszteni, kitüntetés, jutalmak ’s ez­által. Mindenek előtt tehát telket bérelt az Egyesület káposz­tásmegyeri majorságban, olly szándékkal, hogy azt, leg­alább résznyire munka alá vegye. De az aláírások meg­­hiusiták e’ szándékot. Nyár középéig mintegy 30 ez.rnt, az év végéig, egy alapítványon kívül , öszszesen 583 ez.fnt íratott alá, ’s ez öszletből a’ kísérleti tér beárkoltatása, körülültetése , fa­vétel, kapuk és kutak készítése , a’ Fótrul nyert magvakból hevenyészett faiskolának megmunkáltatása, az e’ végre szükséges kerti eszközök beszereztetése, felvigyázó szol­gának bére, nyomtatás, írószerek, levelezések ’s telek­­bérre tett költség öszszesen 438 ft. 8 kr. volt, ’s az év vé­givel a’ hatralevőség 73 ezüst forintot tön. Valamint pe­dig az egyesület meg volt ’s van győződve arról, hogy va­lódi hasznot csak úgy eszközlend , ha szép szavak helyett, mikben úgy sem szenvedünk szükséget , a’ tapasztalás terén szerzend életbevágó adatokat, úgy épen e’feladásnak hig­gadt átgondoltából ’s a’ helybeliségnek is méltánylása után nem lehetett nem látni az egyesületnek azt, a­­hogy min­denek előtt szüksége van olly saját épületre, melly kísér­leti telkén állva, a’ nyári tanácskozások, a’ teendő kísér­letek szemrevételével kapcsolatban, ottan tartathassanak , ’s mellyben az egyesület kertésze lakván , mindenre közvet­lenül felügyelhessen; b) hogy a’ felhívás első, legtöbbet ígérő , szakában gyűjtethetett aláírások utáni csekély pénz­­erővel sem építeni, sem kertészt fizetni, sem végre minta­gazdaságot tartani nem lehet, c) hogy közrehatásának si­kert leginkább úgy biztosíthat, ha azoknak, kik az egye­sület eljárását legkellőbben használhatják, ’s azt legfőké­­pen szükségelik, nevezetesen a’ falusi kisebb azdáknak és adózó néposztálynak az egyesülethezi járulást lehet­ségessé tevén, velök közvetlen érintkezésbe jövend; e’ nélkül ugyanis az ismeretközlés mindig csak kicsi körben marad, ’s az egyesület czélja : ,,az közhasznú ismereteket a’ legnagyobb osztály minden ereibe egyaránt elvezetni“ meg lenne hiúsítva. Ezekhez képest az egyesület a’ faintagazdaságos kí­sérletek eszméit egyelőre félretevőn,’s gyarapodása tekin­tetéből kiindulva: d) 1843-i julius 30-i közgyűlésében az egyesületi tagság diját, azokra nézve, kik azontúl írnak alá , 2­0 forintra tette, a‘ korábbi aláírásoknak kötelező ereje természetesen annyival inkább megmaradván , minthogy az öt forintot aláírtak bizonyára ügy iránti rokonszenvből írtak alá, ’s ennélfogva nektek mindegy, akár egy ötös, akár 2*­2 két forintos részvény után fizetnek öt estet, a’ mennyit t. i. szívesen köteleztek, e­ hoszszu háromszög alakja miatt ren­des felosztásra nem legalkalm­asb telkét kertvállalóknak en­gedte át, miután a’ m. földes uradalomtól jobb fekvésű tér nyerendéséről eleve biztosittatott. Ekként nem kelle 1844 ben telekbért fizetni, sőt a’ kert­vállalók megtérítvén a’ kutak, kapuk, árkolás és körülül­­tetés költségit, a’ pénztári tartalék 132 for. 30 krral sza­porodott. —­s­ hogy az adózó néposztályt érdekeinek annál könnyebben megnyerhesse az egyesülete­t. Pest vgyétől olly határozatot eszközlött,miszerint m megengedtetik a’ községek­nek , a’ községi pénztárból egy v. több részvénynyel magokat az egyesületnél érdekesithetni. E’ körülmény annál nagyobb tekintetet érdemel, minthogy lehetségessé teszi azt, hogy az egyesület innentova folyamatba vegye korábbi azon ter­vét, mellynél fogva a’ közvetlen érintkezés miatt az egész vármegye több kerületre volna felosztandó, ’s ezekben az e’ végre kijelölendő legalkalmasb helyeken, eleinte a’né­­pesb vásárok előnapjain a’ kerületbeli részvényes községek küldöttségeiből, ’s egyéb ügybarátokból, egyesületi kép­viselők elnöklete alatt, alakítandó gyűlési tanácskozások, állat- és termékkiállítás lennének tartandók, a melly kerü­leti mozgalmakról minden kerület egy vagy több követe az egyesület augustusi közgyűlésén adna jelentést, ’sa’t.— g) népi oktatásunk , ’s tanrendszerünk jelen állapotában a’ vasárnapi iskolák jelentékes hézagot tölthetvén ki, az egye­sület teendőji közé sorozá e’ közhasznú intézetek alkal­mazását előmozdítani, mindenek előtt pedig egy vasárnapi példány- iskolát életbe léptetni. Alogy az egyesület jól számított, a’ következés már is mutatja. — A’ m. elnök gr. ugyan is 42 koczka öl követ, 40,000 égetett téglát, ’s a’ munkáltatáshoz vonó erőt ajándékozván,az aszta­­losi munka készítője 64 estét elengedvén, végül az építőmes­ter járulékát hat esztendő alatt apró részletekben is elfogadni ajánlkozván, az épület múlt évben tető alá jutott, ’s igy ez évi közgyűlését az egyesület már munkássága terén, kí­sérletei közepett, saját épületében tarthatja, ’s ez épületre költött 1650 estet, holott az ingyen nyert anyagokat’s a’t. is felszámítván az épület közel ezer ezüst forinttal többet ér. Isivatkozhatik továbbá az egyesület a’ közbenjárása foly­tában Fóton nyitott vasárnapi példány-iskolára, mellyben 3 , lelkes, ügyes férfin által az ész­tan, gazdasági kistükör, úrbéri, mezei rendőrs­égi, jobbágy­­öröködési és fuvarozási törvények öt hónap óta taníttatnak. A’ tagsági dij­­csökkentés eredménye jan , hogy midőn az öt forinttali aláírásra már senki sem találkozott, 2 ezüst forinttal kilenczvennél több községnek , ’s más újabb rész­vényeseknek az egyesülethezi járulásával 1844b. 1120 emnt utalványoztatott bevételre, a mihez képest nemcsak az épí­tés folyt, hanem megvettetett alapja is a’folyó évbeni gya­­korlatos irányú kísérleteknek és mintagazdaságnak is követ­kező előmunkálatok által, u. m. a’32. esztendőre haszon­bérbevett 72.000 fölnyi kísérleti tér beárkoltatott, a’fel­­pártolt földbe 2840 töves ákácz, az árokba 225 töves to­poly- csemete, ugyanannyi fűzkaró,és 6000 jegenye- dug­vány , a’ szélfogó pagonynak kijelölt 4480­­ öles térbe 600 topoly- dugvány , 2550 töves nagyobb és 3870 töves ki­sebb ákácz , továbbá 364 töves nagyobbféle nyárcsemete ültetteték, — a’ szóló-fa-és füvészeti iskolák, kísérleti mezők, diszkért’s a’t. osztályozás szerint kijelöltetvék ,— 200 Q ölnyi tér a’ középponti g. egyesülettől nyerendő 100 faj szólóveszszőnek 4 láb mélységre felforgattatok,a’kisérleti mezők földjének vegykémi vizsgálata folyamatban van. Vet­tetett közönséges és csuda- rozs, továbbá szentilonai búza ’s többrendű diszkért famagvak , mandola- alma- és körte - magvak.­­

Next