Nemzeti Ujság, 1845. július-december (40 évfolyam, 102-205. szám)
1845-07-01 / 102. szám
ni, hogy részére királyi parancs érkezett, s azért szüksége arra, hogy az ő pártja megjelenjék s életének jeleit adja, többé nem volt; mert legelőször is a kir. biztos miután látta, hogy a fenálló tisztikar teljességgel semmi jelenlevő pártoló felekezettel nem bir, a mondott k. decretumot még közönségessé tétele előtt alispáni kezekből visszavevén, ha a kezeinél levő „charte blanche“vel nem él, — a k. k. parancsolat végrehajtásánál azon hallatlan s példa nélküli esetnek teszi ki magát, hogy ha a jelenlevő s erélyesen működő párt a partialis tisztépitésnél a szavazástól tartózkodik ; szavazó publicum, tisztán s szigorúan, már sehol sem létezendik. Miután tehát ezenfelül még hiteles és tökéletes tudomásunk szerint a k. biztos a hivatalban levő tisztikart illy bámulatosan anomálus állás közepette számtalan ízben eréllyel szóbitá fel, miszerint pártoló erőt s felekezetet mutasson , de az illy erő s felekezet - fellépést szükségesnek nem tartván, vagy akármi más oknál lógva végtére is fel nem lépvén; azt, ami történt, csak aluszékony s tespedő, eszélytelen s erélytelenségének tulajdoníthatja. Az élet s gyakorlat által igazolta tehát ez , jelen czikkünk elején kimondott ama tételünket, hogy azon felekezet, melly az alkotmányos élet gyakorlatánál hátravonul, és a pártküzdelmekben s cselekvésekben részt nem veszen, a pártok által elnyerettelik, és hogy a párt, melly elemeiben létezik ugyan, de életének cselekvő jeleit nem adja, márcsak annyiba vezethetik, mintha épen nem is léteznék. — Illy módon tehát ismét csak egy eset tűnik fel az életnek azon gyakori eseményei közöl, mellyben bizonyos közvetített környülményeknél fogva az ellentéteknek mindketteje bizonyos pontra nézve összefoly; jelesül: itt azon eset tűnik fel, hogy a főispáni helyettes a tisztépítést jogosan,eszélyesen s igazságosan tette meg az egy rész javára azért, mert az ellenfél, ha jelen volt is, de abban mégis aktiv befolyni nem akart; míg más részről, ismét ellentétileg, a k. biztos szinte jogosan,eszélyesen s igazságosan tette meg az ellenkezően kiütő tisztépitést, miután az azt megelőző napokban sehol olly pártot nem látott, melly a még hivatalukhoz ragaszkodó decemberi tisztikar fractiojának fentartása végett a székhelyre begyült volna. Nagy különbség van a közt, midőn a majoritás keresi s állítja fel a kormányt s ministeriumot, és a közt, midőn a kormánynak kell magának felkeresni s megszerezni a majoritást.• Az első eset csak szigorúan parlamentáris kormánynál s felelős ministerséggel ellátott alkotványoknál lehető; míg a második, az egyéb, t. i. a király személyében öszpontosult alkotványos kormány-hatalommal ellátott rendszereknek lényegéhez tartozik. — Ha itt a szerepek felcseréltetnek, és az eszmék összekevertetvén, a király személyében öszpontosult kormányhatalom nem a két mérsékleti pártból, a speciális intézkedések s tervezetek természetéből s mineműiségéből kifejteni szokott— speciális majoritásokat számítja elő, s nem azok szerint működik , hanem állandó, mindenre igent mondó servilis pártalkotást tervez , akkor ez nem természetes , hanem mesterséges majoritás, vagy is azon majoritás leszen, melly az erőletelt, az ugyneveztetett veszedelmes majoritás czime alatt olly annyira ismeretes. — Ez illykor keresztülkasul alkotvány elleni absolutistikai működés; a valóságos státuscsin , mellynek az alkotványos nemzetek életére és szerencséjére sajátszerü tulajdona; hogy ha nagy idomban s rögtönözve keresztül vitetnie nem sikerül, soha fen nem tartható, hanem enyésztének s szóródásának csiráját önmagában s azon lehetlenségnél találja , miszerint nincs a kormánynak annyi kincse, mellyel az illy ocsmány rendszert nagy időn fentarthassa. — Hogy a mi leyális kormányunk, és azon nagyszerűen lélekismeretes, azon szigorúan becsületes dynastia , melly mint család is, — bátran állítom—leglegálisabb a földön, Ise Ferdinindtól kezdve máig a corruptiónak ezen nemét, mélyt urai az alkotvány kizárólagos és egyedüli viszisza pótolhatlan veszedelmének tartunk — soha de soha megnem kísérletté, azt mi s velünk minden, ki okos és méltányos lenni tud is,akar is,határozottan állítja: azért egyenesen ellenmondunk itt azoknak, kik csak legközelebb azon be nem bizonyított, hanem csak röviden és sommásan elvitathatlan fénykép elfogadott állításra tévelyedtek, mintha Ausztriávali összeköttetésünk ideje óta a kormány, folyton a mi alkotvamegdöntését, és Magyarországnak az örökös tartományokkal, azaz: a nagy monarchiával tökéletes amalgamisatióját hordozta volna kebeledésben.— Ez más gyökeresen alaptalan állítás.... Megmondandjuk mi sommásan , mi volt minden oldalróli legjobb akarat, és minden részrőli legbecsületesebb szándék s törekvés mellett is a magyar eddigi hátramaradásának oka ? az , hogy egy részről ő alkotványosan élni nem értett, más részről pedig azt alkotványosan kormányozni nem értették !----Is aront botrány* Három botrányos eseménnyel kell megismertetni tisztelt olvasóinkat. Az első — mellyről mindeddig hallgatónk, hogy bevárhassuk és bemutathassuk, mit a dologhoz többi ügyfeleink netán szólandának — tanúságot tesz felőle, milly lelkismeretlenül sáfárkodnak némelly lapszerkesztők külföldön az igazmondás körül, s egyszersmind milly lelkismeretes gyakorlói a gorombaságnak. Frankenburg, az ,Életképek" szerkesztője, egy pár hét előtt, mint elv- és jellemtelen embert rótta meg lapjaiban Saphirt, a bécsi német,Humorista szerkesztőjét, ki az előtt néhány nappal tartott felolvasásában elmélkedése tárgyául tűzte ki a védegyletet is. Anélkül hogy valakinek jellemét vagy jellemtelenségét, elveit vagy elvtelenségét, még a közhiedelem útmutatása után is, megítélni akarnék, annyit mondhatunk, hogy honáról csak némi rokonérzettel emlékező ember bizonyosan óvakodni fog , saját szülöhonát, vagy annak bármelly intézkedését nevetségessé tenni akarni olly nép előtt,melly egy alkotványos nemzet mozgalmait nem bírván érteni, a magyarok feletti elmélkedésekben különben is felette bölcsnek és boldognak képzeli magát; ezt pedig a megrovott Saphir sokszor tette; de eltérve ettől, mi Frankenburg collegánk akkori kikelését nagyon időn kívülinek és meggondolatlannak tartottuk, mert épen azon alkalommal igtatá azt lapjaiba, midőn Saphir éhező árvái rokonunk felsegélésére tartá jövedelmes felolvasását, s mert a némelly elmésség-gyártók olly szerencsétlen emberek, hogy egyes megszeretett ötleteiknek készek apát, anyát, hont és mindent áldozatul vinni, s az illy kóros állapotot az ember néha mosolyogva épen kórossága miatt, megkímélheti. Saphir ezen megrovatását németre fordítva olvasá az ,Ungarnból; s a dolog őt olly rendkívüli haragba hozta, hogy mellőzve minden hiedelmet... de ez kevés : mellőzve az igazságszeretet iránti minden tiszteletet, a legdurvább hangon kelt philippicára Fr. ellen, őt nemcsak nevekkel illetvén, miket fővárosunkban csak a durvaságukról hires vámszedők, bérkocsisok és egyfogatuak szájából szoktunk meg hallani, hanem általa nem ismert lapjait is — valóban megfoghatlan lábbal tapodásával minden igazság-érzetnek — mint minden érdem nélküli silányságot, s a magyar lapok legalját mutatván be német közönségének boszujában. Ennyiben azonban a dolog bennünket kevéssé érdekel, mert bár melly hozzá nem értőnek haragos káromlásai nem igen lesznek képesek az ismerők előtt megingatni azon jó hírnevet, mellyet maguknak az,Életképek, olly méltán kivittük. Érdekesebb ránk nézve, végigtekinteni, mint fogadák magyar és magyarhoni lapjaink e torzonborz kifakadást. Minden előtt maga Fr. — s ezt neki második hirtelenkedéseül rójjuk fel — néhány sorban majdnem saphiri durvasággal válaszolt. A ,Honderűs júszut kaczagott s lapjaiba azon lovagias megjegyzést tűzte: milly derekasan megmutatta S. „miként kell egy gonosz főt megmosni.44 Az ,Ungarn megemlítette , hogy S. haragosan megfelelt magáért, de nem mert rovást tenni sem a minden üledék elleni durvaságokra, sem amit mi S. beszédében legmegrovandóbbnak találunk — hasonlithatlan szemtelenségü ráfogásira s káromlásaira. A ,Pesti divatlap4 szólott a dologhoz, és nemes méltányossággal. A ,Pannónia4 beleszólásában többi közt komoly és megfontolandó leczkét tart a magyar journalismusnak, melly legkisebb collegialis rokonérzet nélkül látja bajtársait megtámadtatni,a dolgot összedugott karokkal nézi, vagy — mi aztán legszebb — legfelebb mosolyg rá s azt mondja, mit a lovagias Honderű: „így kell a gonosz lót megmosni'44 S e szomorú megjegyzést nekünk is ismételni kell, miután az említett lapokon kívül tudtunkra más lap ez egész eseményt ignorálja, hozzá ragasztván még a tisztelt közönség számára azon megjegyzést, milly szépen érdemli meg a honunkban folyvást tapasztalt pártfogást egy olly lap-szerkesztő, ki bizony ritkán mulasztja el az alkalmat, saját honát —mellyel néha, elöfizetés ideje körül, knezérkedik is — külföldi olvasói elölt nevetségessé tenni,s milly nagy köszönettel tartoznak e szerkesztőnek a magyar izraeliták, hogy azon rokonszenvet, melly irániak e honban emberileg tápláltatik, saját személykéje miatt igyon törekszik lehűlni, lecsapolni, megmutatván egyszersmind, milly buzgó barátja ő az emancipalionak, miután illető s megemlített beszédeiben magát minden alul, mit Hiedelem, igazság-érzet és lovagiasság parancsol, derekasan emancipálta. — A másik botrányt, mellyet megrovás nélkül nem hagyhatunk, a ,Honderű legközelbi lapjain Fáncsy Lajos — mint magát aláírja, a nemzeti színház igazgatósági ügyvivője _— követte el. A tisztelt olvasó közönség emlékezhetik Fáncsyra azon időszakból, midőn a magyar színészek közt elharapózott szokás volt, ellenük intézett megrovások miatt polémiára kelni. Mi ez időt lefolytnak véltük, s örültünk is ennek a színészek érdekében, kiket e polemizáló viszketegség különben is szomorúan bélyegzett. Fáncsy azonban ez időt megújította, s rendkívüli hánykolódással kel ki a nevezett lapban Vahot Imre ellen, a miért hogy a nemzeti színház és a színműírók érdekeiben némelly követelésekkel lépett fel. E követelésekhez mi — sem drámaírók nem lévén, sem a színház e nemű viszonyait közelebbről nem ismervén — nem szólunk; de F. felszólalását, mint puszta felszólalást, nem hagyhatjuk megemlítés nélkül. E felszólalás eleje egészen úgy hangzik, mintha a nemzeti színház igazgatósága megbízásából lenne írva, legalább annak nevében történik a kinyilatkoztatás, miszerint az igazgatóság „mindenkor kellő figyelemre méltatva a közvélemény közlönyeinek férfias szózatát(ez az antecedens),sem a pesti divatlapi, sem más hozzá hasonlón méltatlanul gáncsolódó hírlapi békétlenkedőket, akár közvéleménynek, akár azon tribunalnak, melly előtt magát igazolni tartozzék eljárásaiért, épen nem tekinthet.. .44 (ez aztán a consequentia). Történt ugyan bár e felszólalás az igazgatóság nevében annak megbízásából vagy nem, mindenesetre azt véljük, hogy bármelly nyilvános orgánumnak teljes joga sőt kötelessége van, mind azt, mit a nemzeti színpadon javítás és előhaladás tekintetében czélszerűnek vél, megpendíteni s javaslatba hozni, s nagyon beteges állapotra mutat, ha illyes felszólalásokért egyes színészek annyira neki ingerlődnek, hogy kiállva a közönség elé, gúnyszókkal halmoznak el bármelly lapot, s kinyilatkoztatják, hogy ők az ollyat, melly a színészeknek vagy a színház kezelőinek nézeteivel ellenkező dolgokat követel, nem tartják közvéleménynek , stb. így természetesen ezen urak előtt egy lap sem fogja képviselni a közvéleményt, kivévén ha tán valamelyikkel sükerülendő olly barátságba szövetkezniük, hogy az nekik minden lépésüket helyeselje s magasztalja. Az olvasó a színészt soha sem felejtheti, s különösen megvárja tőle, hogy midőn bármilly alkalommal közönség elé lép, előtte tisztelettel szóljon, s ne handabandázó kikelésekkel, mellyek annál kevesbet használnak, mert illyesekre mégsem fogja elhinni, hogy már azért neki igaza van. —A ,Pesti divatlap! Ígéri, hogy majd ő is kiálland F. beszédére ... Hiszen így már lesz aztán spectaculum, ha Fáncsynak majdan eszébe jut, kezdett módon folytatni csatáját; csak az fog még hiányzani, hogy a színészek vigyék az ügyet színpadra, s kezdjék el újra a paródiázást, mint már egy ízben nagyon gyakorolták. Mi a tisztelt igazgatóságot illeti , mi bízunk eszélyes tactiájában, hogy nevében felszólalni, nézeteit és véleményét elmondani, nem fogja bízni bármelly egyes tisztviselőjére. A harmadik botrány f. h. 26dikán a budai arénában történt , hol jótékony czélra a hatván jeles szerkezetű s számosaktól látogatott hangverseny, mellyben többek közt dr. 13 cerínai derék német hevenyész is részt vett, s a zúgolódó fellegvári tömeg által lepiszszegtetett, épen olly tárgy feletti szavalása közben , melly felett a magyar ember már valóban nagyon rosz verseket is szívesen elhallgatott: „Ahon minden felett !44... Elöttünk e lezúgásra nézve — a derék hevenyészen elkövetett kíméletlen méltánytalanságon kívül—leginkább az felelte, hogy a hangok, mellyekkel az érdemes tudor elhallgattatott, magyarok voltak, miből könnyen azon következtetést vonhatná ki valamelly jóakarónk, hogy magyarok valónak a méltatlankodók is. Erre nézve azonban nem lesz felesleges megjegyeznünk, hogy a zúgolódás e hangjai egyedül a felsőbb régiókból hangzottak alá, míg földszint az ajkak biztatásra, a kezek tapsra nyiladoztak, a német színházat látogató magyar közönség pedig rendszerint nem azon osztályhoz tartozik , melly a karzaton szokott letelepülni. Egyébiránt mi örülünk, hogy a német színházak karzati közönsége is tud és tanul magyarul, saját javukat eszközük ők ez által; de azt igen sajnáljuk, hogy e tudományát ott használja, hol öt saját nyelvén szólald örömestebb hallanánk, a mennyiben a maihoz 411