Nemzeti Ujság, 1919. október (1. évfolyam, 3-29. szám)

1919-10-09 / 10. szám

ra oda fordultak, ahol a má­nak élhettek. De azt is tudjuk, hogy a zsidókérdésben megnyilatkozott örvendetes új orientációja annak az őszinte, tényekből és tapasztala­tokból merített megállapításnak benső hit­vallása, amely több egyszerű politikus megnyilatkozásánál. A magyar történet­­filozófia Szentlelke szólalt meg benne — ha későn is, de nem egészen elkésetten. A keresztény pártok együttmű­­ködése. Andrássy a isidésisroll. — Frlic­it Lovássy és a puccs. — A politikai helyzet. — Budapest, okt. 8. A politikai helyzet egy új jelentős fordulatá­­­tól ad hírt egy hivatalos kommüniké, mely a kormánytámogató keresztény pártok együtt­működésében történt teljes megállapodást adja köztudomásul. A nevezetes jelentés a követ­­kezőképpen szól : A Magyar Távirati Iroda jelenti : A ke­resztény pártok vezetői szerdán délelőtt tíz órakor Friedrich István miniszterelnök el­nöklésével értekezletet tartottak, hogy meg­állapítsák együttműködésük részleteit. Az értekezleten résztvettek : a keresztény nem­zeti párt részéről gróf Teleki Pál, dr. Wein Dezső, továbbá dr. Csilléry András, Ereky Károly és Pekár Gyula, a keresztényszocia­listák részéről Haller István és Huszár Ká­roly, az egyesült földmíves- és kisgazdapárt képviseletében Rubinek Gyula, sokorópátkai Szabó István, Meskó Zoltán és Novák János. A tanácskozás után a pártok képviselői kö­zött az együttműködés minden részletére nézve teljes megegyezés jött létre és annak biztosí­tására kilenc tagról álló vezérlőbizottság alakí­tását határozták el. A vezérlőbizottság tagjait a pártok még ma megválasztják és holnaptól kezdve ez a bizottság intézi a három párt min­den ügyét. Elhatározták végül azt is, hogy közös párthelyiséget tartanak. * Rágalmakkal vegyes szép muzsikaszóval igyekszik a liberalizmusért lelkendező sajtó va­lamelyes hangulatot teremteni a levitézlett liberális politikai jelszavak mellett. A szabad­­kőműves páholyok lapja uraságoktól levetett argumentumokkal hozakodik elő s mai számá­ban id. Andrássy Gyulát idézi, aki a múlt szá­zad szabadelvű politikai iskolájának világnéze­téhez híven még hitte, hogy a magyarságnak létkérdése a szabadelvűség, amit ha megtagad, nincs értelme többé izolált fajunknak Európá­ban. Id. Andrássy még hitte ezt, még nem látta­­hogy az izolált magyar faj hová jut sza­­badelvűségével, de hogy ezzel lehessen ar­gumentálni ma, ez már megtévesztésnek is több, semhogy szó nélkül el lehetne menni a Teleki-téri politizálás ilyen ódondász fo­gásai mellett. A hangulatkeltés nem ke­­vésbbé merész fogásához folyamodik a libera­lizmus egyik orgánuma, mely havonta egy milliárd állami kiadás jelszó mellett azzal akarja vádolni a kormányt, hogy e rengeteg pénz és a pártagitáció között valamilyen össze­függés van. Tisztában lehetne a rágalmakat cukrozott vízben adagoló lap azzal, hogy a Dunántúlon nem kellett pénzzel vásárolni azt a politikai állásfoglalást, mely szöges ellentét­ben van a lap zsidó, szabadkőműves internacio­nalista jellegével. Hála az égnek, a dunántúli nép nem pénzért keresztény és nem baksisért magyar, amiről egyébként lesz alkalma a lap­nak i majd a megrágalmazott dunántúli újság­olvasók részéről is meggyőződnie. Ilyen eszközök egyáltalán nem lesznek alkal­masak még egy valamirevaló ellenzéki párt­csoportosulás összehozására sem, pedig ha nem tévedünk, a liberális blokk meghiúsulásának egyik oka éppen az, hogy ezt a lejárt és elkop­tatott jelszót végképp hitelvesztetté tették még a maguk körében is a körülötte mester­­kedők minden politikai moráltól messze el­rugaszkodó fogásai. * Minden olyan terv, mely a jelenleg hatalmon lévő keresztény pártok nélkül, ezek ellenére, vagy ezek félretaszításával akar új helyzetet teremteni, meddőkísérlet marad.Tárgyalásokat folytatott Friedrich miniszterelnök Heinrich Ferenccel, Varjassy Lajossal, Pá­lfi Dániellel s e tárgyalásokról vett értesülések szerint bizo­nyos közeledés a cél a keresztény politikai pár­tok és a történelmi alapon álló nemzeti pártok között. fincsrássy? a­ssícSéscérslétrSI. Andrássy Gyula, ki most teljesen visszavonultan él a napi politikától, de aki most is éles szemmel vizsgálja a nemzeti lét problémáit, megnyilatko­zott az Uj Nemzedék munkatársa előtt s nagyon érdekes kijelentést tett a helyzetről, a megoldandó kérdéskeről s nevezetesen a zsidókérdésről. Erről gy nyilatkozott: A megoldandó kérdések között elsősorban itt van a zsidókérdés, amely elöl nem lehet f­elzár­kózni. Azért kétségtelen tény, hogy a nemzet nagy része teljesen elfordult a zsidóságtól, mióta látta, hogy a nemzetietlen, felforgató áramlatok milyen erőt merítettek a zsidóságból. Felhábo­rították a nemzetet különösen, mert érezte, milyen jól bánt a zsidókkal, mennyi jogot adott nekik s hogy ezért méltán elvárhatta volna, hogy sokkal nagyobb hányada a zsidóságnak maradjon hű a nemzeti eszmék­hez, mint ahogy megtörtént. Ezzel a kérdés­sel foglalkozni azonban csak a nemzetgyűlésnek, lesz joga, amelynek majd módot kell találni arra, hogy a nemzeti, hazafias irány intézmé­nyekkel erősíttessék. A mai kormányhatalom érezze legfőbb kötelességének azt garantálni, hogy a zsidóellenes szellem ne vezessen pog­romhoz, ártatlanok üldözéséhez. A politikai helyzetről elmondott véleménye so­rán úgy nyilatkozott Andrássy, h­ogy örül a blokkok alakulásának s a pártküzdelneket ma különösen el­­hibázottnak tartja. Ma károsabb volna a harc a hatalomért, mint bármikor — mondta Andrássy—, majd : «A harc kénytelen vagy erőszakos lenni, vagy az ententehoz fordulni s azt folyton be­avatni a magyar ügyekbe, amivel bizony nem növekszik tekintélyünk és önérzetünk. Alig marad más út a kormánybuktatáshoz, mint ez ententenál való vádaskodás. Hogy ez mennyire nem méltó a magyar néphez, azt talán kevéssé kell bizonyítanom.» A régi képviselőház összehívását helyteleníti. «Csak a nemzeti szuverenitás , minden jog forrása, teremthet új jogi alapot. Féljog­folytonosság, törvényesség szempontjából ér­­­­téktele­n gyakorlati szempontból sem hiszem, hogy a régi politikai irány feltámasztása a hozzá kapcsolt emlékekkel együtt hasznos lenne. Főleg veszedelmes előtérbe, állítani egy olyan szervet, amely ha egyszer aktiváltatik, sok­kal többet pretentálhat m­agának, mint amit azok szántak nekik, akik életre hívták.» SÜPN Végül kijelentette, hogy hatalom után nem pá­lyázik s nézete szerint főleg két irányban kell már — Quq le diable Pemport! Az ördög vigye el a dolgodat, barátom, hát te el akartál en­gem temetni? — kérdezte harsogó nevetéssel a csavargó a kocsistól. — Hiszen meghaltál, hát halottnak sírban a helye. A város fizikusa mondta, hogy meg­haltál. Meg voltál dermedve . . . — A dermedtséget nem a halál, hanem csak az asphixia okozta. Immár másodszor voltam tetszhalott. Úgy látszik, hogy nemcsak a nők, de a halál is kacérkodik velem *— dünnyögte a világkóborló és még egy tányér levest kért. — És valóban kacérkodtak veled a nők? — faggatták a jövevényt a toronylegények. — Bizony kacérkodtak és én nem bújtam el előlük. Nagy betyár voltam én Párisban meg Varsóban . . . Bizony én nem lennék alkalmatos libapásztor a török császár háremében — dicse­kedett a francia. Néhány hét múlva egészen meggyógyult. Ott is maradt a városban. Egészen jól ment a dolga, mert írástudó lévén, a nótáriusnak segített a protokollumok és diáriumok írásában. A nótá­rius azután annyira megszerette a francia Augusztot, hogy minden délben és este ven­dégül látta asztalánál és mikor meghalt az öreg iskolamester, a docens scolarum , őtet, Augusz­tot ajánlotta a szenátoroknak iskolamester gyanánt. — Az Isten is Schulmeisternek teremtette ezt a franciát, mert jeleskedik a deáki tudo­mányokban — mondta a nótárius. — Nohát az Isten tartsa békével kigyelmedet Auguszt uram és viselje egészséggel az iskola­­mesteri tisztséget érdemes városunkban — fe­lelte a biró és a tanácsbeliekkel lementek a vá­rosház pincéjébe az áldomást meginni. Auguszt mester valóban jeleskedett is a szakmájában. Reggel négy órától estve kilencig gyertya világnál mivelte a deáki tudományt a nebulókkal az iskolában. És mégis ebben a hi­vatalában esett vétek a dolgába. Abban az időben az volt a szokás, hogy az iskolamester naponként más és más polgárnál ebédelt. A fiatal polgárnők természetesen híze­legtek neki az ételekkel, hogy gyermekeiket két kézzel vezesse be a tudományok csarnokába. Egyik finomabb ételt főzött, mint a másik. Hanem olyan kürtösfánkot senki nem tudott sütni, mint aminőt a Nonnert Máthisz szöszke felesége Sütött, a szép Kata. A kürtösfánk-e, vagy talán egyéb körülmé­nyek is járultak hozzája, de annyi bizonyos, hogy Ágoston mester minden szabad percét Nonnert Máthiszéknál töltötte. A régi írások nem árulják el, hogy mi történt később a tudós mesterrel és a szép Katával, csak annyit örö­­kítenek meg a fakult betűk, hogy Ágoston mes­tert megvesszőzték a piacon , a szép Katának pedig a bűnös asszonyok ruhájában és a kakas­­harangos főkötővel kellett világos nappal há­romszor körüljárni a templomot. Ettől a perc­től kezdve aztán csak Katafuló­nak csúfolta mindenki az iskolamestert. Az sincsen benne a krónikában, hogy idők múltával Kata megunta-e az iskolamester bók­jait, annyi azonban bizonyos, hogy elhidegül­­tek egymástól és a szerelmes iskolamester sok helyen kopogtatott a szívek kamráján. De rajta is beteljesedett a nők bolondjának végzete. Az történt vele, hogy Szilveszter éjjelén a gombverők céhének atyamestere éppen akkor ért haza a céhlakozásból, mikor felesége Ágos­ton mester részére sült kacsát rakott a virágos tálra. — Ahá, betyárlelkü, most végre hurokra estél! Már is sok huncutság van a kontósköny­­vedben — kiáltotta a céhmester és torkon akarta markolni Ágoston mestert. Ágoston úr már-már veszettnek látta a dol­gát, mikor észrevette, hogy a menyecske hir­telen felnyitotta az ablakot. A szerelmes lovag ház kiugrott az ablakon és eltűnt a sötét éjsza­kában. A céhmester a városházára sietett. A biró és a tanács éppen ájtatoskodtak a pincében a hordók árnyékában, mikor a céhmester rajtuk ütött a panaszával és igéről-igére elmondta a baját. — Az egész város egy szájjal és egy nyelvvel vallja, hogy ifjú nőknek békességük nincsen tőle, az iskolamestertől — hadarta reszkető szájjal a céhmester. A biró erre megparancsolta az alabárdos éjjeli őröknek, hogy tüstént fogják el Ágoston mestert. Az őrök hát elmentek a városba, hogy elcsípjék a bűnöst. Alig egy óra múlva lihegve jelentette a bíró­nak az egyik toronylegény: — Most ment ki nagyuram, biró uram az magyiszter az Menhárd-kapun és délkeletre futott. A biró még jóformán tudomásul se vehette a jelentést, mikor a másik toronylegény meg azt jelenti, hogy a Zárda-kapun éppen most ment ki a magiszter és nyűgöt felé futott. — A kránfóter dugjon a zsákjába benneteket, már hogyan futott volna ki egyszerre és egy­ időben két kapun az magyiszter? ! — mérgelő­dött a biró és éppen fel akarta pofozni a háboro­dott toronylegényeket, mikor az alabárdos darabontok beléptek a pincébe. — Az magyiszter a templom tornyának rá­csos erkélyén sétál és egy könyvből ördög. ’ NEMZETI ÚJSÁG 1919. október 9.

Next