Nemzeti Ujság, 1919. december (1. évfolyam, 56-80. szám)
1919-12-03 / 57. szám
idéztetünk — idézünk. Budapest, dec. 2. Magyarországot meghívták a békekonferenciára. Valamikor egy reménykeltő hír lett volna, ma nem tudjuk, könnybe vagy vérbe mártsuk-e tollunkat. Hiszen ítélkezni akarnak felettünk. Úgy hívnak a békefeltételek átvételére, mint akik a háború felidézésének bűnösei volnánk. Úgy hívnak oda, mint mikor az operációs asztalra viszik az amputálandót. Erről is, a történelmi Magyarország sebeiről is írhatnánk ma fájdalmasan. De meghallgatnak-e? Inkább fordítsuk tekintetünket olyan dolgokra, melyek felébreszthetnek, akkor mikor fájdalmunkban is ébren kell lennünk. Forgassunk néhány lapot a múltban és a jelenben, amelyekről meg okulásul olvasni lehet. * Egy jó évtizede annak, hogy a hazai szabadkőművesség feltűnő érdeklődéssel és agilitással vetette rá magát a külpolitikai problémákra. A propaganda sajtó szervei a Világ és a Huszadik Század voltak, az irányítást a külföldre szökött Jászi Oszkár végezte. Ez a szabadkőműves külpolitika jól átgondolt tervek szerint dolgozott nagyképű szólamok ködébe rejtett célja, a magyar nemzeti állam megrendítésébe. Ma, mikor a szabadkőműves államrombolás munkája tökéletes eredményként szemlélteti előttünk az ízekre szaggatott magyar hazát, teljes joggal úgy tekinthetjük Jászi Oszkárt és társait, mint, idegen hatalmak ciniszátusait, akik nemzeti egységünk megsemmisítésére törekedtek. Mert lehetetlen a véletlennek betudni, hogy úgy a Világ, mint a Huszadik Század makacs következetességgel állandóan olyan személyek és mozgalmak felé hajlították rokonszenvüket, akik s amelyek nyílt tendenciával a magyar föld megcsonkítására törtek. Ismeretes az a meleg lelkesedés, amelyet Jászi mindenkoron tanúsított Scotus Viktor angol hírlapíró magyarellenes propagandája iránt. Ez az angol ügynök tudvalevőleg az egész világ előtt azzal vádolt bennünket, hogy nemzetiségi honfitársainkat a legkegyetlenebb elnyomás alatt tartjuk. Scotus Viator vádaskodó könyveit senki sem honorálta oly megértő szimpátiával, mint a szabadkőműves zsidó radikalizmus. «Ha összegezni akarom benyomásaimat erről a szép és termékeny könyvről, azt kell mondanom, hogy a kép, melyet a modern Magyarországról fest, itt-ott elnagyolt, ... de egészben véve a magyarországi nemzetiségi probléma mély, alapos és teljes feltárása» — írja Jászi a Huszadik Században Scotus Viator egyik könyvéről. Mikor 1913-ban a ruthénség körében orosz pénzen szított skizmatikus mozgalmak jelentkeztek, melyeknek határozottan irredenta jellegük volt, a Világ és Huszadik Század azonnal felcsaptak önkéntes védőkül s a magyarság meggyalázásából valósággal kultuszt csináltak. Az 1914. év tavaszán robbant fel Debrecenben a pokolgép, melyet román ellenségeink a magyar görög-kath. püspökség felállítása ellen való gálád ültközésként adták postára Csernovicban. Megint a Világ volt az a hitvány sajtótermék, amely sunyi köntörfalazással a románok oldalára állott. 1911-ben a szabadkőműves Reform Club tüntető vendégszeretettel ünnepelte cseh megrablóink vezéreit: Massarykot, Kramarzot és Boukoupot. A már elhunyt Messinger (Medgyes) Simon szabadkőműves főmester ünnepi felköszöntőben üdvözölte nemzetünk legnagyobb ellenségeit. S azután sem múlt el alkalom, melyet Jászi tábora meg ne ragadott volna, a cseh árulók magasztalására. Sőt mostanában is megtalálja a Világ ,a módját, hogy sunyi eszközökkel szimpátiákat ébresszen Massaryk iránt. A szabadkőműves maffia nyilvánvaló nemzetárulásainak gyászos következményei után is folytatja aknamunkáját. Nem azzal a merész elbizakodottsággal, mint a zsidó hegemónia virágzása idején, hanem a kígyó simulékonyságával, a tájékozatlanságra építő szemforgatás ravaszságával. A szabadkőművesek orgánumának vasárnapi vezércikkében ugyanezt a passzust olvassuk : a A francia választások Magyarország ellen döntöttek. Kibukott a kamarából Longuet, aki ismételten szót emelt Magyarország kíméletlen feldarabolása ellen, kibukott a kamarából Renaudel, akit szinte csak a béke kérdésében elfoglalt álláspontja választott el Clemenceautól. És mi ? Mi tapsolunk Renaudel bukásának, tapsolunk Clemenpeau győzelmének, mi tapsolunk annak a választási eredménynek, mely megfosztotta Magyarországot a békés feltámadás lehetőségétől». A Világ sunyi alattomossága nyilvánvaló. Először is rokonszenvet akar ébreszteni a francia titkos bolsevizmus két vezére : Ionguet és Renaudel iránt, azon a hazug ürügyön, mintha ezeknek a felforgatóknak Magyarország integritása miatt fájna a fejük. Mindenki jól tudja, hogy olyan nemzetközi rombolóknak, mint Renaudel és Longuet, az ezeréves Magyarország sorsa teljesen közömbös csak úgy, mint a saját hazájuké. Kun Bélát a legmélyebb szellemi és talán «anyagi» megértés fűzte a francia bolsevistákhoz s éppen Kun Béla sietett kijelenteni, hogy ő nem áll semmiféle területi integritás alapján. Amennyiben Longuet és Renaudel a második Internationalen Bernben szót emeltett a wilsoni elvek mellett, azt tették szocialista politikából és hogy Clémenceau-nak politikailag kellemetlenkedjenek, de korántsem Magyarország integritásának szeretetéből. Másodszor az is kétségtelen, hogy a Világunk szörnyűségesen fáj a francia konzervativizmus hatalmas választási győzelme, mert ezzel «eltolódott» az a bizonyos világforradalom, mely után a Világ intellektuel zsidói oly olthatatlan sóvárgással epednek. Harmadszor azt is haltbizonyosra vesszük, hogy a szabadkőműves zsidóság őszinte könnyeket nem ejt és nem fog ejteni Magyarország szétdarabolása miatt, mert hiszen ezzel tökéletesen megvalósult az ő legsajátosabb kül és belpolitikai programmja. A magyarság nem akar Longuet és Renaudé bandájától semmit. Kun Béla zsidó társaságának lehetett szövetségese Lenin és Trockij (Bronstein), a keresztény Magyarország azonban külpolitikai orientációiban épp úgy nera keresi a bolsevizmus mentori jobbját, mint ahogy a bepolitikában nem fogadja meg a Világ-és tervezés célzatával kínált tanácsait. B. K oterda, 1919. dec. 3. * I. évf. 57. szám. NEMZETI ÚJSÁG ni!Il!ll!lllilll!ll!!!lll!ii!ll!ll!llll||ll!illf|||||!I]|||||ili||!||||||||||||||!||||ll||||ilHI||lllif!ll!lil!|j||||||i||||l!t||||||i||!||||ili||W Szerkesztőség: Budapest, VIII. Szentkirályi utca 28. sx. V F JJITQ/Ttr WY 011 ITiYAI Wimr AD Előfizetési árt Egész évre 220 kor., félévre 110 kor. Telefon : József 65 és József 66. ÄIi£lliOZ( 1 fill I rULllllVAI II Al negyedévre 56 kor, egy hónapra 20 kor. Egyes szám Kiadóhivatal: IV.Gerlóczy utca 11. sz. Telefon: 107—87. Felelős szerkesztő: Túri 80 fillér. — Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. TZi'JTEz.f . ll!!l!liilill!li!I!llll!llliili!iill!!ll!l!illlllilll!lllllilllllll||ilill||||||ll!illllll!li!llilllilll||||!!lll!lllilllllll||||||!llll!lt!ll|||||||||||!l!|||||||ili|||||||||i!|||||![!íH||Kl{HiHUlUUIfi)tfilllllllíillilll!iii!ii!ll!lill!lii!ll!lll!l!l!liniiI!!ll!IIIIIIIIIIIII!IHIHUililililliinUIUUUB h!ag yarorsz᧣»t meghívták ® béi«® fárO Taliss.a. & legfőbb tanács &iey§8'$?be hívja a wssgyar kiküldötteket. — A „Nemzeti Újság“ tudósítójától. — Budapest, dec. 2. Miként a bulgárok, mi is Jetualy-ban, Páris egyik elővárosában fogjuk tárgyalni és aláírni az elénk terjesztendő békeszerződést. Ennek a csinos városkának a neve most belekerül a magyar történelembe és késő unokák is emlegetni fogják a neuillyi békekötést, a legfontosabbat mindazok közül, melyeket a magyar nemzet valaha elfogadott, Versailles a németek, Saint-Germain az osztrákok szomorú emléke, Neuilly a mienké és a bulgároké. Most már csak a törökök vannak hátra s azután végleg szétoszolhat a nemzetek sorsa fölött döntő értekezlet. A meghívásról a Magyar Távirati iroda a következő szikra táviratot kapta : A szövetségesek legfőbb tanácsa hétfőn délelőtt a francia külügyminisztériumban ülést tartott, amelyen Clemenceau miniszterelnök elnökölt. A legfőbb tanács meghallgatta Sir George Clarkot, aki részletesen beszámolt budapesti missziójáról és azokról a feltételekről, amelyek mellett sikerült neki olyan kormányt megalakítani, amely Magyarország népének akaratát képviseli. E beszámolás folyamán a szövetségesek legfőbb tanácsa elhatározta, hogy a Huszár-kormányt értesíti arról, hogy a lehető leghamarabb küldjön ki Neuinybe magyar békedelegációt, amely az entente megbízottaival a békeszerződés tárgyában megkezdi a tárgyalásokat. A tanács határozata értelmében Clemenceau táviratilag megbízta a Budapesten székelő szövetségközi katonai bizottságot, hogy kérje föl a magyar kormányt képviselőinek a békekonferenciára való kiküldésére. A bizottság nevében Bandholz amerikai tábornok jegyzéket intézett Huszár Károly miniszterelnökhöz, ki nyomban a következő választ küldte a tábornoknak: Volt szerencsém kézhez venni tábornok úrnak a Commision Militaire Incralliée nevében a mai napon hozzám intézett szíves értesítését, amelyben Clémenceau úrnak, a békekonferencia elnökének megbízása alapján közli velem azt, hogy a vezetésem alatt álló magyar kormány felkéretik arra, hogy a békekonferenciára küldje ki a legrövidebb időn belül a szükséges meghatalmazásokkal ellátott képviselőit, hogy azok a szövetséges és társult hatalmaktól átvegyék Magyarország békefeltételeit. Van szerencsém közölni, hogy ennélfogva ma délutánra minisztertanácsot hívtam egybe, amelynek elé fogom terjeszteni Clemenceau úr szives üzenetét. Őszintén köszönöm tábornok úr szives értesítését, maradtam, stb. A békedelegáció. Még Sir George Clark it időzése alatt tisztázva lett, hogy a magyar békedelegáció elnöke gróf Apponyi Albert lesz, ki e nehéz és nem hálás feladatot hazafias készséggel elvállalta. Hasonlóképp megállapodás volt arra nézve, hogy tagja lesz a küldöttségnek gróf Teleky Pál, ki már hónapok óta vezette a béketárgyalás anyagának előkészítő munkálatait. Felmerült volt az a kívánság, hogy a delegátusok sorában legyen gróf Bethlen István, Hegedűs Lóránd, báró Lers Vilmos, azonkívül a kereskedelmi, ipari és pénzügyi szakmák is képviselve legyenek. Hogy hány személyből áll