Nemzeti Ujság, 1919. december (1. évfolyam, 56-80. szám)

1919-12-03 / 57. szám

idéztetünk — idézünk. Budapest, dec. 2. Magyarországot meghívták a békekonferen­ciára. Valamikor egy reménykeltő hír lett volna, ma nem tudjuk, könnybe vagy vérbe mártsuk-e tollunkat. Hiszen ítélkezni akarnak felettünk. Úgy hívnak a békefeltételek át­vételére, mint akik a háború felidézésének bű­nösei volnánk. Úgy hívnak oda, mint mikor­ az operációs asztalra viszik az amputálandót. Erről is, a történelmi Magyarország sebeiről is írhatnánk ma fájdalmasan. De meghallgat­­nak-e? Inkább fordítsuk tekintetünket olyan dolgokra, melyek felébreszthetnek, akkor mikor fájdalmunkban is ébren kell lennünk. Forgas­sunk néhány lapot a múltban és a jelenben, amelyekről meg okulásul olvasni lehet. * Egy jó évtizede annak, hogy a hazai szabad­kőművesség feltűnő érdeklődéssel és agilitással vetette rá magát a külpolitikai problémákra. A propaganda sajtó szervei a Világ és a Huszadik Század voltak, az irányítást a kül­földre szökött Jászi Oszkár végezte. Ez a szabadkőműves külpolitika jól átgondolt tervek szerint dolgozott nagyképű szólamok ködébe rej­tett célja, a magyar nemzeti állam megrendíté­­sébe. Ma, mikor a szabadkőműves államrombolás munkája tökéletes eredményként szemlélteti előttünk az ízekre szaggatott magyar hazát, teljes joggal úgy tekinthetjük Jászi Oszkárt és társait, mint, idegen hatalmak ciniszátusait, akik nemzeti egységünk megsemmisítésére tö­rekedtek. Mert lehetetlen a véletlennek be­tudni, hogy úgy a Világ, mint a Huszadik Század makacs következetességgel állandóan olyan személyek és mozgalmak felé hajlították rokonszenvüket, akik s amelyek nyílt tenden­ciával a magyar föld megcsonkítására törtek. Ismeretes az a meleg lelkesedés, amelyet Jászi mindenkoron tanúsított Scotus Viktor angol hírlapíró magyarellenes propagandája iránt. Ez az angol ügynök tudvalevőleg az egész világ előtt azzal vádolt bennünket, hogy nemzetiségi honfitársainkat a legkegyetlenebb elnyomás alatt tartjuk. Scotus Viator vádas­kodó könyveit senki sem honorálta oly megértő szimpátiával, mint a szabadkőműves zsidó radikalizmus. «Ha összegezni akarom benyomá­saimat erről a szép és termékeny könyvről, azt kell mondanom, hogy a kép, melyet a modern Magyarországról fest, itt-ott elnagyolt, ... de egészben véve a magyarországi nemzetiségi prob­léma mély, alapos és teljes feltárása» — írja Jászi a Huszadik Század­ban Scotus Viator egyik könyvéről. Mikor 1913-ban a ruthénség körében orosz pénzen szított skizmatikus mozgalmak jelent­keztek, melyeknek határozottan irredenta jel­legük volt, a Világ és Huszadik Század azonnal felcsaptak önkéntes védőkül s a magyarság meggyalázásából valósággal kultuszt csináltak. Az 1914. év tavaszán robbant fel Debrecen­ben a pokolgép, melyet román ellenségeink a magyar görög-k­ath. püspökség felállítása ellen való gálád ü­lt­­közésként adták postára Cserno­­vicban. Megint a Világ volt az a hitvány sajtó­termék, amely sunyi köntörfalazással a romá­nok oldalára állott. 1911-ben a szabadkőműves Reform Club tüntető vendégszeretettel ünnepelte cseh meg­­rablóink vezéreit: Massarykot, Kramarzot és Boukoupot. A már elhunyt Messinger (Medgyes) Simon szabadkőműves főmester ünnepi fel­köszöntőben üdvözölte nemzetünk legnagyobb ellenségeit. S azután sem múlt el alkalom, melyet Jászi tábora meg ne ragadott volna, a cseh árulók magasztalására. Sőt mostanában is megtalálja a Világ ,a módját, hogy sunyi eszközökkel szimpátiákat ébresszen Massaryk iránt. A szabadkőműves maffia­­ nyilvánvaló nemzetárulásainak gyászos következményei után is folytatja aknamunkáját. Nem azzal a merész elbizakodottsággal, mint a zsidó hege­mónia virágzása idején, hanem a kígyó simu­lékonyságával, a tájékozatlanságra építő szem­forgatás ravaszságával. A szabadkőművesek orgánumának vasárnapi vezércikkében ugyan­ezt a passzust olvassuk : a A francia választások Magyarország ellen döntöttek. Kibukott a kamarából Longuet, aki ismételten szót emelt Magyarország kíméletlen feldarabolása ellen, kibukott a kamarából Renaudel, akit szinte csak a béke kérdésében elfoglalt álláspontja választott el Clemenceautól. És mi ? Mi tap­solunk Re­naudel bukásának, tapsolunk Cle­­menpeau győzelmének, mi tapsolunk annak a választási eredménynek, mely megfosztotta Magyarországot a békés feltámadás lehetősé­gétől». A Világ sunyi alattomossága nyilvánvaló. Először is rokonszenvet akar ébreszteni a fran­cia titkos bolsevizmus két vezére : I­onguet és Renaudel iránt, azon a hazug ürügyön, mintha ezeknek a felforgatóknak Magyarország integri­tása miatt fájna a fejük. Mindenki jól tudja, hogy olyan nemzetközi rombolóknak, mint­ Renaudel és Longuet, az ezeréves Magyarország sorsa teljesen közömbös csak úgy, mint a saját hazájuké. Kun Bélát a legmélyebb szellemi és talán «anyagi» megértés fűzte a francia bolsevis­tákhoz s éppen Kun Béla sietett kijelenteni, hogy ő nem áll semmiféle területi integritás alapján. Amennyiben Longuet és Renaudel a második Internationalen Bernben szót emeltett a wilsoni elvek mellett, azt tették szocialista politikából és hogy Clémenceau-nak politikailag kellemetlenkedjenek, de korántsem Magyar­­ország integritásának szeretetéből. Másodszor az is kétségtelen, hogy a Világ­unk szörnyűsé­gesen fáj a francia konzervativizmus hatalmas választási győzelme, mert ezzel «eltolódott» az a bizonyos világforradalom, mely után a Világ intellektuel zsidói oly olthatatlan­ sóvárgással epednek. Harmadszor azt is haltbizonyosra vesszük, hogy a szabadkőműves zsidóság őszinte könnyeket nem ejt és nem fog ejteni Magyar­­ország szétdarabolása miatt, mert hiszen ezzel tökéletesen megvalósult az ő legsajátosabb kül és belpolitikai programmja. A magyarság nem akar Longuet és Renaudé bandájától semmit. Kun Béla zsidó társaságá­nak lehetett szövetségese Lenin és Trockij (Bronstein), a keresztény Magyarország azon­ban külpolitikai orientációiban épp úgy nera keresi a bolsevizmus mentori jobbját, mint ahogy a bepolitikában nem fogadja meg a Világ-és tervezés célzatával kínált tanácsait. B. K­ ­oter­da, 1919. dec. 3. * I. évf. 57. szám. NEMZETI ÚJSÁG ni!Il!ll!lllilll!ll!!!lll!ii!ll!ll!llll||ll!illf|||||!I]|||||ili||!||||||||||||||!||||ll||||ilHI||lllif!ll!lil!|j||||||i||||l!t||||||i||!||||ili||W Szerkesztőség: Budapest, VIII. Szentkirályi­ utca 28. sx. V F JJITQ/Ttr WY 0­11 ITiYAI Wimr AD Előfizetési árt Egész évre 220 kor., félévre 110 kor. Telefon : József 65 és József 66. ÄIi£lliOZ( 1 fill I rULllllVAI II Al negyedévre 56 kor, egy hónapra 20 kor. Egyes szám Kiadóhivatal: IV.Gerlóczy­ utca 11. sz. Telefon: 107—87. Felelős szerkesztő: Túri 80 fillér. — Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. TZ­­i'JTEz.f .­­ ll!!l!liilill!li!I!llll!llliili!iill!!ll!l!illlllilll!lllllilllllll||ilill||||||ll!illllll!li!llilllilll||||!!lll!lllilllllll||||||!llll!lt!ll|||||||||||!l!|||||||ili|||||||||i!|||||![!íH||Kl{HiHUlUUIfi)tfilllllllíillilll!iii!ii!ll!lill!lii!ll!lll!l!l!liniiI!!ll!IIIIIIIIIIIII!IHIHUililililliinUIUUUB h!ag yarorsz᧣»t meghívták ® béi«® fárO Taliss.a. & legfőbb tanács &iey§8'$?be hívja a wssgyar kiküldötteket. — A „Nemzeti Újság“ tudósítójától. — Budapest, dec. 2. Miként a bulgárok, mi is Jetualy-ban, Páris egyik elővárosában fogjuk tárgyalni és aláírni az elénk terjesztendő békeszerződést. Ennek a csinos városkának a neve most belekerül a magyar történelembe és késő unokák is emle­getni fogják a neuillyi békekötést, a legfon­tosabbat mindazok közül, melyeket a magyar nemzet valaha elfogadott, Versailles a néme­tek, Saint-Germain az osztrákok szomorú em­léke, Neuilly a mienké és a bulgároké. Most már csak a törökök vannak hátra s azután végleg szétoszolhat a nemzetek sorsa fölött döntő értekezlet. A meghívásról a Magyar Távirati iroda a következő szikra táviratot kap­ta : A szövetségesek legfőbb tanácsa hét­főn délelőtt a francia külügyminiszté­riumban ülést tartott, amelyen Cle­­menceau miniszterelnök elnökölt. A legfőbb tanács meghallgatta Sir George Clarkot, aki részletesen beszámolt bu­dapesti missziójáról és azokról a felté­telekről, amelyek mellett sikerült neki olyan kormányt megalakítani, amely Magyarország népének akaratát kép­viseli. E beszámolás folyamán a szö­vetségesek legfőbb tanácsa elhatározta, hogy a Huszár-kormányt értesíti arról, hogy a lehető leghamarabb küldjön ki Neuinybe magyar békedelegációt, amely az entente megbízottaival a bé­keszerződés tárgyában megkezdi a tár­gyalásokat. A tanács határozata értelmében Clemenceau táviratilag megbízta a Budapesten székelő szövetségközi katonai bizottságot, hogy kérje föl a magyar kormányt képviselőinek a béke­­konferenciára való kiküldésére. A bizottság nevében Bandholz amerikai tábornok jegy­zéket intézett Huszár Károly miniszterelnök­höz, ki nyomban a következő választ küldte a tábornoknak: Volt szerencsém kézhez venni tábornok úrnak a Commision Militaire Incralliée nevében a mai napon hozzám intézett szí­ves értesítését, amelyben Clémenceau úrnak, a békekonferencia elnökének megbízása alap­ján közli velem azt, hogy a vezetésem alatt álló magyar kormány felkéretik arra, hogy a békekonferenciára küldje ki a legrövidebb időn belül a szükséges meghatalmazásokkal ellátott képviselőit, hogy azok a szövetséges és társult hatalmaktól átvegyék Magyarország békefeltételeit. Van szerencsém közölni, hogy ennélfogva ma délutánra minisztertanácsot hívtam egybe, amelynek elé fogom terjeszteni Clemenceau úr szives üzenetét. Őszintén köszönöm tábornok úr szives ér­tesítését, maradtam, stb. A béked­elegáció. Még Sir George Clark i­t időzése alatt tisztázva lett, hogy a magyar békedelegáció elnöke gróf Apponyi Albert lesz, ki e nehéz és nem hálás fel­adatot hazafias készséggel elvállalta. Hasonló­képp megállapodás volt arra nézve, hogy tagja lesz a küldöttségnek gróf Teleky Pál, ki már hóna­pok óta vezette a béketárgyalás anyagának elő­készítő munkálatait. Felmerült volt az a kívánság, hogy a delegátusok sorában legyen gróf Bethlen István, Hegedűs Lóránd, báró Lers Vilmos, azon­kívül a kereskedelmi, ipari és pénzügyi szakmák is képviselve legyenek. Hogy hány személyből áll­

Next