Népi Egység, 1945. január (2. évfolyam, 1-22. szám)
1945-01-04 / 1. szám
Bri$@^lfaii0« Ile élífe» le iSAIlfi áras IS le! Ssütörtölt» 1S4S rafieÉr £ POLITIK^NAPNAP F«!*röfi s*er3c®a2tcg K y f fif ö ^yé?léí Bö|«gy©*víí « brassói törvényv ««ékeit G. II» 1768/1944 szánt alatt Engedélyezte: Cenzura Militară a Presei sub No. 1437, 7. X. 1944 petőn PfíRincsfi IRTft: SZEMLER FERENC 1823 január elsején, azaz százhírszonkét évvel ezelőtt született Petőfi Sándor, a magyar népnek talán egyetlen valódi világhirre szert tett költője. Mert vannak még nagy költőink, vannak nagy íróink. Akülföld is sokat ismer közülük. De egy sincs, akinek a nevére mindenhonnét változatlanul a testvéri felismerés és a baráti elismerés melege lobbanjon felénk, mint Petőfi nevének kimondásakor. Ez az elismerés nem csupán a nagy költőnek, hanem a nagy embernek is szólt Ha csupán az irodalom kedvelői találnának műveiben élvezetet, hire-neve szűkebb körre szorítkoznék. Az olvasó azonban a költői nagyságon túl mindig észrevesz benne valamit az emberi nagyságból is. Ezért érez vele nemcsak irodalmi, hanem emberi közösséget is. Emberi és költői nagysága mindig időszerűvé tette Petőfit. A mostani évforduló azonban lényegesen többet jelent, mint a megelőzők. A történelem hömpölygő áradása olyan helyzetet alakított ká, ami ismét fényesen igazolja Petőfit. Az irodalmi bírálat és az iskola éveken, évtizedeken át mindent elkövetett Petőfi álcázására. Megírták róla, hogy nagy költő, hogy a legjobb gyermek, legkitűnőbb férj, pompás családapa, de minden lehető alkalommal elkenték azt, hogy a népuralom híve, hogy az elnyomók engesztelhetetlen ellensége, hogy kérlelhetetlenül forradalmár. Hiába mondotta ki Ferenczi akadémiai értekezése, hogyha Petőfi ma élne, akkor helyét az elnyomott dolgozó osztályok oldalán találná meg. Hiába írta meg Ady, hogy Petőfi nem alkuszik. Hiába igyekezett felrázni a magyar közvéleményt Petőfiről szóló könyvével Illyés Gyula. A már egyszer beidegzett arckép nem változott. Sohasem felejtem el azt az öreg nénit, aki neheztelve tiltakozott az emelvényre kitett valódi Petőfi-kép ellen. Semmi áron sem akarta benne felismerni azt a magashomlokú, rózsapiros arc tüzespillantású ifjút, akinek Petőfit az eszményesítő korszak arcképfestői és irodalomtörténészei feltálalták. Ez az öreg néni a magyar társadalom és a magyar olvasóközönség hűséges képviselője volt De ez a téveszme nem csupán a magyar társadalom hibája. A hiba nagyobb részben a vezetőké. Petőfi valódi képe sohasem tetszett a magyar társadalom vezető rétegeinek. Akárcsak egykori finomkodó bírálóinak, Petőfi mindig „pórias, durva, káromkodó, lázadó”, egyszóval változatlanul „gyanús elem” volt azok szemében, akik szerint az élet egyetlen célja a mások bőrén való kényelmes élet. Ezért kellet minden lehető eszközt felhasználni arra, hogy a vad forradalmárt úri szobákban is használható tisztes polgárrá idomítsák, ha már nem lehetett teljesen kitörölni őt az irodalmi és társadalmi tudatból. Petőfi költészete azt képviselte, ami henye úri füleknek és szíveknek a legkellemetlenebb volt: a népet, Dózsa György népét, a történelemből, a nemzetből, a világból kitudott földtelen szegény népet, amely csodák csodájára mégis élt és mégis számolni kellett vele. Számolni kellett vele, mert olyan költő szólalt meg nevében, mint Petőfi. Ezt a hangot nem lehetett többé elhallgattatni. Még tompítani is nehezen. Mert a nép kérdését nem oldotta meg senki. És amíg ezek a kérdések véres valóságokként fájtak a kisemmizett millióknak, addig Petőfi eszméi is mindig véresen időszerűek voltak. A birtokos osztályok gőgje ugyanaz maradt, mint egykor. A zsellérek szenvedése ugyanaz maradt, mint egykor. A földet piócaként szívó óriásbirtokok mellett ott senyvedt a földtelen parasztok, cselédek, gazdasági munkások roppant hadserege. És mindezt világos, örökérvényű mondatokba foglalták Petőfi versei, amelyeket nem lehetett eltagadni, nem lehetett kifelejteni a magyar köztudatból, mert világra érvényes irodalmat is jelentettek ugyanakkor. És van valami, ami Petőfit minden más költőnél közelebb hozza hozzánk. Ez a szabadságnak benne lángoló szeretete. Az elmúlt évtizedek emberei nem érthették meg annyira, mint amennyire mi értjük, hogy mit jelentett Petőfinek a szabadság. Nem a saját szabadsága, hanem népének és a világ minden népének szabadsága És mi megértünk egy történelmi pillanatot, akárcsak ő, mikor minden rabszolganép jármát megunva síkralép és megindul, hogy megvalósítsa a jobb jövőt, a világ valamennyi népének szabad jövőjét Ezért értjük mi meg tisztábban, tökéletesebben Petőfit. Ezért hárul ránk komolyabb és mélyebb felelősség. Elődeink hivatkozhattak a körülményekre vakságuk igazolására. Mi azonban már nem nem hivatkozhatunk ilyen mentségekre. Hozzánk a történelem is, Petőfi is tiszta, nyílt hangon beszél. Tehát tétovázás, félrepilantás nélkül kell arra az útra lépnünk, amely népünk szabadsága és a világ valamennyi népének szabadsága felé vezet. Mert Petőfi nemcsak igazolás számunkra a világ nemzetei előtt. Nemcsak mentség, amelyre minden lehető alkalommal rámutathatunk, hogy ime milyen lángész született belőlünk, a forradalomnak ilyen tiszta harcosát vallhatjuk magunkénak, költőink közül ilyen csodaragyogású szellemmel dicsekedhetünk. Hanem Petőfi megoldandó feladat, megvalósítandó kötelesség is. Költeményeit nem elég olvasni, meg is kell érteni azokat. Eszméit nem elég megérteni, meg is kell valósítani azokat. A földtelennek földet kell adni. Az elnyomottnak szabadságot kell adni. És a zsarnokot le kell gőgjének trónjáról dönteni. Ez Petőfi parancsa. Életével és halálával adott példát erre. Életével, amely tisztán és töretlenül igazolta eszméi igazságát. Halálával, melyet a zsarnokság ellen vívott küzdelmében szenvedett. Mert, ne feledjük el: Petőfit a hazája romlására törő németség és a cári zsarnokság fegyverei ölték meg. Ha ma élne, helye egy pillanatig sem volna kétséges. Ott harcolna azok oldalán, akik egyként küzdöttek a cári zsarnokság letöréséért s ugyanúgy küzdenek ma is a német zsarnokság megdöntéséért Pirosló arccal és piros zászlókkal! S a zászlókon eme szent jelszóval: „Világszabadság!” 55.00 . Utcai harcok Pesten és Budán Hadat üzent Németországnak a demokrata magyar kormány Nagy Imre földművelésügyi miniszter szervezkedésre és a földosztási tervek kidolgozására hívta fel a földműveseket (Moszkva.) Debreceni jelentés szerint az ideiglenes magyar nemzetgyűlés egyhangúan megszavazta a németellenes háborút és ezzel egyidejűleg kimondotta a diplomáciai kapcsolatok megszakítását a hitlerista német kormánnyal. Magyarország ezzel megüzente a háborút Németországnak és csatlakozott a szabadságszerető országoknak ahhoz a csoportjához, amely ma egységes csatarendben küzd a hitleri Németország teljes megsemmisítéséig. (Moszkva.) Debrecenből jelentik, hogy az ideiglenes nemzetgyűlés, miután egyhangúan megszavazta a Németország elleni hadüzenetet, felhívást intézett az ország népéhez. A felhívás hangoztatja, hogy Magyarország népe kezdettől fogva elítélte a háborút, melyet a Bárdossy-kormány megindított a szabad demokratikus népek ellen. A háború a németek érdekeit szolgálta, és az ország teljes romlásához vezetett. A németek erőszakkal megszállták az országot, elrabolták függetlenségét, 1944 októberében pedig elkövették a legnagyobb gaztettet, mikor Szálasi kezére játszották át a hallataimat. A németek eltiporták az ország szabadságát, hazafias ifjak és öregek tömegét hurcolták Németországba és vitték gyűjtőtáborokba, a magyar ,nők ezreit kényszerítették erődépítési munkálatokra. Az ideiglenes magyar nemzetgyűlés ezek után semmisnek tekinti a Németországgal kötött szerződéseket és megüzeni a háborút a hitleri birodalomnak. A kormány elhatározta, hogy mindaddig folytatja a harcot a szövetséges demokratikus államok oldalán, míg csak ki nem vívják a végső győzelmet. Minden erőt mozgósítanunk kell a harc gyors győzelmes befejezése érdekében. (Moszkva.) A magyar fegyverszüneti bizottság ideérkezett és megkezdte tárgyalásait a Szövetséges hatalmakkal. A bizottságot a külügy- és hadügyminiszter vezeti. Mint a Kossuth-rádió jelenti, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Arcvonal teljes erejével támogatja az új nemzeti magyar kormányt. A Függetlenségi Front helyi szervezetei mindenütt elő fogják segíteni a magyar kormány munkatervének megvalósítását. Városokban és községekben nemzeti bizottságok alakulnak, hogy minél gyorsabban és tökéletesebben hajtsák végre a kormány határozatait. A Kossuth-rádió szerint Magyarországon, a nemzeti magyar kormánynak első megvalósítandó ténykedése a földreform lesz. Nagy Imre földmivelésügyi miniszter nyilatkozatában kijelentette, hogy megkezdődik az igazi új honfoglalás, a magyar parasztság milliói földhöz fognak jutni. Nagy Imre felszólította a földműveseket, hogy szervezkedjenek, alakítsanak helyi földművesbizottságokat és dolgozzák ki a terveket a kiigényelendő földekre vonatkozóan. Készüljenek előre, hogy egyrészt gyorsan végre lehessen hajtani a földreformot, másrészt pedig fel legyenek készülve esetleges gáncsolásokra, melyeket bizonyos személyek valószínűleg el fognak követni, hogy saját érdekeiket védelmezzék. A Kossuth-rádió ezután számadatokkal világított rá a magyarországi földbirtokelosztás lehetetlen voltára. Míg a termő Moszkvóban tárgyal a magyar fegyverszüneti bizottság A gyáva faj, a törpe telkek Írta: Petőfi Sándor A gyáva faj, a törpe lelkek. Kik nem szégyentik magukat Sápadni, ha kezemben a lant Egy-egy merészebb hangot ad, Ha a közelgető viharnak Megérint hírmondó szele, S dalom, mint elkapott madár, a Földről magasra száll vele. A vész csak készülőben van még És nem szakit le egyebet, Mint ajkamról egy-egy hangos szót, A fákról egy-egy levelet; Hah, majd ha minden erejével Fog dúlni és üvölteni, S szivem mélyét forgatja föl s a Fát gyökerestül tépi ki! Mit mondotok, mit tesztek akkor, Ha a világnak sarkai Földindulástól, mennydörgőszülkőből meg fognak ingani, 11a összevesz, mint négy vadállat És pusztít mind a négy elem, S én vérbe mártott lantomat majd Véres kezekkel pengetem!