Szabad Nép, 1946. szeptember (4. évfolyam, 196-220. szám)

1946-09-01 / 196. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK? SZABAD NÉP IV. ÉVFOLYAM,196. SZÁM Tízezer hadifogoly úton hazafelé — Ok nélkül bocsátanak el munkásokat a gyárakból — Olcsóbb árakat követel­nek a kiskereskedők — Eddig kétmillió mázsa kenyérgabonát szolgáltattak be — Rendezték a baromfi-árakat A MA G Y­A­R K K­O­M­M­IM NI­S­T­A P­A­­RT :■K­Ö­Z­P­O­NT A­L­A­P­JA VASÁRNAP, 1946 SZEPTEMBER 1 A kommunista párt a dolgozó parasztságért! Szabó Imre elvtárs, pártunk vas­­t megyei paraszt képviselője, maga is újgazda, a Magyar Kommunista Párt nevében önálló indítványt nyújtott be a nemzetgyűlése­n a malmok községesítéséről. Ez az önálló törvényjavaslat a dolgozó parasztság egyik legkeservesebb és legjogosabb panaszát hivatott orvosolni: a malomtulajdonosok uzsoráját kell megszüntetnie. Amerre csak járunk az ország­ban, ömlik a parasztok panasza a malmok ellen. A malomtulajdono­­sok kihasználják a parasztság szorult helyzetét és formálisan nyúzzák a földműves népet. Nem két bőrt húznak le róla, hanem többet. Csalnak a mérésnél, tör­­vénytelenül magas porlási százalé­kot számítanak, csalnak a kiőrlés­nél, rossz lisztet adnak vissza, fűtőanyagot, fát követelnek a pa­raszttól, a túl magas vámőrlési díjról, amelyet sajnos a közellátás­­ügyi minisztérium állapított meg és jelentősen le lehetne szállítani, nem is szólva! Ezen az uzsorán akart segíteni a Kommunista Párt, amikor benyújtotta a malmok köz­ségesítéséről szóló törvényjavasla­tát. A törvényjavaslat indokolása szerint: „Az elmúlt huszonöt év alatt, de különösen a felszabadulás óta a magyar nép ismételten és mind sürgetőbben követeli, hogy vessenek véget a malmok uzsorá­jának, amelytől a dolgozó nép mérhetetlenül só­kat szenved. A malmok visszaélései az amúgy is megpróbált falusi nép életét meg­keserítik. A malmok jogtalan el­járása megrövidíti a falusi dolgo­zók szűkös kenyerét. A malm­ok közösségi kezelésbe vételével meg kell tehát szüntetni, hogy a mal­mok a népet kizsákmányolják.“ Azt mondják, hogy ezzel a tör­vényjavaslattal a Kommunista Párt pártcélokat szolgál. Mond­juk, hogy ez igaz. De ha úgy szol­gálunk pártcélokat, hogy egyben a dolgozó parasztság érdekeit szol­gáljuk, ugyan mi rossz van ebben ? Bár szolgálná minden más párt is ilyen módon a maga „pártcéljait“. De mi kommunisták arra sem he­lyezünk súlyt, hogy a­ malmok községesítéséről szóló törvény­javaslat a mi javaslatunk legyen! Ha például a nemzetgyűlés pa­raszti blokkja vállalja javaslatun­kat, akkor mi azonnal átengedjük bárkinek — kisgazdapárti paraszt­­képviselőnek is — a kezdeménye­zés dicsőségét. Éppen azért, mert mi a parasztság érdekeit fonto­sabbnak tartjuk szűk pártszem­pontoknál. Nem az a lényeg tehát, hogy miért éppen mi nyújtottuk be ezt a javaslatot, hanem az a lényeg, szolgálja-e a malmok községesítése a parasztság túlnyomó, nagy több­ségének az érdekeit, tekintet nél­­kül a pártkülönbségekre? Mi azt állítjuk, hogy igen! Aki viszont azt állítja, hogy nem, az bizonyítsa be vagy azt, hogy a malmok uzsorájának letö­rése nem érdeke a parasztságnak, vagy azt, hogy ennek az uzsorá­nak a letörésére van más mód is, mint a malmok községesítése. A községesítés ellenzői eddig adósak maradtak a bizonyítással. Persze, a malmok uzsorájának letörése nem orvosolja a paraszt­ság minden baját. De attól, hogy, az egyik bajt orvosoljuk, lehet or­vosolni a többit is! És miért ne kezdjük el az orvoslást a mal­moknál ? Mi lehet a kifogás a malmok községesítésével szemben? Az, hogy még nincs kipróbálva? A Kisgazdapárt hetilapja, az Igaz­ság azt követeli, hogy előbb bizo­nyosodjék be, hogy a községesített malmok jobban dolgoznak, mint a magánkézben lévők, azután majd beszélhetünk a községesítésről. De ez a javaslat: fából vaskarika. Ahhoz, hogy a közösség kezén lévő malmok bebizonyíthassák, hogy nem nyúzzák a parasztot, előbb a közösség kezére kell adni őket. Az mindenesetre tagadhatat­lan, hogy az a malom, melynek működését a községek révén maga a parasztság ellenőrizheti, inkább fog a parasztság érdekében dol­gozni, mint az a malom, melynek tulajdonosa csak a hasznot nézi. Azt sem lehet szemünkre vetni, hogy törvényjavaslatunk benyújtá­sánál ne lettünk volna tekintettel kis- és nagy malomtulajdonosok közti különbségre. Amennyire ez összeegyeztethető volt a parasztok érdekeivel, tekintetbe vettük a kis malomtulajdonosok érdekeit. Ja­vaslatunk szerint azokat a malmo­kat, melyeknek őrlési teljesítmé­nye nem haladja túl a napi 50 má­zsát, csak községi ellenőrzés alá kívánjuk helyezni. Kinek lehet ez ellen kifogása? Hiszen a „község“, melynek feladata lenne az ellen­őrzés, túlnyomórészt maga az ér­dekelt parasztság! Aki tehát ez ellen a javaslat ellen van, az a parasztság jogos követelései el­len fordul, még ha százszor „kis­gazdapárti“ is. Aki ezt a törvény­­javaslatot nem fogadja el, az a parasztság döntő többségével szemben a malmok uzsoráját, a malomtulajdonosok maroknyi cso­portját védelmezi. Tudjuk, hogy a Kisgazdapártban van néhány ma­lomtulajdonos és kupec. De nem akarjuk elhinni, hogy ezeknek az érdekei háttérbe tudják szorítani a Kisgazdapárt paraszti tömegei­nek életbevágó érdekeit. Ezzel a törvényjavaslattal a Kommunista Párt bebizonyította, hogy védi a parasztságot, hogy segíteni akar a paraszti bajok or­voslásában. A Kisgazdapárt sajtó­ja ezzel szemben azt állítja, hogy a­ malmok községesítéséről szóló törvényjavaslat csak „demagó­gia“, mert ezzel mi el akarjuk te­relni a figyelmet arról, hogy el­lenezzük a mezőgazdasági érdek­képviseletről szóló javaslatot. Ez az állítás: közönséges rágalom. Mi, kommunisták nem akarjuk semmiről „elterelni a figyelmet“, hiszen nyíltan megmondjuk, miért tartjuk igenis rossznak és mai formájában elfogadhatatlannak a mezőgazdasági érdekképviseletek­ről benyújtott kisgazdapárti ja­vaslatot. Az MKP politikájának alapelve a munkás-parasztszövetség gondo­lata. Ezt a szövetséget csak erő­síthetné, ha a parasztságnak volna érdekképviselete, mely a munkás­szervezetekkel együtt folytathatná a harcot a közös ellenség, a kar­tellek, egykezek, a bankok ellen. Ezért sürgettük és sürgetjük ma is a parasztság valóban demokra­tikus érdekképviseletének a meg­alkotását. De a Kisgazdapárt érdekkép­viseleti javaslata nem demokra­tikus. A javaslat szerint az érdekképviselet három Kúriára oszlik. A legfelső Kúria, melybe a 15 holdon felüli birtokosok tar­toznak, a szavazatok 20%-át karná, holott a 15 holdon felüli gazdák az összes parasztbirtoko­­sok másik legfeljebb 7%-át jelen­tik! A 7%-nyi nagygazda tehát 20%-os részesedést kapna az Rákosi elvtárs ezután az aszály­okozta károkról beszélt, majd hang­súlyozta, hogy a stabilizáció sikere meggyőzte a kétkedőket. Az ipari munkásság kitörő öröm­mel fogadta a stabilizációt, köreiből érkezett a legtöbb köszönő távirat a jó forintért. Felelete az ipari terme­lés gyors emelkedésében mutatko­zni. Első helyen a bányászok állnak­ érdek­k­­épv­iselet közgyűlésén, de az ügyeket valóban intéző érdek­­képviseleti Intéző Bizottságban még ennél is többet: 33%-ot, a megyei és az országos testület­ben pedig már 50%-ot! Ez sem­mi egyéb, mint plurális választó­jog a 7%-nyi ü­gygazda javára, a 93%-nyi kis- és középparaszt rovására. A Magyar Kommunista Párt a Kisgazdapárttal szervben a pa­­r­asztság zömének érdekeit védi és képviseli, amikor neim­ fogad el egy olyan javaslatot, mely a nagy többséget kisebbséggé vál­toztatja és egy vékony, jómódú gazd­arétegnek biztosítja a döntő szót az egész érdekképviseletben. Ugyanez vonatkozik a munka­közvetítés kérdésére. A Kis­gazdapárt javaslata a mezőgazda­­sági munkaközvetítést, melyet pedig egy a Kisgazdapárt által is megszavazott törvény juttatott a Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetségének, ki ÁRA 40 FILLÉR Rákosi elvtárs rádióbeszéde az egyhónapos stabilizáció sikereiről és tanulságairól Szombat este Rákosi Mátyás elvtárs a rádióban a szanálás első hónapjáról beszélt. Bevezetőben ismertette, hogy az úgynevezett gazdasági szakértők bo­rúlátó jóslásai ellenére hatalmas ösz­­szeget, mintegy 9 millió dollár érté­ket szolgáltattak be külföldi valutá­­ban. Ez a forint jó indulásának kö­szönhető. A közellátás szempontjából is helyesnek bizonyult a stabilizálás időpontja. Vannak a közellátás terén kisebb nehézségek, így a zsírhiány­ ezen az újtermésű napraforgó feldol­gozása és az október végére várható nagyobb mennyiségű disznózsír fog segíteni. A jó pénz az ipari termelés emelkedéséhez vezetett. A bányák, termelése napi 2200 vagon felé ha­lad és feltehető, hogy szeptember vé­gére eléri a napi 2500 vagont. Fejlő­dés van a textiliparban is. A gabona­beszolgáltatás jól folyik s augusztus végéig a földadóban beszolgáltatott gabona meghaladta az 1 millió mé­­termázsát. Budapest a felemelt fej­adaggal most 70 alapra, van ellátva gabonával és ez a mennyiség állan­dóan nő. Gyorsabb pénzforgást­ ­— Nem láttuk előre — mondotta — a forint forgássebességének a las­súságát. A szanálási tervek kidolgo­zásánál azt hittük, hogy a forintot is olyan gyorsan fogják forgatni, mint például 1938-ban. Voltak olyan néze­tek is, hogy a pénzromlás utóhatása­képpen — legalább is az első időben sietve áruba fogják fektetni. Kiderült azonban, hogy ez csak az első napok­ban volt így. Utána meglassabbodott a pénz forgási sebessége. Sokan nem sietnek kiadni a forintot, az apró­pénzben pedig egyenesen lezaurálást, aprópénz visszatartást, tapasztalunk. A mai napig több mint 17 millió fo­rint ércpénz került forgalomba. Min­den lélekre valamivel több, mint két forint jut és ennek ellenére még alig látni váltópénzt. Remélhetőleg ez a jelenség hamarosan eltűnik és a pénz forgássebessége eléri az 1938-ast. Ha ez nem történne meg, fel kell majd emelni a forgalomba kerülő papír­pénz mennyiségét, hogy normálisan elláthassa gazdasági funkcióját. Ma megengedhetetlen a sztrájk A pécsiek ma közlik, hogy elérték a napi 180 vagont, a maximális telje­sítményt. A bérfizetéseknél nehézsé­gek voltak és zavarólag hatott, hogy augusztus első felében az akkord­­bérek sok helyen nem voltak kidol­gozva. — Helyenként az átmeneti nehéz­ségek hatására — folytatta Rákosi — rövidebb sztrájkok keletkeztek. Az öntudatos munkások tudják, hogy a sztrájk az adott viszonyok között megengedhetetlen. Nincs a munkás­ságnak az a jogos követelése, ame­lyet ma sztrájk nélkül el nem intéz­hetnek. Akik a mai viszonyok között sztrájkot követelnek, azok lényegé­ben a jó pénz és a gazdasági szaná­lás ellenségei. Még akkor is, ha a legjobb szándék vezérli őket. Ezért az öntudatos munkások utasítják el erélyesen és félreérthetetlenül azokat, akik most sztrájkot javasolnak. Sztrájkolni kellett volna a háború alatt, amikor a németeknek dolgozott a magyar ipar. Ismételten tapasztal­hattuk, hogy ma olyanok követelik a sztrájkot, akik teljes gőzzel dolgoz­­tak akkor, amikor ez hazánk ellen­ségeinek használt. Az országot ma a termelés és a több termelés fogja talpraállítani. Ezért kár minden órá­ért, amely kiesik a termelésből. ... ha a Kisgazdapárt csatasorba állna Rákosi elvtárs ezután az iparcikkek megfizethetetlenül magas áráról be­szélt. A parasztságnál rengeteg a pa­nasz a kisiparosok magas árai miatt is, a magas helypénzek, a kompok révdíjai, a követes vám miatt. Panasz­kodnak a felesleges közvetítő keres­kedelemre és az olyan egyhezekre, mint a Mezőgazdák Szövetkezetének Központja. De a legáltalánosabban a malmokra panaszkodnak. — Ezeken a panaszokon — folytatta Rákosi elvtárs — a lehető legsürgősebben segíteni kell. Ide kell szorítani az iparcikkek árait, ki kell küszöbölni a felesleges közvetítőke­­reskedelmet és egyke­zeket, és meg kell rendszabályozni a kapzsi, pa­­rasztnyúzó molnárokat. Pártunk, a Magyar Kommunista Párt, miután ezeket a bajokat felismerte, a leg­élesebb harcot kezdte ellenük és két nappal ezelőtt a nemzetgyűlésen be­nyújtottunk egy törvényjavaslatot, amely követeli a malmok községi fel­ügyelet alá vételét, illetve községesí­­tését. Ezen a téren gyorsabban mu­tatkoznának eredmények, ha a Kis­gazdapárt szintén csatasorba állna és a parasztok védelmére fellépne az ipari árak csökkentése és a majom­­uzsora letörése mellett.­ Az iparcikkek megfizethetetlenül magas ára elsősorban azzal függ akarja venni a szakszervezetek kezéből és rá akarja bízni arra az érdekképviseletre, melyben a plurális választójog révén, a döntő szó a nagygazdáké lenne. De ha a munkaközvetítés a nagy­gazdák kezébe jut, akkor a kol­lektív szerződés is papírronggyá válik. Aki a munkát piacon úl, az szabja meg — egyoldalúan — a béreket is. Mi kommunisták eb­ben a kérdésben azoknak a száz­ezreknek az érdekeit védjük, akik a mezőgazdaságban mun­kát, napszámot, aratást vállal­nak. Vajjon kiknek az érdekeit védi a Kisgazdapárt? Talán a parasztság érdekeit? De hiszen a parasztság 90%-a saját maga és családja munkaerejével dolgozik, nem bérmunkással. A parasztság 90%-át a munkaközvetítés kér­dése nem érinti. A maroknyi 10% érdekeit védi a Kisgazda­­párt akkor, amikor ragaszkodik a szakszervezeti munkaközvetítés megszüntetéséhez, a szakszerve­­ssze, hogy iparunk nem készült fel a szanálásra. A mi gyárveze­tőink nagy többsége hitetlenkedve nézett a szanálás elé. Sokan egy­szerű blöffnek tartották, amelyet néhány napi kísérletezés után újabb infláció követ. A legnagyobb baj azonban abban van, hogy a magyar ipar, elsősorban a gépipar, az el­múlt nyolc esztendőben főleg a há­borúra, a felszabadulás óta pedig elsősorban a jóvátételre dolgozott. Ez a körülmény odavezetett, hogy legtöbb gyárosunk, megszokta, hogy nem kell a termelés kereskedelmi részével vesződni, mert átvevője egyszerűen az állam. Ez a nyolc­éves szokás természetükké vált, s most nehezen akaródzik nekik visz­­szatérni az igazi békebeli gyakorlat­hoz, amikor az áruk gyártásán kí­vül gondoskodni kellett arról, hogy az árukat a fogyasztó meg is vegye. A haditermelés ezenkívül leszok­tatta a gyáripart a takarékoskodás­ról, a pontos számvetésről, s rá­szoktatta őket a nagy hasznokra. A szanálás viszont minden vonalon ta­karékoskodást, pontos kalkulációt és normális, az inflációval össze nem hasonlítható, hasznot ír elő. Ehhez persze nem fűlik a foga azoknak a töltéseknek, akik a há­ború alatt szinte egyedül a hadse­regnek dolgoztak, vagy az infláció idején a Nemzeti Bank papírpén­zével gazdálkodtak. A tőkések hitelostroma és áremelése Most, hogy a számukra váratlanul jól sikerült szanálás arra kénysze­ríti ők­et, hogy normális, takarékos gazdálkodásra térjenek át, s való­ban nem könnyű feladattal szemben különböző módon próbálnak véde­kezni. Az egyik az, hogy változatla­nul hitelekért ostromolják a Nemzeti Bankot s racionális piacszervezés és vevőszerzés helyett egyszerűen az állam nyakába aláírják varrni ter­­melvényeik elhelyezésének kérdését. A másik nem kevésbé kényelmes mód az iparcikkek árának hihetetlen felemelése. Ma már ezen a téren ott tartunk, hogy a magas iparcikkek nemcsak az ipari munkást, a pa­rasztságot és az értelmiséget sújt­ják, hanem export-lehetőségeinket is szinte semmivé teszik. Lépten-nyo­­mon tapasztaljuk, hogy iparcikkeink ára messze túlhaladja az amerikai árakat. Egyébként köztudomású, hogy rész­­ben az Anyag- és Árhivatal hibájából az iparcikkeket olyan magasan álla­pították meg, hogy áruk minden hi­vatalos nyomás nélkül jelentékenyen esett. A len ára például 40 százalék­kal, a gyapjúszövetek 30 százalékkal, a tégla szintén 40 százalékkal olcsóbb, eseti jogok csorbításához. Amikor mi a Kisgazdapárt szemére vetettük, hogy ezzel a javaslattal mi lennénk az elsők Európában, akik a szakszervezeti jogokat csorbítanánk, azt a vá­laszt kaptuk, hogy ezzel éppen valami különleges magyar úttal térnénk, a sajátos magyar demo­krácia útjára. Hát köszönjük szépen! A magyar demokrácia „sajátossága“ ne abból álljon, hogy a munkaadókra bízzuk a­ munkapiacot, kecskére a káposz­tát ! Mindebből látnivaló, hogy ki képviseli valóban a legszélesebb paraszti tömegeket az érdekkép­viselet dolgában is? Látnivaló, mi igaz abból a rágalomból, hogy mi nem takárunk paraszti érdekképviseletet. Egy szó sem! A malmok kérdésében éppen­­úgy, mint az érdekképviselet kérdésében mi képviseljük a parasztság döntő többségének az érdekeit. Ez az igazság!

Next