Szabad Nép, 1949. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1949-01-01 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! SZABAD NÉP ’1 1!. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM PART.J ÁRA 60 FILLÉR Qjúldeg ti,fiúét kívánunk úlvasóinknak SZOMBAT, 1949 JANUAR 1 Az elmúlt év a magyar demo­kráciának talán legdicsőségesebb éve. A fejlődés forradalmi üteme szempontjából méltán hasonlítható a száz év előtti 48-hoz, sőt 1918— 19-hez — a kivívott győzelmek szempontjából azonban semmihez nem­ hasonlítható a magyar törté­nelemből, mely dolgozó népünk ritka diadalának és súlyos veresé­­geinek a sorozata volt idáig- Nem a magyar múlttal , csak jövőnk­kel mérhetjük az elmúlt év jelentő­­ségét. A szocialista társadalom alapjait raktuk le Magyarországon. Hazánk nemzetközi tekintélyét és súlyát öregbítettük a barát és el­lenség táborában egyaránt. Gazda­sági fejlődésünkön, politikai erőn­kön, biztonságunk és jólétünk nö­vekedésén már új és haladott tár­sadalmi rendünk születése tükröző­dött. Ha az új esztendőben úgy fogunk harcolni és dolgozni, mint idáig, akkor nincs az ország határain belül és kívül olyan ellen­séges erő, mely meg tudná akadá­lyozni a szocializmus, tehát dol­gozó népünk teljes győzelmét ma­gyar földön. Ha úgy fogunk dolgozni és har­colni, mint az elmúlt esztendők­ben ... Ez más szóval azt jelenti, hogy sorsunk saját kezünkben van. A régi időkben is mérleg, készítés, a számvetés ideje volt az új esztendő beköszöntésének pilla­nata. De akkor csak úgy mérlegel­tük az elmúlt és várható esemé­nyeket, mint a börtönök lakói, akiknek nincsen cselekvési szabad­ságuk, csak vágyaik, reményeik és titkos gondolataik: az események írá­ v tél a r.d tartók a* c.rnk szs*'­­ták meg egy évezreden át. ''most a beteljesedés ideje jött el Valóra válik a „jobb kor “, melyről költők, írástudatlan parasztok és a munkásmozgalom tudatosan látó politikusai álmodoztak a magyar börtönben. Bíztunk az emberi ha­­ladásban, mely nem filozófiai áb­ránd volt, hanem fizikai erő, mely elsősorban a Szovjetunióban tes­tesült meg és szétrobbantotta a mi börtönünk falát is. Bíztunk né­pünkben, csak le kellett ütni kezé­ről a bilincseket és máris megmu­tatta, hogy milyen alkotásra ké­pes. Bíztunk a munkásosztályban és pártunkban, mely új társadal­mat épít a régi romjain. Bízunk a béke és szocializmus nemzet­közi erőiben, melyekkel együtt állunk helyt és melyek­­ meg­védik a mi biztonságunkat is. Az elmúlt és eljövendő év győ­zelmeinek kivívását és megszilár­dítását elsősorban a szocializmus és a béke nemzetközi erőinek a döntő fölénye tette és teszi lehe­tővé. A Szovjetunió felszabadító szerepe, országunk szabadságát ki­­vívó és megvédő szerepe, nem fe­jeződött be 1945 tavaszán. Bizton­ságunk és szabadságunk legfőbb pillére ma is a Szovjetunió — a nagy változás, a fejlődés csak az, hogy ma már nekünk is megvan és holnap méginkább meglesz a számunkhoz mért erőnk a terme­lés és a honvédelem területein, de népünk eltökéltségében is, hogy ne csak élvezői, de aktív harcosai, védői legyünk szabadságunknak- Népünk megtanulta — döntő módon az elmúlt év alatt —, hogy van mit­ megvédenie és úgy érzi, óvja sa­ját uralmának rendszerét, mint az életét. Az elmúlt száz év alatt három vereséggel végződő forradalom tanított meg minket arra, hogy a népuralom bukásá­nak minden esetben legfőbb és közvetlen oka a világreakció fegy­veres erőinek beavatkozása volt. így volt ez 1848—49-ben és 1918—19-ben egyaránt. Az impe­rialisták épp oly jól tudják azt, mint mi magunk: ha másból nem, akkor abból, ahogy elbánunk idete­lepített belső ügynökeikkel. Eltö­kéltségünket lemérhetik erélyün­kön s azon az önérzetes magatar­táson, ahogy egy szabad nép fiai­hoz méltóan visszautasítjuk gya­lázatos rágalmaikat és fenyegeté­seiket. Ez az oka annak, hogy győzel­meink és biztonságunk legfőbb forrása az a tény, hogy Magyar­­ország a szocializmus és a béke világerőinek szilárd része lett, melyet nemcsak a megkötött szer­ződések­, hanem egész dolgozó né­pünk megingathatatlan eltökélt­sége támaszt alá. Ez az oka an­nak, hogy a haladó erők győzelme öt világrész bármely pontján a magyar ügy győzelme is. Ez az oka annak, hogy a mi népi de­mokráciánk ugrásszerű fejlődése és az elmúlt év folyamán a világ­politikában bekövetkezett fordulat között a legszorosabb összefüggés van. Ha azzal a­karnánk ezt a fordu­­la­tot jellemezni, hogy nem sike­rült az imperialisták háborús ter­veit realizálni az elmúlt év folya­mán, akkor túl keveset mondunk. A tények ismeretesek. Az ameri­kai választásokon a nép többsége háborús provokációk ellen fog­lalt állást, Nyu­g­at-Európa mun­kásosztályai áldozatos tömeg­sztrájkokkal védelmezték saját életszínvonalukat, de egyúttal a :is. A?? év —*“r s az évszázad egyik legdöntőbb ese­­­ménye még,’s az, hogy i­urik­ it­madszor pattan az imperialisták lánca: ezúttal a 400 milliós Kína testén. Oroszország és Kelet Európa után most Ázsián a sor, hogy a gyarmati és félgyarmati elnyomás után kitessékelje az im­perialistákat, kizsákmányolókat és a „kis népi demokráciák­ után a földgolyó lélekszámban legnagyobb országa valósítsa meg a népura­lom rendszerét. Az évnek e döntő világpolitikai eseményeiből le kell vonnunk a megfelelő következtetéseket. Az el­múlt évek folyamán sokan akadtak még a demokrácia táborában is, akik a defetizmus csapdájába es­tek, az amerikai kardcsörtetés be­folyása alá kerültek, így gondol­koztak: „Az amerikai imperializ­mus, mely a német örökébe lépett, erősebb technikai és anyagi felké­szültséggel rendelkezik, nem lehet tehát feltartóztatni világhódító út­ján, mint annak idején a németet.“ Akik ilyen mértékig amerikai be­folyás alá kerültek, nem értették meg, hogy a második világháború nemcsak a német imperializmusra mért döntő vereséget, hanem meg­gyengítette az imperializmus egész világfrontját. A döntő bizonyíté­kot az elmúlt év szolgáltatta erre, mely fenekestől felforgatta az amerikai imperializmus egész há­ború utáni stratégiáját. Nézzük meg ezt kissé közelebb­ről. A második világháború straté­giája tulajdonképpen az első vi­lágháború végén született meg a tank és a repülőgép megjelenésé­vel, Ludendorff „totális hábo­rú“ és villámháború elméletével­ Ugyanígy a második világháború végén értek meg a nagy technikai vívmányok: a rakéta-elv és az atombomba alkalmazása. Az em­lékezetes csodafegyverek korszaka volt ez: Hitler utolsó ütőkártyája. Ezeken a kitaposott utakon próbált megindulni a háború után az amerikai imperializmus. Elő­ször a csodafegyverek göbbelsi módszere mondott csődöt a kezé­ben: kiderült, hogy nem birtokosai az atombomba monopóliumának és épp oly kevéssé biztosíthatja ma­gának a minőségbeli vagy szám­beli fegyverkezési fölényt, mint Németország. Ettől a pillanattól kezdve az egész amerikai atom­­propaganda visszafelé sült el: mind az a borzalom, amivel békés és szabad népeket fenyegettek fenyegetéssé vált az Egyesült Ál­lamok és csatlósaik ellen. Az ame­rikai imperializmus döntő gyen­géje azonban az, hogy a világ egyetlen pontján, a saját orszá­gában sem sikerült a nép jelenté­keny részét megnyernie egy új há­ború számára, úgy, amint az an­nak idején Hitlernek átmenetileg sikerült. Nincs különbség Ame­rika, Ázsia, Nyugat- vagy Kelet- Európa népei között abban, hogy mind kivétel nélkül gyűlölik az imperialista háborút. „A közel­múlt háborús borzalmai túlélén­­k­en élnek a népek emlékezetében — mondotta Sztálin — és túlsá­gosan nagyok a béke melletti tár­sadalmi erők, semhogy Churchill tanítványai az agresszióban eze­ket az erőket legyűrjék és új há­ború felé fordítsák­• Az imperializmus világfrontjá­­nak abszolút gyengülése a német vereség után döntő módon abban is megmutatkozik, hogy az ame­rikai imperialistáiknak több éves erőfeszítés után sem s­ikerül­t­ vala­miféle „tömegbázist“­­­rém­lelnek háborús terveik szán...... a. Tudtak mozgósítani szociáldemokrata ve­zéreket és „neofasiszta“ kalando­rokat, köthettek szövetséget „de­mokrata“ miniszterekkel, német fegyvergyárosokkal és Francoval, de a világ minden pontján olyan mértékben fordult el tőlük a nép öntudatlanabb része is, amilyen mértékben nyilvánosság elé léptek háborús terveikkel. E téren csődöt mondott az életszínvonal dema­gógiája, a népek megvásárlásának nagy kísérlete, a Marshall-terv is. A legelmaradottabb néptömegek „mindössze“ odáig jutottak el, hogy nem akarják a háborút. Meg­számlálhatatlan milliók vannak azonban már Nyugat-Európában, Ázsiában és más földrészeken, akik a kizsákmányolás terheivel vállu­kon, az elnyomás bilincseivel ke­zükön nemcsak azt tudják, hogy mit nem akarnak, hanem azt is, hogy mit akarnak: azt a példát, amit a Szovjetunió és a népi demo­kráciák mutatnak. Az elmúlt év az amerikai im­perializmus világhódító terveit sok szempontból zsákutcába jut­tatta és világméretekben igazolta a béke és a szocializmus erőinek fölényét. Az imperialisták gyenge­sége nem jelenti természetesen azt, hogy megszűnt minden táma­dás veszélye: a szélsőséges ka­landorokat esetleg éppen gyenge­ségük tudata hajszolhatja kiszá­míthatatlan provokatív és örült merényletekbe. Ez számunkra azt jelenti, hogy az eljövendő évben nem gyengíteni, hanem fokozni kell védelmi erőnket, mely szilárd része a békefrontnak. De jelenti azt is, hogy azzal a tudattal foly­tathatjuk a végső, megsemmisítő harcot a belső ellenség­ utóvédcsa­patai ellen, azzal a biztonsággal fokozhatjuk építő erőfeszítésein­ket, hogy nemcsak a m­a­gyar belső fejlődés, hanem a nemzetközi po­litika kedvező tényeire is támasz­kodhatunk. Aki el akarja vitatni népünktől a földet és a szabadságot, aki az ellenséget invitálja be ide, aki császárt akar a nyakunkra ültetni, az­­ a nép gyilkosa, hazaáruló, akit nem védhet meg sem a főpapi palást, sem a világ összes im­perialistájának gyűlölködő kórusa. Aki összeesküvést sző, kezet emel a nép ellen, demokratikus ren­dünk ellen, az meglakol és az ítélet kimondói a magyar dolgozó milliók lesznek: mindenki, aki a bőrén tapasztalta itt, hogy mit jelent a magyar urak és az idegen imperialisták uralma — és mit jelentett már eddig is a magyar munkás és paraszt számára a nép­uralom új rendje. Népünk és kor­mányunk nemcsak az ország, ha­nem a vallás szabadságát is meg­védelmezi a bűnös merénylet ellen. Abban a pillanatban nyújt békejobbot az egyház felé, amikor nincs és nem lesz ’az egyháznak olyan vezetője, aki az ellenfor­radalmi politika kalandor fegyve­révé akarja zülleszteni a vallásos életet. Elsoroltuk az imperializmus ve­reségének figyelemreméltó jelen­ségeit világviszonylatban­­­ és Magyarországon. Vessünk egy pil­lantást arra is, hogy sáfárkod­tunk a szocializmus építésének megnövekedett lehetőségeivel? Az elmúlt évre esik a testvér­harc teljes megszűnése a magyar munkásosztályon belül, az egysé­ges munkásosztály egységes párt- Jivilüü a ItttJj ,;'iAiÜC'L 'd-Ar. Xs •- >iiT/i­m­ény gerinc­e ez a párt: Rákosi Mátyás pártja. Gazdasági és po­litikai győzelmeink kitervelője szervezője, mely felszabadította, irányítja és szervezi népünk le­bírhatatlan alkotóerejét. Erről a munkáról beszélnek gaz­dasági eredményeink. Már ez év őszén megközelítettük az utolsó békeév termelési eredményeit, de a bányászat, nehézipar, villamos, energiatermelés területein messze túlszárnyaltuk azt. Nemcsak a termelt áruk tonnái és darabszá­­mai jelzik a magyar gyáripar je­lentőségét. Üzemeink a szocialista társadalmi rend előretolt erődít­­ményei. Iparunk 82 százaléka ál­lami kezelésben van, s a munkások 85,3 százaléka dolgozik ezekben az üzemekben. Az erőgépek 91,3 százaléka szolgálja az államosított, tehát a szocialista szektort. Egy évvel ezelőtt, 1947 decemberében a bankok államosításával együtt került ipari termelésünk nagyobb fele először állami ellenőrzés alá, de alig egy év elég volt a szüle­tésben lévő szocialista termelési rend döntő fölényének bizonyítá­­sára. Tervszerűen termelünk az egész iparban és az 1949-es gyártási tervek már teljes mér­­tékben biztosítják a tervszerű­séget az egyes gyárakon belül. Megszűnt a profitra termelés, a ki­zsákmányolás az államosított üze­mekben — s megszűnt ugyanakkor a nagyvállalatok deficitje is. Ál­lamosított iparunk már ma is havi hatvanmillió forint hasznot hajt kincstárnak. Az elért termelési eredményeket elsősorban azt tette lehetővé, hogy az üzemi munkások nemcsak a termelő munka gépies elvégzéséből vették ki részüket, mint régen, hanem bevontuk őket a termelés irányításába, megszervezésébe, a módszerek megjavításába. Az 1949. évi tervmegbeszéléseken csak Nagy-Budapesten 498 üzemiben 1357 értekezletet tartottak. Az új termelési viszonyok új munkaerkölcs szülői lettek. Az ál­landósult munkaverseny, az él­­munkásmozgalom és az újítómoz­galom beszélnek erről. A verseny maga is hatalmas fejlődést futott be. Kezdetben nem egyszer rabol­ták a munkát, törték a szerszámot­ Ma elsősorban a munkakörülmé­nyek jobb megszervezésével emelik a munka termelékenységét és a versenyek egyik fontos szempontja a szerszámkímélés. Kialakult a verseny kollektív formája, a bri­­gádmozgalom. Mindez nem szorítja háttérbe az egyéni teljesítmény di­csőségét és megbecsülését: több mint 6000 élmunkásunk van. Az újító mozgalom az elmúlt évben 40 millió forint megtakarítást ért el, D­e talán semmi nem árulja el an­­­nyira az üzemi munkásság foko­zódó öntudatát, mint az, hogy a normák önkéntes felülvizsgálata országos mozgalommá vált. Bármily nagyok az elért ered­mények, a munka termelékenysé­gének alakulásával nincs okunk elégedettnek lenni. Ezen a téren országos átlagban nem értük még el a békebelit, annak ellenére, hogy a technikánk azóta a hábo­rús rombolások ellenére hatalma­san fejlődött. Lehetetlen belenyu­godnunk abba, hogy a harmincas évek börtönfegyelme nagyobb termelékenységet eredményezett, mint a hatalmon levő munkás­­osztály termelő erőfeszítése.­­ Az elmúlt év másik — s talán legdöntőbb eredménye, hogy a szocializmus építése immár nem szorítkozik az ipari termelés terü­leteire, hanem elkezdődött a mező­­gazdaságban is, a szövetkezeti mozgalom formájában. A ma­gyar dolgozó parasztság egységes tömegszervezete, a szövetkezeti mozgalomnak nyújtott áll­­at se­gédállo­másokgítség, elsősorban a !­ihg*rr­ aiban nem 1­­ségű támogatást, jelentennek a dol­gozó parasztság számára, mint annak idején maga a földreform volt. Ha a parasztság megállna félúton, az egyéni kistermelés el­maradt módszerei között, akkor kiszolgáltatná magát a kulák kényére-kedvére, lemondana a ter­melés mennyiségi és minőségi ja­vításának lehetőségéről, a jólét, a további felemelkedés útjáról. A munkás-parasztszövetség nemcsak a közös hatalmat jelenti, hanem mia elsősorban annak a felismeré­sét, hogy a munkásság és dolgozó parasztság útja, sorsa, érdeke kö­zös a szocialista társadalmi rend megteremtésében is. Az adott keretek között lehetet­len végigmenni az elmúlt esztendő nagy kezdeményezésein, melyeket a jövő év lesz hivatva kiegészíteni és továbbfejleszteni. Az értelmiség számára az elmúlt esztendő épp úgy a fordulat éve volt, mint a többi dolgozó osztály számára. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy óriási többségében feltétlen és megbízható híve lett a népuralom rendszerének: munkájával szava­zott és szavaz a magyar népi de­mokráciára. Szinte lehetetlen a feladatok el­sorolása, melyekhez ali­g kezdtünk hozzá, s jövőre maradnak. Ki kell zárnunk a magasrendű demokra­tikus műveltség kapuit a dolgozók gyermekei számára, meg kell vív­nunk az ideológiai harcot a kultúra területein a polgári maradványok ellen, a szocializmus építésének,g­azdasági és politikai eredményei­nek megfelelően át kell formál­nunk a tömegek tudatát. Óriási és százféle feladat vár ránk az elkö­vetkező évben is — de megvan a hadseregünk is hozzá, mely eddigi győzelmeinket kivívta: a­ Párt.­­A párt, mely ezekben a hónapokban rendezi újjá sorait, eltávolítja a gyengéket, ingadozókat és a befu­rakodott ellenséget, kiemeli és előre viszi a munkában és harcban kivált harcosait. Az új esztendő küzdelmeiben a párt még méltóbb lesz feladataihoz, vezéréhez, Rákosi Mátyásihoz, osztályához és népé­hez, a dolgozó magyar néphez, mely ezután mindig az emberi ha­ladás élén járó népek sorában kíván haladni. ÚJÉVI MÉRLEG Irtás Horváth Márton

Next