Szabad Nép, 1954. január (12. évfolyam, 1-31. szám)

1954-01-07 / 7. szám

CSÜTÖRTÖK. Egy kis nép első írója Leningrád, január 6. «Egy kis nép első írója» — ez a cím lát­szólag irodalomtörténeti témára utal. Az olvasó joggal feltételezi, hogy egy sokszáz évvel ezelőtt elhunyt íróról lesz szó. Nem — Ritheu, népének első írója, nem évszázadokkal ezelőtt élt. Még csak nem is aggastyán. Rithen mindössze 24 éltes. Szűkebb hazája, Csukotka, Ázsia leg­­északkeletibb csücskében terül el, az északi sarkkörön túl A csukások (akiket ná­lunk régen tévesen az eszkimók közé so­roltak) kis nép, amely a Nagy Októberi Szocialista Forradalomig a nyomor és be­tegségek következtében már kihalófélben volt. A századeleji orosz népszámlálás mindössze hatezer csukcsról tesz említést. A sámánok butította, nyomortépte kis nemzetiség ebben az időben az ősközösségi társadalom felbomlásának korában volt­ írni, olvasni a csukcsok nem tudtak. Egész Csukotkában mindössze egyetlen iskola volt, az is az orosz hivatalnokok gyerme­kei részére. S ha az Októberi Forradalom hatalmas fordulatot jelentett valamennyi Oroszországban élő nép számára, úgy ez sokszorosan vonatkozik a csukcsokra. Az őskommunista társadalom felső fokától a kommunista társadalom alsó fokáig, a szo­cializmushoz vezető utat, amelyet más né­pek évezredek alatt jártak meg, a csukcsok rövid néhány évtized alatt tették meg. De hadd mondom el Ritheu életének történetét úgy, ahogy tőle hallottuk. Ritheu 1930 március 8-án született a csukotkai Velen­ben. Apja egy bálna- és fókavadász-kolhoz tagja. Nem érdektelen megemlíteni, hogy a kis csukcs születésé­nél már nem varázsló, hanem a közeli egészségházból kihívott okleveles szülész­nő segédkezett. Abban az időben a szovjethatalom már felállította volt Csukotkában az első kór­házakat és nemzeti iskolákat, miután 1928-ban orosz tudósok megteremtették a csukcs ábécét. Nyolcéves korában Rithent beíratták az ueleni általános iskola első osztályába, nyaranként elutazott a csukcs nemzetiségi körlet központi pionírtáborá­­ba, megismerkedett szovjet és orosz írók műveivel, csukcs, majd orosz nyelven. Az általános iskola elvégzése után Rithen ideiglenesen félbeszakította tanulmá­nyait. Egy darabig a kolhozban dol­gozott. Részt vett nehéz és izgalmas fóka- és rozmár vadászatokon (ebből és rénszarvastenyésztésből áll a csukotkai kolhozok alapvető tevékenysége), majd egy geológiai expedíció mellett volt tolmács és vezető. Végül a «Szovjetszkaja Csukot­ka» című lap szerkesztőségében dolgozott egy ideig, aztán iskolai tanulmányai be­fejezése után Leningrádba utazott és a felvételi vizsgák sikeres letétele után be­iratkozott a Zsdanov Egyetemre, az északi népek fakultására. Nemrégiben egy olvasóankéton, ahol az ő műveit vitatták meg, valaki megkérte: — Rithey elvtárs, meséljen valami érde­kes esetet az életéből! A fiatal írónak eszébe jutott egy eset, amely akkor történt meg vele, amikor Velenből Anadirba, a csukcs nemzetiségi körlet központjába utazott. — Az én személyazonossági igazolvá­nyomban csak a keresztnevem állott: Ritheu. A csukcsoknak nincs vezetékneve. Amikor ezzel az igazolványommal elmen­tem bejelentkezni, a rendőrségen egy olyan tisztviselő fogadott, aki csak nemrégen ér­kezett Csukotkába és még nem ismerte a helyi szokásokat. — Apai név és vezetéknév nélkül nem lehet bejelentkezni — mondotta szigorúan — Hát mit tegyek? «— Amit akar... — Anadirban volt egy orosz professzor ismerősöm, akinek expedíciójában tolmá­csoltam. Ezt a tudóst Jurij Szergejevicsnek hívták. Elmentem hozzá. — Jurij Szergejevics, adja kölcsön ne­kem a nevét, így lettem én Jurij Szerge­jevics és csukis keresztnevem — Ritheu *— a vezetéknevem lett. Ritheu elbeszélései — amelyeket csukcs nyelven írt és amelyek orosz fordításban már számos nagy folyóiratban és önálló kö­tetben is megjelentek, sőt nemrégen a «­.Les Lettres Francaises* című francia irodalmi lap hasábjain is napvilágot láttak — mind a mai Csukotkáról szólnak. Legtöbbjükben élénken mutatkozik meg a régi és az új harca. Ennek a harcnak Csukotkában egé­szen sajátos formái vannak. Az «Ablak» című novellában arról van szó, hogyan vág ablakot az öreg nem alkot farangájába (sátrába) a két fia. Az öreg eleinte felháborodik az ősi szoká­sok ilyen égbekiáltó megsértésén, de aztán lassan — a köztiszteletben álló orosz tanító szavainak és az üvegablak nyilvánvaló elő­nyeinek hatása alatt — megnyugszik. Az új megjelenése Csukotkában igen sa­játságos és távolról sem egyenletes. Ugyan­annak az öregnek, aki tiltakozott az ablak ellen, ha — mondjuk — Habarovszkba akar utazni, eszébe se jutna, hogy másképpen utazzék, mint gőzhajón, s ha történetesen télen kell útrakelnie a repülőgépen. Ritchey elbeszélésének hősei: csukcs va­dászok, rénszarvastenyésztők, kolhozisták, egyetemi hallgatók, kommunisták, komszo­­molisták. — Sokan azt várják tőlem — mondja Rithen — hogy sámánokról, varázslókról írjak. Pedig, higgye el, az egyetlen sámán, akit életemben láttam, akkor halt meg, amikor még kisgyerek voltam. A csukcsok sohasem voltak különösen vallásosak. Csak betegség vagy éhínség idején voltak vallá­sosak. Amióta Csukotkában orvosok, kór­házak vannak, amióta motoroshajókon fo­lyik a vadászat, s a kolhoz egy munka­egységre 45 rubelt fizet ki, a babonás hit a varázslókkal együtt rövid húsz év alatt nyomtalanul eltűnt. Régen például az volt a szokás, hogyha a csukcsok bálnát ej­tettek el, nagy, többnapos ünnepségeket, mulatságokat rendeztek. Ma már ez lehe­tetlen. Amikor utoljára otthon voltam, szünidőben, kolhozunk tagjai két hónap alatt öt bálnát ejtettek el. Márpedig, ha ilyen sűrűn rendeznének ünnepségeket, nem is maradna idő a munkára. — Hogyan és mikor kezdett írni? — ezt a kérdést tesszük fel Ritheunak. — A «Szovjetszkaja Csukotka» című lap két nyelven — csukcsul és oroszul — jele­nik meg — mondja Ritheu. — Én mint fordító dolgoztam a szerkesztőségben. Itt egyes elvtársak azt állították, hogy a csukcs nyelv olyan primitív, hogy azon nem lehet szépirodalmi művet írni. Be akartam bizo­nyítani, hogy ez nem igaz. Először verseket, majd elbeszéléseket kezdtem írni csukcs nyelven. Először a csukcs lapokban jelen­tek meg, majd leningrádi és moszkvai fo­lyóiratokban. Ritheu nevét ma már sokan ismerik szerte a Szovjetunióban. Elbeszélésgyűjte­­ményéről két irodalmi folyóirat is közölt igen dicsérő bírálatot. Aki azt hiszi, hogy Ritheu elbeszéléskötete csak azért érdekes és értékes, mert ez az első eredeti csukcs­­nyelvű szépirodalmi mű — nagyon téved. Ezek természetesen nem egy kiforrott, nagy író novellái, de mint fiatal, tehetséges író, Ritheu megállja a helyét orosz, ukrán vagy grúz kezdő írótársai között is. A 24 éves Ritheu szerény, szorgalmasan látogatja az egyetemi előadásokat és szemi­náriumokat, jól vizsgázik. Az egyetem elvégzése után Rithey visz­­szatér Csukotkába, valószínűleg az újság szerkesztőségében fog dolgozni. — Alig várom már — mondja — hogy otthon legyek. Rengeteg levelet kapok ha­zulról — ismerősöktől és ismeretlenektől. Egyesek Leningrádról érdeklődnek vagy az itteni egyetemről, mások mindennapi problémáikról írnak. Terveiről kérdezzük. Ritcey így felel: — Első regényemen dolgozom, azt szán­dékozom befejezni az új évben. Az új év­ben, amit mi, csukcsok, ünnepeltünk meg először. Amikor Leningrádban délután két óra van (tehát Budapesten déli 12 óra), Csukotkában akkor itt éjfélt az óra. Kulcsár István RITHEU: TÍZ NAPRA SZOMSZÉDOK Ritheu Moszkvából Habarovszkba való tíznapos utazását írja le abban az elbeszé­lésben, amelyből a fenti részletet közöljük Ritheu útitársai, egy földije és egy belga professzor a feleségével. Szomszédainkat minden rendkívül érde­kelte: az Európa és Ázsia közötti határ ép­pen úgy, mint a zónaidő, a szomszéd va­gonban utazó kolhozparasztasszony — a szocialista munka hőse — éppen úgy, mint a szibériai folyók megfordításának problé­mája. Mindent elmondtunk nekik, amit csak tudtunk, összeismertettük őket a kol­­hozparasztasszonnyal, megmutattuk a tér­képen, hogyan lehet az Irtisz vizét dél felé, a kazahsztáni homok felé fordítani. Laer­­lenc professzor és felesége figyelmes, tár­gyilagos hallgatók voltak. Az ország nagy­sága meghökkentette őket. Belgiumban — tréfálkozott a professzor — nincs szükség semmiféle zónaidőre. Még inkább meglep­ték őket az építkezések óriási méretei, a hatalmas természetátalakító tervek. Jólesett, hogy megismertethettük őket a szovjetország eredményeivel. Annál is in­kább, mert a professzor útinaplót vezetett, s ezt Belgiumba való visszatérése után szándékozott kiadni. Egy dolog volt csak, ami nagyon kelle­metlenül érintett bennünket — mégpedig az, hogy állandóan minket tanulmányoz­tak. Laerlenc professzor érdeklődéssel kér­dezősködött Csukotkáról, meghallgatta el­beszéléseinket, s azután elgondolkozva kö­rülbelül ilyesféléket mondott:­ — Azt hiszem, hogy házak harangok he­lyett, villanyvilágítás ezek helyett a... Hogy is mondják? ... faggyúmécsesek he­lyett .....Ez persze haladás, nagy haladás... De ezzel Észak elveszti sajátosságát, költé­szetét ... Ugye? — Köszönöm szépen, de nem egészen. Valahogy kibírjuk költészet nélkül is. — Majd rövid hallgatás után Geutegin így helyesbített: — Ilyen költészet nélkül min­denesetre. Szomszédainkat kétségbeejtette a halá­szat gépesítése is, sőt még az is, hogy a csukott­ úii falvakban már régen nincsenek sámánok. Nem mintha a haladás ellenségei lennének, nem, hiszen haladó gondolkodá­sú embereknek tartják magukat. Csak ... csak éppen mi, akik annak örülünk, hogy szörnyű elmaradottságunk véget ért, olyan embereknek tűnünk számukra, akik kép­telenek megérteni, hogy «milyen prózaivá változtatja a civilizáció az életet». — Értse meg professzor — mondta Geutegin, azon igyekezve, hogy ne gurul­jon dühbe — az az élet, amelyet népünk maga mögött hagyott, nem élet, hanem lassú halál volt a csukcsok számára. S ha pontos akarok lenni, nem is volt olyan nagyon lassú. Ezért gyűlöljük annyira az elmaradottságot. Ami pedig a költészetet illeti, azt egészen másban látjuk. Abban a harcban látjuk, amelyet a zord termé­szettel, vagy magával az elmaradottság­gal folytatunk, ezt látjuk népünk újjá­születésében, a villanyban, amely meg­világítja a csukcs falvakat... — Villany és költészet — két különböző dolog, monsieur Geutegin. Egészen kü­lönböző dolog. — Számunkra pedig ezek a dolgok sok­kal közelebbi rokonságban vannak, mint a költészet és a régi csukcs élet, legyen há­romszor is átkozott! A baj ott van, hogy ön a kapitalista civilizáció minden bűnét, egész «prózaiságát», mint ahogy ezt ne­vezi, ránk is alkalmazza ... Azaz nem veszi számításba, hogy egészen más civi­lizációt építünk, nem kapitalistát... A professzor a megadás jeléül mosolyog­va emelte fel kezét, « a vita tréfával ért véget. Igyekeztem megvigasztalni szom­szédainkat, s elmondottam nekik, hogyha majd Geuteginnel, az egyetem befejezése után végleg visszatérünk Csukotkába, gyakran kell majd a költői kutyaszánt használnunk a prózai autó helyett. ★ Megérkeztünk Krasznojarszkba. A fo­lyosó ablakánál álltam, amikor Geutegin odalépett hozzám és megkérdezte: — Mondd, miért beszélnek ezek a bel­gák egymás között franciául? Majdnem mindent megértettem a beszélgetésükből. Tudod, éppen rólunk volt szó. Nagyon ké­nyelmetlen dolog. — Biztosan azt hiszik, hogy nem érted őket. — Nem erről van szó. Az a baj, hogy mennyire el vannak ragadtatva. — Ugyan? Hát miről beszélnek? Azon csodálkoznak várjon, hogy a csukcsok is hasonlóak az emberhez? — Nem, most az egyszer nem tettek semmi célzást származásunkra. Csak azt mondták, hogy remek fickók vagyunk. A professzor még azt is mondta, hogy öröm­mel kicserélne bennünket sok liéges-i diák­jával. — Valóban?! — Bizony. Valami ilyesmit mondott, ha jól értettem. Az ő kiejtésük egyáltalában nem olyan, mint a mi francia tanárnőnké. Mondd csak, mit meséltél nekik az északi fakultásról? — Csak azt, hogy ott tanulok. Miért? — Mert a professzor azt tételezi fel, mint­ha az északi fakultáson kisebbek volnának a követelmények. Érted? «Biztosan — mondja — ott speciális tanterv szerint ta­nulnak». Mintha ott könnyebb lenne. — S te erre mit mondtál? — De hiszen egymás között beszélgettek. Hiszen nem mondtam meg nekik, hogy ér­tem őket. — Bizony, ezt elfelejtettem. Csodálom, hogy nem árultad el magad! Geutegin ugyanis nem az északi fakultá­son tanult, hanem éppen akkor fejezte be a matematikáit. Útitársaink azonban nyil­vánvalóan azt hitték, hogy a csukcsok szá­mára az igazi fakultások nem elérhetők, hogy a csukcsok és egyéb északi népek számára könnyebb, hozzáférhetőbb speciá­lis fakultást szerveztek. Aznap már nem beszéltünk erről a témá­ról. Másnap azonban kérdezgetni kezdtem a professzort a liéges-i egyetem felől, s mellékesen meséltem neki egyet-mást a leningrádi egyetemről is. Nagy vonalakban elmondottam, hogy a mi fakultásunkon nemcsak a távolkeleti népek képviselői ta­nulnak, hanem mindazok, akiket az észa­ki filológia érdekel. Említettem azt is, hogy ez fordítva is áll: sok északi tanul egyéb fakultásokon, ha más szakmát választ, így például Geutegin matematikus ... — Oh! — A professzor tisztelettel né­zett Geuteginre. — Mindjárt nagyot nőtt a szememben — mondta. A matematika mindig gyönge oldalam "volt. Ez volt az én... Hogy is mondják?... Ez volt az én Achilles-sarkam... Hallod, Claudine ... a monsieur matematikus. Mutassa csak az indexét... Milyen eredménnyel tanúl? Ez természetesen­ félig-meddig tréfa volt, ugyanakkor azonban kicsendült be­lőle az a kívánság is, hogy ellenőrizze sza­vaimat. Geutegin elővette indexét, Laer­lenc professzor átlapozta. «Kitűnő! Kitű­nő! Jeles! Megint kitűnő!» — ismételgette. Ugyanazon az estén Habarovszkról be­szélgettünk. Eszembe jutott, hogy a haba­­rovszki múzeumban kiállították földim­­nek, a híres csontfaragó Gemaugenek né­hány munkáját. Madame Laerlenc följe­gyezte noteszába a csontfaragó nevét, hogy feltétlenül megnézze munkáit. Egé­szen belezavarodott a franciák számára szokatlan név írásába. Geutegin, aki mel­lette ült, észrevette ezt és betűzni kezdte a nevet. Minden egyes betűt franciául ne­vezett meg. Madame Laerlenc mindent le­írt, majd csendesen ezt kérdezte: — Ön tehát beszél franciául? — Oh nem — restelkedett Geutegin — csak nagyon keveset. — Ne szerénykedjen — mondta a pro­fesszor. Magam láttam az indexét. Fran­ciából — kitűnő! Felesége mélyen elpirult, s arkába ha­rapva elmosolyodott, nehogy elnevesse magát. Végül mégis nevetni kezdett, s mi is vele tartottunk, mert mindnyájan egy kissé kényelmetlenül éreztük magunkat. A professzor utolsónak csatlakozott hoz­zánk, kezdetben egyáltalában nem értette, min nevetünk. Később még sokáig ismé­telgette: «jaj-jaj! Hiszen úgy beszélget­tünk önök előtt, mintha csak ketten vol­nánk itt!» A mesés szépségű Bajkál meghódította szomszédainkat. S mi, akik nem először utaztunk végig partjain , mi sem tud­tunk elszakadni az ablaktól. A hegylán­cok, amelyeket végnélküli alagutak szel­nek át, a könnyű széllel játszadozó hul­lámok, a vitorlások a hullámokon, a tá­voli hegycsúcsok ... Hol ebben, hol ab­ban a fülkében csendült fel a régi dal: «Dicső tenger, szent Bajkál...» Most már közel voltunk Habarovszkhoz, közös útunk végéhez közeledett. A pro­fesszor arra kért, engedjük meg, hogy fele­sége lerajzoljon bennünket: szeretné, ha utunk emlékét legalább rajzban örökíthet­né meg. Nem volt okunk arra, hogy meg­tagadjuk a kérést, azonban kissé kínosan érintett az a gondolat, hogy a ritkaságok gyűjteményébe kerülünk. «Rénszarvasok, rozmárok, csukcsok ...» — Tessék — mondta Geutegin. De csak egy feltétellel: ha megengedik, hogy emlé­kül lefényképezzem önöket. Bőröndjéből elővette gépét és a «Jerofej Pavlovics» állomáson, az állomás előtti kis téren le is fényképezte őket. Ezután Madame Laerlenc lerajzolt ben­nünket. Harminc percre mindkettőnknek szoborrá kellett változnunk. Amíg én ül­tem, Geutegin azt utánozta, hogyan fogja madame Laerlenc mutogatni arcképeinket lieges-i ismerőseinek, milyen útiélményeket fog mesélni a rénszarvason megtett uta­zásról, a jegesmedvevadászatról... — Hiszen minden barátunk tudja — ne­vetett madame Laerlenc — hogy nem is akartunk az északi sarkig utazni. Utunk legészakibb pontja Leningrád. — Ez nem fontos. Meggondolhatták ma­gukat. Rábeszélhette önöket két fiatal csukcs, akikkel a moszkva-habarovszki vo­naton ismerkedtek meg. S mondhatja, hogy később az egyik csukcstól egy kis fókát ka­pott emlékül. — De mit mondjak, hová tettem? A ven­dégek azt akarják majd, hogy mutassam meg nekik. . — Mondja azt, hogy a hazafelé vezető úton a fóka Észak után vágyakozott és megbetegedett. Le kellett lőni és szőrme­­mellényt csináltak belőle. Ilyen mellényt pedig Habarovszkban is lehet venni, s meg lehet mutatni a vendégeknek. Csak el ne felejtse kifejteni belőle a gyári jelzést. ★ Rákövetkező napon, már közvetlenül Habarovszk előtt a professzor és Geutegin nem állták meg és megint vitázni kezdtek. Ebben az esetben, a többnejűség kérdésé­ben nem tudtak közös nevezőre jutni. A professzor azt bizonygatta, hogy ennek a szokásnak megszüntetése, amely Csu­kotkában egészen a szovjethatalomig fennállt, csak adminisztratív, formális jel­legű lehet. — A változások nem mennek ilyen gyor­san — mondotta. — Különösen ezen a területen ... Ehhez szükség van... sok nemzedékre. A gyerekek... hogy is mondjam?... a gyerekek nem esnek mesz­­sze a fájuktól. Meg kell változnia a szere­lem fogalmának. Ez nem megy olyan gyor­san. Nem tudom elhinni. A többnejűséget meg lehet tiltani, de nem lehet megtiltani azt, hogy másképpen érezzetnek. Geutegin szerényen bizonygatta a pro­fesszornak, hogy a csukcsok­ már azelőtt is «másképpen éreztek», a szerelem fogalma pedig Csukotkában is éppen olyan, mint bárhol másutt. Azt magyarázta, hogy a többnejűség azért ment már feledésbe, mert megváltozott az egész társadalmi rendszer, s a házasság formái, mint isme­retes, szoros kapcsolatban állnak az egész társadalmi élettel... De a professzor még­is erősködött: — Nem, nem. Ilyen dolgok nem változ­nak meg hirtelen. Nem tudom, hogyan végződött volna a vita, ha nem lép közbe az asszony. Kije­lentette, hogy miután a szerelemről van szó, kész magára vállalni a döntőbíró sze­repét. «Csak az asszonyok tudják — mon­dotta — hogy mi a szerelem». Szerinte a többnejűség szokása összeegyeztethetetlen a valódi érzelemmel. Teljes mértékben egyetértettünk vele. Kijelentette, hogy ez a szokás azért állott fent Csukotkában, mert az északiak egyáltalán nem ismerik az iga­zi érzelmeket. — Ne haragudjanak rám — mondta ked­vesen mosolyogva — ne sértődjenek meg... Az az ember, aki ilyen messze la­kik ... hidegben, körülötte jég... nem tud olyan forrón szeretni. Ahhoz másfajta szív kell. S miután Csukotka igencsak északon fekszik, az asszony véleménye szerint «Maurice-nak van igaza: ezt a szokást nem lehet kipusztítani». Ez a professzor számá­ra is váratlan következtetés volt. — Nem, Claudine — mondotta — le­mondok az ilyen támogatásról. Észak nem tehet erről. Valaha még a trópusokon is volt többnejűség. Egyáltalában nem erről beszéltem. S Geutegin, valamilyen rejtélyes okból nagyon elégedetten, így szólt: — Ha megfosztja a férfiakat attól a jo­guktól, hogy ítéljenek a szerelem fölött, akkor két fiatal nőt hívok tanúnak. Egyi­kük elkísérte barátomat Leningrádba, a másik pedig rám vár Anadirben. Biztosí­tom önt, Madame, hogy egyikük sem ér­tene egyet az ön felfogásával az északiak érzelmeiről. Ez volt utolsó vitánk. Már feltűntek az Amur sötét hullámai, néhány utas már a kocsi petronja felé indult. Elérkezett a bú­csú ideje. Szomszédaink udvariasságok tö­megével árasztottak el bennünket, s ez -s­­érezhetően — őszinte szívből fakadt. Ugyan­így válaszoltunk mi is. Mielőtt lezártam vol­na bőröndömet, kikerestem belőle egy csukcsnyelvű könyvet és megajándékoztam vele útitársamat. Puskin versei voltak, sa­ját fordításomban. Szomszédaink láthatóan rendkívül örültek az ajándéknak. — Azt hiszem — mondotta a professzor — egész Belgiumban ez lesz az első csukcs­nyelvű könyv. — A szerző dedikálásával — kiáltotta az asszony. — Nem — igazítottam helyre — csak a fordító dedikálásával. Geutegin és én még egyszer kezet szorí­tottunk szomszédainkkal, majd fogtuk bő­röndjeinket, s kimentünk a folyosóra. Megígértük szomszédainknak, hogy hor­dárt hívunk számukra. Amikor teljesítet­tük ígéretünket, kiszálltunk, s Geutegin így szólt: — Látod! És te még el akartál mene­külni egy másik kupéba! Emlékszel? — _ S biztos vagy benne, hogy mindent megértettek abból, amit ez alatt a tíz nap alatt magyarázgattál nekik? —’ Természetesen megértették! Ha nem is mindent, de mindenesetre sokat. S ez így van jól. Magad mondtad, hogy figye­lembe kell venni, honnan jöttek. Akárho­gyan is, de az ő hazájuk egy egész törté­neti korszakkal maradt el a mienk mögött. SZABAD NÉP Külföldi H­írek — A BRIT-GUYANA! NÉPI HALADÓ PÁRT közölte, hogy bojkottálni fogja azt a bizottságot, amelyet Lyttelton angol gyarmatügyi miniszter szervezett a brit­­guyanai alkotmány felülvizsgálására — je­lenti az «MTI». — AZ AMERIKAI KÜLÜGYMINISZ­TÉRIUM SZÓVIVŐJE kijelentette: a Ko­reában harcolt tizenhat «ENSZ-ország» képviselői hétfőn Washingtonban megbe­szélést tartottak. (AFP) — AMERIKAI KATONAI REPÜLŐGÉ­PEK december 21 és 31 között 17 alkalom­mal hatoltak be a koreai-kínai fél ellenőr­zése alatt álló területre — jelenti az «Új- Kína». — MYRDAL, AZ ENSZ EURÓPAI GAZ­DASÁGI BIZOTTSÁGÁNAK FŐTITKÁ­RA meglátogatja a nyugateurópai és a ke­leteurópai országok fővárosait. Myrdal ér­tekezletet készít elő, amelynek célja a Ke­let­ és Nyugat közötti árucsereforgalom fokozása — jelenti a londoni rádió. — A TÖRÖK PARLAMENT törvényt fo­gadott el, amelynek értelmében 110 millió török lírát irányoznak elő repülőterek épí­tésére — jelenti a «Zafer» című lap. — A JUGOSZLÁVIAI HÓVIHAROK kö­vetkeztében Macedónia egyes kerületeiben megakadt a forgalom. Az alacsony hőmér­séklet és az erős havazás miatt megszakadt a telefonösszeköttetés Londonnal, Mün­chennel, Prágával, Isztanbullal, Szaloniki­­vel, Athénnel és más európai városokkal — közli a «Borba». A LEMONDOTT OLAF HELLET VE­ZÉRŐRNAGY, Oslo és a hozzátartozó ke­rületek katonai parancsnoka, tiltakozásul az ellen, hogy az Északatlanti Szövetség beavatkozik a norvég fegyveres erők irá­nyításába — jelenti a «TASZSZ».­­ — GÜNTHER SCHRÖDER fiatal nyu­gatnémetországi hazafit a dortmundi tar­tományi bíróság különtanácsa egyévi fog­házra ítélte. A bátor békeharcos egy ifjú­sági gyűlésen bírálta Adenauer militaris­ta politikáját és a német kérdés békés megoldásáért szállt síkra — jelenti az «MTI». — DENIS WRIGHT TEHERANI BRIT ÜGYVIVŐ szerdán egyórás megbeszélést folytatott Zahedi iráni miniszterelnökkel és Entezam külügyminiszterrel. «Tizennégy­­hónapos megszakítás után — mondotta Wright — részletes megbeszéléseket foly­tattunk, amelyek főként az olajkérdésre vonatkoztak. Teljes bizonyossággal mond­hatom, hogy az ola­jkérdés megoldása sok­kal közelebb álló, mint azt általában hi­szik» — jelenti az «AFP». — BUTLER angol pénzügyminiszter Sydneybe érkezett, hogy részt vegyen a brit birodalom pénzügyminisztereinek ér­tekezletén — jelenti a «Reuter». — BEZÁRTÁK az iráni «Sahdaht» leány­­liceumot, amelyben az utóbbi napokban kormányellenes tüntetések zajlottak le. Ha­sonló tüntetésekre került sor két más leányiskolában is — jelenti az «AFP». — A KAIRÓI KATONAI TÖRVÉNY­SZÉK két vádlottat ötévi börtönbüntetésre ítélt «kommunista tevékenység» címén — jelenti a «TASZSZ». — SZOKATLANUL NAGY HAVAZÁST észleltek Olaszország több központi és északi vidékén. A hóréteg helyenként meg­haladja a másfél métert is. Alto Adige kör­­zetben 20 fokos hideget mértek — jelenti az «ANSA» hírügynökség. — AZ ISZFAHANBAN KIHIRDETETT ostromállapotot január 4-től még egy hó­napra meghosszabbították — jelenti a «Keihan». — ANGLIÁBAN AZ ELMÚLT ÉV első 11 hónapjában 1824 sztrájk volt és 1.053.000 munkanap esett ki a termelésből — jelenti a «The Times». — NAGY HÓVIHAR TOMBOLT Svéd­ország felett két nappal ezelőtt. A hóvihar komoly anyagi károkat okozott. Csupán Stockholm környékén a vihar csaknem egymillió fát csavart ki. A vihar következ­tében sok villanyvezeték tönkrement. Egyes stockholmkörnyéki körzetekben még most sincs világítás — jelenti az «Afton­­bladet». Laniel megszerezte a hivatalban maradásához szükséges szavazattöbbséget A francia nemzetgyűlés szerdai ülése Párizs, január 6. (MTI) Szerdán délután összeült a francia nem­zetgyűlés, hogy meghallgassa Laniel mi­niszterelnök kormánynyilatkozatát, majd bizalmi szavazással döntsön a kormány jö­vőjéről. Laniel miniszterelnök kormánynyilatko­zatában elsősorban belpolitikai jellegű kér­désekkel foglalkozott, s igyekezett olyan színben feltüntetni kormányát, mintha si­került volna pozitív eredményeket elérnie a társadalmi problémák megoldásában. Be­szédének csak viszonylag kis részében fog­lalkozott külpolitikai kérdésekkel, s a többi között annak szükségességét hangoztatta, hogy a berlini külügyminiszteri értekezlet után a nemzetgyűlés kezdje meg az úgynevezett európai védelmi közösség ratifikálásának megvizsgálását. Beszédére általában az volt a jellemző, hogy igyekezett elkenni a külpolitikai problémá­kat. A miniszterelnök kormánynyilatkozata után megkezdődtek a felszólalások. Az «AFP» hírügynökség jelentése sze­rint a késő esti órákban a francia nemzet­­gyűlés 319 szavazattal 249 ellenében bizal­mat szavazott a Daniel-kormánynak. A nemzetközi jogászértekezlet tanácskozásai Bécs, január 6. (TASZSZ) A nemzetközi jogászértekezlet január 4-i délutáni ülésén felszólalt Garfinkel, Ka­nada képviselője, aki bírálta a jelenlegi amerikai bírósági eljárást. Felszólalt E. L. Zejgyin, a szovjet jogászküldöttség veze­tője is. Zejgyin hangsúlyozta, hogy a szovjet kül­döttség kapcsolatot kíván teremteni a kü­lönböző országok haladó jogászaival, akik politikai meggyőződésükre és pártállásukra való tekintet nélkül összefognak, s arra törekszenek, hogy megvédjék a népek de­mokratikus szabadságjogait és valamennyi jóakaratú emberrel együtt elhárítsák az agressziót és a háborút. A szovjet képviselő részletesen ismertet­te, hogy miként valósul meg a Szovjetunió­ban és a népi demokratikus országokban az állampolgárok bíróság előtti egyenlőségé­nek elve. A január 5-i ülésen az értekezlet rész­vevői nagy figyelemmel hallgatták a stutt­garti Karl Pfannensch­war­znak, a nyugat­­németországi demokratikus jogászok kép­viselőjének felszólalását. — Mi, nyugatnémetországi demokratikus jogászok — mondotta — nagyon világosan látjuk, hogy az a harc, amelyet Nyugat- Németországban a demokratikus jogok és szabadságjogok megőrzéséért vívunk, ki­emelkedő nemzetközi és nemzeti jelentősé­gű. A demokratikus jogok és szabadságjo­gok elleni támadás a legszorosabban össze­függ a Nyugat-Németország újrafelfegyver­­zésére irányuló veszélyes politikával. A de­mokratikus jogok és szabadságjogok meg­őrzéséért folytatott harc ezért mindenek­előtt harc a jelenlegi bonni kormány po­litikája ellen. Li Csen-csun, a Kínai Népköztársaság küldötte, a következő felszólaló tolmácsolta a kínai jogászok üdvözletét. Utána Lazarte milánói ügyvéd beszélt, majd Abuskevics szovjet küldött a szovjet bíróságok munkájáról számolt be. Abdul Szattar Nagi Rasszim iraki küldött az iraki lakosság jogfosztottságával foglal­kozott. Az iraki lakosságot megfosztották a szabad véleménynyilvánítás minden lehe­tőségétől. A polgári igazságszolgáltatást ka­tonai törvényszékek váltották fel. Aki ki­jelenti, hogy nem ért egyet az iraki kor­mány politikájával, azt «kommunistának» nyilvánítják és bebörtönzik. A kormány­nak joga van arra, hogy a «felforgató szer­vezetek» elleni harc ürügyével minden munkásszervezetet feloszlasson. A terror ellenére Irak lakossága felemeli hangját jogai védelmében. A január 5-i délutáni ülésen Pollak pro­fesszor (Német Demokratikus Köztársaság), Szulejman Serif (Egyiptom) és mások szó­laltak még fel. Ollenf­auer bírálóit khbridilták a Német Szociáldemokrata Pártból Berlin, január 6. (MTI) A «Die Freie Presse», a Német Szociálde­mokrata Párt ellenzéki csoportjának ber­lini hetilapja közli, hogy az Ollenhauer­­klikk nagyszabású büntetőhadjáratot ké­szít elő a jobboldali pártvezetőség behódoló politikáját bíráló és elítélő szociáldemo­krata párttagok ellen. Ollenhauerék a lap értesülése szerint a «pártfegyelem megsér­tésének» ürügyén többezer dolgozót akar­nak kizáratni a Német Szociáldemokrata Pártból. A jobboldali pártvezetőség ezzel a rendszabállyal egycsapásra két legyet szeretne ütni: egyrészt meg akar szaba­dulni a párton belüli ellenzék szóvivőitől, másrészt meg akarja félemlíteni a pártta­gok tömegét — hangoztatja a lap. Adenauer mesterkedései a hadkötelezettség bevezetésére Berlin, január 6. (MTI) Mint a «Telegraf» című nyugatberlini lap megbízható bonni forrásra hivatkozva je­lenti, Adenauer utasította Ehlers szövetségi gyűlési elnököt, hogy a bonni parlament, a legkülönfélébb helyeken elhangzott intel­mek és tiltakozások ellenére, még a berlini külügyminiszteri értekezlet összeülése előtt kezdje meg a hadkötelezettség bevezetéséről szóló alkotmánymódosító törvényjavaslat tárgyalását. Berlini politikai megfigyelők a hírrel kapcsolatban kijelentették, hogy Adenauer folytatja provokációit. Naponta 13.500 ember válik munkanélkülivé Nyugat-Németországban Nürnberg, január 6. (ADN) A nürnbergi szövetségi munkaközvetítő és munkanélküli-biztosító hivatal jelentése szerint decemberben Nyugat-Németország­­ban 403.485-tel emelkedett a munkanélkü­liek száma. Ez azt jelenti, hogy naponta átlagosan 13.500 embert bocsátanak el. s­ ­i „Szabad Nép“ olaszországi tudósítójától. Az olasz sajtó igen súlyosnak ítéli a kormányválságot Róma, január 6. Einaudi olasz köztársasági elnök január 7-én délelőtt 11 órakor megkezdi tanács­kozásait az új olasz miniszterelnök kijelö­lésére. A köztársasági elnök elsőnek De Nicola volt köztársasági elnököt fogadja, majd pedig Mezzagorával, a szenátus el­nökével és Gronchival, a képviselőház el­nökével tárgyal. (A köztársasági elnöknél megjelenők sorrend­jét az alkotmányos gya­korlat szerint állapítják meg.) Einaudi köztársasági elnök tanácskozá­sait pénteken reggel folytatja és fél 10-kor De Gasperi volt miniszterelnököt, majd az egyes pártok parlamenti csoportjainak ve­zetőit fogadja. A köztársasági elnök meg­beszéléseit valószínűleg szombaton délelőtt fejezi be és így nem valószínű, hogy hét­fő előtt magához hivatná azt, akinek e meg­beszélések eredményeképpen megbízást ad a kormány megalakítására. Ekkor kezdődik majd a válság megoldásának második sza­kasza: a kormányalakítással megbízott po­litikus tárgyalásai parlamenti többség ki­alakítására. Már most is világosan látszik, hogy a válságból nem lesz könnyű kibontakozást találni. Tekintettel a helyzet bonyolult voltára és a küszöbönálló megbeszélésekre, a ve­zető politikusok nem akarnak nyilatkozni a válságról. Eddig csak Covelli monarchista vezető és Saragat, a szociáldemokrata párt főtitkára törte meg ezt a csendet. Covelli sajtónyilatkozatában nem is titkolta, hogy mennyire sajnálja Pella bukását. Saragat mindössze annyit mondott, hogy pártja hajlandó olyan kormány mellé állni, amely híve a köztársasági államformának, a tiszta arányosságon alapuló választási rendszer­nek és «komoly szociális programm» alap­ján áll. Annál részletesebben foglalkozik a sajtó a kormányválsággal. Vannak olyan pon­tok, amelyekben a lapok szinte pártkülönb­ség nélkül mind egyetértenek. Ilyen pont mindenekelőtt az, hogy a válság hosszúra nyúlik és kibontako­zást nem lesz könnyű találni. Ezzel kapcsolatban a szélsőjobboldali «Il Tempo» így ír: «Kezdetét vette a kormány­­válság, amelynek súlyosságát és tartamát illetően nem akarunk jóslásokba bocsát­kozni». A «La Voce Republicana», a köztár­sasági párt lapja megállapítja, hogy a ke­reszténydemokrata párt a monarchistákkal való szövetségét nem tudja összeegyeztetni a kisebb pártokkal való szövetségével és erre a következtetésre jut: «Mi világosan látjuk a bajt, de nem látjuk a köztársasági államra oly nagy veszélyt jelentő állandó válság ellenszereit». Az Actio Catholica lapja, az «­ Quotidiano» így jellemzi a hely­zetet: «A lehetőségek minden irányban nyíltak, de a kibontakozás minden irány­ban egyformán nehéz lesz». A másik pont, amelyben jóformán min­den olasz lap egyetért, az, hogy a kereszténydemokrata pártot a legsú­lyosabb belső válság marcangolja. Az Italiement Tröszt tulajdonát képező, s a Fanfani-féle kereszténydemokrata frakcióhoz közelálló «Il Giornale d Italia» például a következőket írja: «A többségi párt különböző irányzatai közti ellentéte­ket nem lehet áthidalni. A tények azt mutatják, hogy a mostani kormányválsá­got nem lehet olyan átmeneti epizódnak tekinteni, mint más kormányválságokat. A történtek teljes súlyosságában napvi­lágra hozták a kereszténydemokrata párt belső válságát­. Ennél azonban sokkal fontosabb pro­bléma a különböző pártok egymás közötti viszonyának kérdése és a külpolitikai pro­bléma. Köztudomású, hogy a június 7-i vá­lasztásokon a kereszténydemokrata párt el­vesztette abszolút többségét az olasz parla­mentben, s ha kormányozni akar, szövet­ségesek támogatását kell igénybe vennie. A helyzet az — írja szerda reggeli vezércik­kében a «l‘Unitá» — hogy a keresztény­demokratáknak, hogy reakciós programm­­jukat elfogadtassák a parlamenttel, olyan nagy szükségük van a monarchistákra, mint egy falat kenyérre. Ha azonban ezt a szélsőjobboldali reakciós támogatást nyíl­tan elfogadják — fejtegeti a továbbiakban a lap­­— leleplezik önmagukat és ellentétbe kerülnek a kis lakájpártokkal, elsősorban a jobboldali szociáldemokratákkal. A kereszténydemokrata párt a válasz­tások óta kettős játékot igyekszik játsza­ni: a monarchistákat és a szociáldemokra­tákat egyaránt meg akarja nyergelni a maga számára. Most, hogy megindult a kétségbeesett versenyfutás a bársonyszé­kek felé, e kényes parlamenti egyensúlyi helyzet problémája ismét a legteljesebb mértékben felmerül. Kétségtelen, hogy nagy a zavar és a tanácstalanság az olasz kormánytámogató pártok köré­ben. Van azonban a válságból egy kiút, ame­lyet a «l‘Unitá», az Olasz Kommunista Párt lapja jelöl meg szerdai vezércikkében. «Igenis, van a parlamentben olyan széles alapokon nyugvó többség, amelyre az új kormány támaszkodhat. E többség kialakí­tásának feltétele az, hogy a június 7-i álta­lános választások eredményeit fogadják el kiindulópontnak. Az új többség másik fel­tétele az — írja végül a «l‘Unitá» — hogy a kereszténydemokrata párt lemondjon ar­ról az erőszakos törekvéséről, hogy az or­szágot saját kénye-kedve szerint kormá­nyozza, és Olaszországra olyan politikát kényszerítsen, amelyet annak népe határo­zottan elvetett­. Giorgio Colomni

Next