Népszabadság, 1964. március (22. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-18 / 65. szám

A tőkésországok gazdasági helyzete A tőkés konjunktúrát 1963-ba­n és 1964 elején mérsékelt növeke­dés, a piacok lassú kiterjedése jel­lemezte. Számokban ez a követ­kezőképpen mutatkozik: az Egye­sült Államok bruttó társadalmi terméke 1963-ban folyóáron 5,4%­­kal, reálértékben körülbelül 4°/0- kal nőtt. Nyugat-Európa összesí­tett bruttó nemzeti termékének növekedése 1963-ban körülbelül 8,2% van kiegyenlítődében a növekedés üteme Ez év eleji adatok szerint a növekedésnek ez a tendenciája továbbra is érvényben van. Az amerikai közgazdászok — számí­tásba véve egy esetleges adócsök­kentés konjunktúraösztönző hatá­sát — némi optimizmussal 1964-re 3,5%-os társadalmi termékemel­kedést jósolnak. Ugyanilyen üte­mű növekedést várnak a legtöbb nyugat-európai országban is. A korábbi években erőteljes különb­ségek mutatkoztak a tőkésorszá­gok gazdasági növekedésének üte­mében. Nem is a túlságosan távo­li múltra visszanyúlva: 1959-ben például, amíg Nyugat-Európában a bruttó társadalmi termék emel­kedése átlagosan 5% volt, az Egyesült Államokban 7%, Nyugat- Európán belül pedig a szélsőséget Olaszország 8%-os, Anglia 3%-os emelkedése mutatta. Hasonló el­térések mutatkoztak a későbbi években is. Új vonás tehát, hogy az egyes tőkésországok gazdasá­gi növekedése közelít egymáshoz, bár ez tartalmában és irányában eltérő gazdasági fejlődés eredmé­nye. Angliában és az NSZK-ban a gazdasági növekedés meggyorsu­lásával, Franciaországban és Olaszországban az eddigi, az európai átlagnál gyorsabb növe­kedés lassúbbodásával számol­nak. Míg néhány országban a konjunktúraösztönzés eszközei most kezdenek hatni, más orszá­gokban (Olaszországban és Fran­ciaországban) a növekvő infláció megfékezésére napirendre kerül­nek olyan pénzügyi és árpolitikai intézkedések, amelyek a konjunk­túrát lassítják. Hasonló a kép a kisebb országok esetében, Auszt­riában például a gazdaság növe­kedés meggyorsulásával, Finnor­szágban lassúbbodásával számol­nak. Az adatok alapján úgy tűnik, hogy a tőkés gazdaság egészének csak korlátozott növekedési lehe­tőségei vannak, és amikor egyes esztendőkben néhány ország ki­ugró eredményeket ér el, más or­szágok csekély növekedéssel vagy stagnálással kénytelenek beérni. Amikor pedig ez utóbbiak növe­kedése valamelyest meggyorsul, az eddig számottevő gazdasági növekedést felmutató­ országok termelésemelkedésének üteme esik vissza Bár az utóbbi évti­zedben a tőkés világban egészében véve számottevő termelés-vissza­esés nem volt, nem találkoztunk a termelés általános, a legtöbb országra kiterjedő számottevő emelkedésével sem Feszü­ltségek A körülbelül azonos ütemű fej­­lődést mutató számok mögött megbúvó feszültségekre mutatnak a külkereskedelem adatai. 1963- ban az NSZK külkereskedelmi többlete rekordmagasságra, körül­belül 6 milliárd márkára emel­kedett. Az által vált ez lehetővé, hogy Olaszország és Franciaor­szág — többek között — az árak stabilizálása érdekében, és a ked­vező belső konjunktúra hatására növelte az importot, amelyet a Közös Piac belső kedvezményes vámtarifáival élve, elsősorban az NSZK használt ki. Az NSZK kül­kereskedelmi többletének tehát a Közös Piac másik két nagy part­nerországa, Olaszország és Fran­ciaország fizette meg az árát. (A Közös Piac külkereskedelmi defi­citje meghaladta a 11,2 milliárd márkát.) A fejlett tőkésországok közöt­ti gazdasági érdekellentétek egy másik vetülete a tőkemozgások területe. Az NSZK arany- és de­vizatartalékai az év végén elérték a 30,6 milliárd márkát, azaz az 1961 áprilisi felértékelés előtti szintet. Újra szó van arról, bár ennek valószínűsége kevés, hogy a márkát felértékeljék. A felér­tékelés híre, az aránylag kedvező belső nyugatnémet kamatláb, és természetesen a német valuta szi­lárdsága vonzóerőt gyakorol a külföldi tőkére. Ez a közös pia­ci partnerek közül elsősorban az olasz tőke menekülési folyamatát erősíti (1962 óta az illegális olasz tőkemenekülést körülbelül 2 mil­liárd 500 millió dollárra becsü­lik), de kihat az angol és az ame­rikai „kóbor” tőkék áramlására is. A nemzetközi valutapiac ugyan — a vezető tőkés valuták között létesített együttműködési i mecha­­nizmus következtében — viszony­lag szilárd, de a felszín alatt he­ves érdekellentétek dúlnak, ame­lyek a tőkés valuták kialakult ér­tékrendjén változtatni kívánnak. Munkanélküliség az Egyesült Államokban Figyelmet érdemel az Egyesült Államok gazdasági helyzete. 1963 II. felében a gazdasági növeke­dés üteme valamivel gyorsabb lett. A­ gazdasági növekedésre mindenekelőtt az állami kiadások emelkedése, és a magas szintű magánfogyasztás hatott. Az év utolsó hónapjában a magántőke­beruházások némileg megélénkül­tek. Ösztönzést adhatnak ennek a tervbe vett adócsökkentések. Még a legoptimistább gazdasági prog­nózis sem mer azonban azzal számolni, hogy a gazdasági növe­kedés lényegesen enyhíti majd a munkanélküliséget, vagy olyan mértékben javítja a kereskedelmi mérleg egyenlegét, és vonzza az Egyesült Államokba a külföldi és a külföldre menekült amerikai tőkét, hogy ezáltal a fizetési mér­leg akut deficitje megszüntethető lesz. Jelenleg az Egyesült Álla­mokban a munkanélküliek száma körülbelül 4 millió a munkaerő­állomány 5,9%-a. Ahhoz, hogy a munkanélküliség az amerikai köz­gazdászok szerint „normális” szintre süllyedjen, körülbelül két­millió pótlólagos munkahelyre van szükség. S miután a munká­ba lépő újabb korosztályok lét­száma hozzávetőleg egymillió, te­hát kb. hárommillió új munkaal­kalomra volna szükség, hogy a munkanélküliség jelenlegi szintjét többé-kevésbé elfo­gadható színvonalra szállít­sák le. Hogy­ ez milyen bo­nyolult feladat, azt jól mutat­ja, hogy 1963-ban összesen csak körülbelül 1,5 millióval nőtt a foglalkoztatottak száma. (E számítások során figyelmen kívül hagytuk azokat, akik az automatizálás következtében ve­szítik el munkahelyüket.) Ezek­nek az adatoknak az ismeretében a vezető amerikai közgazdászok nem is kötik össze a gazdasági növekedés várható, aránylag ma­gas rátáját, a 4%-ot, a munkanél­küliség lényeges csökkentésével. Sőt Samuelson ismert amerikai közgazdász szerint a munkanél­küliség aránya a jelenlegi 5,9%­­ról semmiképpen sem fog az 5% alá esni, és, hozzáteszi, hogy már ez is igen „rózsás” becslés. Az Egyesült Államok a terve­zett adóleszállítás, valamint a múlt év második felében rendsze­resített, úgynevezett kamatki­egyenlítési adó révén nemcsak a konjunktúrát kívánja élénkíteni, de a kedvezőtlen fizetési mérleg javítására a tőkemozgások eddi­gi kedvezőtlen irányzatát is meg akarja fordítani. Erre van is né­mi lehetőség, de a megélénkülő gazdasági tevékenység viszont ösztönzi az importot, és a hazai piacok kiszélesedése révén csök­kenti az amerikai tőkések érde­keltségét az exportban, egészében ez kedvezőtlenül hathat ki a kül­kereskedelmi egyenlegre. Az amerikai fizetési mérleg strukturális gyengesége rövid tá­von tehát alig szüntethető meg, az aranykiáramlás folyamata ne­hezen állítható meg .Ez évben a nagyarányú szovjet gabonavásár­lások enyhítettek a dollár gond­jain; ennek nagy szerepe volt ab­ban, hogy az amerikai kormány­körök kénytelenek voltak szegre akasztani a kelet—nyugati keres­kedelemmel szembeni kudarcot vallott ellenséges elveik egy ré­szét.) Krónikusan megoldatlan a kapacitások kihasználása is az amerikai iparban: az acéliparban 70%-os kihasználás már kedvező eredménynek számít. A kapacitás­kihasználatlanság megszabja a beruházások irányát, ezek első­sorban racionalizáló jellegűek, amelyek legtöbbször nem növelik az új munkahelyek számát. Az ipari termelés bizonytalan bázi­sára mutat az is, hogy míg 1957 és 1962 között az ipari termelés volumene körülbelül 17%-kal nőtt, addig ugyanezen időszak alatt a rendelésállomány értéke 5%-kal lett kevesebb. Azaz a na­gyobb volumenű ipari termelés nemcsak viszonylagosan, de abszo­lút értékben is ma kisebb rende­lésállományra támaszkodik, mint néhány évvel ezelőtt 1963 folyamán megszilárdult az ipari és a mezőgazdasági nyers­anyagok piaca. Az árszínvonal stabilizálódása a korábbinál ma­gasabb szinten körülbelül 5 éve tartó árcsökkenés után követke­zett be. Az árszilárdulás magya­rázatát az ipari nyersanyagoknál nagy vonalakban a következők adják: a termelők beruházási és termelési korlátozásokkal igye­keztek a kínálatot a kereslet szintjéhez igazítani, a felhaszná­lók pedig ma már azon a szinten tartják készleteiket, amelyek a továbbra is fennálló potenciális nyersanyag-túltermelés mellett a termelés zavartalan menetéhez elengedhetetlenek, készleteiket te­hát már tovább nem csökkenthe­tik. (Ez mint általános magyará­zat természetesen nem minden ipari nyersanyag ármozgására érvényes.) A mezőgazdasági ter­mékek esetében a kedvezőtlen időjárás és egyéb speciális körül­mények olyan terméskiesést okoz­tak, amely — feltehetően ideig­lenesen — magasba szöktette az egyes mezőgazdasági termékek árszínvonalát. A magasabb árbevétel és az 1963-ban megélénkült nyersanyag­import azonban nem javított szá­mottevően a gyengén fejlett or­szágok helyzetén. Az árucsereará­nyok, amelyek kedvezőtlen ala­kulása már hosszú évek óta sú­lyos veszteségeket okoz a gazda­ságilag gyengén fejlett országok­nak, alig javultak. A devizatarta­­­lékok csekély növekedése ellené­re, a legtöbb gyengén fejlett or­szág — néhány nyersolajtermelő országot kivéve — súlyos keres­kedelmi és fizetési mérleg nehéz­ségekkel küzd, adósság-visszafize­tési kötelezettségeik nyomasztóak és gazdasági helyzetük továbbra is ingatag. A világkereskedelmi értekezlet küszöbén ez mementó arra nézve, hogy új módszerekre, új intézkedésekre van szükség. A kapitalista kereskedelem csak formálisan egyenlő elbánást biz­tosító rendszere és szervezete ugyanis (az utóbbi időben már ezt a formális egyenlőséget is elvetik a tőkés államok) nem képes a gyengén fejlett országok problé­máit megoldani. A tőkés gazdaság helyzetéről e nagy vonásokban adott kép a las­sú expanzió hátterében­ levő feszültségeket és érdekellentéte­ket és a kapitalista gazdaság nö­vekedésének sok tekintetben in­gatag alapjait mutatja oldaláról kaphat. Mivel magán a tőkés mechanizmuson belül az egész gazdaság korlátozott növe­kedése következtében a külke­reskedelmi forgalomtól tartósan dinamikus és minden országra érvényesülő ösztönzést nyerni egyre problematikusabb, elő­térbe kerül a külső (a tőkés világon kívüli) piacok oldaláról jelentkező kereslet. Az előzőkben már szóltunk arról, hogy ami a gyengén fejlett országokat illeti (amennyiben ezeket bizonyos ér­telemben a tőkés világrendszeren kívül állóknak tekintjük) a keres­let súlyos belső gazdasági problé­máik következtében korlátozott. Természetes, erről a még így is je­lentős piaci lehetőségről a tőkés­államok nem mondanak le, sőt megtartásukért harcot folytatnak, de a tőkésállamok — a politikai meggondolásoktól eltekintve is — a fentiek következtében az utóbbi években fokozott figyelemmel fordulnak a szocialista piacok irányába. Ezért a fejlett tőkés­országok részéről a szocialista or­szágokkal való forgalom bővítésé­re való törekvés gazdaságilag in­dokolt irányzat. A tőkés mechanizmuson belül a belső erőforrások korlátozott vol­ta, a tőkésországok közötti belső érdekellentét szükségessé teszi, hogy a gazdasági növekedésnek e potenciális forrását, a szocialista országokkal folytatott kereskedel­met, a jelenleginél sokkal jobban kiaknázzák. Ez az érdekeltség a gazdasági motívumok és politikai meggon­dolások következtében nem mind­egyik nyugati országban érvénye­sül egyforma erővel. Ez van a többi között a hátterében annak az idétlen vitának, amelyet a ke­let-nyugati kereskedelem kap­csán egyes nyugati országok arról folytatnak, hogy a „sovány vagy a jóllakott kommunista veszélye­sebb-e”. Ezt a „mély elvi kérdést” a nyugati politikusoknak maguk­nak kell eldönteniük, de az biz­tos, hogy akár a sovány, akár a kö­vér kommunistát tartják veszé­lyesebbnek, a velük folytatott ke­reskedelem mindenesetre „ét­vágygerjesztőnek” tűnik. Rédei Jenő Törekvés a kelet-nyugati kereskedelem bővílésére A tőkés gazdaság növekedésé­nek különféle forrásairól csak ál­talánosságban szóltunk: ezek kö­zött kiemelkedő helyet foglalnak el azok az impulzusok, amelyeket a tőkés gazdaság a külső piacok T­iizenkilencezer-száznegyvenhat hajó haladt át az elmúlt év­ben a Szuezi-csatornán. Az álla­mosítást megelőző utolsó évben az áthaladó hajók száma 12 168 volt. A csatorna bevételei 32 mil­lió egyiptomi fontról 70 millió fontra emelkedtek. J­apán 1963-ban 1 283 000 gép­kocsit állított elő, első ízben lépve át az egymilliós határt. A személygépkocsik száma 408 ezret tett ki. H Ö­tven százalékkal leszállítja április 1-től a BOAC angol repülőtársaság az Atlanti-óceán fölötti járatokon különféle áruk, vegyi cikkek, élelmiszerek, gépek és szerszámgépek fuvardíjait, hogy eredményesebben versenyez­hessen a hajóstársaságokkal agy méretű, évi 9 millió tonna is kapacitású foszforitbányát nyitnak a dél-kazahsztáni Dzza­­nitaszban, a Szovjetunióban. B­ulgária Mexikóban, Ecuador­ban, Venezuelában és Bolí­viában kereskedelmi képviseletet létesít. Jelenleg bolgár kereske­delmi­ képviseletek Latin-Ameri­kában Brazíliában, Argentínában, Uruguayban és Chilében vannak. K­ilencszázötvenmillió font ér­tékű termeléssel zárta az EAK iparának állami szektora az 1963. évet. A termelés értéke mintegy 120 millió fonttal haladta meg az előző évit. Az állami szek­tor az ipar 85 százalékát öleli fel. Romániában ez év végén a vas­­i­ úti vontatás 29 százalékát Diesel-mozdonyokkal kívánják el­végezni. Ö­tr öt gépkocsitípus árának le- IA szállítását jelentette be a Renault gépkocsigyár. Az R-8-as normál típus ára 7210 frankról 6990 frankra, a Dauphine export­ára 6350 frankról 6250 frankra csökkent. A­­félidejéhez érkezett a 70 mil­lió font befektetéssel készü­lő Volta erőmű építése Gháná­ban. Az erőmű 1965 szeptemberé­ben kezdi meg az áramszolgálta­tást. A belkereskedelem 1963. évi forgalma A kiskereskedelem forgalma a múlt évben 78,6 milliárd forint volt, ezzel éves tervét 3%-kal tel­jesítette túl. Az értékesítés növe­kedési üteme az előző két évhez viszonyítva meggyorsult, 1963-ban 8%-kal volt magasabb, mint 1962- ben. A vásárlások megélénkülését elsősorban a lakosság pénzbevéte­leinek növekedése okozta. Az áru­forgalom emelkedéséhez hozzájá­rultak a különféle kereskedelem- és árpolitikai intézkedések is, kö­zöttük néhány tartós fogyasztási cikk és bizonyos ruházati áruk árcsökkentése, a hitelakció bőví­tése és az idény végi ruházati ki­árusítások és más leértékelési ak­ciók. A hitelforgalom 1963-ban 1,8 milliárd forintot képviselt, mint­egy 700 millióval többet, mint az előző évben. A kiskereskedelmi értékesítés az 1962. évit csaknem 6 milliárd forinttal haladta meg, és a for­galmi többlet nagyobb része az iparcikkekben, kisebb része az élelmiszerekben jelentkezett. Az előző két év aránylag kis­mértékű forgalomnövekedésével szemben 1963-ban az iparcikkek értékesítése mintegy 10%-kal volt nagyobb, mint egy évvel koráb­ban, ezen belül a ruházati áruk eladása 7%-kal, a vegyes iparcik­keké 11%-kal emelkedett. A ruházati áruk forgalmának két éve tartó csökkenése, illetve stagnálása megállt, és azzal szá­molhatunk, hogy a vásárlások eb­ben az évben már megközelítik az eddigi legmagasabb szintnek számító 1960. évit. A ruházati ter­mékek közül a vásárlók több kö­töttárut, konfekcionált felső- és alsóruházati cikket, lábbelit sze­reztek be. A vegyes iparcikkek, továbbra is a kereskedelmi forgalom legdi­namikusabb elemei. Különösen nagymértékben emelkedett a tar­tós fogyasztási cikkek eladása: 1963-ban 34 ezer hűtőszekrényt, 55 ezer porszívót, 38 ezer centri­fugát, továbbá 150 ezer televíziót, 38 ezer 125 és 250 köbcentis mo­torkerékpárt, több mint 12 ezer új személygépkocsit vásároltak. A bútoreladás 12%-kal nőtt és meg­haladta a 2 milliárd forintot. A tüzelőanyagok kereslete a hideg időjárás következtében rendkívül élénk volt, és annak ellenére, hogy az értékesítés szénből és tű­zifából több mint 900 ezer tonná­val több volt, mint 1962-ben, még­sem elégítette ki az igényeke Az élelmiszer-eladások az előző évihez hasonló mértékben emel­kedtek, ezen belül a vendéglátás forgalma gyorsabban nőtt, mint a bolti élelmiszervásárlások. Né­hány állati eredetű élelmiszer — hús, tojás —, kivételével megfe­lelő ellátást sikerült biztosítani. Számottevően nőtt az alapvető élelmiszerek közül a zsiradékok, tej és tejtermékek, a cukor, az édesáruk, a szeszes ital­­.1 és a babkávé forgalma A vendéglátás szolgá­ltatásának­­­kedvező irányú változtatását mu­tatja, hogy az ételforgalom gyor­sabban nőtt, mint az italeladás. K. D.

Next