Népszabadság, 1964. március (22. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-18 / 65. szám

« NÉPSZABADSÁG 1964. március 18. szerda Gráber Margit festményei az Ernst Múzeumban A m­ajdnem ötven esztendei al­­­l­­kotó munka eredményeit mutatja be Gráber Margit festő­­művésznő kiállítása az Ernst Mú­zeum termeiben. Az első kiállí­tott festmény, a Gyümölcsszedés, 1916-ból való, a legújabb alkotá­sok pd­ig a művésznő tavalyi pá­rizsi élményeit s az elmúlt ősz szentendrei hangulatait tükrözik érdekesen, kifejező színekkel. A két városnévvel némileg je­leztük is nem csupán a múlt esztendő hanem a most örvende­tesen kiteljesedettnek látszó egész művészi pálya kettős ülte­tőjét, formai s tartalmi ihlető­­jét. Emlékeztettünk így egyfelől a formailag oly találékony és vál­tozatos modern festőművészet nemzetközi centrumára — ahol Gráber Margit a két világháború között éveket töltött —, másfelől arra a hazai közvetlen környe­zetre, amely festői mondanivaló­ját realitásával, és e realitáshoz fűző bensőséges kapcsolataival ma i­s legfőképpen ihleti. Igaz, ha közelebbről kívánjuk vizsgálni Gráber Margit művé­szetének kialakító összetevőit, ak­kor nemcsak századunk magyar valóságának megváltozására kell figyelmeztetnünk, és e strukturá­lis változás közvetlenül avagy át­tételesen jelentkező hatására, ha­nem — szinte jelképszerűen — az említett két város nevén kívül másokat is meg kell említenünk. Elsősorban természetesen Bu­dapestet, ahol Gráber Margit egykor művésznövendékként dol­gozni kezdett, s ahol miután ki­állítási sikereit aratta (ez most a tizenkettedik kiállítása), immár másfél évtizede a Dési Huber-kör egyik festő-tanáraként vezeti sok sikerrel a fiatal növendékeket. Továbbá meg kell emlékeznünk a századunk magyar festészetében oly jelentős szerepet játszott Nagybányáról, amelynek művész­telepén valamikor Gráber Margit három nyarat is töltött. És még több okkal ki kell egészítenünk a városlistát Kecskeméttel, amelynek művésztelepén Gráber Margit ifjú lelkesedéssel dolgo­zott egykori mestere, Iványi Grünwald Béla vezetése mellett és későbbi férje, Perlott Csaba Vilmos oldalán, . kiállításon könnyen nyomon "n követhetők a különböző hatá­sok és keresések eredményeként az egymásra következő évek, év­tizedek során létrejött stílusvál­­tozások. Nem is nehéz ezek alap­ján periódusokra szabdalni Grá­ber Margit felfelé ívelő művészi pályáját. Ám a nézőt inkább a kiállítás egysége ragadja magá­val. Miben rejlik ez az egység? Úgy véljük, mindenekelőtt a mű­vész őszinteségében, amely áttü­­zesíti a formákat, lírájában, amely nemcsak a művész és az ábrázolt alany vagy tárgy közti közvetlen kapcsolatot teremtette meg, hanem újra és újra létre­hozza a festmény és nézője kö­­zöttit is. Ennek a lírának, ennek az őszinteségnek az ereje nagyobb, mint életpályája bármely idősza­kában előtérbe nyomult, vezérlő­vé vált akármelyik stíluselemé, vagy stílusirányzaté. Így azután a kiállítás nézője szemében nem az a fontos, hogy például a Nagy­bányai cigánylányt 1925-ben vas­tag kontúrokkal, s holmi gauguini dekorativitás vágyával­­ festette a művésznő, 1945-ben pedig, Anyám című képén viszont ural­kodnak az erős folthatások és el­lentétek. Hanem jóval fontosabb minden formai megoldásnál az a körülmény, hogy mindkét fest­ményt a modell egyéniségének és a világban elfoglalt helyének ki­fejezése jellemzi, valamint a mű­vész és a modell közötti érze­lem meghittsége, közvetlensége. Ugyanez csodálkoztatja el a nézőt például a Pirosruhás lány (1962) harmonikus portréján a szépség kibontakoztatásával, míg az emberábrázolás szuggesztív erejét szinte már tragikus ma­gasságba emeli a Kegyetlen öreg­ség (1962) festményével kifejezett reménytelen magány. A hiteles és meggyőző portrék sorából kiemelkedik az irodalom­­történetileg is rendkívül becses, 1927-ben, Párizsban festett Jó­zsef Attila-portré. A huszonkét éves fiatal költőben a festmény a gyerekembert láttatja, azt a be­nyomásokra érzékeny, nyílt ar­cú „fiút”, aki a Párizsi anzikszon írta. Az Eiffel-torony éjjel eldől bebúvik paplanos ködökbe ... Ezt a korabeli, József Attila látta Párizst Gráber Margit a ki­állításon krétarajzával (Szajna­­part, 1926) és lendületes, kék­barna harmóniájú olajfestményé­vel (Pont Neuf, 1927) is felidézi. Egyébként a rokonszenves tár­gyilagosságtól a költői egy­szerűséggel vagy akár a tragi­kummal való teljes együttérzésig nemcsak a portrék, az­ arckép ta­nulmányok bemutatása, s az em­berábrázolás ereje vezeti el a ki­állítás nézőit. A művésznő ugyan­ilyen érzelmi skálát tud érzékel­tetni akár tájképeivel, akár szo­babensőivel, akár csendéleteivel. Ez utóbbiak közül virágcsendéle­tei mutatják leginkább művésze­te formai-tartalmi változatossá­gának gazdagságát. Ezt a gazdag­ságot még csak növeli a legutób­bi években az olajfestmények mellett szaporodó pasztellrajzok, pasztell és szénkombinációk fe­héren hagyott háttérből kiboru­ló sokszínűsége, mely egyként képes kifejezni a jókedv elegáns könnyedségét és az izgatott lelki­állapot látomásait. „Nagybányától Párizson ke­resztül Szentendréig végigfestet­tem az életemet” — mondta egy­szer Gráber Margit. S magya­rázatként hozzáfűzte: „Egy él­ményt csak egyszer festek meg. Ha a hasonló témát sokszor is festem, csak azért történt ez, mert nem oldom meg könnyen a feladatomat.” Feladatról szólt társadalmi felelősségérzettel. A művészetet nem tekintette soha, nem tekinti játéknak. Humanista felelősség­érzete rányomja bélyegét erre a szép, egyszerre felemelő s meg­nyugtató kiállításra. Az Ernst Múzeum érdekes válogatásban, s a legújabb teljesen kiérlelt mű­vek bő választékával mutatja meg az évtizedek folyamán igazi mesterré nőtt érzékeny művész­asszony alkotó útjának minden időszakában érdekes, értékes életművét. Murányi-Kovács Endre Látszatra az úgynevezett örök emberi gyarlóságokról beszél ez a film, érzelmes tűnődéssel, és egy-egy keményebb szóval arról, hogy az emberek mennyire haj­lamosak a képmutatásra és a ha­zugságra: a férj becsapja hitve­sét, a feleség hűtlen lesz urához; a beosztott lakájkodik a főnöke előtt, a főnök kihasználja vagy megalázza beosztottjait; gyerme­keiket igazmondásra nevelik a felnőttek, s ők maguk csalnak, hazudoznak. Bizony furcsa dol­gok derülnének ki, ha egy szép napon megjelenne köztünk a va­rázsló, akinek pillantására min­denki annak a tulajdonságnak a színét öltené fel, ami lényege: a tolvajok elszürkülnének, a félté­kenyek és az irigyek sárgává sá­padnának, a csalók msha borul­nának De hát nemcsak erről szól a film. Alkotói — bár erősen kö­tődnek a meséhez, a romantiká­hoz — érezték azt is, hogy művet, mait, érdekeset ebben az okító­­korhozó felfogásban semmiképpen sem teremthetnének: ahhoz, hogy érdemesek legyenek a nézők fi­gyelmére, valami konkrét jelen­téssel is meg kell tölteniük azt a néhány örök és általános erkölcsi parancsolatot, valamiképpen sej­tetniük kell, hogy nem csupán régi tanítások szentimentális elis­merésének s újjástilizálásának az ingere mozgatta őket, hanem más­fajta törekvés is Valóban, ha figyelmesebben nézzük ezt a filmet, megleljük benne az aktualitás elemeit is. Jóllehet az alkotók mindent meg-­­ isznak azért, hogy a varázsló macskájának leleplező tekinteté­től felbolydult városka társadal­mának körvonalai elmosódjanak, az egyes jelenetek komponálási elveiben, a feszültség fokozásának, vibráltatásának mikéntjében s az általuk keltett képzettársítások­ban földereng valami a korból. Látszik, érződik, hogy ami oly időtlennek tetszik, az igen nagy részben az átmeneti társadalom éles ellentmondásainak érzelmi, etikai visszahatása: a jóságot, sze­reteted igazmondást azzal a polé­mikus hangsúllyal vetik fel, olyan pátosszal, amely valami meghatá­rozott, történetileg létező ellen is irányul.­­A bűvös macskát védő kis harmadikosok, és a macska életére törő „gonoszok” összeüt­közésében sok ilyen megérzés lap­pang. A gyerekek tiltakozó ak­cióit, elvonulását, demonstrációját is a konkrét, történelmi feszült­ség érzékelése avatja megraga­­dóan jelképessé, drámaivá.) De hát összeférhet-e a roman­tikus, homályos erkölcsi ta­nítás s a túlságosan is elvont áb­rázolás egy adott társadalom ugyancsak körülhatárolt jelensé­geinek bírálatával? Ha csak a fe­lületet, a pillanatnyi hatást néz­nénk, nem látnánk különösebb ütközést ebben a filmben. Alko­tói — Vojtech Jasny, a rendező, Jaroslav Kucera, az operatőr — jó ízlésű művészek, van érzé­kük ahhoz, hogy miként lehet a különnemű dolgokat a stáussal összefogni. Azt a kiszűrő, elsze­gényítő folyamatot, amelynek eredményeként már csak utalá­sok és célzások érzékeltetik, hogy milyen társadalomban zajlik a történet, a cseh városka ábrázo­lásának tárgyi hűségével is ellen­súlyozzák. A helyszín — a meg­hitt hangulatú, emberi léptékű ódon tér, az öreg torony, a régi, oromzatos tetők, s a környező ter­mészet, a halmokkal, fenyvesek­kel — megannyi alkalmat kínál, hogy a város ne csak háttér le­gyen, hanem tónusadó, hangulat­teremtő ihletője is az alkotás­nak. A típusok köre, ame­lyeket bemutatnak, túlságosan is szűk ahhoz, hogy a téma természetének megfelelően, afféle keresztmetszetet adjon. De magu­kat a típusokat — a bölcs, hun­­cutkás toronyőrt (Jan Werich játssza), a léha iskolaigazgatót, a gyáva pedellust stb. — életre kelti a jó alakítás. Valami sajátos helyi szín, ta­lán még azt is mondhatnánk: he­lyi humor is érvényesül ilyenkor, s keveredik hozzá ahhoz, ami itt mesésen romantikus és általános. A szatirikus és lírai elemek egyensúlya azonban így is megle­hetősen ingatag, gyakran csak külsődleges. A filmben érzik, hogy alkotói többet gondoltak, mint amennyit valóban észre­vettek, s kevesebbnek jártak a végére, mint amennyit sejtetni kívánnak. S ez nem válik a film előnyére. Nem érezhetjük például igazán drámainak és mélynek a gonoszok és a szerelmesek kont­­rasztos táncait, ezeket a különben jól kivitelezett látomásokat, ha nem látjuk eléggé, mi is a gonosz­ság tartalma tulajdonképpen, s ha azt, ami szemben áll vele, csak az elvont, homályos szeret­­ni tudás eszménye jelzi. S nem oldódhatunk fel igazán a lírában — a bájos Emilie Vasaryová és az öreg varázsló játékában — sem, ha ezt a feloldást, pátoszos nosztalgiát egyúttal végső célként s a baj­ok, problémák orvoslása­ként is ajánlják nekünk Sok valóságelem van ezekben a jelenetekben. Kritikai erejűvé az ilyenfajta motívumok azonban csak azáltal válhatnak, ha vala­ki — világnézetileg is igényes művész — felbontja, elemzi, s az­tán (elválasztva az igazságot a féligazságtól), újraalkotja őket, s így épít a formát, ötletet, mesét. A dogmatizmus és jelenségek nemcsak a társadalomtudósokat foglalkoztatják tartósan. Témái s tárgyai maradnak a szocialista művészetnek is. Ez a film egyike azoknak a színvonalas kísérletek­nek, amelyek jó tanulsággal szol­gálhatnak itt. Erényeivel és téve­déseivel segít megérteni, milyen oldalról közelíthetők meg ezek a kérdések a művészetben, az egy­szerűsítés legkisebb s a lényeg­látás, a tartalmas hatás legna­gyobb esélyével. Héra Zoltán Amikor jön a macska Csehszlovák film Mu­nkácsy-emlékest Munkácsy Mihály születésének 120. évfordulója tiszteletére ked­den a Benczúr utcai Postás Mű­velődési Ház dísztermében em­lékestet rendezett a VI. kerületi Tanács népművelési osztálya, a Hazafias Népfront VI. kerületi bizottsága és a Képzőművészeti Főiskola. Az ünnepségen dr. Végvári La­jos művészettörténész, a Képző­­művészeti Főiskola tanszékvezető tanára tartott vetített képes elő­adást a XIX. századi magyar pik­­túra kimagasló alakjáról. Az elő­adást követő hangversenyen Her­nádi Lajos Kossuth-díjas zongo­raművész Muszorgszkij Egy ki­állítás képei című szerzeményét adta elő. ELŐKÉSZÜLETEK A MADÁCH-CENTENÁRIUM ÜNNEPSÉGEIRE Sajtótájékoztató a Magyar Sajtó Házában Kedden a Magyar Sajtó Házá­ban Mihályfi Ernő, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Madách Imre-évforduló megrendezésére alakult Nógrád megyei bizottság elnöke tájékoztatta a sajtó kép­viselőit az ünnepségek előkészü­leteiről és programjáról. Október 4-ét, Madách Imre halálának századik évfordulóját a Béke-világtanács besorolta azok közé, amelyeket az egész világon megünneplésre javasol. Nógrád megyében a múlt év őszén megalakult a Madách Em­lékbizottság, s kidolgozta az ün­nepségek tervét. Néhány héttel ezelőtt alakult meg az országos emlékbizottság is, amelynek tag­jai Sőtér István, Darvas József, Komlós Aladár, Géczi János, a Nógrád megyei Tanács vb-elnök­­helyettese. A bizottság titkára Rátkai Ferenc, a Művelődésügyi Minisztérium irodalmi főosztályá­nak vezetője. Az országos megemlékezés nagyrészt Nógrád megyében zaj­lik majd le. A csesztvei Madách­­kúriát rendbe hozzák, három szo­báját emlékmúzeummá alakítják át. A múzeum gondozójává Ma­dách Alizt, Madách Imre fivéré­nek unokáját nevezték ki. A csesztvei parkban Madách­­szobrot állítanak fel. Elkészítésé­re Vigh Tamás szobrászművész kapott megbízást. Madách-plakett is készül. A Nógrád megyei Ta­nács Madách-díjat alapított és a plakettet évente egy kiváló, Nóg­rád megyei származású művész­nek ítélik oda. Madách-bélyeget is adnak ki az évfordulóra. Az ünnepségek a Nógrád me­gyei művelődési otthonokban, el­sősorban Csesztvén már március­ban megkezdődnek. Könyvkiállí­­tásokat, megemlékezéseket, vitá­kat, ifjúsági ünnepségeket, úttö­rőszemléket, Madách életét be­mutató vándorkiállításokat, szel­lemi vetélkedőket tartanak, és a tervek szerint Salgótarjánban az Acélárugyár művelődési otthoná­ban előadják Madách A civilizá­tor című művét is. Szerepel a ter­vek között Az ember tragédiája balassagyarmati szabadtéri bemu­tatója a Nemzeti Színház előadá­sában. Az IBUSZ Madách-emlék­­túrákat szervez hazai és­ külföldi részvevőknek Balassagyarmatra, Csesztvére és esetleg más Nógrád megyei falvakba. Október 3-án és 4-én Nógrád megyében irodalomtörténeti ván­dorgyűlést rendeznek, témája: Madách és Az ember tragédiája. Az irodalomtörténeti vándorgyű­lésre Az ember tragédiája kül­földi fordítóit is meghívják. A művet több mint 20 nyelvre for­dították le és jelenleg is kiváló költők dolgoznak új fordításokon, a többi között a Szovjetunióban és Finnországban. Csehszlovákiában is emlékün­nepséget rendeznek Alsósztrego­­ván, Madách Imre szülőhelyén. A magyarországi és a csehszlovákiai ünnepségeken kölcsönösen kül­döttségek vesznek részt. A Gábor Andor-sorozat új kötete Igen, kollégáim! címmel a na­pokban jelenik meg a Szépirodal­mi Könyvkiadó Gábor Andor-so­­rozatának­ új kötete. A kiváló író és újságíró publicisztikai mun­kássága a korábbi kötetekben már csaknem teljes egészében napvilágot látott. A most kiadás­ra kerülő munka Gábor Andor 1942 és 1949 között írt cikkeit tar­talmazza, amelyek a fasizmus el­len és a demokrácia megterem­téséért vívott következetes harc kortörténeti érdekességű pillanat­képei. Külön figyelmet érdemel­nek az irodalomtörténeti vonat­kozású írások, amelyek a korszak irodalmi életének jelenségeit bon­colják. Rövidesen eljut az olvasókhoz a Szépirodalmi Könyvkiadó gon­dozásában Gárdos Mariska Ku­koricán térdepelve című műve, a szerző emlékiratainak második kötete. A Szállj gondolat című el­ső kötet, amely rövid idő alatt két kiadásban jelent meg, az el­ső világháború kitöréséig adott hű képet a korról, és az írónak, mun­kásmozgalmunk nevezetes alakjá­nak életéről. A második kötet a felszabadulás utáni évekig kíséri nyomon az eseményeket, és szá­zadunk történelmi sorsfordulóit az egyéni életút fordulataiban mutatja meg. Angol egyetemi tanárok a baranyai állami gazdaságokban A Kulturális Kapcsolatok Inté­zetének vendégeiként hazánkban tartózkodó dr. J. B. Sykes és dr. J. E. Duckworth, a londoni egye­tem — a híres Wye College — mezőgazdasági fakultásának taná­rai hétfőn és kedden felkeresték Baranya megyét Az angol egye­temi tanárok, akik főleg a ma­gyar mezőgazdasági nagyüzemek vezetését, szervezeti felépítését és gazdálkodását, valamint állatte­nyésztésének eredményeit tanul­mányozzák, ellátogattak a 27 000 holdas sátorhely-bólyi és a 8000 holdas bikali állami gazdaságba. További magyarországi tartóz­kodásuk folyamán felkeresik a Földművelésügyi Minisztérium üzemszervezési kutatóintézetét, a Tudományos Akadémia mezőgaz­dasági kutatóintézetét, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet és megtekintik a Me­zőgazdasági Múzeumot.

Next