Népszabadság, 1968. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-04 / 103. szám

1968. május 1. szombat 5 NÉPSZABADSAG Sz. D. Zotov vezérőrnagy, szovjet katonai attasé búcsúztatása a Kerepesi temetőben Pénteken a Kerepesi temetőben mély részvéttel, katonai pompá­val búcsúztatták Szergej Dmitri- jevics Zotov vezérőrnagyot, a Szovjetunió budapesti nagykövet­ségének elhunyt katonai attasé­ját, az attasétestület doyenjét. A koporsót a Kossuth-mauzóleum előtt felállított ravatalon helyez­ték el, amelyet elborítottak a ke­gyelet, a megemlékezés koszorúi. A búcsúztatáson részt vett és a ravatalnál díszőrséget állt Csémi Károly altábornagy, a honvédelmi miniszter első helyettese, a nép­hadsereg vezérkari főnöke, Szi­lágyi Béla külügyminiszter­helyettes, Molnár György, a KISZ központi bizottságának tit­kára. Ugyancsak díszőrséget áll­tak a néphadsereg tábornoki és parancsnoki karának több tagja, a társfegyveres testületek, a Ma­gyar Honvédelmi Szövetség, a Magyar Partizán Szövetség veze­tői. Lerótták kegyeletüket a rava­talnál F. J. Tyitov nagykövet ve­zetésével a Szovjetunió budapesti nagykövetségének munkatársai, más diplomáciai képviseletek ve­zetői, katonai és légügyi attaséi; I. V. Tutarinov vezérezredes, a Varsói Szerződés egyesített fegy­veres erői főparancsnokságának magyarországi képviselője, vala­mint K. I. Provalov vezérezredes, a szovjet hadsereg ideiglenesen hazánkban tartózkodó csapatai­nak parancsnoka és a parancs­nokság más magas rangú tagjai. A Honvédelmi Minisztérium katonai tanácsa és a néphadsereg nevében Csémi Károly altábor­nagy, a budapesti szovjet nagy- követség és a Magyarországon ál­lomásozó szovjet csapatok képvi­seletében A. M. Szorokin nagykö­vetségi tanácsos, a hazánkban akkreditált katonai és légügyi attasék nevében pedig Nikola Na- rancsics ezredes, a Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztársaság katonai és légügyi attaséja, az at­tasétestület új doyenje búcsúzott Sz. D. Zotov vezérőrnagytól. A beszédeket követően, dísz­össztűz közben, ágyútalpra he­lyezték a koporsót, s azt a búcsúz­tatásra egybegyűltek menete a temető kapujáig kísérte. A kegye- letes aktus a szovjet himnusz hangjaival ért véget. Sz. D. Zotov holttestét repülő­gépen hazájába, a Szovjetunióba szállították. (MTI) Megnyílt az Air India új budapesti irodája India légügyi marsall ja a két ország légügyi kapcsolatairól Budapesten, a Vörösmarty téren megnyílt az Air India új, repre­zentatív irodája. Az ünnepi meg­nyitásra hazánkba érkezett M. S. Chaturvedi, India légügyi mar- sallja, akit pénteken fogadott dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, s szívélyes beszélgetést folytatott vele a két ország közlekedési kapcsolatának szélesítéséről. Az új iroda megnyitása alkal­mából M. S. Chaturvedi fogadást adott; a fogadáson részt vett Földvári László közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes, Hű­vös Sándor, a KPM légügyi fő­osztályának vezetője, L énárt György, a MALÉV vezérigazga­tója, J. C. Kakar, India magyar- országi nagykövete. Az Air India Vörösmarty téri új irodáját a megnyitás előtt be­mutatták a sajtó képviselőinek. Az újságírók kérdésére a légügyi marsall kifejtette: bár egyelőre közvetlen légi összeköttetés még nincs India és Magyarország kö­zött, a későbbiek során ennek megteremtésére is sor kerülhet; ezt a már korábban megkötött légügyi egyezmény is lehetővé te­szi. katonatiszt, akiknek az ünnepek­kor a családja élenjáró a temp­lomba menésben. „Ha az ő gyere­keik áldozhatnak, álékor te miért morogsz velünk, Irén?” — kér­dezik tőlem. Ezért látnám jónak összehívni a párttagok feleségeit, beszélni velük. Ne nevessen, de egy sor közülük a templomon kí­vül a pártoktatásra is eljár, szó­val megértjük mi egymást! Mikor szegény apósom meg­halt, pap nélkül temettünk, elő­ször Kaposfüreden. Anyám azt mondta: „Jaj te lányom, még az se lesz, aki kikísérje őket! Mit szólnak a faluban?” Végül annyi nép volt, hogy azóta is azt beszé­lik az emberek. Nem mondom, tettek megjegyzést is, és az idő­sebbektől, akikbe belerögződtek a régi szokások, ezt meg lehet érte­ni. De még ők is változnak. A két pap esete megrázta őket. A véletlen úgy hozta, az egyik pap a sógorom lett. Az unokatestvére­met szöktette meg, kivetkőzött és elvette. Nem tételeztem föl róla, nagyon komoly ember volt, bán­tott is az elején. Mit teszünk egy pap rokonnal? Hát jóban va­gyunk. Dunaújvárosban, a vas­műben dolgoznak mindketten, szépen megvannak. Mostanában voltunk náluk és „panaszkodott” a sógor: „Nézd, ez a Bözsi min­den reverendámból kosztümöt csinált! Mi lesz, ha vissza aka­rok menni?” Na, de a kudarc! Van még egy, amit csak megmondok. Tíz évig voltam tagja a járási pártbizott­ságnak, aztán a legutóbbi válasz­táskor kihúztak. Sírtam. Napokig sírtam miatta. Igaz, megyei ta­nácstag lettem, öt községben te­szem is a munkát, mégis fáj az a másik nagyon. Hogy női dolog a sírás? Sok hitvány ember van, aki férfinak vallja magát, de nem ér egy pipabagót sem! Ügy mérem a jövőt is, hogy nekem már mindig az emberekért kell dolgoznom. Szép majorunk van, épül a hatszázas hizlalda, cukorrépa- meg gabonakombájnt veszünk, befejezzük a gépszínt. Aszalóra kellene még okvetlenül egy marhaistálló, de nem akarják megadni a 400 ezres kölcsönt. Hej, pedig mennyi potyapénzt ki­dobunk az ablakon! Nem vagyok én a gyenge tsz-ek támogatásá­nak ellene, de sok közülük már régóta kikeveredhetett volna. Ré­gen, ha egy zselici ember talál­kozott egy kaposfüredivel, meg sem ismerte, mert az senki volt. Most meg azt mondják „a zselici szövetkezetek a gazdasági adott­ság miatt nem jók”. Ha akkor meg tudtak élni, most miért nem tudnak? Mi is gondoltunk már szörpüzemre, de előbb inkább a kertészetet fejlesztjük. Itt Kapos­vár tövében ezt érdemes. Most van 45 holdunk, amikor meglesz a hármas egyesülés — mert én biztos vagyok benne, hogy mégis meglesz! —, akkor 100 holdat csi­nálunk. Azt kérdezi, elmenni? Én pa­raszt vagyok, a szüleim is azok, itt születtem, itt érzem jól ma­gam és különben sem szeretem a csámborgást. Amikor kormány­kitüntetést kaptam, Volgával vit­tek fel az Országházba. Ünnepség után átmentünk a Vadász-terem­be. Nem mertem én ott semmi­hez se nyúlni, hogy jövök én ah­hoz, hogy ott... Az emberek mégis azzal fogadtak itthon: „Nem törődöl te mivelünk, Irén, elmégy te már innen!” Nem én. Én itt vagyok otthon. Pünkösti Árpád SOK VAGY KÉVÉS? Tsz-munkaerőgondok és megoldásuk Mostanában újságban, rádióban, értekezleteken és a legkülönfélébb fórumokon egyre több szó esik a falusi foglalkoztatottsági gondok­ról. A hírek szerint több tsz-veze- tőség egyre nehezebben tud meg­felelő munkát adni a tagoknak. Nem csodálkozhatunk azon, ha most sokan nem értik pontosan: miért van ez így. Hiszen éveken át azt olvashatták, hallhatták és ta­pasztalhatták, hogy a magyar me­zőgazdaság nagy munkaerőhiány­nyal küzd, mert a kívánatosnál jó­val többen — különösen a fiata­lok közül sokan — hagyták ott a tsz-eket, kerestek máshol mun­kát. Mindenképpen időszerű tehát ennek a problémakörnek az ala­pos szemügyre vétele és megvita­tása Tény, hogy az utóbbi más­fél évtized alatt 700 ezer fővel, mintegy 32 százalékkal csökkent a mezőgazdasági keresők száma, így ma már csak másfél millió ember dolgozik rendszeresen a magyar mezőgazdaságban. A me­zőgazdasági keresők aránya az 1949. évi 54 százalékról 1967-ig 29 százalékra csökkent. Önmagában ennyi ember távozása se okozott volna nagyobb gondot, ha első­sorban a túlnépesedett vidékekről mentek volna el, ha kevesebb fia­tal lett volna a távozók között, és a gépesítés gyorsabb ütemben fej­lődött volna. Ezek a számadatok, százalék- arányok, mivel csak az országos átlagot jelzik, különben sem iga­zítanak el bennünket kielégítően. Hiszen például Szabolcsban még ma is 55 százalék körül van a me­zőgazdasági keresők aránya, Ko­márom megyében viszont már 20 százalék alá került. Tény az is, hogy a munkaerőgondokkal az el­múlt években főleg csak a kedve­zőtlen természeti adottságú és a mák okból gyenge tsz-ek küzdöt­tek. A jól osztó, erős szövetke­zetekben szívesen dolgoztak az emberek. Az ipari megyékben aránytalanul gyorsabban csökkent a mezőgazdasági keresők száma, mint az ország többi részén. Ugyanakkor néhány mezőgazda- sági megyében — a jelentős el­vándorlás és az úgynevezett ingá­zás ellenére — még számottevő munkaerő-felesleg maradt. Növekvő munkakedv Sokszínű és bonyolult volt ez a probléma az elmúlt években, és — a bekövetkezett előnyös változások ellenére — az ma is. A kezdeti nehézségek leküzdése után szövetkezeteink nagyobb ré­sze megerősödött és évről évre jobb, biztosabb megélhetést nyújt tagjainak. A kormány ismert in­tézkedései a tsz-nyugdíjról, a tsz- tagok szociális ellátásának javítá­sáról, a felvásárlási árak emelésé­ről, az önállóbb gazdálkodás meg­teremtéséről, szintén sokat javí­tottak a szövetkezeti tagok hely­zetén. Különösen a jó tsz-ekbe két év óta sok az új jelentkező. Az új tsz-törvénynek azok az előírásai — melyek a közös munkában való részvétel mérvétől teszik függővé a háztáji föld nagyságát, a táp­pénz és a nyugdíj mértékét is — igen erősein ösztönzik a tsz-tago- kat a munkára. így egyre több szövetkezetben — főképp a jól fi­zető, eiős tsz-ekben — gond a ta­gok, családtagok megfelelő fog­lalkoztatása. Mindez természetesen összefügg a tsiz-forma sajátosságaival, és a mezőgazdasági termelés idénysze­rűségével is. Az úgynevezett mun­kacsúcsok idején, májusban, októ­berben jut munka minden tagnak, családtagnak, fiatalnak, idősnek, sőt az alkalmi munkásoknak is. Viszont a téli hónapokban kevés a munkaalkalom. Tulajdonképpen kik és meny­nyit dolgoznak a tsz' közös földe­ken, az állattenyésztési majorok­ban, a többi munkahelyeken és a háztáji gazdaságokban? 1967-ben 924 ezer család egy vagy több tag­ja dolgozott tagként a tsz-ekben. Az összes tagok száma elérte az 1 millió 30 ezret, közülük 687 ezer volt munkaképes korban. A tsz- családokban mintegy 400 ezer volt a munkaképes és kisebb-na- gyobb rendszerességgel besegítő családtag. 76 ezer állandó al­kalmazott és körülbelül ugyan­ennyi alkalmi munkás is dolgo­zott a közös gazdaságokban. így a tsz-ekben levő és a velük rendszeres kapcsolatban álló ösz- szes keresők száma elérte az 1,2 milliót: mintegy 13 százalékkal haladta meg az 1964. évi szintet. Ez a jelentős változás azért kö­vetkezett be, mert a szövetkezeti családokban maradó és a tsz-be visszatérő fiatalok száma az utób­bi két évben már meghaladta a nagy számban kiöregedő tagok és családtagok számát. Télen: csak a fele... Az említett 1,2 millió kereső kö­zül azonban csak kevesen tudtak rendszeresen munkához jutná. Alig érte el a 600 ezret azok száma, akik félévet meghaladó, vagyis 120 tízórás napnál több időre kap­tak munkát. A 340 ezret megha­ladta azoknak a tagoknak és csa­ládtagoknak a száma, akik 40 munkanapnál kevesebbet teljesí­tettek. Sokat kifejez az is, hogy például 1966 januárjában 525 ez­ren dolgoztak a tsz-ekben, de csak 288 ezren kaptak 15 napnál hosz- szabb időre munkát, 1966 májusá­ban 1 millió 99 ezren végeztek munkát a tsz-ekben, közülük 530 ezren dolgoztak többet 15 napnál, 1966 októberében 1 millió 137 ez­ren vettek részt a közös munká­ban és 523 ezren teljesítettek töb­bet 15 napnál. Télen tehát fele annyi embert tudnak csak a tsz- ek foglalkoztatni, mint az őszi nagy munkák idején. Ez az arány akkor is nagy, ha tudjuk, hogy falun sokan van­nak olyanok — idősebb emberek, családanyák, kétlaki családok be­segítő tagjai stb. —, akik a tsz-től nem is igénylik a folyamatos fog­lalkoztatást. Milyen változásra lehet a jövő­ben számítani? A gépesítés, a ke- mizálás, lefaraghat természetesen a munkacsúcsokból. De például a gépesítés az októberi munkacsú­csot 1970-re csak kis mértékben tudja enyhíteni; hiszen termőre fordul sók új telepítésű gyümöl­csös, szőlő és növekszenek a szál­lítási igények is. Ez azt jelenti, hogy az októberi munkacsúcs ide­jén két év múlva is legalább 160 ezer alkalmi munkavállalóra, be- segítőre lesz szükség. A feladat tehát többféle. A nagy munkák idején erős és gyenge tsz-ben egyaránt elő kell teremte­ni az elegendő kézimunka-erőt. A kevés munkaalkalmat hozó hóna­pokban pedig az eddiginél jobban kell megoldani a dolgozni kívánó férfiak, nők, fiatalok, idősek fog­lalkoztatását. Mindez azonban nem egyszerű. Ismeretes, hogy sok gyenge tsz még ma is nagy mun­kaerőgondokkal küzd és nagy ká­rok származnak az elmaradt, vagy a késve elvégzett munkák miatt. Elengedhetetlenül szükséges, hogy a gyenge tsz-ek minél több fia­talt megnyerjenek és munkába állítsanak. Sajnos, az új belépők ezeket a tsz-eket messze elkerü­lik. Mindenki az erős tsz-ekben akar tag lenni. És a fiatal jelent­kezők — ez is jellemző — első­sorban állandó munkahelyekre pályáznak. Ilyen munkahely azon­ban kevés van a tsz-ekben — becslések szerint — csak mintegy 350 ezer és a 40 százalékuk már nem is — a régi értelemben vett — „paraszti” munkahely. Mit érdemes, mi előnyös ? Meg lehet érteni, hogy a jó tsz-ekben a vezetők a munkaal­kalmak előteremtését tartják már a súlyosabb problémának és az időszerűbb feladatnak. Ezt az új helyzetet figyelembe vették a leg­utóbb megjelent törvények, ren­deletek is, melyek növelték a tsz-ek önállóságát, lehetővé tették a tevékenységi körük bővítését és azt, hogy a tsz-ek a legváltozato­sabb kölcsönösen előnyös együtt­működést valósítsák meg egy­mással, az állami gazdaságokkal, erdészetekkel, vállalatokkal, gyá­rakkal, intézményekkel. Kétségtelen, hogy sok foglalkoz­tatási lehetőség van még magában a mezőgazdasági termelésben, a közös gazdaságban és a háztájiban is. A vetésszerkezeti módosítások­tól azonban általánosságban nem várhatjuk az idényszerűség jelen­tős enyhítését. A munkaigényes kultúrák ugyanis — amellett, hogy újabb munkaalkalmakat teremte­nek — növelik a munkacsúcsokat is. A tsz közös és háztáji gazdasá­gok évi együttes igénye 240 millió munkanap és ebből a háztájira 70 millió munkanap jut. Figyelemre méltó az, hogy a közösben és a háztájiban végzett állattenyésztés enyhíti a mezőgazdasági munka idényszerűségét. Sok tsz joggal gondol az úgynevezett feldolgozói előfeldolgozói és bedolgozói, vala­mint a szolgáltató és egyéb ipari tevékenység megszervezésére, bő­vítésére. Ezzel bizonyos részt vállalhat­nának magukra a tsz-ek a szö­vetkezeten kívüli falusi munka­erő-feleslegek hasznosításában is. A magyar mezőgazdaság igen fontos szerepet tölt be a lakosság foglalkoztatásában. Hazánkban a dolgozók 82,5 százaléka, több mint 4 millió ember termelőterülete­ken dolgozik. Közülük 2 millió mezőgazdasági és erdőgazdasági termeléssel, a mezőgazdasági ter­mékek forgalmazásával és feldol­gozásával, valamint a mezőgazda- sági termelés céljait szolgáló gé­pek, anyagok előállításával fog­lalkozik. Közvetlenül a mezőgaz­daságban másfél millió ember te­vékenykedik. Eszmecsere segítségével Mindez bizonyítja a mezőgazda- sági foglalkoztatottság jelentősé­gét, annak szoros összefüggését a paraszti életszínvonal emelkedé­sével. Ma a mezőgazdaságban legalább háromszázezer olyan ember él, aki bár szeretne dolgoz­ni, de az év 4—5 hónapjában la­kóhelyén nem jut semmiféle mun­kaalkalomhoz. Nem olyan gazdag a magyar falu, és az ország se, hogy ezen ne kellene változtatni. Az nem lenne viszont helyes, ha még többen követnék az elván­dorlók vagy az úgynevezett in­gázók példáját. Ez egyes vidéke­ken. főként a gyenge tsz-ekben súlyosbítaná a munkaerőhiányt. Előirányzataink szerint a mos­tani, harmadik ötéves terv ide­jén — az előző öt év 200 ezer fős csökkenésével szemben — mind­össze 80 ezer fő kerül át a mező- gazdaságból más munkahelyekre. Ez azt jelenti, hogy a mezőgazda­ság megszűnik a népgazdaság „ki­meríthetetlen” munkaerőforrása lenni és bármiféle további csök­kentés óvatos körültekintést igé­nyel. Az ipar és a mezőgazdaság és az egész népgazdaság érdekeit — bizonyos, arra alkalmas munkák végzésénél — a falusi bedolgozói tevékenység bővítése szolgálhatná a legjobban. Láthattuk, hogy a mezőgazdasá­gi munkacsúcsok lefaragása és ve­le párhuzamosan az idényszerű­ség enyhítése, a foglalkoztatottság növelése, sokágú, bonyolult prob­léma. Szerkesztőségünk éppen ezért szívesen helyt adna olyan cikkeknek, melyek rövid időn be­lül megvalósítható elgondolások­kal, javaslatokkal segítenék elő á tsz-ekben, a mezőgazdaságban, falcainkban a foglalkoztatottság növekedését, a mezőgazdasági munka idényszerűségének eny­hítését. Bizonyára sokan vannak olyanok falun, városon termelő­üzemekben. kutatóintézetekben, a tanácsoknál, tsz-területi szövet­ségekben. pártszervekben, más in­tézményeknél, akik ezekkel a problémákkal régóta foglalkoz­nak és sok olyan tapasztalatuk és olyan véleményük van, mely az egész magyar mezőgazdaság jö­vője szempontjából figyalemi-e méltó. Tóth Benedl#

Next

/
Thumbnails
Contents