Népszabadság, 1969. szeptember (25. évfolyam, 203-227. szám)

1969-09-11 / 211. szám

Befejeződött az afrikai csúcsértekezlet A Koszigin vezette szovjet küldöttség hazautazott Hanoiból Szászi József, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Szerda hajnalban befejeződött az afrikai állam- és kormányfők értekezletének plenáris ülése és egyben a hatodik afrikai csúcs­­értekezlet. A kontinens jelenlevő vezetői tíz órán át megszakítás nélkül tárgyaltak. A vita közép­pontjában a közel-keleti helyzet és a nigériai probléma volt. Röviddel az esti ülésszak kez­dete előtt érkezett az izraeli csa­patok nagyszabású „portyájának*’ híre, nagy megütközést keltve a delegátusok táborában. Ez az ese­mény adta meg az alaphangot a közel-keleti téma vitájához. A hajnali órákban a csúcs részvevői megfogalmaztak egy táviratot Nasszer elnöknek, amelyben biz­tosították az Egyesült Arab Köz­társaságot szolidaritásukról és el­ítélték az egyiptomi terület ellen végrehajtott újabb izraeli táma­dást. Ezt a táviratot a jelenlevők egyhangúlag fogadták el, csakúgy mint a közel-keleti témával fog­lalkozó két határozatot. Ezek közül az első, amelyet Sze­negál nyújtott be, kifejezésre jut­tatja Afrika rokonszenvét az EAK iránt és elítéli Izrael agresszív po­litikáját. (E határozattal kapcso­latban a 41-ből 8 küldöttség élt különféle fenntartásokkal.) A ha­tározat egyébként sürgeti az iz­raeli csapatok visszavonását a megszállt területekről. A második határozat, amelynek szerzője Niger volt, megerősíti a legutóbbi algíri határozatot, aggo­dalmát fejezi ki a közel-keleti helyzet további romlása miatt, sürgeti „az összes külföldi csapa­tok visszavonását az 1967. június 5. után megszállt területről, vala­mint a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatának tel­jesítését”. Szerda hajnalban a nigériai kérdéssel kapcsolatban is határo­zatot fogadott el a csúcstalálko­zó. Ez a határozat tűzszünetre és tárgyalásokra hív fel Nigéria egy­sége érdekében. A dokumentum, amelynek tervezetét a Hailé Sze­­lasszié vezette konzultatív bizott­ság dolgozta ki, felhívja a konf­liktusban érdekelt két félt, hogy „Afrika magasabb érdekeit szem előtt tartva őrizze meg Nigéria egységét, haladéktalanul egyezzék bele az ellenségeskedések felfüg­gesztésébe és a tárgyalások meg­kezdésébe”. • Az elfogadott határozat egyéb­ként szellemében némileg eltér a legutóbbi két csúcsértekezlet ni­gériai határozataitól, mert a hang­súlyt nem annyira Nigéria területi épségére és egységére helyezi, mint inkább a tűzszünetre és a tárgyalásokra. A határozat ellenére Nigéria ál­láspontja változatlan és ezt Ena­­horo tájékoztatási miniszter kedd este sajtóértekezleten is leszögez­te. Lagos változatlanul követeli az elszakadt tartománytól, hogy mondjon le a különválásról és utána lehet szó tűzszünetről és po­litikai rendezésről. A csúcstalálkozó utolsó ülésén szinte menetközben hagyták jóvá a csúcsot megelőző 13. miniszteri tanács gazdasági, szociális, kultu­rális és adminisztratív témájú ha­tározatait. Az állam- és kormányfők úgy döntöttek, hogy a következő, 7. csúcstalálkozót 1970 szeptemberé­nek első felében szintén Addisz Abebában tartják. (MTI) Jövő hét elején Gromiko a Rogers találkozó Növekvő nézeteltérések az amerikai vezetők között a vietnami kérdésben (Washingtoni tudósítónktól.) New Yorkban a jövő héten sor kerül az első tervezett megbe­szélésre Gromiko szovjet és Rogers amerikai külügyminiszter között. Gromiko külügyminiszter az­­Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlési ülésszakára érkezik New Yorkba. Ez lesz a két kül­ügyminiszter első találkozója. Egyidejűleg Washingtonban fel­újítják a tárgyalásokat a közel­­keleti válság lehetséges megoldá­sáról Debrinyin szovjet nagykö­vet és Lisco amerikai külügymi­niszter-helyettes között. Ma érkezik Washingtonba Ab­­rams, a Vietnamban levő ameri­kai haderő parancsnoka, aki részt vesz az elnök által péntekre ösz­­szehívott megbeszélésen. Ennek egyedüli témája: az Egyesült Ál­lamok jövőbeni politikája Dél- Vietnamban, valamint Laoszban és Kambodzsában. A megbeszé­lésre olyan időpontban kerül sor, amikor az amerikai adminisztrá­ción belül példátlanul — szinte a Johnson-kormányzat utolsó szakaszára emlékeztető módon — kiéleződtek az ellentétek. Mi­alatt a Nixon-kormányzat nem hivatalosan „a fegyverszünet de facto elfogadásáról’’ beszélt, Ab­­rams és Bunker saigoni nagykö­vet is támogatta és bátorította Thieut, a­ki csapataival támadást indított a DNFF erői ellen. Az elnök egyes külpolitikai tanács­adói memorandumban sürgetik, hogy Thieu helyébe mielőbb állít­sanak olyan dél-vietnami politi­kust, aki „jobban reprezentálja a nem kommunista politikai erő­ket”. A pénteki megbeszélésen Ro­gers, Laird, Bunker, Kissinger, Helms mellett ott lesz Wheeler tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, Abrams vietnami és McCain csendes-óceáni amerikai főpa­rancsnok. A katonai vezetők azt az álláspontot képviselik, hogy „egy nagyobb arányú csapatvisz­­szavonás katasztrofális következ­ményekkel járhat”. Katonai veze­tők egy csoportja lemondással fe­nyegetőzött, ha terveiket elvetik. A pénteki megbeszélésen dön­tenek az amerikai erők tervezett, majd felfüggesztett létszámcsök­kentése ügyében. Vajda Péter A Szlovák Kommunista Párt Elnöksége hatálytalanított több párthatározatot Ládovsky első titkár elnökleté­vel kedden ülést tartott a Szlo­vák KP Központi Bizottságának Elnöksége. Ezen megvitatták azo­kat az okmányokat, amelyeket a központi bizottság plénuma és el­nöksége 1968. június 18-án, illet­ve augusztus­ban fogadott el. Megállapították, hogy az említett okmányok bizonyos helytelen po­litikai állásfoglalásokat tartal­maznak, amelyek ellentmondanak a Szlovák KP rendkívüli kong­resszusán elfogadott irányvonal­nak, valamint a CSKP Központi és Bizottsága 1968. novemberi 1969. májusi plénumán elfogadott határozatoknak. Mivel a szóban forgó állásfog­lalások ellentmondanak a párt je­lenlegi ismereteinek azokról a té­nyezőkről, amelyek a szövetséges csapatok bevonulásához vezettek, a Szlovák KP Központi Bizottsá­gának Elnöksége elhatározta, hogy érvényteleníti 1968. augusz­tus 21-én, 22-én és 23-án elfoga­dott határozatait. A központi bizottság elnöksége a továbbiakban több káderkér­dést vitatott meg. (CTK) A brazíliai katonai junta módosította az alkotmányt A háromtagú brazíliai katonai junta kedden — az általa beje­lentett különleges intézkedések keretében­­— módosította az al­kotmányt olyanformán, hogy fel­forgató vagy forradalmi tevé­kenység esetén halálbüntetést le­hessen kiszabni. A juntának az a döntése, hogy felforgató tevékenység esetén ha­lálbüntetés eszközéhez folyamo­dik, drámaian bizonyítja, meny­nyire súlyosnak ítéli meg az or­szágban folyó jelenlegi gerillate­vékenységet. Brazíliában csak a háború fo­lyamán volt érvényben a halál­­büntetés, s azt csak kémkedés vagy hazaárulás esetén lehetett kiszabni, gyakorlatilag azonban ilyen ítéletet soha nem hajtottak végre. A junta legújabb rendelkezése értelmében „lélektani és forra­dalmi háború” esetén ki lehet szabni halálbüntetést, száműze­tést, életfogytiglani fegyházat, il­letve vagyonelkobzást. A rendőrség fokozott erővel folytatja az Elbrick amerikai nagykövet elrablói utáni hajszát. Kedden két újabb gyanúsítottat tartóztattak le. Úgy tűnik, hogy az eddig letartóztatottaknak nem sok közük van az amerikai nagy­követ elrablásához. Rio de Janeiróban egyébként a legkülönbözőbb híresztelések kap­tak lábra. Eszerint tömeges le­tartóztatások vannak és nagyará­nyú csapatmozdulatok folynak. E híreket ez ideig nem erősítették meg. Mindössze annyi ismeretes, hogy több tábornok érkezett az ország fővárosába. Feltehetőleg azért, hogy részt vegyen annak a tanácsnak az ülésén, amely — mint katonai személyekhez kö­zel álló körökben mondják — „végérvényesen” rendezni hiva­tott Arthur Costa e Silva köztár­sasági elnök utódlását. (MTI) NÉPSZABADSÁG 1969. szeptember 11, csütörtök KÜLFÖLDI ESEMÉNYEK : néhány sorban Súlyos ütközet zajlott le hétfőn Kolumbia keleti részén, a vene­zuelai határ­ mentén, a nemzeti felszabadító hadsereg tagjai és a kormánycsapatok között. Az Al Tiempo című lap jelentése szerint tíz gerilla és négy paraszt életét vesztette. (Reuter) Egy uruguayi baloldali ellen­állási szervezet tagjai kedden Montevideóban elrabolták Gaeta­­no Pellegrini Giampietrót, a bank- és kiadóvilág egyik vezető szemé­lyiségét. Az akció után a rendőr­ség a­ bankár kocsijában levelet talált: „Foglyainkkal ugyanúgy fogunk bánni, ahogy a kormány a letartóztatott szakszervezeti veze­tőkkel.” Uruguayban jelenleg tíz­ezer bankalkalmazott sztrájkol és a kormány, hogy rávegye őket a munka felvételére, több vezetőjü­ket letartóztatta és katonai be­hívóparancsot adott ki a sztráj­kolóknak. (MTI) Bumedien algériai elnök, útban hazafelé Addisz Abebából, az afri­kai csúcsértekezletről, a bengházi repülőtéren megbeszéléseket foly­tatott Moammer el Kadhafival, a líbiai fegyveres erők főparancsno­kával és Havaz hadügyminiszter­rel. (AFP, MENA) Közlemény a szovjet miniszterelnök VDK-beli megbeszéléseiről Hanoiból szerdán hazautazott Moszkvába az Alekszej Koszigin vezette szovjet párt- és kormány­­küldöttség, amely részt vett Ho Si Minh elnök temetésén. A repülőtéren a szovjet kül­döttséget Truong Chinh, a nem­zetgyűlés állandó bizottságának elnöke, Pham Van Dong minisz­terelnök, Vo Nguyen Giap nem­zetvédelmi miniszter, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizott­ságának tagjai, és más vezető sze­mélyiségek búcsúztatták. A szovjet párt- és kormánykül­döttség rövid időre megszakította útját az indiai Calcuttában. A város repülőterén a szovjet küldöttséget Nyugat-Bengália ál­lam kormányának főminisztere és más hivatalos személyiségek fo­gadták.­­ A szovjet küldöttség VDK-beli tartózkodásáról Hanoiban közle­ményt adtak ki. A párt- és kormánydelegáció VDK-beli tartózkodása során szí­vélyes beszélgetéseket folytatott a Vietnami Dolgozók Pártja és a Vietnami Demokratikus Köztár­saság vezetővel, Le Duannal, Truong Chinhhel, Pham Van Donggal, Le Dúc Thóval, Vo Ngu­yen Giappal, Le Than Nghivel, Xuan Thoyvan. A küldöttség közölte, hogy a kommunisták és az egész szovjet nép Ho Si Minh elvtárs iránti mély szeretete jeléül az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány úgy döntött, megörökíti emlékét a Szovjetunióban. A párt- és kormányküldöttség tájékoztatta a vietnami elvtársa­kat azokról az intézkedésekről, amelyeket a kommunista párt és a szovjet kormány hajt végre a kommunista építés területén, s beszámolt a Szovjetunió külpoli­tikai akcióiról. A küldöttség erélyesen elítélte az amerikai imperialisták által a vietnami nép ellen kirobbantott agresszív háborút és megerősítet­te elszántságát, hogy továbbra is minden szükséges segítséget meg­ad a harchoz és a szocializmus építéséhez Észak-Vietnamban, a Dél felszabadításához és a haza békés egyesítéséhez. A Szovjet­unió támogatja a DNFF és a dél­vietnami ideiglenes forradalmi kormány átfogó tízpontos prog­ramját, erélyesen követeli az Egyesült Államoktól a vietnami agresszív háború beszüntetését A vietnami elvtársak tájékoz­tattak a vietnami népnek az ame­rikai imperialisták ellen vívott harcáról. A vietnami vezetők meleg kö­szönetet mondottak a Szovjetunió Kommunista Pártjának, kormá­nyának és népének, amely sok­oldalú segítséget nyújtott és nyújt az amerikai agresszorok ellen az ország megmentéséért vívott harc­ban, valamint a VDK-ban folyó­ szocialista építésben, s megerősí­tették, hogy a Szovjetunió párt­os kormányküldöttségének részvé­tele Ho Si Minh elnök temetésén őszinte kifejeződését jelenti annak a testvéri barátságnak és harci szolidaritásnak, amely a két or­szág népei között kialakult. A vietnami nép pártja körül tömö­rülve „Ho Si Minh elnök útmuta­tását követve, maximális erőfeszí­téseket tesz és hatékonyan hozzá­járul a testvérpártok összeforrott­­ságának helyreállításához a mar­xizmus,leninizmus és proletár internacionalizmus alapján a jó­zan észtől és érzelemtől vezet­tetve”. A megbeszélések a szívélyesség és őszinteség légkörében, a szovjet és a vietnami nép testvéri barát­ságának és harci szolidaritásának szellemében folytak. (MTI) Összehívják a francia parlament rendkívüli ülését Nincs lényeges változás Pompidou közös piaci politikájában Párizsi tudósítónk jelenti: A francia minisztertanács szer­dai ülésének érdekességét első­sorban az adta meg, hogy az azon elnöklő Pompidou csak előző este érkezett vissza az NSZK-ból. Ez volt első hivatalos külföldi útja elnökké választása óta. A francia—nyugatnémet ta­nácskozásokat Maurice­ Schumann külügyminiszter a kormánynak tett jelentésében eredményesnek nevezte a két ország kapcsolatai­nak fejlődése szempontjából. Ami a megbeszélések legfontosabb té­máját, a Közös Piac kérdését il­leti, a bonni tanácskozás egyet­len konkrét eredménye az a meg­­állapodás, hogy a Közös Piac hat országának csúcsértekezletét no­­vemberben összehívják Hágában. A napirendet, a Közös Piac te­vékenységénél, kiszélesítését és új tagok felvételének megtárgyalá­sát csak nagy általánosságban ál­lapították meg ugyan, a kormány ezt mégis sikernek könyveli el. A javaslatot ugyanis nem sokkal a Pompidou-kormányzat hivatalba lépése után Schumann, az új francia külügyminiszter tette. Párizsban azonban úgy ítélik meg, hogy ez egyáltalán nem je­lenti a francia politika tényleges megváltozását a Közös Piac prob­lémájában. Sőt egyes kommentá­rok nyíltan ki is mondják: egye­lőre csak a tárgyalási módszer változásáról lehet beszélni. A lé­nyeget illetően Franciaországnak továbbra is megvannak a fenn­tartásai a Közös Piac kibővítése, konkréten Anglia felvétele kérdé­sében. „De Gaulle árnyéka ott volt Bonnban Pompidou mögött” — írja az egyik újság. A döntést illetően különben is sok függ még a nyugatnémet választások ered­ményétől, a Közös Piac tagorszá­gai külügyminisztereinek — a csúcsértekezletet megelőző — ta­nácskozásától, valamint a frank stabilizálására tett­­ intézkedések sikerétől. A minisztertanács szerdai ülé­se a gazdasági helyzet stabilizá­lására teendő újabb rendszabá­lyokról is tárgyalt. A feltűnően sokáig tartó tanácskozás arra en­ged következtetni, hogy a gazda­sági intézkedések kérdésében ma­gában a kormányban sincs meg az összhang. A kormány szóvivő­je magukról az újabb rendszabá­lyokról nem adott tájékoztatást, arra való hivatkozással, hogy e javaslatokat a parlament a jövő héten tárgyalja majd A kormány szer­dán döntött arról is, hogy szeptember 16-ra összehívja a parlament rendkívüli ülését a frank leértékelését követő intéz­kedések megtárgyalásár­a. Fábián Ferenc Brit csapatok válaszfalat állítanak fel Belfastban Kormányhatározat a barikádok lebontásáról Kedd este, az Ulster-kormány miniszterelnöke, Chichester­ Clark őrnagy tv-nyilatkozatban bejelen­tette, hogy az angol csapatok úgynevezett békefalat építenek fel Belfast katolikus és protestáns negyedei között. A szögesdrót­­tekercsek­ből és fa­torlaszokból ké­szült, tartósnak szánt másfél-két kilométer hosszú választóvonal mellett katonák és rendőrök tel­jesítenek majd szolgálatot, akik — a miniszterelnök állítása sze­rint — védelmet nyújtanak azok­nak, akik veszélyeztetve érzik magukat. Éppen ezért, jelentette ki Chichester-Clark, nincs többé szükség a barikádokra, melyeket fokozatosan lebontanak. Ugyan­csak bejelentette, hogy este 9-től reggel 6-ig, a napi szükséglet sze­rint, lezárnak a közlekedés elől egyes kerületeket. A forgalom­korlátozás nyilván azokra a kör­zetekre vonatkozik majd, ahol el­lenállás várható a barikádok le­bontása miatt. Chichester-Clark ugyanis, bár ki­látásba helyezte, hogy karácsony­ra életbe léptetik a Callaghan lá­togatása idején megígért refor­mokat, erélyesen visszautasította a barikádok mögött élő lakók egyik fő követelését, nevezetesen a segédrendőrök B osztagainak feloszlatását és a rendőrség át­szervezését. Bebrits Anna

Next