Népszabadság, 1970. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-14 / 11. szám
A tőkés konjunktúra és külkereskedelmünk helyzete 1969-1970-ben A Konjunktúra- és Piackutató Intézet 1969 elején előrejelzést készített a tőkés világ 1969. évi konjunktúrájáról, továbbá a magyar vállalatok valószínű exportteljesítményeiről és a magyar gazdaság importfogyasztásáról 1969-ben. Akik előrejelzést készítenek, azoknak számadást is kell adni arról, hogy becsléseik menynyire voltak pontosak és ha eltérés van a becslés és a valóság között, ennek — a tanulságok levonása céljából — mi a magyarázata. Az intézet által készített külkereskedelmi becslések a 11 hónap eredményei alapján általában — és jó néhány részletében — a valóságot jól közelítették meg. Megfelelő volt az előrebecslés — vagy a hibahatárok tűrhetőek voltak a szocialista export és import, továbbá a tőkés import vonatkozásában. (Talán a szocialista export előrejelzésebizonyult a tényleges eredménynél valamivel nagyobbnak, ennek magyarázatára érdemes visszatérni.) Az előrebecslések mérlege Az előrebecslés legfigyelemreméltóbb eltérése a tőkés exportnál következett be; a várt 10% helyett az export kb. 27%-kal nőtt. Az eltérés okai között több alapvető jelentőségű belső tényező mellett — mint a belkereskedelem év eleji rendeléseinek szüneteltetése, illetve alacsony volumene, s ezért az árualapok nem várt átirányítása az exportpiacokra, a mezőgazdasági export kényszerű, de végeredményben jobb áreredményeket produkáló áthúzódása 1968-ról 1969-re és a tőkés export ösztönzése — szerepet játszott a tőkésországok 1969. évi, a vártnál jóval kedvezőbb konjunktúrája. Az 1969. évi konjunktúrabecslések azzal számoltak, hogy a nyugat-európai gazdaság növekedése kb. 4—5%-os, az Egyesült Államoké pedig az 1968. évinél (5%) valamivel mérsékeltebb lesz. Az előzetes adatok szerint a nyugat-európai gazdaság növekedése — ezek a tru tőkés fő piacaink — az előre jelzettnél gyorsabb volt: 5 és 6% között, az USA-ban viszont előreláthatólag csak 2,5— 3%-os lesz a növekedés. A világkereskedelemre vonatkozó előrebecslés kb. 10%-os növekedéssel számolt, ez valamivel mérsékeltebb, mint az 1968. évi igen magas, 11%-os emelkedés. Az 1969. évi előzetes adatok szerint a világkereskedelem azonban minden várakozást meghaladó mértékben nőtt, legalább 12°/0-kal. Különösen erőteljes volt az 1969. I. félévi importnövekedés a fejlett tőkésországokban: 16%, ezen belül Franciaországé például 36, az NSZK importja 24%-kal nőtt; exportjuk ugyancsak erőteljesen emelkedett. Az 1969. évi eredmények világszerte rácáfoltak a hivatalos és félhivatalos előrebecslésekre. Igaz, hogy a tendenciákat általában helyesen mérték fel, a változás mértékét azonban már a ténylegesnél óvatosabban. A konjunktúra alakulására vonatkozó adatok részben megmagyarázzák — az előre nem prognosztizálható belső okok mellett —, hogy a magyar külkereskedelem miért ért el 1969-ben a vártnál kedvezőbb eredményeket. Mérséklődő gazdasági növekedés Az 1969. évi eredmények alapján könnyen azt a következtetést lehetne levonni, hogy az 1970-re vonatkozó óvatosabb konjunkturális becslések is tartalmaznak valamilyen tartalékot és a valóság ez esetben is rácáfol a „konjunktúrajósokra". A helyzet azonban az, hogy 1970-ben 1969-hez és 1968-hoz képest olyan változásokkal kell számolni, amelyek indokolttá teszik, hogy a nyugati konjunktúrajóslások pesszimistább hangvételére jobban odafigyeljünk. Először is az amerikai gazdaság menete különbözik radikálisan az előbbi évitől. Ma az amerikai közgazdászok már arról vitatkoznak, hogy 1970-re lehet-e kb. 1,5% bruttó nemzeti termékemelkedéssel számolni, vagy reálisabb-e visszaesést prognosztizálni. Miközben az árak tovább emelkednek és az inflációs nyomást nem sikerült letörni, az ipari termelés már több hónapja csökkenést mutat, visszaesett az ipari rendelésállomány, az autóeladások mérséklődtek. Mivel az USA termelése a tőkés világ ipari termelésének csaknem felét adja, de tengerentúli konjunktúra változása kihathat az egész nyugati világ gazdasági helyzetére. Az európai konjunktúrára kiható további lassító tényező, hogy Franciaország — a frank helyzetének megszilárdítása érdekében — előreláthatólag továbbra is fékezi a keresletet és az export ösztönzése mellett az import csökkentésére törekszik. Az OECD (a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete) szakértőinek becslése szerint a fizetési mérleg folyó tételeinek egyenlege az 1969. évi 1,3 milliárd dollár passzívum helyett 200 millió dollár aktívummal záródik a dinamikusabb export- és a szerényebb importnövekedés eredményeképpen. A gazdasági növekedés az 1969. évi 8,5% után, az OECD általában optimista becslései szerint, 4% lesz. Csökken a gazdaság növekedési rátája az NSZK-ban is. 7,5% helyett kb. 4,5%, és kisebb lesz a nyugatnémet gazdaság stabilitását fenyegető fizetési mérlegaktívum is: 1500 millió dollár helyett 400 millió, dollár. Nem lesz jelentősebb változás a növekedés rátájában a különben szerény növekedést mutató Angliában és a dinamikusan fejlődő olasz és japán gazdaságban. Mégis a nyugati világ egészére vonatkozóan a növekedés átlagos rátája az 1969. évi 5 és az 1968. évi 6% után valószínűleg 3 vagy legfeljebb 4% lesz. A világkereskedelem növekedése pedig az 1969. évi 12—13% helyett minimálisan 10%-ra csökken. Az OECD előrebecslése szerint a fejlett tőkésországok összesített fizetési mérlegének 1969. évi 3,9 milliárdos többlete 1970-re 5,4 milliárdra nő. Ki finanszírozza ezt a növekvő többletet? Egy részét fedezni lehet a különleges lehívási jogokból, másik része a fejlődő országok romló fizetési mérleghelyzetét tükrözi, de azzal is számolni lehet, hogy 1970-ben valamivel romlik a szocialista országok fizetési helyzete is a fejlett tőkésországokkal szemben. Kevésbé kedvező kilátások Bár hangsúlyoztuk, hogy a tőkés konjunktúrának a tőkés exportban való marginális részesedésünk következtében a magyar exportteljesítményekre nincs mindig meghatározó hatása, mégis az 1969. év kedvező eredményei azt mutatják, hogy ha vállalataink kellően érdekeltek a tőkés exportban, élni tudnak a vállalati önállósággal, nem elhanyagolható eredményeket képesek elérni. 1970-re kevésbé kedvezőek az exportkilátások, ezért nagyon fontos, hogy vállalataink az 1969-es év valójában még kezdeti és szerény eredményeit megszilárdítsák és a piacokon aktív és állandó tevékenységet fejtsenek ki. Ebből a szempontból különösen fontos az, hogy a Központi Bizottság határozatainak megfelelően a belső piac zavartalan ellátását úgy oldjuk meg, hogy az ne sértse exportérdekeinket. Ehhez szoros koordinálás szükséges az illetékes minisztériumok között egyfelől és a termelővállalatok, továbbá a külkereskedelmi s a kis- és nagykereskedelmi vállalatok között másfelől. Különösen fontos, hogy a termelővállalatokat, amelyek nagy munkával megszereztek egyegy újabb külföldi piacot, ne érjék lökésszerű, a stabil üzletpolitikát veszélyeztető olyan hatások, amelyek — néha egy-egy üzleti éven belül — hol a külkereskedelmi eladást, hol a belföldi piaci értékesítés forszírozását követelik meg tőlük. Nagyon lényeges az is, hogy ösztönzési rendszerünk a külkereskedelemben hosszú távon hasson. Nyilván a kedvező konjunkturális árak hatására is emelkedtek a külkereskedelmi vállalatok nyereségei. A külkereskedelmi vállalatok egy része aránylag kis létszámmal — ügyleteik speciális jellege miatt — sok millió dolláros forgalmat bonyolít és e termékeknél néha 1—2%-os konjunkturális áremelkedés is — a vállalati létszámhoz képest — nagy nyereséget eredményez. E speciális helyzetet figyelembe véve, olyan érdekeltségi rendszert kell kialakítani, amely biztosítja egyrészt e nyereség okos felhasználását az export fejlesztésében, továbbá az árkockázatok áthidalásában, másrészt a külkereskedelmi vállalatokat egyértelműen jobb teljesítményekre, a konjunkturális helyzet maximális kihasználására ösztönzi. A túlzott idegeskedés és nyugtalanság egyes külkereskedelmi vállalatok viszonylag jelentős nyeresége miatt nem tesz jó szolgálatot az exportnak. A helyes döntések feltételei Az 1969-es évre az állandó áremelkedés, a magas kamatszint — a kettő egymásra hatott — volt a jellemző. Az exportőr szempontjából ez kedvező, az importnál már kevésbé bizonyult annak. 1970-re az importkereslet bizonyos lassulása várható, ennek hatására az áremelkedés elvileg mérséklődhet. Mégis valószínűnek tűnik, hogy az 1969. évi magas árak, különösen a színesfémeké, 1970 első felében nem csökkennek, mert az 1969-es élénk kereslet hatására a fogyasztói készletek általában alacsonyak. A többi nyersanyag helyzete nem ítélhető meg egyértelműen, különösen azoké nem, amelyeknél a kedvezőtlen klimatikus viszonyok, mint például a kávénál, magas árakat váltottak ki. A külkereskedelmi cserearányok kedvező alakulására 1970- ben is kihathatnak a jól időzített vásárlások. Ehhez szükséges a megfelelő piaci tájékozottság, de — ahogy a legutóbbi években bebizonyosodott — ez nem elég. Nagyon szoros együttműködés szükséges a piacon tevékenykedő külkereskedelmi vállalatok és a felhasználó ipari, illetve belkereskedelmi vállalatok között. És szükséges továbbá rugalmas pénzügyi politika, amely lehetővé teszi, hogy vállalataink a konjunkturálisan legkedvezőbb időpontban vásárolhassanak és ne legyenek kénytelenek finanszírozási nehézségek miatt — minden konjunkturális előrelátás és józan üzleti mérlegelés ellenére — akkor vásárolni, amikor az árak meredeken felfelé mennek. Az 1970-es év kilátásai valamivel kevésbé kedvezőek, mint az 1969. évé voltak, de a külső konjunkturális helyzet 1970-ben is biztosíthatja a tervben előirányzott exportemelkedést, ha vállalataink megszilárdítják piaci pozícióikat, továbbá, ha irányítási és ösztönzési rendszerünk megfelelő, nyugodt feltételeket teremt ahhoz, hogy a vállalatok biztonságosan tevékenykedjenek a külföldi piacokon. Rédei Jenő a Konjunktúra- és Piackutató Intézet igazgatója A lakásprobléma megoldása Amerikai vélemény a Szovjetunió lakásépítési eredményeiről A Civil Engineering című amerikai kultúrmérnöki szaklap egyik legutóbbi száma fényképekkel illusztrált terjedelmes cikket közöl a Szovjetunióban folyó tömeges lakásépítésről A. Allan Bates F. Asce-nak, az Egyesült Államok kereskedelemügyi minisztériumához tartozó szabványügyi hivatal igazgatójának tollából. A cikk megjelenésének az adott aktualitást, hogy az USA lakásügyi és városfejlesztési minisztériuma programot dolgozott ki a tömeggyártású lakásépítkezés előmozdítására. Mondanivalóját jól érzékeltetik a címek és alcímek: A lakásépítés költségeinek csökkentése — Olcsó lakásépítés — A Szovjetunió előre gyártott elemekből való építkezése a megoldás? A szerző a legutóbbi években nálunk is meghonosodott és egyre terjedő szovjet paneles (házgyári) építési módot az Egyesült Államok számára is követendőnek tartja a súlyos lakásgondok gyors és gazdaságos megoldására. Idézzük megállapításait: „A Szovjetunió az első és meszsze az egyedüli ország, amely megoldotta azt a problémát, hogy elfogadható, olcsó lakást adjon állampolgárai tömegének. Az utóbbi években a Szovjetunió csaknem kétszer annyi lakóegységet termelt, mint az Egyesült Államok. A Szovjetunió lakástermelése a tervek szerint növekedni fog, és az 1970-es évek végén meg fogja haladni az évi 3 millió lakóegységet. Néhány éven belül — talán tíz év múlva — valószínűleg nemzetközileg általánosan elismert tény lesz, hogy a nagy országok közül a Szovjetunió lakossága van a legjobban ellátva lakással. Ennek a helyzetnek erős politikai kihatása lesz és az Egyesült Államokra nagyon kedvezőtlen lesz az öszszehasonlítás.” .A Szovjetunióban az utóbbi húsz évben alkalmazott tömeges és olcsó lakásépítési módok közül a nagypaneles módszer bizonyult a legsikeresebbnek. A gyárilag előállított négy vagy öt panelalaptípusból 2,6 szobás lakások százait magában foglaló lakóházakat lehet összeállítani s a több szintes — akár 16 emeletes — épületnek nincs szüksége külön keretre vagy vázra.’’ „ ... Ha az Egyesült Államok alkalmazná és tökéletesítené a Szovjetunió módszerét, a tömeggyártásra és a nagy felvevőpiacra alapozott lakásépítést, négyzetlábonként 15 dollárért tudná a lakásokat előállítani... A lakásügyi és városfejlesztési minisztérium tárgyal a városokkal és a magánépítkezőkkel és arra ösztönzi őket, hogy »csoportosítsák« vásárlásaikat, hogy a költségeket a lehető legkisebbre csökkentsék.” • Egy négyzetába 929,01 négyzetcentiméter. VILÁGGAZDASÁGI HÍREK Lengyel építkezések a szocialista országokban Az NDK-beli thierbachi hőerőmű 300 méter magas kéményét, valamint a négy, egyenként 27 megawatt óra teljesítményű hűtőtornyot lengyel mérnökök és munkások építették. Csehszlovákiában ezekben a napokban adták át üzemeltetésre Európa egyik legnagyobb cukorgyárát, amelyet lengyel tervezők, lengyel anyagokkal és berendezésekkel, lengyel szakemberek segítségével, 27 hónap alatt építettek fel. A külföldön végrehajtott nagy beruházások exportjának fővállalkozója Lengyelországban az Energoexport, amelyet tíz évvel ezelőtt a lengyel külkereskedelem szolgáltatóvállalataként alapítottak. Tíz év óta az Energoexport vezeti a lengyel hajógyárakban épített, exportra készülő hajók szerelési és hőszigetelési munkálatait. A vállalat a közeljövőben cukorgyárat épít Csehszlovákiában, hűtőházakat az NDK-beli Hagenwerdenben és melegvíz-hálózatot Ilmenauban. (Világgazdaság 1969. XII. 19.) A NORDEK-terv végrehajtása A négy északi miniszterelnök legutóbbi kétnapos rendkívüli találkozója után a finn miniszterelnök kijelentette: sikerült elkerülni a gazdasági unió megvalósítását fenyegető krízist. Figyelmeztetett azonban arra, hogy az idő sürgeti a terv végrehajtását. A tanácskozás után tartott sajtóértekezletén közölte, skandináv kollégái beleegyeztek a NORDEK-hez vezető lépések menetrendjének módosításába, és ezzel Finnországnak lehetőséget adnak a teljes jogú csatlakozásra a márciusi parlamenti választásokat követően. A skandináv országok közleményükben egyébként megerősítették a gazdasági együttműködés kiterjesztésére való szándékukat. A négy miniszterelnök egyúttal kijelentette, hogy az Északi Tanács 1970 februárjában Reykjavíkban sorra kerülő értekezlete előtt semmiféle végleges határozatot nem hoznak. Mint ismeretes, februárban ül össze a Közös Piac miniszteri tanácsa és a NORDEK jövője szempontjából rendkívül fontos lehet e találkozó kimenetele. (Reuter) Inflációs jelenségek Svájcban Az, hogy Svájc nem csatlakozott a frank felértékelésével a nyugatnémet márka felértékeléséhez, újabb lökést ad a svájci inflációs irányzatnak. Ezt a gondolatot fejti ki Franz Aschinger, a Schweizerischer Bankverein gazdasági tanácsadója a bank egyik kiadványában. Svájc importjának 30 százaléka ered az NSZK-ból és exportjának 15 százaléka kerül oda. A nyugatnémet termelőknek tehát könnyebb áthárítani a magasabb árakat a svájci vevőkre, mert itt élénkebb a kereslet áruik iránt, mint más országokban. Ez a jelenség — amely együtt jár azzal, hogy a Nyugat-Németországban levő svájci cégeknél foglalkoztatott dolgozóknak magasabb béreket kell adni — azt eredményezi, hogy Svájc bér- és árszintje jobban megérzi a márka felértékelését, mint más országoké. (Reuter)