Népszabadság, 1974. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-27 / 22. szám

1974. január 27., vasárnap M:­P S­Z­A­B­A­D­S­­­G jelentősen bővíth­etők a magyar—finn gazdasági kapcsolatok Dr. Bíró József hazaérkezett Helsinkiből Dr. Bíró József külkereskedel­mi miniszter befejezte finnorszá­gi látogatását és szombaton visz­­szaérkezett Budapestre. A külkereskedelmi miniszter három napot töltött a finn fővá­rosban Jermy Laine finn külke­reskedelmi miniszter meghívásá­ra, akivel a gazdasági kapcsola­tokról folytatott megbeszéléseket. A két ország közötti áruforgalom az elmúlt évben mintegy 50 szá­zalékkal haladta meg az előző évit és a magyar—finn gazdasági kap­csolatok történetében csúcsszin­tet ért el. A legutóbbi időben meg­élénkült a két ország vállalatai­nak érdeklődése a gazdasági, ipa­ri, műszaki együttműködés iránt is. Csaknem nyolcvan kooperá­ciós megállapodás létrehozásáról folynak tárgyalások. Ennek ellenére a két miniszter úgy ítélte meg, hogy a kétoldalú forgalom részesedése viszonylag alacsony mindkét ország külke­reskedelmében és jelentősen bő­víthető lenne. A megbeszélések középpontjában ezért az a kérdés állt, hogyan teremthetnének még kedvezőbb kereskedelempolitikai feltételeket a gazdasági kapcso­latok intenzívebb fejlődése szá­mára. Egyetértettek a leglényege­sebb elvi kérdésekben és megál­lapodtak abban, hogy a tárgyalá­sokat a két ország szakértői a kö­zeljövőben folytatják. Növekvő gépexport • Lépések a szocialista gépimport fokozására A Technoimpex Külkereskedelmi Vállalat idei terveiből ( Tudósítónktól.) A Technoimpex 1973-ban az elő­ző évhez képest a szocialista or­szágokba 4,8 százalékkal, a tőkés­országokba 41,7 százalékkal nö­velte a szerszámgépek kivitelét. A szerszámgépeken kívüli egyéb gé­pek exportja 30 százalékkal nőtt, és megközelítette az egymilliárd forint értéket. Ezen belül a tőkés export meghaladta a négymillió dollárt. Ez utóbbi gépek közül a növekedés a könnyűipari gépek területén a legnagyobb, elsősorban a textilipari berendezések, a ci­pőipari gépek, a műanyag- és nyomdaipari gépek kivitele nőtt Az 1974. évi szállítások jó ré­szére már tavaly létrejöttek az üz­letkötések. Segítik az export to­vábbi növelését a különféle hosz­­szú lejáratú megállapodások is. Ilyenek elsősorban azok, amelyek értelmében a szakiskolák és egye­temek részére szállítanak gépeket, s ilyenek a már megvalósulás alatt levő kooperációk alapján­­történő gépszállítások is. Textilipari berendezésekből 1976-ig történő szállításra több mint tízmillió dollár értékű szer­ződést írt alá a Technoimpex. To­vább szélesítik a kábelipari és híradástechnikai berendezések gyártmányválasztékát, és a nagy­arányú szocialista kivitel mellett ezek tőkés exportját is fejlesztik. Vákuumimpregnáló berendezés­ből a korábban NSZK-cégekkel kötött üzleteken kívül olasz cég­gel is írtak alá megállapodást. Az 1974. évi tőkésexport-előirányzat 5,5 millió dollár, ami az előző év­hez viszonyítva mintegy 35 száza­lékos növekedést jelent. Ami az importot illeti, az ismert beruházási helyzet miatt nem vár­ható, hogy a szocialista országok­ból idén nőni fog a szerszámgépek importja. A Technoimpex ezzel kapcsolatban azt tekinti egyik fő feladatának, hogy elősegítse a szo­cialista országokban gyártott szer­számgépek jobb hazai megismeré­sét, közreműködjön a vásárlást akadályozó pénzügyi problémák megoldásában. Ezért például már tavaly is több műszaki delegáció kölcsönös látogatását szervezte meg: szovjet delegáció járt ma­gyar üzemekben, magyar gépipari üzemek vezetői nyolc csehszlovák szerszámgépgyárat látogattak meg, az NDK-ból kereskedelmi és ipari szakemberek jöttek Magyar­­országra stb. Ezeknek és a hasonló akcióknak az eredménye kisebb részben az idei, nagyobb részben az 1975. évi behozatalban mutat­kozik majd meg. Az egyéb gépek importja 1974- ben 14 százalékkal lesz magasabb a szocialista országokból, mint 1973-ban volt A behozatal első­sorban Bulgáriából nő, ahonnan mintegy 30 százalékkal több anyagmozgató eszközt vásárolnak, mint az elmúlt évben. Ugyancsak jelentősen növekszik a textilgé­pek behozatala. Lengyelországból kártoló- és fonógépeket vesznek, az év első felében pedig várhatóan aláírják a szerződést a kötöttáru­ipar fejlesztését célzó új kötött­árugyárak gépeinek behozatalára. Hefejc/Odrik Jiri (kit/ tárgyala Mii Jiri Götz, a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság külügyminisz­ter-helyettese január 24. és 26. kö­zött Budapesten megbeszéléseket folytatott Roska István külügymi­niszter-helyettessel a két ország kapcsolatairól és az időszerű nem­zetközi kérdésekről. A csehszlovák külügyminiszter­­helyettest magyarországi tartóz­kodása alatt fogadta Paja Frigyes külügyminiszter és Marjai József államtitkár; a megbeszéléseken részt vett Frantisek Dvorsky, bu­dapesti csehszlovák nagykövet is. Jubiláló termelőszövetkezetet• Ezekben a napokban sok ter­melőszövetkezetben emlékeznek meg ünnepélyesen a szövetkezet 25 évvel ezelőtt történt alapításá­ról. A hajdúböszörményi Vörös Csillag Tsz szombaton a városi művelődési házban tartotta jubi­leumi közgyűlését, amelyen részt vett Karakas László munkaügyi miniszter is. Jubileumi zárszám­adó közgyűlés volt tegnap a tíz­ezer holdas füzesgyarmati Vörös Csillag Tsz-ben, valamint zár­­számadási közgyűléssel egybeköt­ve ünnepelte 25 éves fennállását a Rába mentén gazdálkodó rába­­csanaki Kossuth Termelőszövet­kezet is. 124 nyelven Lenin a világ legolvasottabb szerzője Az UNESCO adatai szerint Vla­gyimir Iljics Lenin a világ legol­vasottabb szerzője; műveit eddig 125 nyelven, 63 országban adták ki. Egyedül a Szovjetunióban 102 nyelven jelentek meg művei; össz­­példányszámuk megközelíti a fél­­milliárdot. Lenin művei teljes, 55 kötetes gyűjteményének kiadása 1965-ben fejeződött be. Az egész életmű­ csaknem 9000 művet, dokumentu­mot tartalmaz. A most készülő második, bővített kiadást félmil­lió példányban jelentetik meg. A szocialista országokban is széles körben elterjedtek Lenin művei. A teljes gyűjteményes ki­adás már mindenütt megjelent vagy kiadás alatt áll. Ismételten kiadják egyes műveit és külön­böző válogatásokat. A szocialista országokban eddig összesen 3024 alkalommal jelentettek meg Le­­nin-műveket. Akik a .,szamá­r­lét­rá ha" kapaszkodnak Még azoknak a vezető beosztá­sú kádereknek a körében is, akik nem kerültek ilyen „próbatétel” elé, némelyütt fellelhető az úgyne­vezett szamárlétra-szemlélet. Ezek az emberek ugyanúgy veszik a párttól kapott funkciót, ahogyan valamikor a középosztálybeli tiszt­viselők, a kispolgári bürokraták tekintettek a hivatali hierarchia, a „szamárlétra” örök rendjére. Cso­portvezető vagyok, ehhez ennyi és ennyi fizetés jár, ezt már elértem, ennél kisebb funkcióba már nem kerülhetek. Legközelebb osztály­­vezető leszek, ennyivel és ennyi­vel emelkedik majd a fizetésem. Később pedig, ha eljön az ideje... Az ilyen szemléletű ember persze kétségbeesik, ha a párt kiszólítja az „örök hierarchiából”, mert má­sutt van szükség a munkájára. De hát gondolkozhat-e szamárlétrá­ban a párt katonája? Nem, és nemcsak azért, mert vonakodása valahol űrt hagy, hanem főképpen azért, mert aki szamárlétrában gondolkozik, az nem a szocializ­mus, nem az ügy perspektívájá­ban gondolkozik. Más tudatosan politikai szolgálatot végezni, me­gint más valamilyen állást betöl­teni. Csakhogy a kommunisták számára ez még gondolatban sem téveszthető össze. Ennek a szamárlétra-komple­xusnak tejtestvére a túlzott anya­giasság, a szerzési szenvedély, a státusszimbólumok gyűjtögetése és mutogatása. Egyszer baráti szemrehányással illettek egy já­rási vezetőt, mert már úgyszólván semmi más sem érdekelte, mint a garázsos új ház összekalapálása, természetesen kocsival a garázs­ban. A mi emberünk indulatosan azt kérdezte: hát másnak szabad, csak nekem nem szabad? És a há­zat építő maszek kőművesre ki-, A válaszútnál választani kell... A párt szembeszáll azzal a kó­ros jelenséggel, hogy némelyek a vállalati, a csoportérdeket meg­próbálják a társadalmi érdek fölé helyezni, és a szocialista kollektí­va érdekeivel, javaival is a „ka­parj kurta, neked is jut” kapitalis­ta elv alapján akarnak sáfárkod­ni. A párt politikája fontos szere­pet juttat az ösztönző érdekelt­ségnek, és olyan irányt szabott, hogy a társadalmi és a csoportér­dekek összhangban érvényesül­hetnek. A két érdek egybevág, nem szabad szétválasztani őket. Nem véletlen, hogy amikor néme­lyek mégis szétválasztották, ez mindig a csoportérdek javára, a társadalmi érdek rovására történt. Itt is fel kell tenni a kérdést: va­jon azok, akik a csoportérdekért hajlandók feláldozni a társadalom vagy más kollektívák érdekét, egyáltalán értik-e, mit jelent a szocializmus ügyének szolgálata? A kádermunka javulásának ré­sze van benne, hogy vezető beosz­tású kádereink nagy többsége eredményesen dolgoz­ik, lépést tart a követelményekkel, jól oldja meg a feladatait. Odaadó munkájuk bizonyítja, hogy azt szolgálatnak tekintik. A november 28-i párt­­határozat, amely választ ad a ká­der- és személyzeti munka vala­mennyi időszerű kérdésére, és a mostani feladatokhoz igazítja a tennivalókat, további javulás ki­indulópontja lesz. Ehhez szüksé­ges, hogy kádereink a határozat­ban megfogalmazott igényekkel szembesítsék a munkájukat. Az irányító szervek kötelessége, hogy elemezzék a hibás módszerekkel dolgozó, vagy elfogadhatatlan magatartást tanúsító káderek te­vékenységét, és erélyes bírálattal segítsék visszavezetni őket a he­lyes útra. Az eltévelyedők eseté­ben válaszútról van szó. A válasz­útnál pedig választani kell. Ügyünknek csak az használhat, akire felnézhet a környezet, aki­ben mindenki a párt, a nép ügyét eredményesen szolgáló vezetőt tisztelheti. Horváth József s Az eltrermn­dés részeivel kádermunkánk alapelve a poli­­tikai megbízhatóság, a szakmai hozzáértés és a vezetői rátermett­ség hármas követelménye. Ez mind következetesebben érvénye­sül a vezető beosztású káderek kiválasztásánál és munkájuk megítélésénél. Persze ez a hár­mas követelmény erősen sűrített s esetének tenni: szolgálat A X.­pártkongresszus azt az út­mutatást adta, hogy „a pártmun­ka továbbfejlesztésének és az or­szág egész fejlődésének alapvető követelménye a kádermunka ja­vítása”. A Központi Bizottság en­nek megfelelően hozta meg 1973. november 28-i határozatát „a párt káderpolitikájáról, a káder- és személyzeti munka helyzetéről, valamint főbb feladatairól”. A ha­tározat mélyrehatóan és sokolda­lúan elemzi a párt káderpolitiká­jának a legutóbbi éveikben elért eredményeit, a kádermunka vég­rehajtásának gyengéit, a további tennivalókat. Ez a határozat, minthogy megjelent a Pártéletben, már ismertté vált a párt aktivis­tái előtt. Politikai, társadalmi és állam­­életünkben, a népgazdaság, a kul­turális építőmunka különböző fon­tos posztjain több tízezernyi ve­zető beosztású káder dolgozik. Sok tekintetben a kezükben van poli­tikánk végrehajtásának, s ezzel szocialista fejlődésünknek a kul­csa. Más szóval: nagy felelősség van rajtuk a párt vezető szerepé­nek érvényesítéséért. Különösen nagy öt-hat év óta, amióta az irá­nyítás — mindenekelőtt a gazda­ságirányítás —a továbbfejlesztett rendszerében dolgozunk. Mai fel­adataink megkívánják, hogy vala­mennyi vezető a párt politikájá­nak alapos ismeretében, annak szellemében, önállóan, kezdemé­nyező és döntési készséggel, de­mokratikus módszerekkel irányít­sa a rábízott közösség munkáját. Pozíció, rang, szolgálni Pártunk a nép szolgálatát vall­ja hivatásának. Ebből fakad ká­derpolitikánknak az az alapgon­dolata, amely a november 28-i ha­tározaton is végigvonul, hogy a szocialista rendszerben vezetőnek lenni: szolgálat. Ennek mély meg­értése kulcsfontosságú mindenki számára, akit a közösség bizalma vezetői munkakörbe állított. A mély megértetés szándékával hangsúlyozzuk, hogy a mi társa­dalmunkban a hatalom oszthatat­lanul a dolgozó népé. A társada­lom szervezetében és működési mechanizmusában szükségszerű fölé- és alárendeltség tehát sem­miképpen sem azt fejezi ki, hogy a döntési joggal felruházott s a munka irányításával megbízott vezető a hatalom letéteményese volna azokkal szemben, akiknek a végrehajtás a feladata. A vezető is dolgozó. A kiválasztás annak a szocialista alapelvnek megfelelően történik, hogy mindenki képessé­gei szerint vegyen részt a terme­lésben, a társadalom építésében. Vagyis a vezetőkre és beosztott dolgozókra való tagolódás nem más, mint célszerű munkameg­osztás. A vezetők és a beosztott dolgozók között nem a hatalom­ból való részesedés, nem a közö­sen szolgált ügy, nem az emberi rang tekintetében, hanem csupán a feladat jellegében van különb­ség. A közösen szolgált ügyről be­széltünk. Az ügy, a párt ügye, a dolgozók ügye, a szocialista társa­dalom védelmének és építésének az ügye ennek a szolgálatnak az értelme. Bármilyen magas pozí­ciót tölt is be a vezető, ennek az ügynek a szolgálata a feladata, a kötelessége. És csak addig lehet vezető, amíg ezt teljes odaadás­sal vállalja. A vezető szolgálatának fontos­sága, és a követelményeknek megfelelő munkájának értéke semmivel sem kisebbedik, ha nyíltan kimondjuk, hogy nálunk a vezetői pozíció nem olyan, mint hajdan az örökös felsőházi tag­ság, nem előjog, nem kiváltság, nem méltóság, nem hitbizomány. Egyszerűen: feladat, formula. A vezetőtől jogosan megkívánt tulajdonságok és vo­nások sokaságát foglalja magában, mint például a szocialista meg­győződésen nyugvó elkötelezett­ség, a nagyfokú politikai és szak­mai tudás, a szüntelen tanulás és fejlődés belső igénye, a szilárd jellem és más emberi, erkölcsi ér­­tékek. Ha a követelményeknek ez az épülete hézagos, a vezetőt ku­darcok fenyegetik. De minden­képpen eltévelyedik az a vezető, aki megfeledkezik róla, hogy hi­vatásának és munkájának alap­vető értelme: szolgálat. Vegyünk szemügyre néhány ilyen lehetősé­­get. A párt a legutóbbi években több olyan vezetőt kénytelen volt felelősségre vonni, akinek a fejé­be szállt a dicsőség, gőgös és úr­hatnám volt, semmibe vette az elvtársi környezet tanácsait, nem tűrte el a bírálatot, előjogokat követelt magának. Röviden szól­va: visszaélt a rábízott hatalom­mal. Vajon elképzelhető-e, hogy az ilyen vezető szolgálatnak te­kintette volna a megbízatását? Nem. Éppen az sodorta az elté­velyedésbe, hogy önmagát a szolgálandó ügy fölé helyezte. Ez nem történhet meg azzal az em­berrel, aki annak a tudatában él és dolgozik, hogy szolgálatot vé­gez. A vezető beosztású kádereknek fenntartás nélkül a párt rendel­kezésére kell állniuk. Azaz min­dig azon a poszton kell szolgál­niuk a párt ügyét, ahol a leg­nagyobb szükség van rájuk. Meg­történhet, hogy egy-egy ilyen fel­­adatváltás, egy-egy munkaköri át­helyezés némi áldozatkészséget is követel, például másik lakóhely­re kell költözni, új irányú tanu­lásba kell fogni, vagy az új be­osztásban kisebb a fizetés. Nem egy példa volt rá, hogy az új funkcióba kiszemelt káder vona­kodott vállalni ezt az áldozatot, ha ugyan­ezt egyáltalán áldozat­nak szabad nevezni a pártban! Erre sokkal inkább az a megha­tározás illik, hogy az illető a párt érdekét, az ügy szolgálatát alá­rendelte a maga személyes érdeké­nek. Ismét azt kell kérdezni: va­jon elképzelhető-e, hogy az ilyen káder szolgálatnak tekinti a funk­cióját? vatkozott, neki már mindez meg­volt. De hát először is, miért volna egy kommunista járási vezetőnek példaképe a maszek kőműves? Másodszor, nem az itt a hiba, ha ő a megtakarítását házra,, garázs­ra, kocsira fordítja, hanem az megengedhetetlen, hogy minden figyelmét erre összpontosítsa, s ez legyen számára az élet fő tartal­ma. Vajon az ilyen tisztségviselő gondol-e rá, hogy valamikor egy nagy ügy szolgálatára tette fel az életét? Hadd szóljunk itt egy másfajta jelenségről is. Az ember teljesítő­­képessége véges. Vagy elkoptatja a múló idő, vagy túlnőnek rajta a feladatok. De annak, aki több év­tizedes harcokban, becsületes és áldozatkész munkában fáradt el, nincs restellnivalója. Az ügy, a szolgálat és a humanizmus egy­aránt azt parancsolja, hogy az ilyen elvtársakat helyezzék olyan munkakörbe, amit még jól el tud­nak látni. Az ilyen esetekben a habozás álhumanizmus. Az érin­tettek részéről pedig a helyzet be­látása és a változtatás vállalása természetes megoldása egy termé­szetes problémának. Mégis van­nak, akik rettegve vonakodnak az ilyen változástól, mivel úgy érzik, hogy azt a környezet lecsúszásnak venné. Ezzel az ostoba előítélettel szembe kell szállni. Ha az ügy­ről, a fejlődés követelményeinek megfelelő színvonalú munkáról van szó, az irányító szervek nem habozhatnak. Mégis előfordul, hogy olyan vezetőket is megtarta­nak, akik már régen bebizonyítot­ták az alkalmatlanságukat. S ha nagyon szorít a cipő, néha áthe­lyezik őket ugyanolyan igényű be­osztásba, nehogy kétszáz forinttal csökkenjen a fizetésük, holott tud­ják, hogy ott is kudarcot fognak vallani. Ez megengedhetetlen fe­lelőtlenség. Egyik konfliktus sem fordulna azonban elő, ha sohasem tévesztenék szem elől, hogy veze­tőnek lenni nem eleve elrendelés, nem előjog, hanem szolgálat.

Next