Népszava, 1897 (25. évfolyam, 1–13. sz.)

1897-01-08 / 1. szám

1. szám Előfizetési díj egy hóra 5 krajczer, a Nöpszi­badság. Népjoifit és Népjog-val együ­tt Magyarország és Ausztria szamara Egész évre 2 frt 40 kr Félévre 1 frt 20 kr Negyedévre 60 kr. Egy hóra 20 kr. postai megküldéssel. Németország szamára: Negyedévre 1.30 márka. A postaszerződéshez tartozó országok részére . Negyedévre 2 frank. Budapest, 1897. január 8. 25. évfoly. Szerkesztéség és kiadóhivatal: Vll.k.Wesselényi-utcza 19/b sz. Minden küldemény a „Népszava" könyvkereskedésének czimzendő * Wesselényi-utcza 191 b. * A szerkesztővel értekezni lehet . Hétköznapon 6-tól 8 óráig este, ünnep és vasárnapokon délelőtt 8-tól 10 óráig. Nö­v­erékr­apló POLITIKAI HAVILAP. magyarországi s­zocziál­demokrata­ párt közlönye. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik minden s­ó második péntekén. Szerkesztőségi zárlat szerdán. Felhívás a III. kerület munkásaihoz. Vasárnap, 1897 január 10-én délután­­A0 órakor a Schlosser-féle vendéglőben (III., Föld­ utcza 13. sz.) népgyűlés ­tytatik a következő napirenddel: 1. A munkások közgazdasági és politikai helyzete. 2. Az általános szavazati jog. Kispest munkásaihoz. Vasárnap, január hó 10-én délután 4 órakor a Magyar József-féle vendéglőben népgyűlés tartatik a következő napirenddel: 1. A községi választások. 2. A magyar jogviszonyok. Felhívás öntudatos földmivelő elvtársainkhoz! Tizenöt község kívánságának megfelelően, a pártvezetőség 1897. évi január 30. és február 1­2. napjaira a földmivelő munkások kongresszusát egy­behívta a fővárosba. Fölöslegesnek tartjuk itt"e helyen bővebb magyarázatokba bocsájtkozni. Föld­mű­ves elvtársaink régi óhaja megy teljesedésbe és egy rég érzett hiányon lesz ez által segítve. Közös együttműködésre kell az ország különböző tájain élő elvtársainknak találkát adni, hogy egy közösen ki­dolgozott munkaprogramul alapján a munkásság meg­szüntesse az úgynevezett „uzsorát", „robotot ", vala­mint a munkaidő és munkabér megállapítása ezután tekintettel a munkás életére és megélhetésére történ­jék és ez is közösen az egész országban végrehajtó Ik­íta ta­lágyal, valamint földműves elvtársaink szer­vezkedéséről kell igen fontos határozatokat hozni és az egész országban egyöntetűvé tenni és hogy ne történjék az, a­mi eléggé sajnos, megtörtént, hogy egyes személyek a pártfegyelem megszegésével, saját szakállukra akarnak pártot képezni és vezérszerepet játszani. Mind­eme indokolt gyors munkára kénysze­rítettek bennünket és az ideiglenes napirendet nyil­vánosságra hozzuk azzal a megjegyzéssel, hogy eset­leges felszólamlások, módosítások január 15-ig ok­vetlen beküldendők. A napirend a következő: 1. Jelentés a földmivelő munkások helyzetéről. 2. A földmivelő munkások követelései.­ a) A munkaidő és napibér megállapítása. b) Aratási program­­. c) Védtörvények kiterjesztése a földmivelő mun­kásokra és új védtörvények alkotása iránti követelés. d) A cselédtörvény eltörlése. e) A politikai jogok kiterjesztése a földmivelő munkásokra. 3. A földmivelő munkások és a politikai pártok. 4. A földmivelő munkások szervezkedése. 5. A szaklap valamint a sajtó kérdése. 6. Végrehajtó bizottság választása. Tehát ez volna az ideiglenes napirend. Felkér­jük elvtársainkat az ország minden vidékén, hogy tegyék meg az intézkedéseket és lehetőleg már jan. 15-én valamennyi község jelentse be, hogy kik által fogják magukat képviseltetni és esetleg indítványai­kat is, melyek különállók, kérnénk még január 15-ig írásban hozzánk beküldeni. Elvtársaink haladéktalanul tegyék meg minde­nütt az intézkedéseket, hogy közös­­óhajunk, a föld­mivelő munkásság részére egy alapot készíteni, melyen haladva, a jövőben megélhetésük és szervez­kedésük biztosítva legyen, teljesüljön. Közérdek, millenniumi dáridó alkalmával egy emléket lepleztek le Magyarország északkeleti részén. Meg­jelent ezen a leleplezésen egy miniszter és mindazok, a­kik miniszterjárásból élnek. Sokan voltak e kel­mék, vigan ettek-ittak, egymás nyakába borultak meghatottságból tósztokat tartottak, a­melyeken a „történelem szelleme turul-madári suhogással" lebe­gett keresztül, magasztalták egymás részét az állam­fenntartás súlyos munkájában és végre — el nem mulasztották kierősíteni a szent liberalizmust, a­mely „felszabadította a lekötött gazdasági erőket" és a népnek oly szabadságot és jólétet adott. Nem tudom, hogy bennrekedt-e itt a szó a társadalom jól táplált támaszában, vagy végig deklamálta-e mondó­káját, de azt tudom, hogy ha tovább szavalt, akkor hazudott, mert észrevette a szerény távolságban éh­ségtől villogó szemekkel bámészkodó népet, a­melyet nagyon költséges lett volna az ünnepség tartamára a a millenniumi kompánia szemhatárából eltolonczolni. Ott állottak ők, az éhező ruthének rongyaikban, be­esett, sápadt ábrázatukkal, a hosszú nemtáplálko­zásból hagymázos agyvelővel ... ott álltak bambán, bámulták a ragyogó urakat, a­kik oly jól érzik ma­gukat azon a földön, a­mely nekik csak fagyökere­ket és héjakat — a mulató uraknak pedig pecsenyét, pezsgőt és sok-sok pénzt teremt. Észrevették őket a mulató „gentleman"-ok, mert hiszen semmiképen sem lehetett őket — nem észrevenni. Megtették volna ezt otthon Budapesten, a­hová Magyarország népének sóhaja nem hallat­szik, követeltek volna kaueziót, ha fájdalmaikat pa­piroson panaszolták volna el, ügyészt uszítottak volna rájuk, ha beszéltek volna, csendőrséggel „sze­reztek volna érvényt" nyugalomszeretetüknek, ha összeálltak volna, hogy százezrek jajdulását majd csak meghallják a miniszterek és bankdirektorok kikárpitozott szobáiban, utasították volna hivatalos tudósaikat, hogy bizonyítsák be könyveikben, hogy nincs nyomor és hogy remek az állam szervezete, melylyel helyreállították volna a rendet, ha rendetlen­kedtek volna — de ők nem tettek semmit. Nem jöttek deputácziókban, nem politizáltak, nem beszél­tek, nem­ gyűléseztek, tanokat nem hirdettek, nem rendetlenkedtek — csak ott álltak volna testükkel, mint különös ornamentikája a kapitalista stílusban renovált ezer éves magyar állam épületének. Észre­vették őket a fényes urak és­­ összenéztek. Nem is nevettek, mert hiszen ez az augur-tradíczió! Nem tudom, hogy tovább tosztoztak-e vagy ellankadt-e beszélő kedvük, de azt tudom, hogy étvágyuk nem lankadt el, mert ebédjüket megették, pezsgőiket ki­itták és a szivarokat zsebrevigták. Mégis csak szép az az ezeréves magyar­­illem. Ezután hazautaztak, mert a „hon"-ért folyta­tott súlyos munka — sokoldalú és nagyon lehetsé­ges, hogy míg a hon egyik részét megmentik, addig a másik tönkre megy. Már pedig megfogadták, hogy az államot még ezer évig épségben megtámogatják és „fenn fogják tartani". Az egyik úr azonban, a­ki ismeretes üzleti haj­lamairól és akinek ideje szörnyen drága, útközben elgondolkodott a vasúti kocsiban, hogy hát nyomo­rult néhány tál ételért és pár palac­k pezsgőért szánjon két-három napot az „ezredéves haza fen­tartására." Nem, a hazafiságnak ez a faja értéktelen. Ő szaporítani fogja a magánvagyonosodást és ezzel emelni fogja a közvagyont, — ez lesz a valóban hazafias cselekedet. Milyen fényes újságczikkanyag fog válni azokból a szegény ruthénekből! Mily meg­ható érzelmekkel lehet majd a lap hasábjait meg­tölteni. Mily kellemesen fogja csiklandozni a „kon­traszt" a jóllakott előfizetői, az ebéd utáni pikkoló­nál. Diktum-faktum. Megjelent az első czikk. Le volt abban írva, hogy mily hazafiasak a ruthének és mégis ki kell vándorolniok. Gyengéd útmutatást ad az ottani szolgabírónak, hogy fogja el és tolonczolja vissza a jámborokat, jóakaratú tanácscsal szolgál a föld ottani urának Schönborn Erwin grófnak, hogy a czélszerű gazdasági politika is megkívánja, hogy kapjon ennivalót az ember, mert különben elpusztul és­­ még alacsonyabb lesz a földjáradék, mint a mai szomorú agrár­világban. Ankét­eket ren­dez, hogy mily módon lehetne tovább megtartani a monarchia nagyhatalmi állása és a kereskedelem valamint nagyipar érdekeinek megvédésére szükséges adófizető, munkás és katona „anyagot". Mert borzasztó még ki is ejteni — a kiéhezett fajnak nincs már testi ereje sem a föld megmunkálására, vézna testét katona-anyagnak használni nem lehet és adófizetni — majd ha behozzák a koporsó-fo­gyasztási adót, akkor lesz adóalap, most azonban a legjobb akarat mellett sincs. Végre nagy diadallal hozza, hogy a kormány bérbe fogja venni a Schön­born gróf uradalmait és azt albérletbe fogja adni a mihéneknek. Ad azonkívül nekik igénymarhát rész­letfizetésre. Nem bizonyos, hogy igaz-e az a hir és ha igaz, várjon minden ruthén fog-e bérletet kapni, vagy csak annyi, amennyi tartozik — fundus in­struktusa — a gróf uradalmainak. De felteszszük, hogy a hir igaz és hogy a kormány tényleg bérelni száindékozik. Foglalkozzunk tehát a kormány ezen cselekedetének jogpolitikai és gazdasági jelentőségé­vel. Vizsgáljuk meg, hogy mily viszonyban van az a kormány-akc­ió az állam és társadalom kapitalista, manchesteri dogmáival. A dogma úgy tartja, hogy az államnak mással törődnie nem szabad, mint hogy biztosítsa azon „álta­lános lehetőségeket", a­mely mellett a gazdaság erők „szabadon" érvényesülhessenek. Közelebbi értel­mezésben ez alatt azt kell érteni, hogy az állam a gazdasági javai­ csereforgalmából zárja ki a testi erőszakot, törvényeit állítsa oda örökül az aréna kapujába, hogy a ravaszság, hazugság, lelkiismeret­lenség, embertelenség, kapzsiság minél korlátlanab­bal köthesse meg a gazdasági kényszerhelyzetek, az úgynevezett konjunktúrák és monopolok hurokját és azt zavartalanul húzhassa összébb a kétségbeesett milliók torkán ! A kapitalista államelmélet" szerint az államnak meg­ kell akadályoznia büntető törvé­nyekkel, valamint a nagy fojtogatás szabályszerűségét biztosító magán- és kereskedelmi jogi törvényekkel, hogy a létfentartás ösztönéből őrjöngésbe vitt milliók a hurkot tartók arczába ne csapjanak. Csak semmi erőszak. Szabad akaratból kötöttétek meg a munka­bér-szerződést, mely még állati táplálkozástokat sem biztosítja, tehát kötelezve vagytok. Szabad akaratból és tudva írtátok alá a váltót, tehát végrehajtj­ák. Szabad akaratból és tudva tettetek számtalan oly dolgot, a­melyhez gazdasági elzülléstek van fűzve. De hát ez mind szabad akaratból, tudva és az ellen­érték öntudatos mérlegelésével történt. Mi pedig csak akkor ismerjük el a gazdasági javak forgalmát közvetítő szerződést kötelezőnek, ha az öntudatosan, szabad akaratból, kényszertől és tévedéstől mentesen történt. így beszélnek a kapitalista állam törvényei. És ha szembeálltok a kapitalista állam jogszerkeze­tével és azt mondjátok, hogy: a munkabér-szerződést, mely kizsákmányol, nem kötöttem szabad akaratból, mert hiszen kényszerhatása alatt álltam, mert hiszen életem fenyegetésével kényszentett a társadalom a szerződés megkötésére; — meghalsz éhen vagy rab­szolgám leszsz —, akkor azt feleli a kapitalista állam, hogy az ő szerződéstanában csak a bunkó és balta kényszer,­­ csak azon halál elől véd, a­melyet baltával ok­oznak; a kiéheztetés jogintézményei közé tartozik és a kiéheztetés általi halállal való fenye­getés kényszere alatt létrejött szerződés érvényes. Hiszen ez a kényszer az uralkodó osztályok közt nem létezik, ergo az ez ellen való védelem felesleges. Öntudatosan, tudva a következményeket irtatok alá a váltót, mulasztottatok el cselekményeket, a­melyekhez a mai állam jogokat fűz, kötöttetek biz­tosítási szerződést , és védekezésieket visszautasít­ják, a csalók gazságait helybenhagyják, végrehajtják, mert nektek a törvényt ismernetek kell, holott soha sem tették lehetővé azok megismerését. De hiszen az uralkodó osztályok ezen törvényeket ismerik, ők ilyet nem tehetnek, tehát az az ellen való védelem felesleges. De ha öklötök összeszorul és bosszúra emelkedik, akkor a kapitalista állam felmutatja a büntető kódexét, hogy ide nézzétek és tudjátok meg, hogy államelméletben a testi erőszakot kizárja, a kézzel való fojtogatást meg nem engedi, de a gazdasági konjuktúrák és törvények finom gépezeté­vel való lenyakazást megengedi! A dogma tehát csak végrehajtót és börtönt követel az államtól és ime a kormány uradalmakat akar bérelni, hogy biztosítsa legalább a minimumot a teljesen kifosztott tömegnek. Nem társadalmmosit, nem sajátít ki semmit — az isten mentsen! —csak bérbe vesz és — bérbe ad. Mióta állami funkczió ez? No hiszen nem történt még azért semmi baj ! Az állam csak mint gazdag privát persona járt el. Meg­kéri szépen a nagyméltóságú gróf urat, kegyeskedjék a jól fizető és biztos államnak földjét bérbe adni. A gróf ur természetesen nem fog húzódzkodni ily tisztességes bérlőtől. Eddig annyi gondja és dolga volt a haszonbér behajtásával és az oly egyszerű lesz most. . De ha a gróf úr véletlenül bele nem egyezik és azt óhajtja, hogy az ő uradalma vadászterület legyen, mert ő ez a mulatságot nagyon kedveli, mit fog akkor tenni a kormány ? Mert hiszen a tulajdon­jog nemcsak abban áll, hogy valaki a dolog gyümöl­cseit, hanem abb­an is, hogy bárki mást annak élve­zetétől eltiltson. Ha a eléggé gazdag csehorszag­ból, ő Magyarországon éső szolgákra nincs itt szüksége Hát mit tesz akkor a korom gyakorol? És ha a gróf kemény a szelid nyomásnak ellenáll? Ha hivu, tulajdon „szentségére" ? Nohát akkor. . . egy fél millió ruthén meghal éhen és­­ lista állam rosszszagú lesz ! Pedig ne ijedjen meg annyira a korma manchesteri elvek kövér képviselőitől. Ismerte Magyarországon a „köz" jogát szemben az egyénnel és annak tulajdonával. Csakhogy a „köz"-t egyszer l& I.

Next