Népszava, 1912. március (40. évfolyam, 52–78. sz.)

1912-03-21 / 69. szám

1912 március 22. NÉPSZAVA A szervezett munkásság szoros egyetértésben lépett sztrájkba és egyértelmű elhatározással beszüntetik a sztrájkot, hogy újult erővel folytassák a küzdelmet az el nem maradható végső győzelemig. A keresztények gyalázatos árulása, a kor­mány terrorizmusa rövid időre győzelemre juttatta a bányák hatalmasait. A látszólag levert munkásság pedig fokozott buzgalom­mal folytatja a szervezkedés, a felvilágosítás munkáját, hogy alkalomadtán egységes erővel szálljon harcba jogaikért. A­­ ke­resztény munkások nagyrésze tudatlan vak­ságában lett aljas árulója a munkásság ügyének. Az öntudatos munkásság nevelő erejével majd megérteti velük, hogy helyük a munkásság oldalán van, nem pedig az ellenség táborában. És amikor ezek a félrevezetettek is tudatára ébredtek emberi mivoltuknak, hasz­talan lesz a kormány minden terrorja, a gép­fegyverekkel való fenyegetés elveszíti provo­káló hatását. Németország egyéb vidékein a sztrájkmoz­galom mindegyre terjed. A szászországi bánya­vidékeken a sztrájkolók aránya már eddig is hetven százalék, de ez a szám minden csoport­váltáskor emelkedik. Belgiumban szerdán mintegy tízezer bányász lépett sztrájkba. Ha a bányatulajdonosok nem teljesítik követelé­seiket, rövidesen az egész ország bányászai be­szüntetik a munkát. Az amerikai bányászok mozgalma. Az Északamerikai Egyesült Államok kép­viselőházában szerdán a bányamunkások szövetségének elnöke bejelentette, hogy április elsején négyszázötvenezer bányász sztrájkba lép, ha követeléseiket nem telje­sítik. A legközelebbi napokban lesz a bé­kéltető tárgyalás Newyorkban a bánya­tulajdonosok és a munkások között. A hangulat általában békére hajló. MŰVÉSZET IRODALOM 200 A Mari. (Hey­er­mans drámai képe. Bemutatták az Új Szín­padon, szerdán este.) Érdekes, sok helyen mulatságos, merész és jól fölépített darabot játszott el az Új Színpad szerda esti második bemutatóján. Heyermansnak „A Mari" című drámai képét, a realisztikus és modern szinműírásnak egy kis mesterművét. Mint írói és művészi munka is tele van nagyszerű kvalitá­sokkal ez a munka. Merész kézzel fogja meg az életnek egy nem éppen szép darabját, az éles megfigyelő szemével rajzol meg remekbe egy csomó embert, kevés fonálból sző egy érdek­lődésünket mindvégig éberen tartó drámai törté­netet. Mari, az öreg cseléd zsarnokává lesz asz­szonyának. Hosszú életen keresztül szótlanul és alázatosan tűrte a cselédsorsot, a sok munkát, a megaláztatást, viselte a cseléd örömdijjas életét, amely élet minden jobb emberi érzést, nemesebb lelki megmozdulást kiirt abból, akinek szomorú osztályrészül jutott Marit nem vették ember­számba egy hosszú életen keresztül és ezzel el­érték azt, hogy ki is pusztult belőle minden em­berség. Mi történik, amikor az egész életén ke­resztül eltiport és megrugdalt féreg hatal­mat, még­hozzá félelmes és veszedelmes fegyvert kap­­ kezébe. Hogyan használja föl a hatalmat, amelyet a véletlen játszott kezébe és amelyet azok ellen fordíthat, akik ed­dig az ő nyakán tartoták a lábukat? Ezekre a kérdésekre eképpen felel Heyermans. A Mari asszonya a férjét távollétében fölszarvazza. Mari a véletlen szeszélyéből megszerez egy levelet, amely asszonya ballépéséről értesíti őt Ezzel a fegyverével azután elkezdi zsarolni az asszonyát, aki eddig őt zsarolta. Mari nem akar dolgozni, nem akar takarítani, vendégeit az uraság szobájában fo­gadja, a rokonait az úr szivaraival kínálja és bo­rával itatja és durván, otrombán érezteti a titok­adta hatalmát asszonyával. Az asszony mindent eltűr, mert attól tart, hogy" Mari külön­ben mindent el fog mondani férjének. A férj hazajön, gyanús neki az első pillanattól fogva a cseléd rémuralma és hamarosan kitalálja az okát is. Az asszonynak megbocsát, Maritól pe­dig pénzen visszaváltja a kompromittáló leve­let. Amikor Mari búcsúzkodik, benyit az ajtón és a megbékélt házaspárt egymás karjában látja: beköp az ajtón. Ezzel a durva, de igaz és igazságos akkorddal végződik a darab, amely nagyszerűen jellemzett, jól meglátott alakok és helyzetek egész sokaságát állítja a néző elé. Talán itt-ott rövidíteni rajta nem ártott volna, de még helyenként kissé el­nyúló jeleneteivel is mindvégig feszült érdeklő­désben és izgalomban tartotta a közönséget Ennek a sikernek csak kisebb részét lehet az író javára v­irni, a nagyobbik rész az igazán elsőrendű művészi színjátszást és rendezést illeti. Amit az Új Színpad művészei ezúttal produkáltak, az egyenesen szenzációs volt. Minden egyes szereplő, azok is, akik néhány szavas szerepben keresztül­mentek a színpadon és még inkább a nagy szerepek betöltői, nagyszerű­, igaz, erős és jellemző alakokat teremtettek. A legnagyobb dicséret hangján lehet és kell írni első­sorban a címszerepet játszó Judik Etelről, aki realisztikus művészettel, igazán ritka és értékes színészi intelligenciával értette meg velünk az író szándékait: éles, jel­lemző, de azért túlzásokat és ízléstelen­ségeket elkerülő játéka valóságos revelá­ció-számba ment. Mellette különösen ki kell emelni Harsányi jellemzetes és eleven játékát és a bűnbevallás pillanatában igazán finom és ben­sőséges Markovics Margitot. Garas Márton és Hal­mos Ilonka méltó partnereik voltak. A közönség számtalanszor hívta a szereplőket. A munka mű­vészi és magyaros fordítása Bresztovszky Ernő műve. (K. Zs.) (*) Rodostó. (Gróf Zichy Géza operája. Be­mutató előadás az Operaházban.) Azt az egyiptomi tiz csapást, hogy Zichy Géza ismét operát irt, ezúttal azzal az örömhírrel enyhíthetjük, hogy ez a „dalmű" a „Rákóczi trilógiá"-nak vége. Tolsztoj Leó mély megegyelései jutnak az eszünkbe az úgynevezett „„rabszolga-művészet"-ről és szomo­rúan kérdezzük: miért kellett kétszáz művészfajta embernek heteken át csúfos gyötrelmeket kiállani, amíg Zichy elmeművét megtanulták, miért kellett ennek a gazdag magyar főúrnak a magánkedv­telései végett közpénzekből 30—40 ezer koronát díszletekre költeni, mért kell az Operaház közön­ségét ismét Zichyvel kínozni és mért kell az Operaházat és a magyar zeneművészetet a világ előtt újra meg újra kompromittálni. A szo­morú kérdéseknél még szomorúbb felelet az, hogy nincs Magyarországon az erre illetékes emberek között egyetlen egy sem, akinek függet­lensége is, hatalma­­s volna egy Zichy-opera elő­adását meggátolni és akinek ne kerülne a kenye­rébe vagy a karrierjébe, hogy Zichy Géza ellen agitálni mer. Kétszeres kötelességünk tehát nekünk erre a fájdalmas és szégyenletes állapotra a leg­élesebb módon rávilágítani. Annyira közéletünk tükörképe ez a tünet, annyira szociológiai és nem művészeti jelenség ez, hogy nem merünk és nem is akarunk érte egyes személyeket felelőssé tenni. Méltánytalan volna társadalmi bűnökért bűnbakot keresni. Zichy Géza operájával épp ezért kritikailag nem is foglalkozunk. Megnyug­szunk egyelőre abban, hogy a közönség a leg­ridegebben vissza fogja utasítani a merényletet és ez a Zichy-opera is két-három kényszerelő­adás után elődei megérdemelt sorsára, a feledés homályába fog merülni (mi) O A Theater an der Wien Budapesten. Hét­főn este kezdődik a bécsi Theater an der Wien teljes társulatának vendégjátéka a Népoperában. Karczag Vilmos igazgató színházának legjobb erői­vel Lenár-ciklust rendez, amelynek minden elő­adását Lehár Ferenc dirigálja."­­ Az Új Szinpad a szervezett munkásoknak. Az új Szinpad szervezett munkásoknak féláru je­gyeket bocsát rendelkezésükre. E célból a színház a szakegyesületekhez jegyváltásra jogosító utal­ványokat küldött és ezekkel az utalványokkal féláru jegyek válthatók a színház pénztáránál. Azok a szervezett munkások, akiknek a szakegye­sületük nem kap ilyen utalványokat, szakegye­sületi tagsági könyvük fölmutatása mellett a A­ép­napa­ könyvkereskedés pénztáránál naponta dél­után 3 óráig válthatnak féláru jegyeket Vasárnap délután minden jegy ára egy korona. (') Az Uránia Színház vasárnap, március 24-én, délelőtt pont 10 órakor munkáselőadást tart. Színre kerül, h­ogyan készül az újság ? Jegyek 40 fillérért ma is kaphatók a rendes helyen. Öngyilkosság a vonaton. Szivák Imre országgyűlési képviselőt, a buda­pesti ügyvédi kamara elnökét szerda reggel Götzendorf állomáson Királyhida és Bécs között holtan találták az egyik elsőosztályú fülkében. Kezében browningot tartott. Götzendorf állomá­son kiszállították a vonatból és az ottani temető halottasházába vitték. Semmiféle írást nem talál­tak nála. Szivák kedden este utazott el Bécsbe, állítólag abból a célból, hogy Zuckerkandel tanár­ral vizsgáltassa meg magát, két évvel ezelőtt súlyos vesekooperáción ment keresztül. Az utóbbi időben megint erős fájdalmai voltak és a buda­pesti tanárok megállapították, hogy újabb operá­cióra van szükség. Szivák, mielőtt elhatározta magát az operációra, bécsi tanárokkal is konzul­tálni akart. Bizonyos oldalról mindenáron a betegséggel akarják magyarázni az öngyilkosságot. Az igazság azonban az, hogy Szivák betegsége egyáltalán nem volt komoly és semmi összefüggésben nincs az öngyilkossággal. Az öngyilkosság okát a Törlesztési Bank várható összeomlásában kell keresni. Szivák Imre elnöke volt a banknak, amelyben majdnem egész vagyona feküdt A Törlesztési Bank szerencsétlen spekulációkba bocsátko­zott, esztendők óta nagy veszteségei voltak és mégis évről-évre öt százalék osztalékot fizet ­­ö Szivák Imre öngyilkossága. A Törlesztési Bank hamis mérlegei miatt a halálba menekült. — Baross János parcella-ötletei. — A vő végzetes katasz­trófába sodorta az apósát. Tipikus magyar politikai karrier ért véget szerdán reggel, amikor Szivák Imre országgyűlési képviselő, a budapesti ügy­védi kamara elnöke agyonlőtte magát. Szivák Imre a magyar közéletnek neveze­tes, sokat szereplő alakja volt, akinek a neve nem is régen az igazságügyminisz­teri tárcával kapcsolatban is forgalomba került. A miniszteri bársonyszék közvetlen közeléből szédült bele Szivák Imre az enyészetbe azért, mert nem elégedett meg előkelő társadalmi és politikai pozíciójá­val, nem elégedett meg azzal, hogy száz­ezrei voltak, ő több, sokkal több pénzt, milliókat akart. A magyar közélet­nek nagy átka, szégyene az, hogy itt a politikát üzletnek tekintik és a legelső sorban álló férfiaknak is majdnem mindig az a legfőbb törekvésük, hogy roppant va­gyonokat politizáljanak össze. Szivák Imré­nek a pénz lett a végzete: hazárd és sze­rencsétlen spekulációi tönkretették és nem volt más választása, mint a browning. Az a revolverlövés, amely a götzendorfi állomás közelében vágtató vonal egyik elsőosztályú fülkéjében dörrent el, jelleg­zetesen magyar politikai pálya végétt tett pontot. És a Szivák Imre tragédiájában van valami, ami a boldogtalan ember felé hajtja minden részvétünket. Az, hogy Szi­vák Imre voltaképpen másnak az áldozata. A götzendorfi revolverlövés füstje mögött ott kavarog a magyar politikai közélet minden szemete, piszka és a szennyes hul­lámok közepéből kisötétlik a Baross János fekete profilla. Mert ezt a véres finálét voltaképpen Baross János képviselő úr ren­dezte, ugyanaz, aki, amiközben kiszívta kis zsidó bérlőjének a vérét, bemocskolta an­nak — hogy a Barossék frázisával éljünk — családi szentélyét is. Baross János nem elégedett meg azzal, hogy a kijárásaival százezreket keresett, ő kiszipolyozta, tönkre­tette az apósát, Szivák Imrét is, akit vég­zetes spekulációkba vitt bele csak azért, hogy neki meg legyen a maga jó kis pro­víziója, És Szivák Imre ma már ravatalon pihen, Baross János pedig a politikai életben mo­rált prédikál ... Szivák Imre öngyilkosságának részleteiről az alábbi tudósításunk szól:

Next