Népszava, 1915. október (43. évfolyam, 336–366. sz.)

1915-10-06 / 341. szám

1915 október 6. NÉPSZAVA 9 szik a szegény emberre. Látszik rajta, hogy ne­hezére esik a szó, szivesebben öklözne. A csapat élén két munkásasszony áll. Az egyiknél karonülő, a másiknál csecsszopó. Nem állnak a sorba, könyörögnek a rendőrnek, en­gedje őket soronkivül a boltba. Otthon várnak a gyerekek. A rendőr ur jóidéig ellentál 1, végre mégis megkönyörül rajtuk. — No, előre, de máskor az istennek se men­nek be előbb. Senki sem szól. Pár pillanat multán már is­mét kint vannak az utcán. Egyik kezükben a tejespalack. Félliter tejet kaptak. Rohanva igyekeznek haza felé. Követem őket. Közelükbe érve, megszólítom majd az egyiket, majd a másikat. Mind a kettőnek a férje a harctéren van. Az egyiknek négy, a másiknak két gyer­meke van. Még aprók valamennyien. A Szív­utcában laknak, de az ottani tejestől nem kap­nak tejet, mert a háború előtt nem voltak kundsaftok. De a Központi Tejcsarnok is csak félliter tejet ad nekik. Ez még a reggeli kávé­hoz sem elég. Félliter tej öt embernek. Sirva mondja az egyik: — Már föltettem magamban, hogy az elöljá­róságra viszem a gyerekeket, nem birom to­vább ezt a cigánykodást, a szegény ember min­denütt csak rongy! Nem tudom hirtelenében fölsorolni mindazon utcák neveit, amerre jártam, de azt hiszem, az egész úgynevezett Csikágót befutottam és min­denütt teljesen hasonló jeleneteket láttam a tejesboltok előtt. Itt-ott a várakozó emberek valósággal tiporták egymást, az asszonyok egymásnak estek, összeverekedtek, tehetetlen öregasszonyokat, gyerekeket a koesiutra lök­tek, csakhogy egyik-másik minél előbb hozzá­jusson a félliter tejéhez. Mert általában csak félliter tejet kaptak az emberek. Ezen a tájon már kiváltság, ha valaki egy egész liter vagy annál is több tejet kap. 'A járókelők ezért va­lósággal megbámulták azt a tisztiszolgát, aki az egyik utcában három palack tejet cipelt. Ugy látszik, semmi kilátás arra, hogy ez a szégyenletes állapot megszűnjék. Ami néini­képen érthető is. Hiszen csak szegény embe­rekről, csak a szegény emberek gyerekeiről van szó. A gazdagok, a jómódúak gyerekei bizo­nyára nem érzik a hiányt. És végre — a kor­mány és a város urainak a szemében mégis csak ez a fő ! & vár©s partékáfa. Nagy élénkség uralkodott kedden reggel a piacokon és a vásárcsarnokokban. Hetivásár volt. Ilyenkor nagyobb számban jönnek a vi­déki árusok a fővárosba. Semmi sem olcsóbb náluk, az asszonyok mégis megrohanják őket. Ezt a körülményt azután ravaszul kihasznál­ják a „jó" vidékiek, sebtiben fölsrófolják az árakat. A Rákóczi-téren a csarnok előtt áll a főváros bódéja. Csodálkozva láttam, hogy amig a pa­rasztszekerek körül pokoli zsivajt csaptak az asszonyok, a város bódéját alig-alig kereste föl valaki. Pedig aránylag olcsóbban adnak itt mindent. Nézzük csak: 1 kiló burgonya 16 fillér 1 kiló hagyma 80 99 1 kiló fokhagyma 200 99 1 darab káposzta 30—38 5» 1 darab kelkáposzta 06 99 1 darab paprika 03 99 1 darab retek 02 99 1 csomag sárgarépa 08 99 1 csomag petrezselyem 08 99 1 darab karfiol 40 99 Miért nem veszik hát az asszonyok az ol­csóbbat? Mi ennek az oka? Megszólitom sorba az asszonyokat, akik a parasztszekerek körül tolongnak. — Hogy a krumpli? — Husz-huszonegy fillér! — A városé 16, jóval olcsóbb. — Nem jó. Rossz. Disznóetetésre való. És akik ezt mondták, nem -tartoztak éppen a legszegényebb asszonyok közé, de bizonyára nincs módjuk a pazarlásra, bizonyára meg­számlált krajcárokkal mennek a piacra. Ha tehát ebben a szörnyű fosztogatásban mégis a drágábbat vásárolják, akkor bizvást alapos okuk is van reá. De nemcsak a yárosi krumpli komisz, ko­misz ott minden egyéb áru is. A városi bódék­ban a legselejtesebb holmit árulják. A vörös­hagyma például csak nyolc fillérrel volt ol­csóbb, mint másutt, de minőség dolgában tel­jesen versenyképtelen a mások árujával. Apró, selejtes áru, ezért nem is veszik. De ilyen a többi portéka is. A zöldség vánnyadt,, fony­nyadt, semmire se való. Egészen bizonyos, hogy akik a város számára a bevásárlásokat eszközlik, azok semmit sem értenek a dolog­hoz. Mert ezzel az áruval ugyan nem konkur­rálhat a város senkivel. Ezt az árut csak ak­kor veszik meg az emberek, ha már muszáj; amit pedig érdemes volna vásárolni, az nincs. A város még mindig spekulál a zsirral. Még mindig nincs elegendő z»ir a városi üzemek­ben. Vaj sincs. A város urai bizonyára el van­nak látva zsirral is, következésképen nincsen baj. A szegény asszonyok meg továbbra is ott szoronghatnak órahosszat a városi boltok előtt, mig nagynehezen — némi öklözés és rendőri finomkodás árán — hozzájuthatnak egy félkiló zsírhoz. Ezt nevezik Budapesten közélelmezési poli­tikának. HÍREK * * * Ülőhelyet a KalauzoknaK. * Ezzel a cimmel a Népszava szombati számá­ban cikket irtunk, követelve, hogy a villamos­vasút-társaságok igazgatósága vessen véget annak az embertelen és méltatlan állapotnak, hogy a kalauzoknak nem szabad és nem lehet a villamoskocsikon leülniök. A nők alkalma­zása még sürgősebbé teszi ezt a rendszabályt, amelyet azonban mi a férfiak számára is szükségesnek és méltányosnak tartunk. Az egyik villamosvasut-társaságnak, a Bu­dapesti Közúti Vaspálya Társaságnak igazga­tójától; Sándor Páltél cikkünkre a következő levelet kaptuk:' A Népszava tekintetes szerkesztőségének Budapest. Folyó hó 2-iki b. lapjában „Ülőhelyek a vil­lamoskalauzoknak" cim alatt megjelent cikkre van szerencsénk szives tájékoztatásul a követ­kezőket közölni: Ámbár nem szándékunk ezen humánus eszme megpenditésének az elsőbbségét vitatni, mégis föl kell említenünk a következő ténykörül­ményeket: A női kalauzi szolgálat rendszeresítésével egyidejűleg már foglalkoztunk azzal a kérdés­sel, mikép volna lehetséges, hogy a kalauznők részére a kocsik perronjain célszerűen elhelye­zendő ülőhely biztosittassék. A kereskedelemügyi miniszter úrhoz még a nyár folyamán ez érdemben tett előterjeszté­sünk folytán engedélyt kaptunk, hogy liusz ko­csin ülőkék alkalmazásával kísérletezhes­sünk, hogy a kalauznők szolgálatközben akkor, amikor a perronon utas nincsen, a külső vonalakon leülhessenek és magukat ki­pihenhessék. , Amennyiben a tapasztalatok azt bizonyíta­nák, hogy az ülőkék alkalmazása a forgalom biztosságát nem zavarják és az esetben, ha a kereskedelemügyi miniszter ehhez hozzájárul, a kocsik perronjait a kérdésben forgó ülőkék­kel föl fogjuk szerelni. Fogadja a mélyen tisztelt szerkesztőség tisz­teletünk kifejezését, mellyel maradunk Budapest, 1915 október 4. Budapesti Közúti Vaspálya Társaság: Sándor Pál. Mi sem akarunk elsőbbség? vitát kezdeni, mert nem az a fontos, ki gondolt előbb erre a dologra, hanem az, hogy a villamosvasúti ko­csikon dolgozó nők leülhessenek. Minden­esetre örömmel veszünk tudomást arról, hogy a Közúti igazgatója is belátja a követeltük re­formnak szükségességét, noha az egész javí­tást értéktelenné teheti az, ha csak akkor sza­bad a kalauznak leülni, ha „a perronon utas nincsen" és a kültelkeken. Ezek oly korláto­zások, amelyeknek semmi értelmük nincsen. Akkor ülhessen le a kalauz, ha dolgát elin­tézte, ez az egyetlen értelmes és szükséges kor­látozás. Kívánatos volna, ha a Közúti igaz­gatósága mielőbb meg is valósítaná szándékát és a kísérleteket ugy vezetné, hogy azokból az újítás lehetősége derüljön ki. Mert tudvalevő dolog, hogy szociális és politikai dolgokban a tapasztalatok mindig azt bizonyítják, amit a tapasztalatokat gyűjtő akar. Sándor Pál le­vele arra enged következtetni, hogy a tapasz­talatokat ilyen szellemben és akarattal fogják gyűjteni. Remélhető, hogy a város vezetése alatt álló Városi Villamos Vasút sem akar majd oktalanabb és szívtelenebb lenni, mint a konkurrens vállalat. * ¥ * — A német bányászok a magyar és osztrák bányamunkások érdekében. A Bányamunkás irja: A németországi háborús törvények töb­bek között arról is intézkednek, hogy a há­borúban megrokkant vagy megbetegedett harcosok és elesettek hozzátartozói a beteg­segélyző, illetve a nyugdijpénztárakból se­gélyezendők. Ez az előny kifejezetten csak a németországi állampolgárokat illeti, de a törvény szerint a miniszternek jogában áll a kedvezményeket idegen állampolgároknak is juttatni. Most a németországi bányamun­kások szövetsége kérvénnyel fordult a né­met kereskedelemügyi miniszterhez, amely­ben kéri, hogy a németországi bányákban al­kalmazott magyar és osztrák bányászok, amennyiben hadiszolgálatot teljesítenek és megsérülnek, ők is, a hozzátartozóik is ugyancsak részesüljenek segélyben. A kér­vény indokolása szerint 1913-ban 23.548 ma­gyar és osztrák bányámunkás dolgozott Né­metországban; ezek közül sokan hadiszolgá­latot teljesítenek. Méltánytalanság volna, ha a hü szövetségestársak nem részesülnének ugyanolyan bánásmódban, mint a németek, annál inkább, mert hiszen a magyar és osz-. trák bányászok is rendesen fizették a társ­pénztári járulékot. Kétségtelen, hogy a né" met kormány teljesíteni fogja a bányamun-i kások szövetségének kérését. És bekövetke­zik az is, hogy a Németországban dolgozó testvéreink és ezek családtagjai szép ellátást élveznének, a Magyarországban dolgozott és a háborúban megrokkant bányászok pe­dig az állami segélyen kivül semmit sem kapnak, mert a társládák nem intézkedtek. — Ismét három munkás szerencsétlen­sége. A Belső Jászberényi-ut 30. sz. alatti gimnázium építkezésénél egy függő állvány kötele elszakadt és az állvány lezuhant. Lezuhant Takács Mátyás, Falonszki Gyula és Tercsák István szobafestő, akik közül Takács életveszedelmesen, a másik kettő könnyebben megsérült. — Egy budapesti katona sirja. A következő sorok közlését kérték tőlünk: Amikor Benkő Béla kedves öcsém holttestét a zemplénmegyei Telegóc községből hazahozattam, az ő sirja mellett egy másik katonasirt találtam. A ke­resztjén Drabik István közkatona volt, aki az I. honvédgyalogezred géppuskaosztagáihoz tar­tozott és ugy hallottam, hogy budapesti illető­ségű puskamüves volt, aki április 17-én esett el. A fölkeresésére, a hazahozatalára szívesen ad fölvilágosítást Kálmán Károlyné, Wien, Anzengrubergasse Nr. 2, p. 7. — Csaló automobil-„tanár". A rendőrség letar­tóztatta Hoffner-Horváth Menyhért Ferenc sof­főrt, aki heteken keresztül a következő szövegű apróhirdetést közölte egyes napilapokban: „Automobilvezetőket 3—14 nap alatt kiképe­zünk, garanciával levizsgáztatunk és a kereslet folytán állásba ajánlunk. Tandíj és vizsgadíj 131 korona. Bármikor megkezdhető. Központi Automobilkereskedelmi Vállalat, Futó-utca 10, II. emelet.'" A nagyszámban jeletkezőket Hoff­ner-Horváth fogadta, mérnöknek adta ki ma­gát és nagy bőbeszédüséggel magyarázta mód­szerét. Majd elmondotta, hogy a vizsga köny­nyü éo biztos, mert a főkapitánysáíg ügyosztá­lyánál kitűnő összeköttetései vannak. Végül 100—200 korona előleget vett föl a soffőrjelöl­tektől. Amikor már nagyon megszaporodott a tanítványok száma, Hoffner megszökött a Futó­utcai lakásáról. A rendőrség nyolc panaszt ka­pott. A detektívek megtalálták Hoffnert; a fő­kapitányságon megállapították, hogy zsarolás miatt már egyszer büntetve volt, most pedig csalás címén letartóztatták.

Next

/
Thumbnails
Contents