Népszava, 1917. október (45. évfolyam, 245–270. sz.)

1917-10-13 / 255. szám

AvViyum, Budapest, 1917. október 13. szombat. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: err évre ........ SI.— kor. 1 negyod évre...... I.—kor. fél évre.......... 18.— kor.­­ eg­y hóra ........ I.— kor. esz hétre ....... 89 fillér. EGYES SZÁM ÁRA 12 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VQI. COWTX-UTCA 4. (Telefon: József 3-29 és József 3-30.) KIADÓHIVATAL, VOT., COWTX-U­TCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32.) Elvtársak! Ha a bérfizetéseknél agitáljatok a Népszaváért ! Minden szervezett munkás fizessen elő a Népszavára! A sajtó-gettó. Tűrhetetlenül súlyosak azok a bilincsek, amelyeket a cenzúra rak nap-nap után a ma­gyar sajtóra. A nép ezer baját és panaszát csak hiányosan és tökéletlenül mondhatjuk el, mert a cenzúra belénk fojtja a szót. És mintha a papírhiányt is a háborúból élők és a háborún élősködők javára találták volna ki és tartanák fönn mesterségesen, minél keve­sebb helyet kaphasson és minél törpébbre zsu­gorított­an jelenhessen meg a jaj és a panasz. A parlament néhány nap múlva együtt, ül. Ha már a sajtónak nincs elég hatalma és jó­részében, sajnos, akarata, a cenzúra bilincsei­nek széttörésére, a parlam­entnek kell védel­mébe vennie a sajtószabadságot. Természete­sen nem a m­­un­kapárt­i több­ségtől várjuk a sajtó védelmét, hiszen a munkapárti uralom már a háború eltt is összekötötte a "Pajtö­­scsabatitea«: kezét-lábát gonosz és hírhedt sajtó­törvényével. Hanem várjuk a cenzúra erő­szakos hatalmának csökkentését a­ kormányt támogató é­s a politikai demokrácia program­jának alapján álló pártoktól. Tutáék bukása után az új rendszer egy darabig okosan és politikusan fölismerte az ország érdekeit és letörte a cenzúra szarvát. Egy darabig leg­alább a belső politika, az élelmezés és a mun­kásmozgalmak kérdéseiben tehetetlenné tet­ték a cenzúrát. De most, egy idő óta megint szinte a régi honok és ártalmas e­re­jé­v­el tá­madt föl a cenzúra ereje, hogy az ország ká­rára elfojtsa az igazságtevés, a panaszkodás és a segítés minden felhördülését. A magyar parlamentnek nem­ szabad to­vább tűrnie, hogy a cenzúra felelősség és po­litikai ítélet nélkül tovább is garázdálkodjon. A német és az osztrák parlament most egy­másután foglalkozott a cenzúrával és ráncba szedte a hadiérdek ürügyén ágáló politikai reakciót. A német birodalmi gyűlés, akár­mennyire ellenezte is a kormány képviselője, akármennyire hangoztatta is, hogy ez sérti a hazafias érdekeket, mégis erélyesen kikelt a cenzúra önkénye ellen és olyan határozatot hozott, amely a politikai cenzúra teljes meg­szüntetését követeli. Ez a határozat a háborús és békecéloknak, az alkotmánynak és a belső politika ügyeinek tárgyalását kiveszi a cen­zúra karmai közül és pusztán csak a hadvise­lés tényeinek és a tények kritikájának szű­k területére korlátozza. Ugyanezen a napon az osztrák képviselőház szintén a politikai cenzúra kérdését tárgyalta és olyan határozatot, fogadott el, amely föl­szólítja a kormányt, hogy azonnal szüntesse meg a politikai cenzúrát és törvényes szabá­lyozással szorítsa pusztán a katonai dolgok területére. Felháborító és valósággal hihetetlen dolgo­kat hoztak föl a cenzúra toxnbolásáról az osz­trák képviselők. El se hinné az e­­iber, hogy mindez lehetséges, ha mindez­­ nem volna ugyanígy nálunk Magyarországon. Teljes joggal mondotta az egyik szónok, hogy­­ ha az osztrák, sajtó szabad lett volna, ha kifejez­hette volna mindazokat az érzéseket, amelyek a népben fölgyülemlettek, akkor nem követ­kezett volna be Adler Frigyes dr. revolver-lövése és lehetetlen lett volna az első három, háborús év katonai uralm­a, amely nemcsak az erőszak, hanem, ami a legrosszabb, a leg­nagyobb fokú tapasztalatlanság uralmát je­le­n­tette". Egy másik szónok bebizonyította, hogy a cenzúra egyenesen az élelmi­szer uzso­rát mozdította azzal, hogy minden lelep­lező cikket elnyomott: „Ha ezek a cikkek nyilvánoságra kerültek volna, akkor ma „kfségtelenü­l jobban állna k­özéllmezésünk. Legrettentőbb és legveszedelmesebb ellensé­günket, a hadiuzsorások kizsákmányolását a cenzúra védte és előmozdítolta." A kormány nevében fölszólaló belügymi­niszter is kénytelen volt elismerni, ezeknek a panaszoknak és vádaknak az alaposságát:« „Nem Vöanya ma ebben az ügyiben a képvi­selők elé ál­­nt. Beszédeikben ,jól választották meg azokat a példákat, amelyek a mai állapot kevéssé kivonatos voltát bizonyítják." El­ismerte, hogy a cenzúrát méhol szabályozni kell és maga is hangoztatta, hogy el kell vá­lasztani a politikai és a h­adicenzúrát. Kije­lentette, hogy élesen el kell határolni a hadi­cenzúra területét és alapul azt kell venni, hogy a cenzúrának csak ott van joga a be­avatkozásra, ahol közvetett vagy közvetlen összefüggés van a hadviselés érdekeivel. A német és az osztrák parlament példáját kell követnie a magyar képviselőháznak is. Ha a képviselő urakat nem hajtja önmaguk­tól az az alapérzés, hogy a sajtó szabadsága minden na­p legnagyobb kincsei közé tartozik, akkor hajtsa őket az az erkölcsi lehetetlenség, hogy amíg Németországban és Ausztriában ezután szabadon képviselheti a nép érdekeit a sajtó, addig Magyarországon a határok közé nem­ szorított cenzúra valósággal nagyobb ha­talommá nőhessen, mint maga a kormány és a parlament. Meg kell szűnnie annak, hogy a magyar lapokat továbbra is a cenzúra­­gettó­jába zárják. A középkorban a gettó zsidóinak megbélyegzés jeléül sárga foltot kellett vi­selniük, ma a magyar sajtónak kell megbé­lyegzésül fehér foltokkal eléktelenítenie a köntösét. Annak a kormánynak, amely a vá­lasztójogot beterjeszti, kötelessége ennek a sajtó-gettónak a szégyen­es bélyegét eltörülni. Lapunk mai száma 8 oldal. A magyar küldöttek berni feladatai. Luzern, október 6. —­ A Népszava kiküldött tudósítójától. Amint előrelátható volt, a szakszer­vezeti kongresszus jellege nem maradt tisztán szak­szervezeti, hanem szükségszerűen foglalkozott a nemzetközi proletariátus belső és külső kér­déseivel,­­ az Internacionálén belül és kívül eső politikai problémákkal is. Bernnek stock­holmi volt a karaktere­s föladatai közül a leg­jelentékenyebb a proletár-nemzetköziség hely­reállítása s a világbéke útjának egyengetése volt. Nem a konferencián múlott, hogy ezt a föladatot csak félig oldhatta meg, ami elsősor­ban az antant szakszervezeteinek távolmara­dásán múlott. Ennek a távolmaradásnak­ oka nem abban ta­lálható, mintha a proletariátusból a nemzetközi ka­­esetet' s­zükségességeink 'ntfedte kitarti volna. A francia szakszervezetek ' kifejezték akaratukat a nemzetközi találkozáson való résztvételre, de a francia kormány, következet­­­tes útlevélmegtagadó politikája miatt ez a kifejezett akarat nem érvényesülhetett. Az olasz szervezetek semmiesetre sem maradtak nemzetközi proletárérzés dolgában a franciák mögött. Az Avanta-nak a konferencián jelen­lévő tudósítója szerint is egyesegyedül az­ olasz kormányon múlott, hogy az olasz prole­tariátus képviselőinek valamennyi irányzata — a szindikalistáktól kezdve s az intervenciós lista reformistákon végezve — nem vett részt a tanácskozáson, sőt erre vonatkozó h­atároza­táról sem értesíthette a konferenciát. Az angol proletariátus a szakszervezetek blackpooli kon­gresszusán tudvalevőleg szintén a nemzetközi kongresszusok szükségessége mellett döntött s az angol szaktanács szociálpatriótái nem kap­tak számbavehető kisebbséget sem a németek­kel való tárgyalást ellenző javaslatuk számára. A szaktanács e súlyos veresége ellenére sem riadt vissza kongresszuson való résztvétel nyil­vános, levélbeli megtagadásától még­pedig oly, politikailag tapintatlan, szocialistához nem illő megokolással, amely a német népet teszi a felelőssé a háborúért. Ez a levél rögtönös és erőteljes visszautasí­tást provokált és f­élő volt, hogy a nemzetközi­nek indult kongresszusból egyoldalúan ántant­ellenes konferencia válik, aminek a béke ügyére súlyos és szomorú következményei le­hettek volna. Az angol szociálpatriótáknak adandó válasznak nem németbarát, hanem békebarát és munkásbarát válasznak kellett lennie. A német szélsőkkel szemben a svájci és a magyarországi párt gyakorolt bizonyos szükséges ellenhatást, aminek nyoma az elfo­gadott határozaton is rajta van. A magyar küldöttek a felelősség tárgyalásának lehető­sége helyett egy közös, nemzetközi, akció lehe­tőségét akarták az elfogadott határozaton túl­menő javaslatukkal biztosítani. Javaslatuk gyakorlati, természetű volt és elsősorban a«

Next