Népszava, 1920. szeptember (48. évfolyam, 207–231. sz.)

1920-09-16 / 219. szám

2 miniszter a múltkor másképen állította be Heltait, mint ma, pedig ezeket a dolgokat akkor is tudta róla, hogy Heltai ki volt, arra legjellemzőbb, hogy március 22-én minden gaz­embert, csirkefogót, betörőt kiengedtek, de őt nem enged­ték ki. Heltainak salvus conductusa volt, ezért nem bírta az akkori belügyminiszter letartóztatni. A honvédelmi miniszter nem mondta meg, hogy igaz-e az, hogy Heltai hatósági salvus conductust kapott. (Sréter István honvé­delmi miniszter: „Elitéltem!") Kérdem, igaz-e a salvus conductust (Sréter miniszter: „Igen!") Amikor Beniczky Ödön szóvá tette Heltai szabadlábra helyezését, akkor a honvédelmi miniszter pohárköszöntővel köszöntötte Heltait. (Ellent­mondások. Fölkiáltások: „Egy szó sem igaz!") A miniszter tűrte, hogy Heltai ilyen menlevéllel szabadon mozogjon a városban. Hiába rendelnek el vizsgálatot, a miniszter nem mene­kül a felelősség alól. Hogy történhetett az — kérdezte —, amit itt a múltkor elmondtam, hogy Göndörért és Pogányért három katonatiszt autón fölment Bécsbe és be akarta hozni Magyarországba. Hogy lehetett ezt megtűrni, még ha kommunistákról és gazemberekről is van szó. Hogyan képzelték azt, hogy ez lehetséges. (Rassay Károly: „Nagyon helyes lett volnal") Ezzel nem­zetközi bonyodalmat okozhattak volna. (Fölkiáltások: „Friedrichről beszéljen!" — Ereki Károly: „Ha Friedrich bűnös lenne rs, ez nem menti a kormányt!") Egy külö­nítmény működik itt, vízumokat ad, embereket kivisz és behoz a határon. Hogy lehet az, hogy egy ids felelőtlen társaság, így fölforgassa a jogrendet, amelyről egyébként annyit beszélnek. Ha a honvédelmi miniszter nem tudja meg­védeni a jogrendet, akkor nincs joga abban a székben ülni. (A többségi párt tagjai Sréter minisztert éljenzik.) Az igazságügyminiszter szavaira megjegyzi, hogy a János-ügyet is tisztázni kell. Paksi is készül megszökni a letartóztatás elől. A miniszteri válaszokból kitűnik, hogy Heltai hatósági személyek közbenjöttével szabadult ki és külön katonai segédlettel ment ki Bécsbe. Közjogi­lag teljesen ismeretlen különítmény védelme alatt állt és Sztupka őrnagy-hadbiró támogatta. (Ereki Kár­oly: „Le kell tartóztatni Sztupkát!") Az ítéletet kimondták, de vigyázni kell, mert ha megtörténik az akasztás, a halottakat többé nem lehet fölébreszteni. E szavaknál nagy mozgás keletkezett a kisgazdák so­raiban, Ereki Károly pedig azt kiáltotta feléjük: „Szé-gyeljék magukat!" — Újabb vihar. A kisgazdák helyeik­ről fölugorva utasították vissza Ereki közbekiáltását. Többen megbotránkozásukban a padot verték. Csak nagy­n­ehezen állott helyre a rend, amire Fangler Béla beszédét folytatva kijelentette, hogy ha a honvédelmi miniszter nem tud intézkedni, s akkor nem illeti meg a miniszteri szék. (A többség ismét tüntet a honvédelmi miniszter mellett. — Balla Aladár fölkiált: „Haragszanak Sréterre, mert nem engedte meg a puccsot!") E jelenet láttára kijelenti, tévedett, amikor az emlékezetes március 9-ét jelezte a legszégyenletesebb napnak és nem a mai napot. (Ezek a szavak újabb rakon­gást okoznak. A kisgazdapártiak követelik a szónok rendreutasítását, amire az elnöklő Szmrecsány­i G­yörgy „a nemzetgyűlés méltóságának megsértése miatt rendre­utasította Fanglert, aki végül kijelentette, hogy nem veszi tudomásul a válaszokat. .... . , Berky Gyula személyes megtámadtatás címén vissza­utasította Brekinek a kisgazdapártiak felé tett ama meg­jegyzését, hogy „szégyeljék magukat . ” Most Brek állott föl helyéről, hogy válaszoljon Berkynek, ámde oly nagy zaj támadt, hogy nem tudott szóhoz jutni. A kis­gazdapártiak közben kivonultak a folyosóra, csakhogy ne kelljen meghallgatni Brekit, aki végül is megunta a dolgot és elállott a szótól. Szavazásra kerülvén a sor, a nemzetgyűlés többsége tudomásul vette a miniszterek válaszait. A Friednech­csoport tagjai a tudomásul vétel ellen szavaztak, a zajos jelenetek után került sor az pintér-r­ációkra. Egyebek között Frastvrrrth­ Mátgé f­ia szénnel és fával való ellát­ás kérdésében in­terpellált Noha a nagykereskedők raktárai tömve vannak, mondotta, a kereskedőknél még főzési célokra sem lehet fát kapni. Erélyes föl­lépésre szólította föl a miniszterelnököt a la­kosságnak tüzelővel való ellátása érdekében. Az ülés délután­­13 órakor ért véget. ÍÉ ÉS G SÍZÍI Plassans me@$kédii£ása a nagy Sorozatnak az a regénye, amely a kleri­kalizmussal akar megismertetni*) — egyetlen­egy papon keresztül. Ez az egyetlenegy pap nem is éppen alja a papoknak; eszes, erős, a világi hiúságokkal nem törődő, — szimpla pap tehát, nem égbekiáltó tehetségű, nem feneke­dően erőszakos. Mégis: néhány esztendő alatt mindent fölforgat maga körül, fölforgat egy egész házat, fölforgatja magát Plassans váro­sát is. A regény tehát tendencies. De a tenden­cia végiglen elbújó, az író szándéka és agitá­ció­ja a sorok, a fejezetek, a regény meséje mö­gött húzódik meg. Mi tehát a cél? Azt mondhat­nók talán, hogy Zola az egy pappal a papot akarná rajzolni? Plassans püspöki székhely is és e főhős-pap mellett a papok egész serege vonszolódik végig a regényen, de ezek a papok — még egy kivétellel talán — rendes emberek, van közöttük mélységes fájdalmakat szenvedő, szánalmunkra méltó, van közöttük emberszere­tettel kimagasló ésatöbbi. Fautas abbé, aki az ő céljai érdekében — néha szinte így vevődik ki a sorok közül: tudattalanul — tönkreteszi a Mouret-családot: egy pap csak. XXXX XXXXXX X XXXXXX xxxxxx x xxxxxx XXXXXX X xxxxxx XXXXXX X xxxxxx­ X X X X X Tegyük mindjárt hozzá, hogy mert — akár­milyen csöndesen is, de — tendenciás a regény, smint olvasmány nem a legmegrázóbbak, leg­érdekl­eaz ellőbbek közül való. A tendencia ter­mészetszerűen akadályo­zta az írót a meseszö­vésben is. Nem tud minden irányzatos, agitáló regény annyira sikerülni, mint, teszem azt, az igazság, amelynek a sikerültét, tudjuk, ez a nagy aktualitás és az író külön való nagy nekibuz­dulása is okoz­ta. Zolai irányzartosság a Ciklus minden regényében van, az bizonyos; de az irányzatosság, ez a tendencia, bár, hangsúlyoz­­zuk, az ízó bujtatja, itt folyton az olvasó elé kínálkozik. A tendenciának ezt az állandóan való elénk ugrálását kellett volna nagyon le­bilincselő történettel, illetőleg történetelmon­dással ellensúlyozni. Ez nem történik meg. És ne felejtsük el azt sem, hogy a klerikal­izmus és antiklerikalizmus dolga az olvasók tömegei számára a legkényesebbek közül való . . . Ezekből magyaráznék a Sorozat e negyedik kötetének a többi kötetthez mérten való kisebb népszerűségét. (Magyarra most fordították le először; még ponyva­ kiadása sem volt ma­gyarul!) A pap, aki a regénynek egyik főalakja, Be­raniionból kerül ama Plissiusba. E város a Rougon- és a Macquart-családnak ősi fészke, amelyet, amint az első regényből, a „Rougonék szerencséjé"-ből k­álltak, a decemberi államcsíny idejében fölülről csinált ellenforradalom és te­hát vérfürdő árán már egyszer meghódított a Rougonok anyja, Félicité. Besalujonból gyanús ügyek, holmi piszkosságok miatt kellett távoz­nia ennek a Faujas abbénak, aki elhagyatot­tan, mindenkitől lenézetten, bátortalanul, szinte piszkosan-rongyosan érkezik ebbe a pletykázó, a fontoskodó politizálást elhagyni nem akaró városba. Csöndes, igénytelen, de sejtjük, hogy céljai vannak, mik? — még nem tudjuk. Nem beszél, nem kérdez sem ő, sem az anyja, ez a paraszt­asszony, aki kutya hűséggel, szinte állatias szeretettel csüng a fiain; nem kérdez­nek, de mindent tudni akarnak és mindent meg is tudnak; nem beszélnek, de úgy tesznek­leszn­ek, hogy az emberek azt tegyék, amit ők akarnak. A pap meg az anyja Mouret-ék há­zába kerülnek. A házigazda Francois Mau­ret, ugyanaz, aki Rougonék egyik leányát, Marthe-ot vette el s tizenöt esztendei, Marseille­ban való mandulakereskedői múlt­ után , kissé megvagyonosodottan visszaköltözött az ősi fé­szekbe, Plassansba, némiképen bosszantására is az öreg Rougonéknak. Mouret vallástalan, az a felesége is,­­ de terhelt mind a kettő. Unoka­testvérek: az asszony Rougon-vér, Macquart­sart a férj. (Tébolyodottan hal meg majd mind a kettő, mint közös öreganyjuk, Adelhaide.) Mint a szó a lába, úgy veszi be magát a csa­ládba a pap. Csak a csuhának és a hivatásá­nak él és ezzel veszi le a l­ábáról a család­anyát, Marthe-ot, aki eddig csak a gyere­kei nevelésével és a foldozgatásokkal törő­dött. A züllésnek induló proletárleányok megmentése érdekében napközi otthont szer­veztet és a főintéző Marthe, a többi intéző pedig Plassans többi asszonya,­­ valamennyi asszonynak a férje és a szeretője meg egy-egy oszlopa Plassans társadalmának... A férfit az asszonyon keresztül... Mert a kisded repub­likánus­ párton kívül (Mouret maga republiká­nus) Mouret házától és tehát a pap lakásától jobbra a legitimisták, balra a császárság fő-fő­oszlopai szoktak keddenként összegyűlni. Plas­sans „fekete asszonya" meg, Rougonnév Félicité, aki az államcsíny idején garasos és szakado­zott sárga szalonjából igazgatta és forgatta ki a kisvárost, most a zöld szalonjába csődítette össze ez oszlopokat, legitimistákat és császár­ságiakat egyaránt, akik előbb lassan-lassan, később mindsűrűbben tüntetik ki egymást a megszólítással. Felicitót és Faujas abbét ugyan­az a párisi kéz dirigálja... Ebből a regényből nem tudjuk meg, hogy kié ez a kéz, de sejtjük, hogy Eugène-é, az ügyvédből miniszterré lett Rougon-sarjé. És pontosan semmit sem tudunk mindvégig, csak sejtjük, hogy Fautas abbé­l küldetése azt szolgálja hogy Rómával, az egy­házzal szemben járásnak, az államnak enge­delmeskedjék és engedelmeskedtessen, és hogy a belső politikában meg a helyi politikában republikánusokat, legitimistákat és császár­pártiakat föltünés nélkül boronáljon ossza az uralkodó rend, a császárság érdekében. Végig szerény, sőt altruistának mutatkozó, a hát­térbe húzódzkodó, de — hamar­­ plébános !) Zola: A Rourjon-Macquarrt-család. XV. Plasmans meg­­hódítása. Fordította Kovács Zoltán. Révai-kiadás. Meg-ÍT-ef­delkető a s Vé­pső díja-könyvkereskedjeben (VII. Erzsébet-­ körút 1... " " KEFSSATA 1926 szeptember 16. A békeárgyalások. * ft Lensszeiomag a f­üggellen Szovjetukrajn­ával hajlandó tárgyalni. — Petljura kd­Bánbékét akar kötni a siov­ethorm Smigali — A határállamok­ megállapodásra törekszenek. — Lengyel harctéri Jelentés az orosz-Lengyel Harctérről és a litván el­nyomu­lásról. A krakói „Czas" varsói levelezője jelenti: A nemzeti védelmi tanács a delegátusainak adott utasításban fegyverszüneti vonalként azt a vo­nalat állapította meg, amelyet a fegyverszünet megkötésének napján mindkét fél csapatai el­foglalnak. Ha Rigában a végleges békéről tár­gyalnak, amikor a politikai határ északon az úgynevezett német vonal lenne, délen pedig a Zbrucs vonala. XXX XXXXXX XXXXXX X xxxxxx xxxxxx X xxxxxx xxxxxx X xxxxxx xxxxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxxxx xxxxxx X xxxxxx XXXXXX X xxxxxx XXXXXX X xxxxxx XXXXXX X xxxxxx XXXXXX X xxxxxx xxxx Varsóból írják: Leviczky dr., Petljura meg­bízottja, tudomására hozta Sapieha külügymi­niszternek, hogy Petljura Csicserinhez jegyzé­ket intézett, amelyben az Ukrajna és Szovjet­oroszország között való különbékére vonatkozó tárgyalások megkezdését javasolja. Úgy hírlik, hogy a keddi minisztertanács ezzel a kérdéssel foglalkozott. Kovnoból jelenti a „Litván Távirati Iroda". Sapieha lengyel külügyminiszter legutóbbi jegyzékeire a litván külügyminiszter, utalva arra, hogy Litvánia semlegességi kötelezettsé­gét nem sértette meg, azt válaszolta, hogy Lit­vánia hajlandó a vitás kérd­ést békés úton, Sapieha szeptember 9-iki jegyzékének javas­latai alapján elintézni. A­ delegátusok szeptem­ber 14-én érkeznének Kai­varjába. A litvánok az ellenségeskedéseket szeptember 13-án délben szüntették meg. Rigai távirat szerint a különböző balti orszá­gok államfői közös konferencián szándékoznak a határvillongások megszüntetésének és egy­más kölcsönös elismerésének tárgyában dön­teni. Úgyszintén a különböző gazdasági és po­­liti­kai szerződések ügyét is ott fogják rendezni. A konferencia helyét és idejét azonban még nem határozták meg. Vauséból távirtát o­z tráfir: A lengyel vezér­kar a következő, 14-éről­­keltezett hivatalos jelentést adta ki: A bolseviki csapatokat, ame­lyeknek sikerült Robiatyn környékére beha­tolni, Svierc vonalán tartották föl. A front többi részén nincs különös esemény. Lokai vidékén csapataink átlépték a Bug-folyót, az ellenségnek véres harcokban súlyos vesztesé­geket okoztak és megszállották Tartakov hely­séget. Budienni lovassága ellen küzdő hadosz­tást Mian­nik mass szállo­tták Vladimir-Voliniskoljt, 2000 foglyot ejtettek, 36 ágyút, 2 páncélvona­tot, 3 teljesen használható röpidőgépet, 4 befű­tött vasúti mozdonyt, 400 vasúti kocsit és nagymennyiségű­ hadászért zsákmányoltak. Ebben az akcióban páncélos autóink sikeresen vettek részt, éppen ugy Behenes őrnagy­i cso­portja is, amely bravúros módon észak felől intézett gyors megrohanással meg­szállotta a pályaudvart és ezzel megakadá­lyozta az oroszokat abban, hogy kiürítsék ezt. Brest-Latovsk környékén jelentékeny harci te­vékenység. Ohobrintól északra a Pruzanska úton az ellenség makacs ellenállást tanusít, ágyutüzünkben azonban nagyon súlyos veszte­ségeket szenvedett és 200 sebesültet hagyott hátra. A harcvonal többi részén Suvalkiig helyi jelentőségű harcok, amelyek ránk nézve kedve­zően folynak. Tegnap reggel 9 órakor a litvá­nok, dacára a részükről bejelentett fegyverszü­netnek, megtámadták egyik osztagunkat és délnyugati irányban tovább folytatták az elő­nyomtulást. („M. T. I") * * « Mérik a határokat Belgrádból jelentik. A román kormány a jugoszláv kormánynak ja­­­vasolta, hogy közös bizottságot küldjenek ki Románia és Jugoszlávia határának megálla­pítására. Jugoszlávia és Ausztria határát no­­vember 1-ig megállapítják. Jugoszlávia, és Olaszország határát Trumbics szerb és Sforza gróf olasz külügyminiszter legközelebb kez­dődő tárgyalásain fogják meghatározni. A bolgár határon működő jugoszláv határmegál­la­pító bizottság elnöke Párisba utazott, hogy részt vegyen a bolgár-jugoszláv határról ott tanácskozó nemzetközi bizottság ülésein. Deschanel lemond. A párisi Havas-ügynök­ség jelenti: A lapok kezdenek foglalkozni azzal a helyzettel, amelyet Deschanel állapota okoz. Megártotpítják, hogy a javulás, amelyre egy ideig vártak, nem következett be. Egyes lapok pláne azt állítják, hogy az elnök állapota újabb incidensekre szolgáltatott okot és azt a véle­ményüket fejezik ki, hogy bármily rokonszen­ves legyen Desph­anel elnök személye s bármeny­nyire általános az az óhaj, hogy továbbra is gya­korolj­a. Améltóságát,-a. -m­ostani bizonytalan­ság rendkívül kellemetlen és ennek véget kell vetti. Több la­p azt hangsúlyozza, hogy a Mil­lerand hazatérése után pénteken tartandó mi­nisztertanács nagyon fontos lesz. — A bácsi „Neues Wiener Journal" jelenti Berlinből: Desehanel elnök közelgő visszalépésének híre minduntalan újból fölbukkan. Most közvetlenül küszöbön állónak mondják a lemondást és De­schanel utódjaként Millerandot emlegetik. Az új kormány miniszterelnökéül Briamndról be­szélnek, Poincaré, a volt elnök pedig állítólag pénzügyiminisz­ter lesz az új Briund-kormány­ban. („M. T. I.")

Next