Néptanítók lapja 56. évfolyam, 1923

1923-0101

2 Néptanítók I^apja 2— 3. szám. zolja, hogy nincsen oly normális gyermek, akinek értelme és kedélye a nevelői hatások elől teljesen el­zárkóznék. Minden emberben kivétel nélkül benne lakozik az isteni szikra, mely őt emberré teszi és minden inás élő lény fölé emeli. A felelet, másik részének, mint láttuk, az a veleje, liogy a gyermek oly körülmények közé kerülhet, me­lyek minden nevelést hatástalanná tesznek. Ez érv­nek nagyobb súlya van ugyan, mint annak, mely a gyermek egyéniségében s csakis ebben látja az aka­dályokat, de azért ez a második magyarázat sem általánosítható. Ha nem is mindig és minden esetben, de gyakran és sok esetben igenis a nevelés módján fordul meg a gyermek érintkezési körének, természeti és művelődési környezetének megválasztása és kihasz­nálása. Szó van itt természetesen arról a milieuről, melyben az egyén a nevelés tartama alatt él, s nem a nevelés időhatárain túl érvényesülő környezeti hatásokról, melyek néha a leggondosabban nevelt egyént is teljes erkölcsi romlásba dönthetnek. A mondottakból, úgy látszik, az következik, hogy kell még valami más tényezőnek is lennie, , mely a nevelés sikerének ellene szegülhet. Nyilvánvaló, hogy ez csak maga a szülő lehet. Csakhogy a legkevesebb szülőben van meg az a lelki erő, hogy a hibát önma­gában is keresse, s felvesse azt a kérdést, hogy vájjon a balsikerben nincsen-e neki is része? Előadásainknak, melyeket ezúttal tervbe vettünk, ép az a céljok, hogy erre a kérdésre megfeleljenek. Az előadók ki fogják mutatni, hogy a rossz nevelés­nek ha nem is egyedüli oka, de nagy oka abban rejlik, hogy ríiaguk a szülők hibát hibára halmoznak gyer­mekeik nevelésében ; vizsgálni fogják továbbá, hogy melyek a leggyakrabban előforduló hibák a nevelés egyes területein? Részemről ma arra szorítkozom, hogy megállapít­sam egész általánosságban, mi a leglényegesebb oka ezeknek a szülői hibáknak? Még pedig nem azokat a külső körülményeket — például a nagv elfoglaltságot vagy a társadalmi és vagyoni viszonyokat — akarom vizsgálat tárgyává tenni, melyek időt és módot nem adnak a gondos nevelésre, nem is a szülők kényelem­szeretetét vagy közömbösségét akarom szóvá tenni, (mert sokkal általánosabbnak hiszem a szülők termé­szetes szeretetét gyermekeik iránt és ennek a szeretet­nek áldozatosságát, semhogy a kényelemszeretetnek vagy közömbösségnek tulajdoníthassam a balsiker főokát), hanem a szülői hibák főforrását a szülők tudatlanságában keresem. A legtöbb szülő •— sajnos — nem tudja, mi a nevelés? s hogyan kell jól nevelni? Kevés szülőnek van sejtelme a nevelés szentségé­ről, arról a szavakba nem is foglalható erkölcsi fele­lősségről, melyet gyermekek világrahozatalával és ne­velésével magukra vállalnak. Nincsenek annak tuda­tában, hogy a nevelés nem a jelennek, hanem a jövő­nek szól, még pedig nemcsak az illető gyermek jövő­jének, hanem a nemzet jövőjének is ; hogy gyerme­keiknek majdan folytatniok kell azt a művelődési munkát, melyet szülők és tanítók révén örökbe kap­tak azoktól, akik őket az elmúlt idők végtelen távo­láig megelőzték. Ez az erkölcsi cél az. melyet a szü­lőknek is szem'előtt kell tartaniok épp úgy, mint az iskola munkásainak. A nevelés erkölcsi cél tudatában folytatott tervszerű tevékenység. Nem nevelés tehát az, mikor a gyermek természetes hajlamait magukra hagyjuk s mintegy sodrukra bízzuk őket. A nagy feladat abban áll, hogy e hajlamokat megmunkáljuk, azaz : formáljuk és irányítsuk, egy magasabb esz • menyi cél szolgálatában. Minden nevelőnek (s így a legtermészetesebb nevelőnek, a szülőnek is) tudnia kell, hogy nemcsak őre és vezetője a gyermeknek, hanem sáfárja a nemzet és az emberiség szellemi javainak; hogy elsősorban tőle függ az egyénnek, a nemzetnek, az emberi nemnek tökéletesedése. De feltéve, hogy a szülő teljes tudatában van e ' magasztos nevelői feladatának s hogy eszerint van oly eszménye, melyhez saját nevelő eljárását mérheti, még mindig fennmarad az a kérdés, vájjon jól ismeri-e azokat az eszközöket, melyekkel célját elérheti, s ismeri-e ezen eszközök alkalmazásának legfoganato­sabb módjait? Itt is csupán a megszokás, a tekintély, a köztapasztalat után fog-e indulni, avagy okát és értelmét tudja-e adni annak, amit cselekszik? Mit kell tehát tennie? Legelőször is jól kell ismernie gyermekét. E részben a szülői ház hasonlíthatatlanul kedvezőbb helyzetben van, mint az iskola. Emebben a napnak csak 4—5 óráját tölti a gyermek, amott idejének legnagyobb részét. Az iskola tömegeket nevel, a szülő rendszerint néhány gyermeket. Az iskola sohasem ismerheti meg teljesen a gyermek egyéniségét, a családnak száz módja és alkalma van arra, hogy a gyermek minden megnyilatkozását megfigyelje. Minden szülő tekintse tehát kötelességének, hogy gyermekét tanulmányozz^. Csak így lehet nevelői eljárása olyan, mely a gyermek egyéniségével számot vet. Ez a tanulmányozás fel­tehetően nyerni fog tudatosságban és tervszerűség­ben, ha a szülőnek alkalma volt pedagógiai ismere­tekre szert tenni, melyek a gyermeki szervezet és a gyermeki lélek fejlődését, a gyermeki egyéniség jel­lemző vonásait megértetik vele, a gyermek képes­ségeinek megállapítását megkönnyítik, de viszont minden ilynemű elméleti tájékozottság hiábavaló, ha gyermeke tanulmányozására szive és lelkiismerete nem készteti a szülőt. Ezt sokszor feledik a hivatásos pedológusok. Nem számolnak eléggé a szuggesztív hatásokkal, a gyermek spontaneitásának sokszor rej­télyes együtthatóival, melyek minden kísérlet elől el­zárkóznak. A gyermeknek a szeretettől is sugalt megfigyelése a szülői örömöknek kiapadhatatlan forrásává vál­hatik. liehet-e ft szülőnek édesebi) öröme annál, melyet akkor érez,-mikor figyeli például gyermeke nyelvi készségének fejlődését, egyéb kifejező moz­gásainak változatait, érdeklődésének, figyelmének, felfogásának, emlékezetének fokozatos alakulását, képzeteinek gyarapodását, szóval értelmének kibon­takozását, látókörének tágulását, kedélyvilágának gazdagodását? Kendre véve már most a nevelés egyes területeit, melyeknek mindegyikét egy-egy előadás fogja meg­világítani, a szülőnek legelébb is tudnia kell. hogy mivel tartozik a gyermek egészségének? Mit kell tennie, hogy gyermekét óvja a testi bajoktól ? hogy szervezetét épségben tartassa és megfelelő módon fejlessze is? Hogyan fokozhatja a gyermeki szervezet erejét és ellenállóképességét? Mi a teendője, hogy a gyermek testileg jól érezze magát, hogy életfolya­matai rendesen menjenek végbe, s hogy minden meg­történjék, ami a gyermeki ápolás körébe tartozik? Nem az orvos hatáskörébe való belekontárkodásról van itt szó, nem is részletes és kimerítő fiziológiai ismeretekről, hanem a.gyermeki szervezetre vonat­kozó legegyszerűbb és legszükségesebb tudnivalók-

Next

/
Thumbnails
Contents