Népújság, 1980 (24. évfolyam, 1-51. szám)

1980-01-10 / 1. szám

A SZLOVÉN SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉG A TERVEZÉSRŐL Nincs szükség elefántcsonttornyokra A Szlovén Szakszervezeti Szövetség kis híján egy éve erőteljesen foglalkozik az önigazgatáson alapuló társadalmi tervezéssel és a szakszervezeteknek ezzel kapcsolatos fela­dataival. A tapasztalatokat a következőképpen összegezhet­jük: a szakszerveknek olyan feltételeket kell teremtenie, hogy a dolgozók önállóan dönthessenek a munkájuk, a tár­sadalmi munka, és a jövedelem feltételeiről és eredményei­ről. Különösképpen kifejezésre jutott ez a Szlovén Szak­­szervezeti Szövetség múlt hónapban megtartott ülésén. Most, amikor az 1981—1985. évre szóló középtávlatú fejlesztési terv előkészületeinek időszakában vagyunk, Szlo­véniában a szakszervezetek munkájának homlokterében a most folyó középtávlatú fejlesztési terv felmérése áll, ebből vonják le a szükséges tapasztalatokat. A többi között megállapították, hogy jelenleg meglehetősen ingadozó gaz­dálkodási feltételek között élünk és dolgozunk, ennek alap­vető jellegzetessége a nagyfokú infláció, az előlegezett fo­gyasztás, a nemzetközi munkamegosztásban való alacsony szintű részvétel, egyszóval a nem reális minden fogyatékos­ságával való tervezés. Egyrészt a felmért fogyatékosságokból, másrészt az óhajokból kiindulva igyekszik körvonalazni is jövő te­endőit a szakszervezet. Ez pedig az, hogy szavatoljuk a termelési erők minőségi fejlődését. A fejlesztési terveze­teknek és a terveknek a jövőben a szükségletekhez és a valóság követelményeihez kell idomulniuk. A társadalmi tevékenységekben — ahol a szabad munkacsere révén való­sítják meg a jövedelmet —, is megfelelő fegyelemre, minő­ségi munkára, szolgáltatásra van szükség. Van még rá idő, hogy némely tervezés hordoz­ónak esetében elejét vegyük a tervezés elavult módszerének, más szóval: a tervezéshez felelősségteljesen kell viszonyulnia, nemcsak a bázisnak, ha­nem a tervezés minden alanyának egyaránt. Ez az egyik elő­feltétele annak, hogy a személyi jövedelmek lassabban nö­vekedjenek, mint a termelékenység. A szakszervezetnek is jóval mozgékonyabbnak kell lennie, hogy lépést tarthasson a követelményekkel, és figyelemmel kísérje a munkát kezd­ve a tervezés előkészületeitől. És — ami ennél is fontosabb — szeretnénk elkerülni azt, hogy az eddigi hibákat, mel­léfogásokat átvigyük a következő tervidőszakra, ahogyan a múltban történt. Hogy eleget tehessünk ennek a követelménynek, a kö­vetkezőkre kell ügyelnünk: széles körű nyilvános vitát kell szerveznünk a lehetőségeinkről és a terv célkitűzéseiről. Csakis ilyen nyilvános vita teheti lehetővé, hogy a dolgozó­kat valóban bevonjuk a tervezésbe, mert a dolgozók eddig alig, szinte csak jelképesen vettek részt ebben a munkában. Az eddigi vélemények alapján nemegyszer fölmerült a kérdés, vajon mi is lehet a szakszervezet hozzájárulása a tervezéshez. Ha egy kicsit is alaposabban fontolóra vesszük ezt, lájuk, hogy bizony ezen a téren a szakszervezetnek na­gyon sok feladata van. A szakszervezeti alapszervezet pél­dául a társult munka alapszervezeteiben és többi alapszerve­zeteiben ellenőrizhetik, mennyi is valósul meg a tervelő­készületekkel kapcsolatos programból. A szakszervezeti alapszervezetekre kell bízni azt is, hogy véleményt mond­janak, juttatják kifejezésre, a dolgozók érdekeit a készülő tervek. A szakszervezeti alapszervezett továbbá követelheti azt is, hogy ezzel kapcsolatban átfogó és teljes képet kap­janak arról, hogy a társultmunka alapszervezetek fejlesz­téséhez hogyan biztosítják a szükséges nyersanyagot a de­vizát, a kádereket, az energiát stb. Ha figyelembe vesszük, hogy a szakszervezeti alapszer­vezeteknek hány más kérdéssel kell foglalkozniuk, és mi mindenre kell kiterjedenie figyelmüknek,­­a többi között arra is, hogyan él a tagság a helyi közösségekben, miként rendezik a lakáskérdéseket, a munkavédelmet, a gyere­kek elhelyezését stb.), kiderült, hogy milyen nagy feladat áll a szakszervezet előtt. Szlovéniában a szakszervezet ezért azt szorgalmazza, hogy a társultmunka­ alapszervezeteinek dolgozói minél tömegesebben kapcsolódjanak be a közép­­távlati fejlesztési terv elkészítésébe, összehangolásába és elfogadásába. Szlovéniában tehát ezekben a napkban nagy fontosságot tulajdonítanak a tervezésnek. M. G. December 22-én ünnepelt a Jugoszláv Néphadsereg. Mura­­vidékszerte ünnepeltek a határőrök, a laktanyákban meglá­togatják őket a helyi közösségek társadalmi-politikai szer­vezeteinek képviselői, a fiatalok. A katonák szerves részei a környezetüknek, s ezért december 22-re nem csak a hadsereg, hanem a többi polgár és dolgozó ünnepe is ... 2 népújság GÖRÖGORSZÁG A turisták eldorádója Az autóval érkező turistát Görögországban nem érheti meglepetés. Ha gépkocsija ne­tán meghibásodik, nyugodt le­het benne, hogy megjavítják bármilyen típusi is, mert u­­taikon, városaikban a világ mindenféle típusú gépkocsija megtalálható, és szervizeik is el vannak látva minden alkat­résszel. Már csak azért is ér­demes elmenni a szomszédos Görögországba. A jugoszlávok az északi or­szágrészt lepik el nyaranta, a legtöbben a Katerinitől Pla­­maton városkáig húzódó 35— 40 kilométer hosszú tengerpar­tot. Az elmúlt 8—10 év alatt temérdék nyaraló szálloda és sátortábor épült itt, természe­tesen a jugoszlávok pénzén. Fő idényben tömegesen érkez­nek ide a pihenni vágyók Szkopjéból, Tetovoból, Nisből, Svetozarevoból, Belgrádból, Újvidékről, Zrenjaninból, Sza­badkáról. Szinte otthon érzi magát az ember, sőt kevesebb idegen szót hall, mint az Ad­rián. A bátrabbak aztán lemerész­kednek Athénig, mert Athént látni kell. Felmenni az Akro­poliszra és csodálni legszebb építményét a Partenont. Athénben valóban van mit látni. Az egész város egy nagy kirakat. Egymást érik az ékszerboltok, tömve arany nyal, a cipőboltok, készruha­­üzletek stb. Utcáin óriási a forgalom, csak úgy hömpölyög­nek a kocsifolyamok, s még egy karcolás sem történik: a görögök nagyon vigyáznak vendégeikre, még a taxisofő­rök is: az idegen rendszámú kocsiknak elsőbbséget adnak. Görögországba természete­sen nem csak azért megy az ember, hogy nyaraljon, hanem azért is, hogy minél többet lás­son. Feltétlenül megnézi te­hát a Meteorokat, Delfit, Epidauroszt, az Olüm­piát, a Szumion hegyfokot, a Korinthoszi-csatornát, hogy csak a legjelentősebb látniva­lókat soroljuk fel. A turisták százai, ezrei özönlenek pél­dául a Szum­on hegyfokra, hogy megnézzék a naplemen­tét, mert állítólag itt a leg­szebb. Az athéni repülőtér bu­szai szinte nem győzik szállí­tani őket. Amerikaiak, ango­lok, franciák, németek, hollan­dok, japánok, afrikaiak, a vi­lág minden tájáról érkeznek ide, mert az útikönyvek mind -mind a csodálatos naplemen­tét hirdetik. Ilyenkor a Posei­don templom tele van kí­váncsiskodókkal. Kattognak a fényképezőgépek, zúgnak a kamerák. A Nap lassan le­megy, s a kívánciskodóak is lassan lemennek a hegyfok­ról. Még sokat lehetne írni Gö­rögországról, de inkább kíván­junk boldog új évet jószom­szédainknak. ALBANIA Takarékossággal a jólétig A felszabadulás óta eltelt 35 év alatt, Albánia jelentős ered­ményeket ért el az évszáza­dos elmaradás és a szegény­ség elleni harcban. Nincs töb­bé éhező, munkanélküli, sem maláriabeteg (malária okozta a háború előtt a halálozások nagy részét). Az egész országban van vil­lanyáram, 1970. október 25-én az utolsó házban is kigyulladt a villany, azóta ezt a napot a világosság ünnepeként tart­ják nyilván. Az öntözés és gépesítés le­hetővé tette, hogy a művelhe­tő földterületeket maximáli­san kihasználják. A hazai ter­melés kielégíti a lakosság szükségleteit, ami a lakosság élelmezését és a bányakincsek kiaknázását illeti. Van elegen­dő kőolaj, króm, réz, aszfalt, fa, bor, dohány és villanyá­ram. A sokéves elzárkózás és a demográfiai robbanás jelentő­sen akadályozta az életszínvo­nal növelését. Európai viszony­latban manapság Albániában a legnagyobb a szaporulat (1000 lakosra 33,3 születés és 8,1 elhalálozás jut) A 28 748 négyzetkilométeren jelenleg 2 605 000 lakos él, a felszaba­dulás első évfordulóján pedig alig volt 1 222 000. Albánia lakosságának java része érdekelt az ország fej­lesztésében. A kétkezi munká soktól az egyetemi tanárokig mindenki az életszínvonal ja­vításán fáradozik. Mindazok, akik nem vesznek részt a köz­vetlen termelésben, évente 15 napot töltenek önkéntes mun­kán valamely mezőgazdasági birokon vagy gyárban. Azt mondják, hogy ez alól a mi­niszterek sem képeznek kivé­telt. Az Albán Munkapárt (kom­munista) 1976-ban elfogadta a hatodik ötéves tervet, amely az ipari fejlesztőre és a mező­gazdaság serkentésére helyezi a hangsúlyt. Az albánokat a szerénység és takarékosság jellemzi. Rend­kívül ésszerűen gazdálkodnak a vízzel. Az utcákat nem lo­csolják, hogy minél több víz maradjon a termőföldek öntö­zésére. Igen takarékosan bánnak a villanyárammal is, egy égő naponta három órán át világít, hogy minél több áram marad­jon exportra. Mint minden más ország, Albániai is arra törekszik, hogy minél többet exportáljon és minél keve­sebb legyen az importja. A külfölddel folytatott árucse­re értéke körülbelül 500 mil­lió dinár évente. Albániában hatnapos a mun­kahét, összesen 48 órával. A fizetések 500—1300 leket tesz­nek ki (1 dinár — 0,40 lek). Az albán állami bank 28 or­szág valutáját váltja, ideértve Vietnámi és a Koreai NDK pénznemét is. A jugoszláv di­nárt és a magyar forintot is ugyanolyan jól váltja mint az amerikai dollárt. Albánia politikai életében ma nincs újdonság. A gyereke­ket változatlanul arra tanít­ják, hogy a világ két részre oszlik: kapitalista és revizio­nista országokra. Csak Albá­nia az »igazi szocializmus bás­tyája«. XI­HÁXY SOHHAX DRÁGUL AZ ÁRAM SZERBIÁBAN­­ A köztársasági végrehajtó tanács jóváhagyta az áramszolgáltatás díjának emelésére vonatkozó határozatot, amely szerint Szerbiában december 30-tól kezdve a háztatások számára 19, a nagy­­fogyasztók számára pedig 24 százalékkal emelkedik az áram­szolgáltatás díja. IRAKBAN ÉPÍT A PELAGONIJA — A szkopjei Pela­­gonija építővállalat az iraki ipari minisztériummal kötött szerződés alapján gyermekruhagyárat épít majd Mosulban, Irak északi részén. A munka értéke 30 millió dollár. Az épí­tést január 15-én kezdi meg, s 24 hónap alatt kell befe­jeznie. GAZDAGOK ÉS SZEGÉNYEK — Az utóbbi két év alatt nem változott meg a világjövedelem egyenlőtlen elosz­tása. Továbbra a világ lakosságának 15 százaléka élvezi a világjövedelem 60 százalékát, a legszegényebbeknek (20 százalék) pedig a világjövedelemnek csak a 2 százaléka jut. A világbank adatai szerint a világ leggazdagabb or­szága az Arab Emírségek Szövetsége 14 800 dollár lakoson­ként­ nemzeti jövedelemmel, utána követik Kuvait (12 690 dollár), Katar (11 370) és Svájc (11 080). Másfelől­­— 1977 óta nem sokat változott a helyzet a 21 országnak, amely­ben a világ lakosságának egyötöde él, a lakosonkénti nem­zeti jövedelem nem éri el a 200 dollárt. REKORD SZÁMÚ GYILKOSSÁG — New Yorkban az év eleje óta 1692 gyilkosságot követtek el. Ezzel már december 21-én megdőlt az 1972. évi gyilkoságok száma, akkor 1691 ember életét oltották ki az amerikai metro­polisban. PUSZTÍTÓ CIKLON — A indiai-óceáni Mauritiuson végigsöprő, pusztító ciklon, a Clodett, 40 ember halálát okozta. Tetemes az anyagi kár is. Az időnként 120 kilo­méteres óránkénti sebességgel fújó szélvész súlyosan meg­rongálta a sziget szállodáit. A turisták közül azonban senki sem esett áldozatul. MARIHUANA ZSÁKMÁNY — Százhetven kiló mari­huánát találtak a vámőrök a csempészeknél a genfi repülő­téren. A letartóztatott hat csempész közül egy brit, a többi libanoni állampolgár, de kilétüket nem közölték. A brit állampolgár felesége és három gyermeke társaságában 73 kiló marihuánát és három kiló marihuanaolajat vitt ma­gával Koppenhágába utazva. A libanoniak nem egész száz kiló marihuánát kíséreltek Párizsba csempészni. A lefoglalt kábítószer értéke meghaladja az egymillió dollárt. ARANYLÁZ — Valóságos aranyláz kerítette hatalmába Nyugat-Berlin lakosait. Tömegesen vásárolják az aranyat. A bankokban hosszú sorokban álltak, hogy afrikai dukátot, és kanadai aranypénzt szerezzenek be. A kisebb bankokban elkelt az összes aranypénz. HÚSZEZER VÁLÁS HARMINCEZER HÁZASSÁG — Hivatalos statisztikai adatok szerint Svédországnak az el­múlt évben 8 304 000 lakosa volt, 19 000-rel több, mint ta­valyelőtt. Egy év alatt 20 000 válás és 36 000 házasságkö­tést jegyeztek fel. Január második felében Poisson mester megnyitotta halasboltját. Tudta, hogy ha­lételek kedvelői megrohanják a boltot, de mégis valami szembetűnő cégtáblát akart festetni. Ezért a környék leg­ismertebb címfestőjét alkal­mazta. Nem is csalódott ben­ne, mert remekül megrajzol­ta, festette a cégtáblát. Ez állt rajta: Itt friss hal kapható! Halárusunk meg volt győ­ződve róla, hogy a vásárlókö­zönségnek is tetszik majd az új cégtábla. És valóban, már az első napon sok volt a vevő, de már az első megjegyzést tett a cégtáblára. — Minek, az magának a cé­geren, hogy »itt«? — Milyen »itt«? — Hát a cégtáblán. Minden­ki tudja, hogy itt kapható a hal, nem pedig a tulajdalon. Poisson elmosolyodik, mert úgy véli, hogy a vevőnek iga­za van. Ezért átíratta a cégért. Másnap egy éltes asszony­ság oktatta ki a halárust: — Igen — mondta — nevet­séges, mert miért írták ki, hogy kapható? Az csak ter­mészetes, hogy nem dobják a halat a vevő után. — Igen, asszonyom. Igaza van, de hát ilyenek a címfes­tők. Teljesítményre dolgoz­nak. Több szó, több lóvé. És másnap a bolt felett új cégtábla volt olvasható: Friss hal. Ám harmadnap Martin, az adóügynök fanyalogva lépett be hozzá .— Ki volt a címfestő? — Talán nem tetszik? — Azt nem mondhatnám, de miért hangsúlyozta, hogy friss hal? Így arra gondolhat az em­ber, hogy te állott és friss ha­lat árulsz. Hogy valamit el akarsz sinkofálni. — Igazad van, erre nem is gondoltam. De ez alkalommal a halárus már nem hívta a címfestőt. Másnap az egyik törzsvevő meg is jegyezte: Mi az, te költözködsz? —­ Nem, de miért kérded? — Hát levetted a cégtáblát. — Vagy úgy, — nevette el magát a mester. — Nincs rá többé szükség. — Hogyhogy nincs? Hiszen minden boltnak van cégtáblá­ja. — Hát ami az én boltomat illeti, nincs rá szükség. Hiszen már a túlsó sarokról megszi­matolhatják, hogy nem kölni vizet árulok.

Next