Népújság, 2001. január-június (45. évfolyam, 1-25. szám)

2001-01-11 / 1. szám

• IRÁNYTŰ­­»Visszapillantó Dubrovnik - Zsitkovci Dubrovnikon még a múlt évben befejezték az óvoda épí­tését, amely e hónapban már meg is kezdte működését. Ed­dig összesen 47 gyermeket írattak be, akiknek szülei készek önkéntes hozzájárulással fenntartani az óvodát. Zsitkovcin nemrégiben fejezték be a faluotthon építését és befedését. A további szükséges munkálatokat az idén fogják folytatni. Még egyszer a Naptár ’71-ről A Naptár ’71, a muravidéki földművesek naptárának utó­da, új köntösben, frisebb elképzelések, de sajnos a régi hi­bák (sajtóhibák és helyesírási hibák­ jegyében látott napvi­lágot. Minden hibája ellenére mégis úgy érzem, ez a füzet, a Naptár ’71, mindenképpen fodulópontot jelent a Muravidé­ken már hagyományos naptárpolitikában, hiszen az újszerű elképzelések, ha részben is, de megvalósultak. Eredményes véradási akció Lendván A Vöröskereszt lendvai bizottsága december folyamán hagyományos véradási akciót szervezett a dolgozók és a pol­gárok részére. Az akció két napig tartott és ezalatt több mint hétszáz önkéntes adott vért, azaz háromszázötvenen egy nap. Annak ellenére, hogy az akció valóban tömeges volt, nagyobb megállások nem voltak, hiszen a helyszínen hat ágyat bizto­sítottak, így egyszerre hatan adhattak vért. NÉPÚJSÁG ,1961. január 14-én, 1. szám Mi lesz az államosított vagyonnal? Az új szlovén államban gyorsított ütemben készül a vagyonvisszajuttatási törvény. A parlamentben eddig is számtalanszor foglalkoztak e kérdéssel és több városban és községben elindult az a folyamat, amely némileg enyhíti majd az elkövetett igazságtalanságokat. Lendván nem csak a ha­zai polgárok házait és birtokát vették el, hanem elsajátítot­ták a magyarországi tulajdonosok vagyonát is. Az új szocia­lista rendszerben a háború után sokan igen jelentős vagyonra tettek szert. Most az új tulajdonosok kiadós nyugdíjak mel­lett élvezik, vagy pedig az utódjaikra íratták. T­ARTALOM: Olcsóbbak lettek a kőolajszármazékok...........4 Romlott a Kárpát-medencei magyarság helyzete... 5 Ezt állapította meg a december közepén összehívott Magyar Ál­landó Értekezlet, amelynek zárónyilatkozatában pontokba szed­ve szerepel a környező országokban élő magyarság helyzetének értékelése is. Újabb megbeszélésre lesz szükség................5 Megbecsüléssel viszonyul a művészethez.......6 Péter Zoltánt, a Ljubljanában élő és dolgozó 33 éves magyar zongoraművészt úgy itthon, mint külföldön kiváló szólistaként és kamarazenészként tartják számon. Szlovéniában először vet­te lemezre Liszt mind a hat Paganini-etűdjét, amelyek az elő­adótól a legmagasabb technikai felkészültséget igénylik. Termel a Filc Lendván is..............................7 A mengeši Filc vállalat lendvai beruházásának értéke 150 mil­lió dollár. A csődbe jutott Logo egyik üzemcsarnokában egyelőre 6 dolgozó építőipari textíliát gyárt. Az egység bővítését már ter­vezik. Leváltották az Indip igazgatóját....................7 Egyöntetű döntés született a lendvai Indip felügyelőtanácsának 2000 december végén megtartott ülésén Alojz Vuk igazgató le­váltásáról. Helyébe három hónapra január 1-től Nataša Hozjan került, mint megbízott igazgató. Micsoda üzlet!..........................................7 Az elmúlt öt év fejlődéséről..........................9 A Moravske Toplice-i község területén megvalósított beruházá­sok összértéke valamivel több mint 2 milliárd dollár, melynek zömét az infrastruktúrába fektették be. Atomerőművet épít a Nafta?........................9 A Szlovén Ökológia Mozgalom 2000. december 27-én levelet in­tézett a nyilvánossághoz, melyben feltárják az általuk felderí­tett adatot, mely szerint a jövőben a lendvai Nafta atomerőmű­ből fejleszt villamos energiát. A levelet dr. Leon Šešerko és Karel Lipič, a mozgalom két jelentős személyisége írta alá. A feltételek kiegyenlítését követelik...............9 Legyen sok szépen és helyesen megfogalmazott, jó gondolatod...................10 Muravidék­­ az európai kommunikációk központjában vagy peremterületén...............10 »A legújabb ásatási eredmények több korábbi állítást megdöntötték«............11 Branko Kermannal, a Muraszombati Területi Múzeum régészé­vel beszélgettünk a legújabb ásatási eredményekről, magukról az ásatásokról és arról, hogy mennyire módosult az új eredmé­nyek tükrében a vidékünkről alkotott régészeti kép. Ünnepség keserű szájízzel..........................14 Újévi hangulatidéző..................................14 Vígan zárták a 2000-est!...........................14 Bemutatták a Nafta stadionjának felújítását....­ Több szakember véleménye szerint Lendvának a sport- és rekr­ációs turizmusban van a jövője. A város erre vonatkozó arcula­táról megszülettek a tervek, amelyek bemutatására hétfőn ke­rült sor, és külön hangsúlyt kapott ezen belül a Nafta stadionja. Két sportcsarnok építése is tervben van? NÉPÚJSÁG 2001. JANUÁR 1

Next