Népújság, 2015. január-június (59. évfolyam, 1-25. szám)

2015-01-08 / 1. szám

Nom 70tiR 9g Egyre melegebb a helyzet Annak ellenére, hogy 2015 során szőkébb környezetünk­ben előreláthatólag csak Horvátországban lesznek választá­sok, a meghatározó történések tekintetében igencsak sűrű év elé nézünk. De maradjunk a választásoknál, mert igaz, elég távol, de sok szempontból mégis közel, Görögországban lesznek választások, amelyek nagy hatással lehetnek ránk is. A közvélemény-kutatások ugyanis azt mutatják, az európai mentőprogramot, a megszorításokat elutasító erők kerül­hetnek hatalomra, ezáltal az ország könnyen kikerülhet az euróövezetből, ez pedig mindenképpen hatással lesz, vagyis a piaci elemzők szerint már most is hatással van az unióra, ennek pénzpiacaira. Emellett még mindig jelen van az ukrán válság, az orosz-amerikai, részben orosz-európai már-már hidegháborús csetepaté, befolyási övezeti csörte, amely gyengíti az eurót és az unió többi, leginkább közép-európai valutájának értékét. Elég csak megemlíteni, hogy a magyar forint értéke történelmi mélységek közelében jár a napokban. Készülőben van az amerikai-európai szabadkereskedelmi megállapodás aláírása is, igaz, ettől inkább pozitívumokat vár mindenki, legalábbis gazdasági szinten, míg sokan féltik az öreg kontinenst egyéb, például környezeti szempontokból. Említhetnénk azt is, hogy hatalmas menekültnyomás van Európán, „lángban áll” az arab világ, s a közép-keleten már évtizedek óta „áll a bál”. Tehát egyre melegebb a helyzet körülöttünk, ennek következményeként belül is egyre nagyobb a súrlódás. Már közhelynek tűnik, de kialakulóban az új világrend, reméljük, legalább Európában nagy balhé nélkül születik meg. Megbízott igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horváth Ferenc, Solarič Nad Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia, Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Dunjko Vesna Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet - Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 -180, telefax: 02 / 5776 -191, E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,10 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR Folyószámla: 012596030354008 Arad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 9,5%-os áfát kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o. Tomka Tibor Anyaországi programok a határon túl 2015 a szakképzés Magyarországon, illetve közvetve a határon túli területeken is 2012 óta tartanak tematikus éveket, az óvodások, a kis­iskolások és a felsősök éve után az idén a szakképzés évét szervezik meg. A döntés a MÁÉRT novemberi ülésén szüle­tett, a magyar kormány a programcélokra 500 millió forintot különített el. A Muravidéken a Lendvai Kétnyelvű Középiskola vesz részt a programban. Tomka Tibor____________gg­tibor.tomka@nebuisaa.net M Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár célként jelölte meg, hogy a társadalom és a politika figyelmét rá­irányítsák erre a szakterü­letre, programra, amelyet a nemzetpolitikai állam­­titkárság koordinál. A ki­emelt területre 500 millió forint áll rendelkezésre. Az államtitkár a prog­rammal összefüggésben megjegyezte, a szakképző intézmények stratégiai fontosságúak, meg kell alapozni a magyar nyelvű szakképzés fejlesztését a határon túli régiókban és ezt a tevékenységet össze kell hangolni Magyarorszá­gon és a külhoni területe­ken. Együttműködő félként említette a nemzetgazda­sági, a külgazdasági és a földművelésügyi tárcákat, háttérintézményeiket, a pedagógus szervezeteket, a MÁÉRT tagszerveze­teit. További lehetséges partnerként jelölte meg a piaci szereplőket, a Magyar Nemzeti Bankot, a Magyar Fejlesztési Bankot, illetve a különböző pénzintéze­teket, kamarákat is. Az államtitkár szerint a gazdaság fejlesztése a leg­fontosabb feladat a követ­kező uniós ciklusban, s a források 60 százalékát erre fogják fordítani. Hangsú­lyozta, meg kell teremteni a szakképző intézmények, piaci szereplők között a kapcsolatfelvételt, de na­gyon fontos az is, hogy az intézményi átmenetet is se­gítsék - mondta, és kiemel­te a vállalkozói készségek fejlesztését, a pályaorientá­ciós tanácsadást, a szülők gondolkozásában a szak­képzés erősítését. Szólt az eszköztámogatásról, a tanműhelyek bővítéséről és arról, hogy nagyobb összegeket kívánnak ösz­töndíjakra fordítani. Ehhez be kell vonni a bankokat és a vállalkozásokat egyaránt - jelezte az államtitkár. Az államtitkár fontosnak tart­ja, hogy Magyarország a szimbolikus kérdések után a gazdaság irányába terelje a nemzetpolitikáját. Hor- Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár többek között a munka alapú pedagógiáról is beszélt, amely - mint mondta - Németországban, Ausztriában és Svájcban már bizonyította a sikerességét. NÉPÚJSÁG 2015. január 8. A LENDVAI KONZULI IRODA várja a kedves ügyfeleket magyar állampolgársággal kapcsolatos, és más ügyek intézésére minden kedden 9.00-12.00 óráig, valamint csütörtökön 9.00-12.00 és 13.00-16.00 óra között a Fő utca 124. szám alatt. Felvilágosítást munkaidőben hétfőtől csütörtökig 8.00-16.30-ig, péntekenként 8.00-14.00 óra között adunk a 02 577 3850-es telefonszámon vagy a zmarky@mfa.gov.hu és a zivatali@mfa.gov.hu e-mail címen. 2

Next