Nevelési Emléklapok 1. (Pest, 1846)

Nem szabad megemlítés nélkül hagynunk azt sem, mikint Dr. BLOCH és VAJDA PÉTER a’ szarvasi főoskolai tanár urak is a’ jövendő fűzet- és fűzetekre valának kénytelenek halasztani csikkjeiket, ígérjük tehát azokat is. Nemkülömben közölni fogjuk a’ pesti Január 11-ki kettős Pestalozzi emlékünnepély leírását a’ tartott előadásokkal együtt. Pestalozzi igen jól eltalált arczképét — külön is kaphatni, és megrendelhetni azt részént alulirtnál, részént Geibel K. ur könyvkereskedésében; a’ chinai papírra nyomott kép 24 pg. kr., a’ fejér papirosom 20 kr. Mind e’ fűzet, mind az arczképek nagyobb mennyiségbeni megrendelésénél jóval csökken az ár. A’ képről azt tartjuk, mikint annak, egy néptanítónak a’ falán sem kellenék hiányoznia, ’s épen úgy az oskolák falán sem, hadd emlékeznének gyermekek és tanító egyiránt szellemi atyjukra. — Ezen czélra, a’ fűzet nélkül és külön szerezhető képek, a’ derámázás kedvéért, valamivel nagyobb alakúak. Végül pedig, a’ mire nézve a’ bevezetésben is foglaltatik kérelmünk — felszólítjuk újra a’ különben is munkás és buzgó nevelőtársakat, szerencséltessenek ha lehet még a’ — netalán többi* füzetekre nézve is, jelesebb nevelési dolgozatokkal, csak tőlök és olvasóinktól függend e’ Pestalozzi emlék­lapokat , önmagokra és hazánkra nézve, nevelési emlékké tenni! Pest, Január 8-kán 1846

Next