New Yorki Magyar Élet, 1980 (33. évfolyam, 2-50. szám)

1980-01-12 / 2. szám

' \ Nem sokaság, hanem Lelek s szabad nép tesz csuda dolgokat... BERZSENYI NEW YORKI HUNGARIAN LIFE MAGYAR ÉLET Vol, 33. 2. XXXIII. évfolyam 2. 1980. január 12. Szombat Largest; Independent Canadian Weekly in the Hungarian Language Ara: 40 cent Ötvenezer szovjet katona az „ellenforradalmárok” ellen os harcok afgán földön Az ENSZ'főtitkár Iránban # Véres összetűzések Rhodéziában A trónfosztott Reza Pahlavi cx-sah a londoni „Daily Mail”-nek adott nyi­latkozatában kijelentette: késznek mutatkozik egy pártatlan nemzetközi tes­tület előtt felelni múltjáért, azesetben, ha nemcsak a „fekete foltokat” emle­getik, hanem a pozitívumokat is felsorakoztathatja. — „Ötszázncgyvenezer lojális katonám volt eltávozásom idején, maradhattam volna, de nem akar­tam további vérontást. Es ez is pozitívum!” — mondotta az ex-sah. — Nigéria is vérszemet kapott a tömeges OPEC olajáremelések után és a lagoszi rádió szerint $31-ről 34,46-ra emelte a „fekete arany” hordónkénti árát. A mérsékel­tebb OPEC államok $26-ért adják az olajat — Szanadazs iráni kurd városban az Ayatollah „forradalmi” csapatai tűzharcba keveredtek a szakadár kúr­ánkkal: az eredmény 2 halott és számos sebesült. Azerbajdzsán tartomány Tabriz nevű (Irán) fővárosában utcai harcok folynak, Beludzsisztán (észak­iráni) tartományban a hegyi hágókban beludzsi felkelők teszik járhatatlanná az utakat, hogy ezzel is az önkormányzatért tüntessenek — Chapais québeci városkában egy szilveszteri táncmulatság alkalmával borzalmas tűzvész pusz­tított, melynek több mint negyvenen estek áldozatul — A nyugati hatalmak a Szovjetunió afganisztáni inváziója ellen való megtorlás egyik formájaként az 1980-beli moszkvai olimpiai játékok bojkottját fontolgatják — A pizai „Ferde Torony” a tavaly is elhajlónak bizonyult, mert az elmúlt év során további 2 millimétert „nyert” a ferdeségben. Jelenleg kb. 5 méterre tér el a függőleges­től — A legutóbbi Gallup közvéleménykutatás szerint Kanadában a liberálisok 20°/o-al vezetnek. SÚLYOS HARCOK FOLYNAK AFGANISZTÁNBAN Babrak Karmai, — Af­ganisztánnak az oroszok által „megválasztott” és pártfőiskolát végzett elnö­ke a Varsói Paktum tagál­lamait, továbbá Kubát, An­goláit, Etiópiát és a PLO- t' (Palestine Liberation Or­ganization) kérte fel arra, hogy a forradalom vívmá­nyainak megvédése érdeké­ben nyújtsanak neki , kato­nai segítséget, bizonyára a- zért, hogy „helyrelőhesse a rendet” — amint azt Pes­ten 56-ban emlegették a szovjet csapatok novembe­Haraszti Endre: ri visszakanyarodásával — kapcsolatban. Lapzártakor mintegy 50 ezer főnyi szovjet kato­na lépte át az afganisz­táni határt, és az a ke­vésszámú nyugati laptudó­sító, aki Kabulban rekedt, szigorú parancsot kapott arra, hogy szüntessék be a híranyag továbbítását Nyugatra. A szovjet megszállás karácsonyi hetében a repü­lőtér környékén 250 szov­jet katona és 63 felkelő e- sett el. Konar környékén sú­lyos harcok során újabb 200 orosz esett el, a pa­kisztáni északnyugati ha­tár mentén. Az északkeleti térség­ben 35 gerilla és számos polgári személy esett áldo­zatul a repülőgépekről és helikopterekről szórt halá­los - golyó- és bombazápo­roknak. Takhar északi tartó-, mányban a halottak kö­zött egy szovjet' táborno­kot és nagyszámú afgán re­guláris katonaságot tarta­nak nyilván a rebellis mu­zulmánok. A pakisztáni „Jang” cí­mű lap szerint a Khyber- hágó közelében a muzul­mán felkelők Chighai Szeráj támaszpontot be­vették, amikor egy afgán dandártábornok és 9 tiszt átállt a lázadók so­rába. KURT WALDHEIM ENSZ FŐTITKÁR IRÁNBAN A Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára, — Kurt Waldheim lapzártakor még mindig képtelen volt kicsikarni azt, hogy sze­mélyesen találkozhassék az ország látható, valódi fejé­vel: Ayatollah Khomeini- vel. Waldheim egyelőre csak Shadegh Ghotbadzadeh kü­lügyminiszterrel tárgyalt,a- zonban a miniszter mereven is­mételgette: nincs felhatal­mazása a két hónapja fogva tartott 50 USA — túsz kiszabadítása ügyé­ben a tárgyalásokra és úgy tekinti Waldheim út­ját, mint „ténymegállapí­tó jellegű látogatást.” Méltán felmerül a kén Lillafüred. Bükk-hegység. dés: micsoda tény megállapí­tási lehetőség az, amikor az ENSZ főtitkárának még azt sem engedik meg, hogy a valós tényeket megál­lapíthassa, azáltal, hogy személyesen elbeszélgethet a túszokkal, akiknek szá­ma, — iráni jelzések sze­rint — leolvadt 47-re! Hogy miért? Az egy újabb Lénymegállapító bizottság ügykörébe tartozik? A túszokat fogvatartó marxista diákcsoport fe­je kijelentette: csak azesetben áll szó­ba (!!!) Waldheimmal,ha erre kifejezett parancsot kap Ayatollah Khomeini fő-imámtól. Ez a bánásmód megfe­lel annak, mintha Waldhe­im egyszerű kifutófiú len­ne, — akkor, amikor az egész világ közvéleménye — a Biztonsági Tanács 11:0 döntése értelmében, továb­bá a hágai nemzetközi döntőbíróság ítélete értel­mében Iránt a nemzetközi jog súlyos megsértésével vádolja. Valóban igazat kell adni a magyaroknak akkor, a- mikor 1956 óta az ENSZ- et „sóhivatalként” emlege­tik. A SZOVJET ÉS AZ AFGAN KÖVETSÉGEK OSTROMA Újév napján Teherán­ban az USA nagykövetség­től mintegy mérföldnyiré “e- mélkedő szovjet külképvise­leti épület előtt többezer afgán száműzött és tüntető sorakozott fel. A tüntetők szovjetelle­nes jelszavakat mázoltak az orosz nagykövetség falaira. Néhány szemelvény: (folytatás a 2-ik oldalon) AZ OSZTRÁK CSÁSZÁRSÁG TEVEKENYSEGE A KOSSUTH-EMIGRÁCIÓ MEGBONTÁSÁRA (Tanít a történelem. . .) A minap egy rég elfelejtett, régi emigráns életének rövid törté­nete került a kezembe. Az 1849 utáni, u.n. „Kossuth-emigráció”tag- ja volt. Zerffi Gusztáv lett volna a „becsületes” neve, — ahogy ezt nálunk szólásmondásként mondani szokták, — ha ez az ember világ­életében sókat adott volna a becsületére. Bár Kossuthot követte a száműzetésbe — s erre jó oka lehetett; újságíró lévén bizonyára hi­tet tett írásaiban á magyar szabadságeszmék mellett, — emigráció­ba érve, társai handabandázó, megbízhatatlan jellemű emberként is­merték meg. Művelt embernek számíthatott, mert pl. adat van rá, hogy Ang­liában — hol huzamosabb ideig tartózkodott — igenis tekintélyt szerzett a jámbor és naiv ángliusok körében. Mivel a magyarorszá­gi történettudomány és művészettörténet már a 19. században te­kintélyt szerzett magának Európá-szerte s mivel e tudományokból néha még a szellemi elittől el-elmaradó emberek is összecsipegettek egyet-mást, Zerffi képesnek mutatkozott arra, hogy angol társaságok­ban jeles művészettörténészként és történettudósként bámultásssa ma­gát. Azt senki sem sejtette, hogy Zerffi Gusztáv, az 1849-es. emig­ráns — egyúttal kém volt és áruló! Bécs Világos után sem fejezte be a háborúját Magyarország el­len. Ez a „háború” odahaza Haynau véres emberirtásában, majd Bach Sándor kíméletlen népelnyomásában nyilvánult meg, Európa- szerte pedig abban, hogy a legbensőbb bécsi hivatalos körök jólfi­zetett besúgóhálózattal próbálták aláaknázni a magyar emigráció e- setleges politikai eredményességét. Jó okuk volt erre! Az öreg konti­nensén mindenütt élt a nemzeti, nemzetiségi szabadságvágy láza.Az írek merészen szémbeszálltak az angol kabinettel. Franciaországban a republikánus eszmék a bonapartista tradíciókkal egyesültek. O- laszországban Cavour államférfiúi bölcsessége Garibaldi merész for- radalmiságával szövetkezett a népi szabadságvágy érdekében. A Habsburg kormányzat attól félt. hogy a magyar emigráció gyúj­tó szikrát jelenthet Európa puskaporos hordóján, mely — robbanva ||1 az osztrák abszolutizmust is a légbe röpítheti.. Mindent el kellett követni tehát, hogy a Kossuth-emigráció tevékenységét alaposan' meg­figyelje. Zerffi Gusztáv — s ezt sem az angolok, sem Zerffi emig­ránstársai sem tudták — a jól fizetett nemzetközi besugóhálózatnak egyik tagja volt. Mikortól eredhetett Zerffi megbízatása? Már mint Bécs ügynöke hagyta el az országot, vagy pedig már külföldön környékezte meg öt a rábeszélés és || bizonyára — az első imponáló nagyságú pénz­összeg? Erre nézve egyelőre nincsenek megbízható adatok, de talán nem is ez a fontos. A lényeges az, hogy azokban az emigráns kö­rökben, ahol hazafias, lelkes, merész fantáziájú magyar menekültek a magyar jövő megmentésének terveit szövögették, — ott volt egy ember, aki tán társain is túltett a nyiltszinten hirdetett ábrándok kergetésében, szólamok hangoztatásában. — s közben minden elhang­zott szóra igyekezett emlékezni, minden tervet igyekezet feljegyezni, hogy munkaadóinak állandóan legyen mit jelentenie. A titkos ügynököknek többrétű feladata volt. Meg kellett figyel- niök az emigrációban folyó szóbeszédeket, fel-felmerülö titkos terve­ket. Ki kellett kémlelniük, hogy a magyar menekültek mely tagja van olyan helyzetben, hogy valamelyik államfő, vagy fontosabb po­litikus előszobájáig juthat, tárgyalásokba bocsájtkozhat. Meg kel­lett tudniok, hogy az emigránsok kivel állnak levelezésben az Osz­trák Császárság területén. Megfigyelési kötelezettségükön túlmenőer — ha kellett — kisebb-nagyobb akciókba is kellett bocsájtkozniok.Le- hetőségükhözképest meg kellett zavarniok a vezető emigránsok egy­ségét. Pletykákkal, apró, terjedő rágalmakkal éket kellett ütniök a emigráció soraiban. Meg kellett valahogy akadályozni azt, hogy a: ütőképesebb német, olasz, francia, magyar, ir, stb. forradalmárok,: szabadságharcosok összedolgozzanak, bízzanak egymásban. Ugyan akkor az egyes nemzeti emigrációkon belül is el kellett hinteniök s féltékenykedés, a gyűlölködés magvait. A besúgók, kémek, titkos ügynökök világa igen különös világ Ugyanakkor, mikor feladata az volt, hogy idegességet, egymás irán ti gyanakodást élesszen a menekültek között, — ez a „szellemiség” a titkos ügynökök hálózatára is jellemző volt. Mivel Bécs a saját ügynökeiben sem bízott, a dolgot úgy oldotta meg, hogy kiküldött kémjeit más kémekkel állandó megfigyelés alatt tartotta. Mindenki mindenkit figyelt, mindenki mindenkiről jelentéseket írogatott. Ennek következtében óriási iratanyag áramlott Bécs mindenható rendörmi- niszterének Íróasztala felé. Talán ő volt az egyetlen, akinek telje: áttekintése volt az ügynökhálózat tevékenysége felett. Csupán a fon­tosabb eseteket jelentette a császárnak s hivatalának beosztottai i: csupán egyes részletekről voltak értesülve. Kiket tekintettek osztrák császári körökben legveszedelmesebb el lenfeleiknek? Kossuth Lajos mellett talán legjobban Giuseppe Máz zinitól, az olasz forradalmár-patriótától, a „Risorgimento” kulcs-a­lakjától tartottak, ki 1831 után főleg Londonban tartózkodott és jó kapcsolatokat talált a menekült magyar vezetőkben. Zerffi igen sikeresen működött. Kossuth Lajosnak volt ezidöber egy Carossini nevű, itáliai származású embere, küldönce. Zerffi i bizalmába férkőzött s mivel CarosSini eléggé szórakozott, vigyázat­lan embernek bizonyult, a kém zavartalanul elolvashatta és Bécsbe továbbíthatta azokat az utasításokat, melyeket Kossuth Carossinin keresztül Törökországba továbbított. (Folytatás a 4-ik oldalon) Zsigmond András: A détente és az ellenállók Andreas Razumovsky, — akit nemrég tanácsoltak” el a Szovjetunióból, — írt cikket a „Frankfurter Allgemeine Zei­tung”-ban és ebben felveti a mai nyuga­ti poütikát, az u.n. „détetúe’M— kérdést: „(^ehet-e és szabaa-e a mái a- gyaglábú békét a közép- és kelet-euró­pai Ieigázott népek szabadságának fel­áldozása árán kikönyörögni a Szovjetunió­tól?” Rögtön válaszol is a kérdésre: ,Nem. Mert ez erkölcstelen és oktalan­ság.” — Erkölcstelen, mert milyen jo­gon alkuszik a Nyugat a Szovjetunióval a jaltai „status quo”, az érdekterületek kérdése fölött a 120 millió elnyomott, a szovjet zsarnokság alatt élő megkérdezé­se nélkül?! — Oktalanság, mert ezzel ;emmiféle tartós békét nem ér el a híyu- Irat, hanem csak lehetőséget ad a Szov­jetnek világhódító tervei' megvalósításá­ra, sőt egy újabb, még szörnyűbb világ­háború szükségszerű kitörését segiti elő A szerző első megállapítása köztu­dott. Azt tovább fejtegetni — szükségte­len. Az elnyomott népek megkérdezés: nélkül, — sorsukról dönteni — erkölcs­telen. A második pont viszont magyarázat­ra szorul: miért oktalanság a détente?’ Razumovsky így ír: „A détente kia gyalói azzal érvelnek, hogy a nagyhatal ■nak közötti konfliktus ma szükségszerűen lukleáris háborút idézne elő, ami az em ieriség és a Föld jórészének teljes pusz­tulását idézné elő. Ezért szükséges ai myhülés politikája a Szovjettel. A détente hívei elfelejtették azonban logy a détente-t a Szovjet a Nyugat »yengeségének vészi, amit arra használ 'el, hogy fegyveres erőit még jobbár negnövelje, hóditó szándékait megváló űtsá. A nyugati politikusok nem vettél igyelembe, hogy a Szovjettel csak a: orő helyzetéből lehet és szabad tárgyal­ni, — más nyelvet Moszkva nem ért meg.” \ Sonnenfeldt—doktrína A fenti érvek ismertek,már sokszor sze gezték az enyhülési politika hívei mellé nek. — De most következik a szerző ér ’elésében egy új elem. amikor az utót bi években nagy lendületet vett ellenál ási mozgalomra hívja fel a Nyugat fi­gyelmét, ami nemcsak a közép- és ke et-európai államokban, hanem a Szov jetunióban is mind nagyobb méreteket ölt Ezzel kapcsolatban Razumovsky így ír „Nemcsak arról van szó, hogy a szovje sarnokság alatt élő közép- és kelet-euró pai milliók feláldozása erkölcstelen, ha nem arról, hogy az ellenállás, ami min: nagyobb arányokban bontakozik ki _ a szovjet blokkban, — a détente-politikát - egyszerűen lehetetlenné teszi. — Ezt lát ta be Helmut Sonnenfeldt. Kissinger v első tanácsadója, amikor kidolgozta — azóta már hírhedtté vált — doktrínáját. — Ennek értelmében: az amerikai külügyi politika arra kell, hogy törekedjen, hogy a szovjet blokk népei között fellépő ellenál­lási mozgalmakat lecsülapitsa, mert ezek szükségszerűen egy újabb világháború ve­szélyét hordozzák magukban». Art - Sonnenfeldt,' "hogy a szovjet erdekízférá- ban élő népek igyekezzenek „organiku­san” beilleszkedni a szovjet rendszerbe.— A doktrínát az amerikai külügyminiszté­rium sietett megcáfolni, letagadni, — pe­dig a tanácsadó nem csinált, mást, csak logikusan végiggondolta a détente-politi- ka következményeit." Razumovsky még tovább megy, ami­kor hangsúlyozza: „A détente szükségsze­rűen egy újabb világháborúhoz vezet, a- mit erőpolitikával el lehetett volna ke­rülni. Egyrészt a détente alkalmat ad á Szovjetnek, hogy megerősödjön,' katonai fölényt szerezzen a Nyugattal szemben.— Másrészt az elnyomott népek szabadság- vágya nő a détente folyamán s ezt a folyamatot már nem tudják a diktatúrák sem megakadályozni. így a Szovjet be­lekényszerül egy újabb világháborúba, a- mely alkalmat ad számára, hogy a belső elégedetlenséget, feszültséget vaskézzel el­fojthassa. Minden korhadó rendszer utol­só eszköze hatalma fenntartására — a há­ború. amikor ezzel próbálja saját rom­lottságáról a figyelmet elterelni és a fe­szültséget háborúval levezetni. A hábo- *ú ürügyén aztán a belső ellenállást is /askézzel elfojthatja. — így tehát a dé- ‘ente az, amely szükségszerűen vezet — egy újabb világháború kitöréséhez, — a- melynek elkerülése érdekében találták ki az egészet.” Mi a tanulság ebből a magyar emigrá­ció számára? Az a „dialogizáló”, „társutas”, „a- nyanyelvi konferenciázó” kurzus, ami az utóbbi időben lábra kapott a magyar emigrációban, szerves része a világmére­tű détente-politikának. így pont olyan er­kölcstelen és oktalan, mint maga a dé­tente. — Ne felejtsék el a Kádár-rend­szerrel páktálók, hogy erkölcstelen meg­egyezni egy olyan rendszerrel, amely — bármilyen mosolygós képet mutat — még is csak elnyomó kommunista diktatúra s ímely ellen megindult a nyílt ellenállás odahaza. Oktalanság egyezkedni azzal a diktatúrával, amely olyan magyar sors­problémákat sem igyekszik orvosolni. — mint amilyen az ország szabadsága (o- rosz megszállás), az elszakított területek magyarságának elnyomása és a katasztro­fális népszaporulat kérdése. — Nevetsé­gessé válna a magyar emigráció.ha hall­gatna a Kádár-rezsimmel való kiegyezést sürgető szirénhangokra és pont akkor ad­ná fel természetes ellenzékiségét, — ami a mindenkori emigráció szükségszerű ál­láspontja. ami az „emigrációt” — emigrá­cióvá teszi, — amikor otthon a legjobbak lázadnak a rendszer ellen, akik az e- gész magyar nép hivatott szószólói.

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents