Nimród, 1914 (2. évfolyam, 1-36. szám)

1914-01-01 / 1. szám

a NIMROD lehető legkönnyebb. Miért dadogjak én, amikor az ő szózatos ajkának szavait, az ő színekben bujálkodó költeményeit hallathatom? Mert sokan rajongunk a magyar Alföldért, a rejtelmesen hallgató erdőért, sokan vagyunk, kik meghatott szívvel borulunk le a nagy Természet csodái előtt, de keveseknek adatott meg az isteni ajándék, hogy e rajongásunkat mindeneknek szívébe át is plántáljuk. E ritka kiváltságosok közé tartozik József főherceg. Nem egyszerűen költői lélek, de igazi költő. Költő, aki egy vallásos lelkű ember áhítatával húzódik meg az erdő csendjében el-elzokogni szíve rejtegetett bánatát — mely boldog, mely irigylésre méltó ember, hogy ily szépen tudja elzokogni! Jertek csak vele a máramarosi rengetegbe, hallgassátok meg zengő himnuszát. «Hej de szép vagy, te öreg Dzsámer, havasaiddal és erdőid­del! Mily óriás vagy s mégis mily csend, rend és nyugalom uralkodik kebleden! — Tán alszol?! Vagy az idők zord folyama tett ily büszkévé, hogy a múltra s jövőre csöndes mosolyoddal tekintesz?! — Oh nem ... én értelek ! Te bámulod, és szellőjárta erdeid suttogásával di­csőited azt, aki téged alkotott, aki fönntart, akinek a parancsára őszi-tarka pompádat le­rakod, hogy a jövő tavasszal üdébb, szebb, illatosabb, viráglombos köntöst olts . . . Oh, de fölségesen szép vagy! . . .» Majd leül a Kubana nevű rét szélén, honnan mintegy álomképet látja a Pilis- és Vértes-hegyek körvonalait s eszébe jut gyermekkora, melyet a neki oly kedves Vértes lábánál töltött. Amikor boldogult öccsével kijárt a csaplári erdőbe va­dászni. És vitték magukkal a nagy bernhardi kutyát. «Szegény öreg Hektor! Ő is por és hamu már! Eszembe jut minden édes-kedves gyer­mekkori óra és a nap, amelyeknek a velem együtt részese Budán nyugszik egy koporsóban . . . Tekintetem visszatér! Ott lent a kedves szép Tapolcsány, amely mindenemet jelenti! A gyer­mekkor édes álmait most saját gyermekeimmel élem újra át. Ott messze-messze az egyik ked­ves fészek, édes szeretett szüleimmel; és itt a másik, drága családommal. Nehéz választanom, hogy hova vonz jobban a szívem . . .» Valósággal szerelmes a Szeredna-Bika völ­gyébe. Halljátok csak, hogyan siratja el a szó­ Harnoncourt gróf. Harnoncourt grófné. Trónörökös. Ferenc Ferdinánd trónörökös vadászata Sziriában, 1914

Next