Nimród, 1987 (107. évfolyam, 1-12. szám)

ÉVENTE NÉGYSZER ...márciusban, májusban, augusztusban és novemberben jelenik meg és kapható az újságárusoknál , amelynek tematikusan szerkesztett számai ebben az esztendőben a szavannákról, sivatagokról, dzsungelekről és a tundráról szólnak. A NIMROD REJTVÉNYÚJSÁG olvasói és rejtvényfejtői megismerkedhetnek a különböző földrészek természetes növénytakarójával, jellemző állat- és növényvilágával... rejtvényesített formában. A NIMRÓD REJTVÉNYÚJLÁG a NIMRÓD vadászmagazin különkiadása ezért természetesen a rejtvényekben szó esik a vadászati lehetőségekről is. 1988-ban folytatjuk a tavaly elkezdett sorozatot - a címen kívül - folyamatosan számokkal is jelöljük rejtvényeinket. A NIMRÓD REJTVÉNYÚJSÁGNAK számonként továbbra is - adómentesen! -100 EZER FORINT A TELJES NYEREMÉNYE, és ezt az összeget az év végén megtoldjuk további 100 ezer forinttal, amelyet azok nyerhetnek majd el, akik részt vesznek az évfolyam rejtvényének megfejtésében. A négy számban ugyanis részenként jelenik meg egy skandináv típusú rejtvény, amelynek helyes megfejtését csak az utolsó rész megjelenése után lehet majd beküldeni. Tartsanak velünk, a NIMRÓD REJTVÉNYÚJSÁG sokoldalú információt, szórakozást jelent a rejtvényfejtőknek, vadászoknak és nem vadászoknak egyaránt.

Next