Az Érem, 1922 (1. évfolyam)

1922 / 1-2. szám - A mi célunk

Ha azon gyűjtőket tekintjük, kiknek nem céljuk a tudományos önművelés és a numizmatikában csak szórakozást látnak, fölvilágosításuk szintén kötelességünk, mert közvetve hasznot jelentenek, mint értelmes konzerválok és anyaggyűjtők. Szigorúan vett tudományos eredmények nélkül is nem nyerne-e általuk a magyar közműveltség? A tanuló ifjúság elhanyagolása azonban egyenesen tudományos haladásunk rovására megy. Oly vérveszteség ez, mely lehetetlenné teszi, hogy e tudományág oly mértékben fejlődjön ki hazánkban is, mint más művelt népeknél. Ezen erőveszteséget megállítani lesz feladata kis lapunknak a numizmatika komoly művelőinek előkészítése által. Tehát elsősorban az alapvető ismeretek közlése a célunk. Közvetlen, egyszerű módon fogunk írni minden hasznos tudnivalóról, kerülve a tudományoskodás zordonságát. Jószívvel fogjuk nyújtani minden tapasztalatunkat és eredményeinket, melyekre hosszas tapogat­­ódzás vezetett bennünket. Erősen reméljük, hogy mindazok, kiknek megadatott, hogy tudjanak, e tudásból juttatnak majd e kis lapnak is a végcél érdekében. Azt óhajtjuk, hogy legyen kis lapunk kincsestára mindannak, mire a tudatos gyűjtőnek szüksége van. Legyen mindentudó mester, mely biztosan szól a technológiához, címertanhoz, esztétikához, súlytanhoz és amit mond, az mind legyen gyakorlati értékű. Ismertesse a szakirodalmat, mutassa meg a rendezés módját, adjon tanácsot a gyűjtési ágak megválasztására, igazítsa útba az egyéni hajlamot. Számoljon be leletekről, ezeknek és egyes gyűjteményeknek sorsáról, írjon régi gyűjtők érdemeiről, érdekes eseteiről apróságokat, ki hol kezdte, hol végezte ? Mit használt a köznek ? Mutasson rá a szapo­­rítás módjára, tárjon föl gyűjtési lehetőségeket különösen a kispénzű diákság számára. Föl fog ölelni kis lapunk mindent,, ami a kiforrott elhatározás és szilárd akarat munkáját megkönnyíti, a kedvet fokozza, az érdeklődést ébren tartja, avagy fölkelti olyanokban, kiknek megnyerése hasznot jelenthet e tudományág magyar évi záró­­számadásainál. Törekvéseihez a hazafias érzés fog impulzust adni. Lehelje magából ennek a földnek, a mi hazánk múltjának megbecsülését. Lássák, miért fontosabb reánk nézve Siscia, mint Lugdunum; miért lelnek a Keleti tenger vidékén Szent István féle dénárokat; mit keresnek a hazai földben a friesachi dénárok, bécsi fillérek és a lengyel garasok; mi különbség van Körmöcbánya és Nagybánya között; miért kedvesebb pl. a hollós címer a kétfejű sasnál? Hogy pedig minél szélesebb kör részére tegyük hozzáférhetővé, szívesen hozunk áldozatot szellemi munkánkkal is és anyagiakban is. Igyekezni fogunk oly olcsón elő­­állítani a lapot, mint azt a mai árviszonyok csak megengedik. Önzetlenségünkért csupán megértést kérünk, főleg a középiskolai tanárság részéről, a tanulóifjúság közvetlen szel­­lemi vezetőitől. Szerkesztő: II. Lajos tallérpróbavezető.

Next