Az Érem, 1928 (6. évfolyam)

1928 / 1. szám - Szentgáli Károly: I. Constantius és utódai

VI. ÉVF. Laptulajdonos: A MAGYAR NUMIZMATIKAI TÁRSULAT. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vill., Csepreghy­ utca , BUDAPEST, 1928. JANUÁR-DECEMBER. SZ ÉREÍZI KÖZLEMÉNYEK RÉGIPÉNZ- ÉS EMLÉKÉ­REMGYÜJTŐK SZÁMÁRA SZERKESZTÉSÉRT ÉS KIADÁSÉRT FELELŐS: SZENTGÁLI KÁROLY Megjelenik időközönként. ■trÁ Áram Társulat-tagoknak 1.50 pengő. Nemtagoknak 3-1 pengő. «r Postatakarékpénz­tári szájba: 51,010 ______________ I. Constantius és utódai. I. Constantius és azonos, vagy hasonló nevű utódai pénzeinek meghatározása, éppen a nevek rokonsága miatt, gyakran hibásan történik és — érthetőleg — hovatartozásuk eldöntése alkalmával a gyűjtemények kezelői nagy nehézségekkel küzdenek. így, a helytelen beosztás következtében, a nálunk bőségesen lelhető leghálásabb anyag, a gyűjteménynek tudományos értékét nemcsak hogy nem növeli, hanem határozottan za­vart kelt a meghamisított időrenddel. Nem tagadható, hogy a kor ízlése annyira hanyatlásban volt a szóbanforgó pén­zek verése idején, hogy élethű arcmásokat azokon hiába keresünk; de viszont fölületes az az állítás, mintha egyáltalában hiányzanék I. Constantius utódainak arcmásairól bizonyos jellegzetesség. A pénzügyi politika hanyatlása, mely ismételt kísérlet után sem bírta életrekelteni az értékes nemesfém-valutát, a bronzpénzek oly tömeggyártását teremtette meg, mely­hez fogható csak másfélezer év múlva ismétlődött meg, a harmincéves háború nyomá­ban. A verdéket túl kellett halmozni munkával, ami által a pénz díszítésében legtöbb gondot igénylő arcmás szenvedett elsősorban, de a korizlésben mutatkozó állandó le­felé való gravítálás, valamint a távoleső verdék egymástól független működése sem ked­vezett a művészi kivitelnek. Az arcmás azonban, sablonosság dolgában, a Diocletianus-i tetrarchiától Constan­­tinus­ig határozottan romlottabb művészetet képvisel, mint az egyeduralomra törő nagy császártól kezdve a végleges hanyatlásig. A tetrarchia idején teljesen önkényes arc­képekkel is díszítik a pénzeket, melyekhez a hitelességnek semmi köze nem volt, mert csupán az éremvésők képzeletében születtek meg. Néha, a hiteles arckép hiányában, az előd képének típusát használták föl s csak a köriratot újították meg. Még azok a ver­dék, melyek a császárt személyesen is ismerhették, az elmondott okokból szintén nem fordítottak kellő gondot az élethűség megközelítésére. I. Constantinus­nak pénzreformja után határozott javulást lehet megállapítani és a véset finomsága alig hogy követelni valót hátra, de az is igaz, hogy a remekbe­­készült aranymedaillonok portrait­jai sem hasonlíthatók a virágzás korában készült arcmásokhoz. Erősen érezhető a stilizáltság. A vonások merev kifejezetlensége, vagy élettelensége szembeötlő. A képzőművészetben ekkor már megindult az a folyamat, mely a legkonzervatívabb stílust, a bizánci stílust eredményezte. A jellegzetesség rovására van a kor divatja is, amely a bajusz- és szakállviseletet I. Constantinus­tól kezdve mellőzi, valamint a hajviselet is, mely az egyéni jelleget a múltban olyannyira emelte. Most valamennyi császár képét egyforma fürtökkel keretezi be és feltűnő különbséget nem mutat. A fölismerésnek, a helyes meghatározásnak mégsem az arcmások sablonossága az akadálya, hanem a köriratok hasonlósága. Több Constantius, Constantinus és egy Con­­stans szerepel aránylag rövid idő alatt, kiknek pénzeit az egyforma típus és egyforma !

Next