Az Érem, 1934 (7. évfolyam)

1934 / 1. szám - Szentgáli Károly: Erdély pénzei - 1. Általános jellemzés

ságának kedveztek. A jelentékeny forgalom természetesen is kifejlesztette a for­galmi eszköznek, a pénznek gyártását. Ez azonban még nem elegendő ok a szokat­lan értékű egységek rendszeres verésére. Ezt éppenséggel nem a közjólét termelte ki Erdélyben, hanem részben a fejedelmek háborúi, részben az a különféle zavaros, függő viszony, mellyel a fejedelmeknek számolniok kellett. Híveik jutalmazására, de más természetű ajándékozásra sem igen találhat­tak kedvesebb módot, mint a kivételes, a többszörös veretek prezentálását. A gya­korlatiasság is hozzájárult, hogy különösen a nehezen szállítható súlyos ezüst­tömegek helyett, részben, föl nem aprózott aranyakkal fizessenek, például külföldi hadiszállítókat. Följegyzéseket találunk arról, hogy a hadipénztárakat a málhás lovak egész serege szállította. Ha tudjuk, hogy a színarany és a színezüst között fennálló értékviszonyt a XVII. sz. elején megközelítőleg 1 : 20 aránnyal fejezhetjük ki, fogalmat alkothatunk a megkönnyítésről, amit az arany bőséges használata je­lentett az élénk forgalomban. A gazdag bányák mellett sem volt lehetsé­ges a korlátlan aranyhasználat, azt azonban megállapíthatjuk, hogy Erdély nem­zeti pénzvagyonát főképen az aranypénz alkotta. Viszont az országrész elszegénye­désének csíráit is valutájában hordozta. A nemes­fém külföldre áramlását nem tar­tották szükségesnek korlátozni és Transsilvania aranyai a kontinens minden részébe eljutottak. Pénzverési ritkaságai kevés kivétellel a külföldön vénültek meg pénzem­berek kincsesládáiban, vagy nagy famíliák, fejedelmi udvarok archívumaiban. Szinte naponként bukkannak föl oly ritka, vagy soha nem látott objektumok, me­lyeket visszaszerezni nemzeti becsületből is szükséges volna, ha éppen oly szenti­mentális célokra pénzünk volna, mint például az éremtani emlékek megmentése. A pénzverés folyamatosságát, a kamarák működését az ország egész terüle­tén fölötte megzavarták a mohácsi vészt követő idők eseményei. A kitűnő körmöci verdét is nehezen tudta I. Ferdinánd talpra állítani és tudjuk mily küzdelmes kí­sérletekkel igyekezett a tulajdonképeni Magyarország pénzügyi és valutáris nehéz­ségein segíteni. Az erdélyi kamarák, a kolozsvári és a szebeni, kiesvén egy központi igazga­tás ellenőrzése és irányítása alól, rendszertelen működést fejtenek ki. Vernek azon­ban a fejedelem rendeletére pénzt Nagybányán, sőt Bethlen Gábor részére Körmöc­bányán és Kassán is. Nem tartósan, de mint látni fogjuk, verdéket állítottak föl más városokban is, főleg aprópénzek gyártására. A legfontosabb számítási pénz Erdélyben is az aranyforint és a tallér, to­vábbá ezek részei, illetve többszörösei, melyeket a magyar verdékben szokásos finomsággal és súlyban készítettek. Csupán a váltópénz jellegével bíró kisebb ezüst­pénzek gyártásában idegenedik el egy idő múlva azáltal, hogy az ősi dénárt és ga­rast, melyhez a magyar rendek oly makacsul ragaszkodtak, elejtették Erdélyben s ezek helyett lengyel mintákra vert egységeket honosítottak meg. Már 1589-ben megjelenik a solidus, majd később az elég jó ezüstből vert III-as garas. Tel­jessé teszi a rendszertelenséget a különféle idegenmintájú garas, melyeket krajcár- és dénár számítás szerint 24-, 12-, 6-, 3-as egységekben bocsátottak ki. A lengyel pénztípusok felé való tájékozódás azért is érthetetlennek látszik, mert a lengyel ap­rópénzek oly rossz hírben állottak, hogy beözönlésük és forgalmuk ellen Magyar­­országon szigorú intézkedéseket foganatosítottak. A feltűnő elkanyarodást csakis politikai okokra vezethetjük vissza, bár Erdély pénztörténetének elhanyagoltsága miatt ezt az állítást forrásadatokkal nem támogathatjuk. Magától értetődő okai a Lengyelország felé való tájékozódásnak a Báthori István idejétől kimélyített erdé­lyi-lengyel szimpátia, a közös országhatár és a hágókon át történő élénk forgalom. Viszont a Magyarországhoz való igazodást a két országrész között messze fölnyúló török hódoltság fölöslegessé is tette. Magyarország következetes pénzpolitikája kitartóan, szinte az unalomig meg­marad az I. Ferdinánd által szorgalmazott pénzegységek mellett. Az aranyforint, a tallér és részei, a széles garas, ritkán a félgaras, a dénár és obulus, tehát hétféle pénzfaj biztosítja az értékmérő állandóságát . I. Lipótig változtatás nem történik. 2

Next