Az Érem, 1942 (10. évfolyam)

1942 / 1. szám - Szentgáli Károly: A kegyérmek ismeretének alapjai - 2. Helyes elnevezés

az, melyet 1897-ben Dubasch és Egger árvereztek el. Ebből a ktalógusból szerez­hettünk némi fogalmat a kegyérmek elterjedtségéről, értékbeli különbségeikről. Szabályszerű éremleírásai miatt is hasznosan forgatható. Hazai vallásos tárgyú érmeinket a lelkiismeretes Gohl Ödön írta le a Num. Közlöny X., XI., XII. és XIV. évfolyamaiban Ám nem volt mentes korának feszé­­lyezettségétől. Munkája a puszta éremleírásra korlátozódik, s őrizkedik minden magyarázattól, viszont, bizonyára, hogy minden felekezetnek eleget tegyen, igyek­szik általánosítani. Nézetem szerint, amilyen kényelmetlen vállalkozás ez, oly fölös­leges is. Mert például a protestáns egyházaknak nincsenek olyan természetű érmeik, melyek egy sorba helyezhetők a katolikus kegyérmekkel. Vallástörténeti érmeik, mint a céltudatosan dísz nélküli jubileumi és személyi érmeik, teljesen külön osztályba sorolandók. De a protestáns egyház nem is kíván az általános keretben szerepelni, hisz, tudjuk, hogy különösképen a hitbuzgalmi érmek hasz­nálatát kezdettől fogva elvetendőnek tartotta. Ez álláspontját számos alkalommal szóval és írásban ki is nyilvánította. Az egyháziak, az egymást meggyőzés min­den reménye nélkül, kemény vitákat folytattak e tárgyban, melyek kötetekre men­nének. Elszállt buborékok csupán! Ma az egyetemes kereszténységet nehezebb gondok gyötrik. Titáni erők állnak készen arra, hogy mindenestől elsöpörjék és hogy az emberiség arculatát újjáteremtsék. 2. Helyes elnevezés. A protestáns érmek tehát külön osztályt alkotnak, bár csakis a személyi érmek besorozásával remélhet a gyűjtő szám szerint is jelentősebb eredményeket. Az egyházak nagyjainak érmei egyébként is jó helyen vannak kisebb gyűjtemé­nyekben a híres emberek galé­riájában. Röviden itt kell kitérnem azokra a régi bibliai tárgyú érmekre, melyek az új biblia­­fordítások szellemét mintegy propagatív szándékkal hordoz­ták a XVI—XVIII. sz. közötti időközben és a német protes­tánsok hatására, az északi né­pek az ótestamentum alakjaival népesítették be a kisplasztika művészi alkotásait. A német reneszánsz, de ennek késői kisugárzása is előszeretettel merítette tárgyát az ószövetség vaskos tanulságokat rejtő megrázó történeteiből. Idővel nem fukarkod­tak a gonosz világot megfélemlítő és fenyegető prófétai idézetekkel sem. Nyilván a vallásháborúk termékei, pro et contra, de tudtommal nem történt kísérlet arra, hogy vallástörténeti szempontból pontosan osztályozzák a bibliai tárgyú érmeket. A becses műalkotások egyelőre a német reneszánsz mesterművei között szerepel­nek, a gyengébbek pedig ez ideig elfértek az erkölcsi célú érmek csoportjában. Igen érdekes a vázolt éremcsoportot szembeállítani a déli népek, főként az olasz rinascimento egykorú alkotásaival. Míg itt a klasszicizáló művészet az antik szellem szinte pogány témáit eleveníti föl, az északiak művészetére a lelkek harcá­nak keserűsége nyomja rá bélyegét s minden alkalmat megragadnak, hogy a val­lásosság egyetlen helyes útjára mutassanak. A katolikus olasz mesterek például a barátság eszményi megszemélyesítőit Castorban és Polluxban támasztják föl, de a hegyeken túl, mint a magyar Felvidéken, Dávid és Jonatán alakjait vésik elég huzamosan a barátság-érmekre. A körmöcbányai „bűnbeesés“. (Roll, 1551.) - 2 (238)

Next