Filmkultúra Muszter, 2010 (8. évfolyam, 1-12. szám)

2010-01-01 / 1. szám

nnfliMi bti TITT.H JC JL JLJ­­Sa) A MAGYAR NEMZETI FILMARCHÍVUM LAPJA • 2010 JANUAR MUSZTER Sorstörők a gáton SoSa A valóság súlyosan egészség­károsító hatásáról mindig is volt, most még inkább van mit mesélni. A híradók ontják a valóságmeséket, tele vannak válságsztorikkal. Az agyunkat túlsokkolták, már fel se fogjuk őket. A francia T-Mobile közép­vezetői sorra vetik ki magukat az ablakon, mint a 29-es tőzs­dekrach idején a milliomosok. Nem bírják elviselni a válság által egekig pumpált nyomást. Hát igen - bólogatunk megértően. Persze nem kell ilyen messzire menni. Itthon is minden második ember beletörik a mindennapok­ba, depressziós, szuicid, pánik­vagy szenvedélybeteg. Fáj az élet. Megszoktuk. Megszoktuk, hogy akinek munkája van, azért szorong, akinek nincs, az meg azért. És akár van munkád, akár nincs, nyomasztanak a szám­lák, a kiadások, a fennmaradás. Állandó félelemforrássá vált már a járvány is. Mára az életet mint­ha a szorongás, a folyamatos lel­­kiismeret-furdalás és az örökös bűntudat irányítaná. Úgy szoron­gatja a torkunkat napról napra elviselhetetlenebből, mint az indi­ánok kínzásra használt vizezett bőrszíjai a halálra ítélt foglyok nyakát. Mindenkinek elszámo­lással tartozunk: a családunk­nak, a párunknak, a főnökünk­nek, legvégül még a hivataloknak is. Az időnkből mindenkinek jut­tatnunk kell egy szeletet - igaz­ságosan. Senkinek nem mond­hatunk nemet, nemet mondunk hát önmagunknak. Ott legbelül hurcolászunk magunkban egy láncra vert, elnyomott, boldog­talan és csalódott kis éndarabot, amelyet nem is nagyon merünk mutogatni. Szégyelljük, mert gyenge. Nem akarunk tudomást venni róla, mert igaza van. És ezt a fájó „testrészt”, amelyet talán nevezhetünk léleknek, nem lehet kioperálni. Önmagunk iránti hálátlanságunk bosszúért kiált, lassan, észrevétlenül betegít, s így vagy úgy, de belehalunk az életbe anélkül, hogy bármiféle értelmet találtunk volna léte­zésünkben. Mi az a kénysze­rítő „kell”, ami miatt folyton kénytelenek vagyunk talpon maradni? Miért akarunk mindig megfelelni? Előbb vagy utóbb számot kell vetnünk önmagunk­kal, egyszer bele kell néznünk a teremtés tükrébe, s meg kell válaszolnunk azt az egyszerű­nek tűnő, mégis gigászi küzdel­met okozó kérdést: tetszünk-e önmagunknak? Óhatatlanul előkerül az Ivan Iljics-i dilem­ma: mit ért a dolgos, képmutató látszatélet, ha félúton elhagy­tuk önmagunkat? Hogy itt az-e a kérdés, hogy mennyi ideig lehet bujkálni a valóság elől, vagy sok­kal inkább az, hogy léteznek-e alternatív létezésformák, az már önmagában a hit próbája. Menekülési útvonalat sokan, sokfélét álmodtak, sőt álmod­nak ma is vászonra. A gyer­mekkori lázadás tipikus esete a fantáziavilágba menekülés (Luc Besson: Arthur­­ Maltazár Bosszúja), amiről a mesék min­dig sejtetni engedik, hogy való­ban létezik, csak a „felnőttek” nem látják, a „második gyer­mekkor” bűvöletében azonban az ember megint csak hajla­mossá válik „meggondolatlan cselekedetekre”. Amíg az életbe befelé vezető úton „még”, addig az életből kifelé vezető ösvé­nyen „már” nincs vesztenivalója a halandónak. A Dalok a kony­hából rendezője, Bent Hamer, egy nyugalmazott vasútmérnök nagy, s időnként szürreális uta­zását feszítette vászonra. Folytatás a 2. oldalon Nanni, a haver Az olasz film és Moretti Lalik Sándor „Az én rendezői választásaim mindig saját személyiségemben, tevékenységemben, vonzódásaimban gyökereznek.’’ (Nanni Moretti) Az olasz film A második világháborút köve­tő három évtizedben az olasz mozgókép nemcsak a világ film­­művészetének élvonalában volt - hanem maga volt az élvonal. Olyan sokszínűen és magával ragadóan adta vissza az olasz társadalmi valóságot, a jelleg­zetes olasz típusokat, a bénító hagyományokat, hogy egyetlen más nemzeti filmgyártás sem vetekedhetett vele. Ugyanakkor élenjárt az új látásmódok, a tech­nikai újítások terén is. A neorea­lizmus irányzata már a háború alatt a küzdelmes hétköznapokat megélő egyszerű emberek felé fordult (I. Visconti: Vihar előtt). Nem szándékozom hosszú alko­tói és filmlistákba bonyolódni, ezért az egyes irányzatokból, trendekből csak a számomra leg­kedvesebb, legmélyebb nyomo­kat hagyó alkotásokat emelem ki. A neorealizmus viszonylag rövid periódusából a szívsajdító A sorompók lezárulnak(Umberto D.) emelkedik ki toronymagasan, De Sica elővezetésében. Folytatás a 7. oldalon Két szovjet­­orosz pozitív hőt Alekszej Batalov és Oleg Jankovszkij Forgács Iván Színészekről nem lehet igazán értelmesen írni. Mint ahogy szerel­meinkről sem. A rabjaik vagyunk. Bámuljuk őket, várjuk az újabb és újabb találkozásokat, üresnek érezzük magunkat, ha hosszabb időre eltűnnek, és könnyezünk, fájunk, mikor örökre elhagynak minket. Képeik a falakon és a fió­kokban, hangjuk, gesztusaik, éle­teik, halálaik tokokban a polco­kon, fájlokban a számítógépen. Társaságokban áradozunk róluk, és ha valaki megvonja a vállát, bántó megjegyzést tesz, feltör az indulat, emelkedik a hang, ütésre készen remeg a száj, az arc. Csodálatos plátói érzelem ez, talán az egyetlen barátság, sze­relem, amelyhez hűek maradunk. Mindig nálunk a toll, a telefon, és jobbik énünk. Segítenénk, de nem segíthetünk, hívnánk őket, de nem tárcsázhatunk, írnánk nekik, de nem írhatunk. És írnánk róluk - de nem tudunk. Folytatás a 3. oldalon Michael Curtiz A Casablanca árnyéka alatt Miguel A. Fidalgo A Muszter 2008. novemberi szá­mában Balogh Gyöngyi „Elázott filmkincsek rozsdás dobozok­ban. Előkerült Kertész Mihály kolozsvári filmje” címmel írt A tolonc különös megtalálásáról és filmtörténeti helyéről. Idén Madridban jelent meg Miguel A. Fidalgo nagyon alapos, hatalmas kutatómunkáról tanúskodó, kiváló könyve Kertész Mihályról. Ebből közlünk most pár rész­letet, miközben januárban az Örökmozgóban megtekinthetik a Casablanca és a Mocskos arcú angyalok című filmeket. „Curtiz 1914 tavaszán érke­zik Kolozsvárra. Itt egy fáradt színészstáb várja, és szűkös, jóllehet használható felszere­lés. A külső jeleneteket a sza­bad ég alatt kell forgatni, a nyári színház udvarán, amely­nek csak a tetejét fedi üveg, így csak akkor filmezhetnek, amikor az időjárás elég jó, általában nyáron, a külsőkhöz pedig a vidék látványos tájai, Kolozsvár és környékének utcái és házai szolgálnak rögtönzött forgatási helyszínül. Folytatás a 16. oldalon

Next