Orosházi Friss Hírek, 1933. február (10. évfolyam, 26-48. szám)

1933-02-01 / 26. szám

1933. február 1 Orosházi Friss Hírek Tíz év után bíróság elé kerül egy terrorista A háború utáni idők borzalmai eleve­nednek meg majd a pestvidéki törvény­szék Marton-tanácsa előtt, ahol a pro­letárdiktatúra egyik terroristájának ügyét fogják tárgyalni. Az akkor még csak 19 éves Török Dezső tanuló részt vett az egyik terrorcsapatban, amely kiszállt Tá­­pióbicske községbe is. Itt kivégezték Pozsgay József földbirtokost. A prole­tárdiktatúra bukása után a fiatal tanu­lóból lett terrorista kézrekerült és a váci fegyházban helyezték el addig, amíg ügyét főtárgyalásra tűzik ki. 1922-ben, mikor a váci fegyházból egy másik fegy­­házba akarták szállítani, őrei mellől meg­szökött és azóta nyoma veszett. Török Dezső néhány héttel ezelőtt titokban hazajött. A rendőrség elfogta és beszál­lította a pestvidéki törvényszék foghá­zába. Török Dezső ügyében a törvény­szék Marton-tanácsa rövidesen tárgya­lást fog kitűzni. Galsworthy meghalt Londonból jelentik, hogy Galsworthy tegnap délelőtt meghalt. A kiváló an­gol író, akinek a művei, regényei és színdarabjai nálunk is igen népszerűek voltak s aki két évvel ezelőtt néhány na­pot Budapesten töltött, 1867-ben szüle­tett, most tehát hatvanhatéves volt. Az angol középosztály előítéleteinek és ha­nyatlásának finom elemzője volt művei­ben, amelyek csaknem teljes számban megjelentek magyar fordításban is. Fő­műve, a Forsyte Saga több kiadást ért meg nálunk is. Elbocsájtotték a sajóvámosi kántort A sajóvámosi papgyilkosság nyomozá­sa még mindig nem vezetett eredmény­re. Mindazok a nyomok, amelyeken a miskolci rendőrség és a csendőrség el­indult, megdőltek. Elbocsátották a csend­őrségről a kántortanítót, akiről az első pillanatban mindenki tudta, hogy semmi része nem lehet a bűncselekményben, csak véletlenül adódtak olyan körülmé­nyek, amelyek miatt őrizetbevételét a csendőrség szükségesnek tartotta. A nyo­mozó hatóságok most már távolabbi szá­lakat keresnek. Nem lehetetlen, hogy a gyilkos azóta megszállott területre me­nekült. Feleségül akarta venni a saját­­ nagyanyját Amerikai ízó fantasztikus történetről számol be egy san franciskói jelentés, a­­mely szerint ott a napokban házasságkö­tés céljából jelentkezett az anyakönyvi hivatalban egy Me. Dugan 21 éves fiatal­ember s egy 62 esztendős özvegyasszony. Amikor a házasuló felek személyazonos­sági papírjait megvizsgálták, kiderült a megdöbbentő tény, hogy az élemedett korú menyasszony nem más, mint a vő­legény nagymamája. Megállapították, hogy a különös pár apróhirdetés útján ismerkedett meg egymással, mert a fia­talember, aki kisgyermek korában árván maradt s azóta lelencházban nevelkedett, hirdetést tett közzé, amely szerint élet­korra való tekintet nélkül hajlandó fele­ségül venni bármelyik vagyonos úri­­asszonyt. A­ sors különös játéka folytán Me. Dugan hirdetésére saját nagyanyja válaszolt, akinek természetesen fogalma sem volt arról, hogy a jelentkező férj­jelölt az unokája. A párját ritkító esetben még az amerikai törvényhozás is házas­sági bontó okot látott fennforogni és a vállalkozó szellemű nagymamát nem eskette meg unokájával. HÍREK — A törvényszék elrendelte Garami Ernő tartózkodási helyének megállapítá­sát. A rendőrség a budapesti büntetőtör­vényszék elnökségétől értesítést kapott, hogy újra eljárást indítottak Garami Er­nő, a Károlyi-kormány volt kereskede­lemügyi minisztere ellen, aki hosszabb emigrációból pár évvel ezelőtt tért visz­­sza Magyarországra, de itt ellentétei támadtak a szociáldemokrata párt veze­tőségével, úgyhogy ismét elhagyta az országot. A törvényszék nem tudja meg­állapítani Garami tartózkodási­­ helyét, ezért személyleírásának körözését rendel­te el, elfogatóparancs azonban nincs el­lene. A személyleirás-körözést azért ren­delték el Garami ellen, mert egyik Ma­gyarországon írt cikkével a magyar ál­lam és nemzet megbecsülése ellen irá­nyuló vétséget követett el. — Tanfolyam a legelők és rétek ok­szerű kezelésére. Az Alföld Zöldmező Szövetség a földmivelésügyi miniszter támogatásával március 5—12-ig tanfolya­mot rendez Békéscsabán a legelők és ré­tek okszerű kezelésének elsajátítására. A tanfolyamról bővebbet Lázár Lajos jegyző irodáján lehet megtudni. — A faipari szakosztály ma délután 6 órakor választmányi ülést tart, melyre a szakosztály választmányi tagjait tisz­telettel meghívjuk. A szakosztály elnök­sége. — A Katolikus Otthonban február­­ 2-án, csütörtökön este 8 órakor férfiak­­ részére ismeretterjesztő előadás van, a­­melyen előadó Regős András hitoktató. Az előadáson csak felnőtt férfiak vehet­nek részt és a kezdet pontos. — Ismeretterjesztő előadás. Az Ipar­testület és az Iparos Ifjak Önképző Egy­lete február hó 3-án este 8 órai kezdettel az Ipartestület különtermében ismeretter­jesztő előadást rendez. Dr. Kávássy Al­bert ügyvéd »Az ipartörvény főbb ren­delkezései« címen tart előadást, utána Balassa János áll. tanító vetített képeket mutat be. Az előadásra ezúton hív meg minden érdeklődőt az Elnökség. — Ezen a héten a Kristóffy patika­­ tart éjjeli szolgálatot. — Influenzánál gondoskodjék arról,­­ hogy gyomra és belei a természetes »Fe­renc József« keserűviz használata által többször és alaposan kitisztíttassanak. — Öngyilkos lett egy szaklapszerkesz­tő. Tragikus öngyilkosság történt Bu­dapesten a Newyork-palota Erzsébet-kör­­úti épületének udvarán. Pár perccel két óra előtt egy jól öltözött, magas termetű férfi sietett föl a palota harmadik emele­tére és átvetette magát a folyosó korlát­ján és lezuhant az udvarra, ahol ször­nyethalt. A helyszínre érkező rendőri bizottság a halott ruhájának zsebeiben iratokat talált, amelyekből megállapítást nyert, hogy az öngyilkos Szemere Géza­­ pesti lapkiadó, három gyógyszerész-szak­lap, többek között a gyógyszerészegylet hivatalos lapjának szerkesztője. Szemere Géza nem anyagi okokból követte el az öngyilkosságot, több bérháza is volt a fővárosban, legutóbb azonban­­egy zsa­rolási ügybe keveredett,­­amelyből kifo­lyólag ellene is vádat emeltek s az ügy a napokban kerül a vádtanács elé. A rendőrség folytatja a nyomozást. — Átruházta vagyonát, hogy ne le­gyen fedezet a tartásdijra. Ifj. Sági Már­ton jómódú kiskunlacházai gazda terhé­re 2300 pengő tartásdíjat, tekintélyes költséget és készpénzt ítélt meg a bíró­ság a felesége által indított válóperben. Sági attól tartva, hogy koldusbotra jut, színlelt szerződésekkel minden lefoglal­ható vagyonát öccsére, apjára és házve­zetőnőjére ruházta át, mire csalás címén a pestvidéki törvényszék egyhónapi fog­házra és 50 pengő pénzbüntetésre ítélte. A tábla most helybenhagyta az ítéletet.­­ Hét évig ingyen borotválta az ado­­mázó rendőrt. Az angol rendőrség hi­vatalos lapja Írja: Stourbridge városban egy rendőr borotválkozni ment s egy olyan sikerült adomát mondott a bor­bélyüzlet tulajdonosának, hogy az fel­ajánlotta, hogy ingyen borotválja min­dennap, amelyen hasonlóan mulatságos történetet beszél el. Mindkét fél állta az ajánlatot s a rendőr két álló eszten­deig minden nap ingyen borotválást él­vezett. Orosháza egyetlen bőröndös szaküzlete fiókom bevonása folytán 1933. évi február hó 7-én­­ megszűnik , üzletem utolsó egy heti eladásait vá­sárlóim érdekében személyesen vezetem és kérem, hogy még itt rövid ideig fennálló üzletem nb. vásárlásaival meg-e tisztelni szíveskedjen. — Tisztelettel ! Hegedűs böröndüzlet a Daubner-cukrászda m­ellett Utolsó eladási nap február 5 A Hegedűs böröndüzlet portálja, beren­dezése eladó és az üzlethelyiség kiadó. — Halálra égette a tűzből kipattanó szikra. Szegedről jelentik: Nagyszéksó­­son Bénák József gazdálkodó vasárnap este feleségével látogatóba ment. Gyer­meküket, a négyéves Eleket, a konyhá­ban hagyták. A kisfiú unalmában ját­szadozni kezdett a tűzzel és a kipattanó szikrától a ruhája lángot fogott. A szü­lők este nyolc órakor tértek haza. A kisfiún azonban már az orvosi beavatko­zás sem segíthetett s néhány órai szen­vedés után meghalt. A szülők ellen gon­datlanság miatt az eljárás megindult. — Bél-infectionál »Igmándi« gyorsan segit. Mert pár óra alatt gyomrot-belet tisztit.­­ — A kútba ugrott az elbocsátott üz­letvezető. Kiskőrösről jelentik: Becska Ferenc soltvadkerti szövetkezeti üzlet­vezetőt állásából elmozdították. Elkese­redésében az udvarán lévő nyitott kútba vetette magát. Hozzátartozói csak más­nap akadtak rá, amikor már halott volt. Becska nagy családot hagyott hátra nél­külözések között s a család iránt az egész községben nagy a részvét.­­ Fejjel a kútba zuhant egy iparos. Bajáról jelentik: Medvelics Károly 63 éves kefekötő vizet akart meríteni a kutnál, amely körül azonban olyan síkos volt a talaj, hogy az öregember meg­csúszott és fejjel zuhant a kútba. A kö­zelben lakók kimentették Medvelicset, aki csak könnyebb sérüléseket szenve­dett.­­ A román diákok Jassyban lebon­tották egy zsidó házát. Jassyban a diá­kok tüntetést rendeztek és tiltakoztak az ellen, hogy a templom szomszédságában egy zsidónak a háza van. A tüntető tömeg a ház elé vonult és hamarosan megkezdte az épület lebontását, amit a kivonult csendőrség nem tudott megaka­dályozni, mert a diákság téglákkal do­bálta meg a csendőröket. Az épületet teljesen lebontották, azután elvonultak. Fogyástól megkínzott lábait áztassa NO TOPIN oxigénes sóval készült lábfürdőben. 1 csomag 10 fillér. — Kapható BERT­ÓK, drogériában Mozi mellett. Piactér. 3 ­ A vér fölfrissítése céljából ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes »Ferenc József« keserűvizet inni. Az egész világon rendelik az orvosok a valódi Ferenc József víz használa­­látát, mert ez szabályozza a bélmű­­ködést, erősíti a gyomrot, javítja a vért, megnyugtatja az idegeket és ezáltal új életerőt teremt. A Ferenc József keserűvíz gyógyszer­­tárakban, drogériákban és fűszerüz­­letekben kapható. 11 — A Világvárosi Regények e heti szá­mát Komor István írta Szürke tűz cí­men. Az író különös, furcsa alakok közé, ismeretlen világba vezeti az olvasót. Új ötletek, meglepő fordulatok hosszú sora ez a regény, amelyet méltó hely illet meg a Világvárosi Regények gondosan válogatott, közkedvelt sorozatában.­­ Szárazon hevernek a bécsi Dunacsa­­tornán horgonyozó hajók. A bécsi Duna­­csatorna majdnem teljesen kiszáradt. A vízállás 30—40 centiméteres. Ez az ed­dig még elő nem fordult jelenség ré­szint a hideg és a folytonos keleti szél miatt támadt, de legfőképpen amiatt, hogy Nussdorfnál, ahol a csatorna kiága­zik a Duna medréből, jéggát támadt, amely megakadályozza a víz beáram­lását. Ezért sülyedt a víz színe. A csa­tornán horgonyozó hajók nagy része szá­razon hever.­­ Leugrott a villamosról és a pótko­csi kerekei alá került egy budapesti or­vos. Budapesten az Erzsébet­ tér és a Deák Ferenc tér sarkán Bexhert Ármin dr. székesfővárosi kerületi orvos leugrott egy villamosról s oly szerencsétlenül e­­sett, hogy a pótkocsi kerekei alá került. A villamos ballábát térdben elvágta, ösz­­szes bordái eltörtek, azonkívül a fején­­szenvedett súlyos, zúzott sérüléseket. A mentők a Rókus-kórházba szállították, ahol rövidesen belehalt sérüléseibe. — Jelentkezzék az államrendőrség 6 számú irodáján Bikádi Pál sofőr. Apollo mozgó Telefonszáro 9. Szerdán, február 1-én fél 9 órakor Csütörtökön, február 2-án 7 és 9 órakor M 0 S O R i Tavasz Olaszhonban Ismeretterjesztő hangos tájkép. Kis parádé Zenés, énekes művészi bábjáték két felvonásban.G­lória Egy óceánrepülés története tíz fel­vonásban. Főszereplők: BRIGITTE HELM és GUSZTÁV FRÖHLICH. HELYÁRAK: Erkély és páholyszék 1.30, I. hely 1.10, I. hely 90, III. hely 65, IV. hely 40 fillér. Szombaton és vasárnap Magyar világhiradó 462. sz. Cinci a Práterben rajzolt hangos burleszk. Nem kérdem ki vagy!? Az idei szezon legragyogóbb operett­je tíz felvvásban. Rendezte: Bolváry Géza. Zene: Robert Stolz. Főszerep­lők: Gustav Fröhlich, Liane Haid és Szőke Szakál.

Next