Orosházi Friss Hírek, 1943. január (20. évfolyam, 1-25. szám)
1943-01-01 / 1. szám
Köt Ul M KK' készség. c' Szeged 1943. január 1. Péntek, XX. évfolyam 1. szám. nROSHÁZI Ara 1tE (Ilié MEGJELENIK MINDEN REGGEL ünnepeket követő napok kivételével. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Kistemplom utca 12 sz. [ Felelős szerkesztő: DEMARTSIK FERENCZ | l’Ol.I T 1KAI N A PI L V P Előfizetési árak: Egy hónapra 3.20 P, negyedévre 9.20 P telefon 113 szám Or . ... . tév, escíler, oléi . Kormányzó UrunMs. fiitvesének felisivása a magiyartórectíciomgc« Az ország első Asszonya, a Kormányzó úr hitvese, aki fiának hősi halálával a legnagyobb áldozatot hozta a Haza oltárára, tegnap az alábbi felhívást intézte rádión a magyar társadalomhoz: Az áldozat és a kötelesség jogán hívok minden igaz magyart újabb áldozatokra. Negyedik esztendejében jár a világszerte tomboló háború s hazánk immár második éve fegyveres résztvevője, szenvedője, de minden megpróbáltatás ellenére is a nemzet örökkévalóságában hivő harcosa a népek sorsát eldöntő küzdelemnek. A háború, amelyet az Úristen akaratából egy ideig polgári nyugalomban szemlélhettünk, immár a mi életünkben is viharzik, kérlelhetetlenül szedi áldozatait azok közül, akik nekünk a legdrágábbak. Sok anya, velem együtt tudja, milyen súlyos az al kereszt, amelyet hordozunk, meglátogatott bennünket a Mindenható, s mi mindnyájan egyek vagyunk a fájdalomban, mi érezzük legjobban, mi az, magyarnak lenni. Épen ezért most, amikor arról van szó, hogy meggyógyítsuk a háború sebei közül azokat, amelyeket emberi erővel meg lehet gyógyítani, jogunk van kérni, sőt kérnünk kell! Meg szeretnénk érinteni a szíveket, egyenként szembe szeretnénk nézni mindenkivel s hozzá intézni a kérdést: »Felelj! Megtetted-e te is kötelességedet a hazáért, enyhítetted-e azoknak bánatát és gondját, akik hozzátartozójukat, atyjukat, fiaikat, testvéreiket, családjuk támaszát és reménységét, vagy pedig egyetlen kenyérkeresőjüket veszítették el a becsület mezején? Levetted-e a gondot azoknak a válláról, akiknek családfői most is odakünn harcolnak a mi biztonságunkért és életünkért?« Válaszoljon erre a kérdésre mindenki, becsülete és lelkiismerete szerint. Ne szavakkal, ne az együttérzés hangoztatásával, hanem némán: cselekedetekkel. Amikor ez év augusztusában azzal a kéréssel fordultam a társadalomhoz, hogy adjon mindenki tehetsége szerint téli holmit messze orosz földön harcoló véreink részére, kérő szavam meghallgatásra talált.— Most, még többet, még bensőségesebben kérek: a hadbavonultak családjainak, az emberfeletti áldozattal harcolók itthonmaradottjainak. Január 17-től február 7-ig országszerte, minden eddiginél nagyobb arányú gyűjtést rendezünk a harctéren levők itthonmaradottjainak támogatására. Ezúttal pénzt kérünk: a tehetősektől ezreket és százakat, a szegényebbektől filléreket, de mindenkitől kérünk. Sok könnyet akarunk letörölni, a gondok áradatát feltartóztatni, tehát anyagi erőink határáig kérjük a társadalom támogatását. Gondoljunk arra, hogy a magyar haza ezer és ezer családja némán ,és zokszó nélkül soványabb kenyérrel, aggodalommal és önmegtagadással áldoz naponként a magyar igazságnak, mert hozzátartozója mindnyájunk fenmaradásáért harcol, vagy szolgál. Gondoljunk katonáinkra, akiknek fegyvereit megacélozza, bátorságát és hősiességét fokozza az a tudat, hogy itthon mindenki részt vállal családjának gondjaiból. » A létünkért és népünk igazságáért folyó harctól függ minden. Az állam ezért minden fillért a háborúra áldoz és a lehetőség határain belül gondoskodik a harctéren lévőjeitthonmaradottjairól. De ez még nem elég! Szükséges, hogy maga a társadalom vegyen részt az áldozatban, kell, hogy az áldozatot egyenlően osszuk meg s ennek az emberi harcnak egyetlen eredményes fegyvere van: a jó szívvel adott fillérek és pengők tömege. Ez a gyűjtés több mint jótékonykodás, több mint emberi együttérzés megmutatása. Most látjuk majd, mennyire szereti népünk minden rétege, lakosságunk minden egyes része családját és azt a nagy közösséget, amelynek tagjai vagyunk és amellyel együtt élünk, vagy pusztulunk ebben az országban. Adjatok! Avassa a magyar társadalom ezt az alkalmat nemzeti áldozatkészségünk legszebb ünnepévé! Adjatok, hogy a legtöbbet áldozok hozzátartozóit, gyermekeit minél erősebben és melegebben ölelje át az örök Hungária istápoló karja! Adjatok, hogy az elkövetkező nemzedékek áldással emlékezzetek a fmn élőkre, akik a szeretet és a jóság erőit is mozgósítani tudták! Adjatok azért a Magyarországért, amelynek eljöveteléért imádkozunk! Budapest, 1942. december hó 31. ) Horthy Miklósné. 1943 Újév silopján Írta: BELICZEY MIKLÓS A Gondviselés akaratából immár negyedszer kereshetem fel a gyulai vármegyeházáról Békésvármegye közönségét soraimmal ezen a helyen, az ujesztendő fordulója alkalmából. Első gondolatunk az ujesztendő napján nem lehet más, mint szívünknek minden melegével üdvözölni azokat a honvédtestvéreinket, akik kint a messzi harctereken most vívják az emberiség történelmének legnagyobb és legvéresebb háborúját fenmaradásunk érdekében. Békés megyei leányok, fiúk, férfiak és asszonyok! Gondolatainkat egy pillanatig sem hathatja dialmás, mint az irántuk érzett szeretet és cselekedeteinknek a rugója sem lehet egyéb, mint a velük szemben fennálló kötelesség! Ezen érzésnek és kötelességnek a tudatában van az a feladatunk is, amelyik az előttünk álló új esztendőnek minden programját jelenti mindnyájunk számára. Ez a program mindennapi életünknek minden mozzanatát felöleli minden vonatkozásban. — az enyémet sem jobban mint a Tiédet, kedves olvasó. Mert ma nincsen külön politika, külön termelési vagy fogyasztási érdek, nincsen külön közgazdaság vagy magángazdaság és nincsen külön közélet vagy elkülönült magánélet. A létünkért vívott háború végső kifejlődésének utolsó szakaszában vagyunk, amikor nincsen más mint: nemzetvédelem! Ez a nemzetvédelem pedig azt jelenti, hogy félretéve minden széthúzást, minden pártoskodást és kicsinyességet, félretéve minden, egyéni érdeket, osztatlan akaratunkat és minden törekvésünket kizárólag csak a győzelem kivívására kell irányítanunk. Cselekedeteinket és szavainkat tehát az idők nagyságához mérve mindnyájunknak arra kell gondolnunk, hogy napjainkban még a legkisebb egzistencia is használhat vagy árthat a cselekedeteivel és beszédével. Aki használ, az a magyar és azt testvérünkként kell megbecsülni, de aki árt, az ellenség és arra is meg van minden módunk, hogy ezekkel aként bánjunk el. A külső harcterek eseményein kívül ma a közellátás problémái azok, amelyek közvéleményünket a legjobban foglalkoztatják. Ezzel kapcsolatosan a nagyközönségnek általában fegyelmezett és példás magaviselete mellett sajnos olykor olyan viselkedéssel is találkozunk, amikor a kritika vagy meg nem értés eléggé el nem ítélhető türelmetlenségen, vagy éppen eléggé nem sajnálható tudatlanságon alapszik. Egyesek nem tudják, vagy nem akarják megérteni bizonyos gazdasági és pénzügyi kérdéseknek azokat a szoros összefüggéseit, amelyek ma egész Európát egy testként kötik össze és amely kapcsolatoknak a megszakítása, — nem úgy ahogyan azt egyesek képzelik — nem a külön útra térő egyes országoknak a különkülön való győzelméhez, hanem éppen megfordítva, egész Európának és benne mindnyájunknak a teljes végpusztíításához vezetne. A közelmúltban kényszerű fejadag csökkentést kellett végrehajtani, amiért azonban senki sem lehet jogosult kritikát gyakorolni, mert a saját termelésünkből eredő hiányokért nem tehetünk mást felelőssé legfeljebb csak saját magunkat. Az első követ közellátási ügyekből kifolyólag az vesse a kormányzatra, aki tudva, vagy tudatlanul — mondjuk, hogy jóhiszemű-