Orosházi Friss Ujság, 1934. június (23. évfolyam, 122-145. szám)

1934-06-02 / 122. szám

2 Amerika egész termését pusztulás fenyegeti Tovább tombol a hőhullám . Egy­dolláros búza Csikágóban Csikágóból jelentik. Az amerikai kö­zépnyugati áramokat, amelyeknek ter­mését a szárazság és a homokorkának már régen erősen megrontotta, most újabb hőhulám bontotta el és a termés­­kilátások napró­-napra rosszabbak. Szak­értők úgy számítják, hogy a búzater­melő farmerek a hőség miatt naponta 100.000 dollár kárt szenvednek és ha a hőhullám még hosszabb ideig tar­tana, akkor tavalyi termésüknek csak egy csekély töredékét fogják aratni. A csikágói gabonatőzsdén a búzaárak elérték, sőt meghaladták a bushelenkénti egydolláros árfolyamot, amit általában az amerikai felépülés szempontjából olyan é­slbevágóan fontosnak tartanak. A többi gabonaneműek is erősen szi­lárdultak. Tű­z volt a határban A tűzoltók kivonultak, de a határon visszafordultak Tegnap délelőtt féltíz tájban a to­ronyőr te­lfonált a tűzoltóknak, hogy a kü­lterületen, az aradi és komlósi út között két helyen is szokatlanul nagy füstöt lát. A tűzoltók nyomban befogtak az egyik kocsifecskendőbe és elindultak a jelzett irányban. Az aradi utón men­tek a határig és megállapították, hogy a közelebb levő füst egy üzemben levő cserépégető kemencétől ered. A másik füstoszlop eredete még igen messze, jó­va­ a határon túl volt, ezért tűzoltóink nem is mentek tovább, hanem visszafor­dultak és bevonultak. Hogy mi égett, nem tudták megállapítani. flPQU­D MOZGÓ TETEEFONSZÁM : 9 ÉEES Szombaton, június 2-án fél 9 órakor Vasárnap, június 3-án 5,7 és 9 órakor M O S O R MAGYAR VILAGHIRADO Bankrablók legújabb rajzolt film Gaál Franciska világsikerű vígjátéka C S I B ! filmre írta: NÓTI KÁROLY. Rendezte: Max Neufeld. Zene Brodszky Miklós Főszereplők: Leopoldine Konstantin, Hermann Thiemig, Halmay Tibor, An­ton Edthofer, Friedl Haerlin. HELIALAK: Erkély és páholyszék 100, I. hely 90, II. hely 70, III. hely _______50, IV. hely 30 fillér_______ Szerdán tfs csütörtökön FOX VILAGHIRADO Az állatfodrász legújabb rajzolt film. Rendnek muszáj lenni Amerikai burleszk. Főszereplő Slimm a trombitás. Láthatatlan ember H. G. Wells világhírű regényét film­re rendezte : James Whale. A legcso­­­dálatosabb trükkök filmje, izgalmas és kacagtató jelenetekkel. Főszerep­lők : Claude Rains, William Harrigan, Gloria Stuart. OROSHÁZI FRISS ÚJSÁG Borvendég Ferenc Budapest új főpolgármestere Kinevezése ma jelent meg a hivatalos lapban Hogyan szanálják a tó«»«!«»? Budapestről jelentik: A hivatalos lap ma reggeli számában jelent meg Bor­vendég Ferenc főpolgármesteri kineve­zése, a fővárosi törvény kifürdetése és az ezzel kapcsolatos szanálási tervezet. A tervezetet Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter csütörtökön este bemu­tatta a többségi pártok vezéreinek, Wolff Károlynak és Kozma Jenőnek. A két pártvezér megtette megjegy­­­­zéseit erre a tervezetre, amely teljesen új alapokra helyezi a főváros közigaz­gatását. Az új főpolgármester igen szé­leskörű felhatalmazást kap a főváros pénzügyeinek irányítására. A szanálás id­őtartama két esztendő. Ez alatt az idő alatt egyesúlyt kell teremtenie a fővá­ros költségvetésében, el kell tüntetnie a zárszámadás deficitjét is. A szanálási tervezet egyenes, kon­krét utasításokat nem tartalmaz, hanem általánosságban felhatalmazza az új fő­polgármestert, hogy szükség esetén rendkívüli intézkedéseket foganatosítson. Ezek az intézkedések vonatkozhatnak a tisztviselői fizetések újabb rendezésére, az üzemi munkabérek átszámítására, ami azt je­enti, hogyha a főváros érdeke úgy kívánja, sor kerülhet fizetésleszállítás­­ra is. Németország elfogadja az olasz népszavazási tervet Jövő évben lesz a saarvidéki népszavazás Berlinből jelentik. A legjobb forrás­ból eredő értesülés szerint a birodalmi kormány minden valószínűség szerint még m­a délután hivatalos közlemény­ben fogja közhírré tenni, hogy Német­ország elfogadja azt a megoldási mó­dot, amelyet Aloisi báró, mint a Saar­­bizottság elnöke terjesztett a kormányzó bizottság elé s amelyet az elfogadott. A terv a következő pontokat tartal­mazza : 1. A népszavazás a Saar-tartományban 1035 január 13-án lesz. 2. Külön törvényszéket állítanak fel, amely a népszavazásból és az eredmény végrehajtásából következő vitás kér­dések fölött döntsön és a határozat vég­rehajtását ellenőrizze. Ez a törvényszék még a népszavazás előtt meg fog ala­kulni és 1036 január 13-ig működik. 3. Nem a­lkítanak nemzetközi rend­őrséget a Saar-tartományban a népsza­vazás idejére. Aloisi báró tervét már Párisban és Berlinben is előterjesztette, miután azt Genfben az illetékes delegátusokkal meg­­vitatta és ő fogadtatta, úgyhogy a német biroda­mi és a francia kormány részéről csak formaság lesz, mikor a terv elfo­gadását bejelentik. Marconi csodálatos új találmánya Fertőző betegségeket gyógyít rövidhullámokkal Rómából je­lntik: Marconi szenátor, a világhírű feltaláló, hosszú idő óta kísér­letezik egy új, nagyjelentőségű probléma megoldásával: fertőző betegségeket akar rádióhullámok segítségével gyógyítani. Kísérletei során megállapította, hogy a testen keresztül vezetett rövid rádióhul­lám­ok bizonyos baktériumokat elpusztí­tanak és ilyen­ módon egyes fertőző be­tegeket meggyógyítanak. A kísérleteket még nem zárta le, de kijelentette, hogy az eddigi eredmények rendkívül ked­vezőek. Borzalmas szerencsétlenség a villamoson a másik villamos ponyvarúdja megölte a kihajtó kalauzt Budapestről jelentik: Példa nélkül álló halálos baleset történt csütörtökön dél­után a Kossuth Lajos utcában. Csütörtökön délután indult első útjára a szentilonai kocsiszínből egy 44-es jel­zésű új villamoskocsi. A Kossuth Lajos utcán elhaladt egy Budára igyekvő 76-os jelzésű villamoskocsi mellett. A 76-os villamos perronján utazott szolgálati he­lye felé Eckhardt Gyula 20 éves vil­lamoskalauz. Eckhardt kihajolt a kocsi­ból és a nagy sebességgel rohanó 44-es villamos szabadon lengő ablakponyvá­jának vége a kalauz arcába vágódott. A ponyvarögzítő vasdarab Eckhardt fe­jébe fúródott, aki eszméletlenül terült el a villamos perronján. Leszállították a villamosról és lefektették egy padra. Amikor a mentők megérkeztek, Eck­hardt már halott volt. A vasdarab a hatalmas lendület következtében átütötte a szerencsétlen villamoskalauz koponyá­ját. A vasrögzítő mint valami puska­­golyó fúródott Eckhardt fejébe és ösz­­szeroncsolta agyvelejét. Holttestét a tör­vényszék orvostani intézetébe szállítot­ták. Rendőri bizottság szállt ki a hely­színre. Kihallgatták a szemtanukat, majd előállították a negyedik kerületi kapi- Kerékpárosok! Olcsó árak! Vörös tömlő 150, gummiragasztó —10, 1. a varrógép és kerékpárolaj —10, stb. Minden alkatrész és javítás meglepő olcsón Külső gummikban óriási választék!!!! "«SLSS CSEPKEGIRÉL Szombat, 1934 június 2 Kicsit fizet, nagyot kap! Minden vásárlónak június 15-ig 48 fil­lérért egy 72 filléres nagy tubus Diana ingeremet szolgálunk ki . Használja ki az alkalmat Bertók Drogériában mozi mellett csirkepiac tányságra a 4­­-es villamos kalauzát, He­gedűs Bélát, őt tették felelőssé azért, hogy a ponyva szabadon lógott le az ablakról. Hegedűs azzal védekezik, hogy amikor a kocsiszínből elindultak, a ha­lált okozó ponyvacsattot lerögzítette, az menetközben eshetett le. Hegedűst át­­kísérték a főkapitányságra, ahol őrizetbe vették. Közszemlére lelték ki a törvényhatósági választók jegyzékét Gyuláról jelentik: Békés vármegye iga­zoló választmánya határozata értelmében a törvényhatósági választók ideiglenes névjegyzékét, illetve az országgyűlési képviselőválasztók 1934. évi végleges névsorát június 1-től 15-ig a vármegye­­házán közszemlére kitették és azokat bárki a hivatalos órák alatt megtekint­heti. A kihagyás miatt junius 15-ig az érdekeltek a vármegye főispánjánál fel­­szóla­ással élhetnek. A felszólalást az igazoló választmányhoz címzett beadó:­rvényben kell benyújtani a főispáni hi­vatalban. A tőzsde megkezdi a gabona határidős jegyzését Budapestről jelentik. A tőzsdetanács hosszabb idő óta tárgyalásokat folytat a földművelésügyi minisztériummal, hogy az még a termésrendelet megjelenése előtt engedélyezze az idei termés árjegy­zését a határidőüzletben. Ezek a tár­gyalások eredményre vezettek, amit igazolt a kormánynak a balettára vonat­kozó rendelkezése is. Beavatott helyről kapott értesülésünk szerint a tőzsde elnöksége szombatra teljes tanácsülést hívott egybe, amelyen javasolni fogja, hogy az idei termésű bűza és rozs jegyzését októberre és a további határidőkre már a jövő hét elején kezd­jék meg. Nem kell már félni a kolumbácsi légytől Hozzánk nem tudott eljutni a légyraj Két héttel ezelőtt riasztó hírek keltek szárnyra a magyar délvidéken. A meg­szállott részekről, a Duna alsó folyásá­nak vidékéről, kolumbácsi légyrajok mil­liói indultak útnak s pusztító áradatban tartottak Magyarország felé.Makó hatá­ráig jutott el a kolumbácsi légyraj. Az állategészségügyi hatóság — mint emlékezetes —­ tájékoztatást tett közzé, hogy mit kell tenni és hogyan kell eljárni a kolumbácsi légy megér­kezése esetén. Szerencsére eddig nem volt, ezután pedig már nem lesz szük­ség a közölt védőeljárásokra. Ugyanis a kolumbácsi légyveszedelem elmúlt. A rajok Makó alatt más irányt vettek, azonfelül már a rajzási idő is eltelt, úgy hogy most már nem kell tartani a kolumbácsi légy jövetelétől.

Next