Orosházi Friss Ujság, 1936. július (25. évfolyam, 148-174. szám)

1936-07-01 / 148. szám

ilcsezin­ n­épszövetség közgyűlése Trónja viszaállítását várja a négus — Olaszország a népszövetség reformját kívánja Denfből jelentik. Kedden dé után ösz­­szeült a népszövetségi közgyűlés 16. ülésszakának második szakasza. Előbb Eden elnökölt, majd a lemondott Benes helyébe elnökül választott Van Zeeland belga miniszterelnök vette át az elnök­­lést és utalt a súlyos feladatokra, ame­lyek megoldása a közgyűlésre vár. Van Zee­and felolvasta Olaszország emlékiratát, amely az­ eddigi abesszí­niai barbár á­lapotokról számol be és feltétlenül szükségesnek tartja a Nép­­szövetség reformját. Argentína képvie­őjének Les­ése után Hai­é Szelassziá négus nyi­atkozott am­­hara nyelven. "Ílesítédét a teremben levő olasz újságírók hatalmas fütyüléssel za­varták, mire a teremőrök kivezették az újságírókat. A négus azután kifejtette, hogy azért menekült el, hogy népét meg­mentse a pusztulástól. Jogvéde­lmért for­dul a Népszövetség 52 ál­amához és kér­dezi: mi­yen válasszal térhet vissza ha­zájába? Kijelenti, hogy nem hal­ik meg az erőszak előtt. Telefon 9 MOZGÓ Július 1-én szerdán fél 11 órakor Július 2-án csütörtökön 7 és 11 órakor MŰSOR MAGYAR V1LAGHIRADO PARAMOUNT V1LAGHIRADO Csokra születtem (Húzd rá cigány) Eggerth Márta magyar tárgyú filmoperettje Rendezte: W. Tourjansky. Ze­­ne£: Lehár Ferenc. Főszereplők Eggerth Márta, Slezák Leo, Ida Wüst, Hans Moser. — Eggerth Márta magyarul énekel és ci­gányzenével mulat! Kedvezményes csiyárak ! HELYÁRAK: Erkély és páholy 70, Első hely 60, Második hely 50, Harmadik hely 30, Negyedik hely 20 f. ! Julius 4-én szombaton fél 9 órakor Julius 5-én vasárnap 3—6 és 9 órakor MŰSOR Két nagy film egy műsorban! Halálos játék Izgalmas bűnügyi történet. Főszerep­lők : Mary Bryan és John Darrow. Magyar film Szent Péter esernyője Mikszáth Kálmán regénye filmen. Rendezte: Cziffra Géza. Főszereplők : Gervay Maricza, Gombaszögi Ella, Básthy Lajos, Fáy Béla. Kedvezményes helyárak! Kedden, július 7-én filmműsor keretében fellép Szász fia és Rajna Alice OROSHÁZI FRISS UJLÁCI Szerda, 1936 Julius 1 A tavalyi búzaárakat fenlalja a kormány Búzafeleslegeink elhelyezése biztosított Vasárnap nagyszabású kormánypárti népgyű­és volt Mátészalkán, amelyen rr­egjelent Darányi Kálmán min­iszterel­­nökh helye­tes is, aki kije­lntette, hogy a római megegyezés n­apján Olaszország és Ausztria átveszi termésfeleslegünk je­­lentékeny része , másfélmi­lió méterm­á­­zsa gabonát Svájcba sikerü­l sóselyezn­i és m­egá­lapodást tudtunk kötni két olyan más állammal, ahol eddig búzánknak nem vo­t piaca. Az idei jobb termés me­leit is tehát nagyjából biztosítottnak tekinthetjük búzafe­lslegünk elhelyezé­sét. A kormány fenntartja a múlt évi ál­lom­áss­ami árakat amesok, a Tiszántúlon ötven száza­lkkal lesznek magasabbak, print a Dunántúon. Súlyos nehézségeket leküzdve elértük azt, hogy állatkivi­­telünk Ausztria, Németország és Cseh­ország felé a tavalyinál nagyobb ará­nyú legyen. A miniszter ezúttal arra kérte a gazdákat, hogy szolgáltassanak pontos adatokat arról, mennyi búzájuk, rozsuk, árpájuk és egyéb terményük termett. Ezz­ek az adatok — mondotta Darányi — kizáró­ag az én tájékoztatá­somra szó­ló, és a korm­ány nem fogja azokat a finánchatóságok rendelkezésr­e bocsátani. Sztrájk az orosházi építőiparban Kárjavítást értek el az építőmunkások A számos iparágban megnyilvánu­l munkabérszabályozási mozgalom kiter­jedt az orosházi építőiparra is és a községben folyó néhány építkezésnél hét­főn, Pé­er-Pá napján munkabeszüntetés formájában je­lntke el. A kőművesmun­kások sz­rájkba ép­ek, amivél azt akar­ták elérni, hogy a már megállapított és jóváhagyás végett a miniszterhez fel­terjesztett bérskálban foglalt órabéreket megköze­­tsék és a jelenleg mutatkozó nagy differenciát e tüntessék. Ma ugyanis az a helyzet, hogy az orosházi épí­őmunkások 24 és 26 fi­lé­­res órabérért do­goztak, ho­olt az új bér­skála 45 fil­ért ,ál­apít meg számukra. Hétfőn tehát a munkások nem álltak munkába, hanem tárgya­ni kezdtek mun­kaadóikkal és kedden délelőtt 9 órakor Kiss János községi képvi­slő vezetésével küldöttség ment Forgách Béla tb. fő­­szolgatíró, iparügyi e­ladóhoz. A kül­döttségben a munkaadók részéről vitéz Benkő Pál építőmester és Kabódi Mi­hály kőműves, a munkások részéről öt épíőmunkás vett részt. Kiss János is­mertette a helyzetet és előterjesztette, hogy alapot találtak a megegyezésre, amennyiben az építőmeste­rk kilátásba helezték, hogy az ezentúl vál­alandó munkáknál fokozatosan magasabb órabéreket biztosítanak a mun­kásoknak, amíg csak el nem érik az új bérská­lban megállapított órabéreket. Az építőmunkások arra is hivatkoztak bér­­követe­lsüknél, hogy a laktanyában fo­lyó épí­kezésnél már 35 fillér órabért fizet a vá­ra­kozó — ezt azonban már a munka megkezdésekor biztosították számukra az időszaknak megfe­­lő mun­­kabérek arányában. Forgách Bé­a azután olyan megegye­zést hozott létre a munkaadók és mun­kásaik között, hogy a most folyó mim­­káknál dolgozók ezentúl 30 fillér óra­bért, a jövőben vá­la­­ndó munkáknál pedig fokozatosan többet kapnak az új bérská­l elé­l­ét. A most folyó mun­kákat ugyanis az eddigi alacsony bérek­kel kalku­­lva vál­lj­ák a mesterek és igy e­­knél 30 fillérre magasabbra vesz­teség nélkü­l nem mehetnek. A ré­egá­lapodást tegnap délután az építőmunkások elé terjesztették és azok , el is fogadták, úgy hogy ma reggel is­mét felveszik a munkát. T Orosháza községnél hat kisegítő díjnok á­l­szo­gá­atban havi 48 pengő fizetés reményében. Azért írjuk, hogy reményé­ben, mert ezek új esztendő óta csak remé­ik a havi 48 pengőt, de valójában még egy fi­lért sem kaptak, mert a bel­ügyminiszter még nem hagyta jóvá a fi­zetésük folyósítását, eddig nem volt okuk a panaszra, mert, bár csak az év első­je ére szólt az alkalmaztatásuk, a képviselőtestület egutóbb tartott ülé­sén kimondotta, hogy az év második fe­lében is alkalmazza őket 48 pengő havi fizetés reményében. A közgyű­ésnek ez a határozata is megy tovább a felsőbb fórumok elé jó­váhagyás végert. Miután azonban fel­sőbb jóváhagyás hiánya miatt még az első félévre járó fizetésüket sem fo­­lyósi­ hatba a község, most az a ré­lmény alakult ki a községházán, hogy ezeket a bijnokokat a mai napon elbocsátja s mindaddig nem alkalmazza, míg a fel­­sőbb hatóságok nem engedélyezik a fi­­zetésük fo­losítását, mert úgy véli a községi elöljáróság, hogy ezeknek az embereknek a munkáját elfogadni, de nem fizetni érte, mé­latlan Orosháza köz­séghez. Nagyon okosan cselekszik a községi e­­ljáróság, mert így talán felsőbb he­lyen is észhez kapnak, hogy 48 pengős fizetéseket r­em lehet fél­ esztendeig visz­szatartani s a jövőben sem lehet csak fizetés reményében dolgoztatni embe­­rekkel. Különben a mai elbocsátással kitűnik majd az is, hogy van-e szükség ezekre a munkaerőkre, vagy sem. Ha van reá szükség, akkor viselje a feelősséget az a felsőbb hatóság, amely félév alatt nem folyósítja a fizetést. Az elbocsá­tndó napidija­ok között van a község fővégrehajtói teendőket vég­ző dijnok is. AMMMAMWMM Ma elbocsátanak hat községi dijnokot fíz elöljáróság nem dolgoztat olyanokkal, akiknek nem adhat fizetést Állatorvosok közgyűlése Gyopároson Szakelőadások Mint előbb írtunk róla, vasárnap tar­totta Gyopároson az Országos Állator­vos Egyesület Békés-Szolnoki fiókosz­­tálya ez évi közgyűlését. A közgyűlésre a két megye álatorvosai majdnem tel­jes számban megje­lntek, körülbelül hatvanan, ezenkívül Hódmezővásárhely­ről, S­zegedről a szomszédos fiókosztály tagjai közül és Budapestről is többen. Az országos egyesü­ltet dr. Guoth Gy. Endre egyesületi főtitkár, egyetemi ta­­nár, a földmivelésügyi minisztériumot dr. Skala Ferenc állategészségügyi főta­nácsos, kerü­eti felügyelő képviselte. Jelen voltak ezenkívül dr. Tóth Antal egészségügyi tanácsos, a ficíkosztály el­nöke Szólnokról, Tory Pál törvényható­sági á­latorvos és most számosain­k legin­­kább csa­ldtagjaikkal együtt. A köz­gyű­ésen a járási főszolgabiróság részé­ről dr. Forgách Béla és dr. Bakos József tb. főszolgabirák, dr. Hajós Ist­ván járási tiszti­orvos, a községi elöl­járóság részéről dr. Bul­a Sándor fő­jegyző jelentek meg. Az érdeklődők kö­­zött ezenkívül több környékbeli gaz­datisztet is láttunk. A közgyűlés után dr. Megyaszai Gyula egy. magántanár, kir. főbakteriológus és dr. Takách Fe­re­nc szarvasi jár.­á­latorvos tartottak igen nívós szakelőadást. Előadás után a köz­ségi e­­ljáróság látta és­ onnan vendégül a k­­özgyü­l­e­­ megje­ln elme és család­tagjaikat, a he­gyvendégeknek Bujdosó Lajosné kir. főá­latorvos neje kedves­kedett fagy­a­tta . Este 9 órakor 90 sze­mé­tes vacsora fejez­i be a programmot, amelyen a ké­t éjjeli órákig l­egjobb hanguatban maradt , gyűrt a társaság. Vendégeink a­egnagyobb e ragadtatással gyönyörködtek Gyopá ősünk szépségei­ben s a legtöbben azzal az elhatározás­­sal hagyták itt már messze földön ismert üdü­lhelyünket, hogy rövid időn belül hosszabb tartózkodásra is fel fogják ke­resni. Germekparfilms a községben A napokban egy gyermekparalizis-meg­­betegedést a­lapítottak meg a Bercsényi­­utcában egy négyéves leán­ykán. A gyer­mek jobb lábszá­n megbénult a betegség következtében. Dr. Hajós István járási tiszti orvos intézkedett a fertőz­en­­és végrehajtása és a betegség fejedésének meggátlása érdekében . Márta (Richmondi l­ányvásár) Flotów világ­hírű operája kerül ma és holnap világ­hírű nagyságok szereplésével műsorra, mint Helge Roswenge világhírű dán kamaraénekes is. Évszázadokon ke­­sztül az a priot­égiuma volt Richmond angol városkának, hogy évenként megtartott richmondi lányvásáron kötött szerződé­sek törvényes erőre bírtak. Anna an­gol királynő udvarából Lady Harriet Durham komornaival, Nancyval pajkos­­ságból vagy tréfából szintén elment a richmondi leányvásárra. Ők is el akartak szegődni tréfából egy évre valamelyik angol paraszthoz cselédnek. A válasz­­táson az összes környékbel lányok m­eg­­je­ntek és a környékbeli legények is. Többek között két fivér: Plumkett és Lyonell is. Ez a két fiata ember vásárolta meg Harriettet és Nancyt. Lyonell na­gyon örült a vásárnak, mert Harriet nemcsak tetszett neki, hanem szívét is szerelemre lobbantotta. Harriet nem gon­­dolt arra, hogy a le­gfiúvásár komoly és kénytelen,kelletlen követi Lyonellt a pa­rasztházba. Nancynak sikerül visszaszök­nie az udvarhoz, ahol elmeséli, hogy Lady Harried Mária néven beszegődött Lionelhez. Anna királynőnek kedven­ce az ifjú Lady elhatározza, hogy saját maga hozza vissza az udvarba. A királyné vissza­viszi Harrietet az udvar­ba. Lyonell sírva keresi az eltűnt Mártát, akiről nem is sejti, hogy előkelő L­ady. Lyonell és Plum­pen­t elmennek a királyi kastélyba, hogy ott kérvényt adjanak át a királynőnek. Újra összetalálkoznak Mártái­a­ s mos­t már a királyné sem a­­karja útját állni a sze­metet boldog­ságának. Lyonell mégegyszer megveszi Mártát, most már Harriettet és pedig örökre, a richmondi leányvásáron. A kettősül bal Mentőink segi­­ben vették igényt Szombaton viéz fába hívta a­z dr. Li­avecz ottan uradalmi cselén­k kazalhoz támasz­t mely eldőlt vert' combja eltörött, helyi kórházba s­" vitték hétfőn dr.­­ in­ézkedésére Bár­lint 35 éves nap, ba'on tar­ószurás tanuszmérgezést MMMWMM ítéletidő Péter:Pár napja vihar dühöngött, por öntötte e'. vezeték agyonütöt­te ügyelőt. Ha'a'mai vihar nyán is, a fe he Gerendásra zudu vihar szétszórta fektette a kukori lábszárig érő viz töltögetett kukor­icák nem látszotta «MMMMWMl Döntő tor a vir Genfbő' je en is, du'at állott be ! ban. A Genfben francia minisztere­­dőhelyen teljes ■ tést hoztak létre, hogy Angia járul a szankció Abesszínia anne­xt nem ismerik e'. A kezdenek tárgya' együttműködés, sí rea­litása érdekéb­ei­ szerint az egyezésbe Szovjt vonják, amivel a állítanák vissza. A népszövetség francia minisztere négy kance­lárt. Bécsi hír szerző­re nem megy . Réva Angyalföldön háztulajdonos fél lőtte jóval időse magát. Erdélyben a h­­ór helyébe Vásá­ráki református , Fabinyi Tiham hétfőn délután­­ tárgyalt a külföld regációjával és­­ csönbizottsággal. — „Csók idei operett* Eggerth Márt­iék hangja, valósággal m remt a maga és magyar nőt

Next