Ország-Világ, 1957. május-december (1. évfolyam, 1-32. szám)
1957-05-28 / 1. szám
,a Unoweft O il Fontos tárgyalások színhelye volt az elmúlt napokban hazánk fővárosa. A baráti Szovjetunió kormányküldöttsége és szovjet szakértők egy csoportja tárgyalt Budapesten a magyar kormányküldöttséggel. A tárgyalásoknak az volt a célja, hogy a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság kormányai között történt 1957. március 28-i nyilatkozatnak megfelelően megállapodást kössenek az ideiglenesen Magyarországon tartózkodó szovjet katonai egységek jogi helyzetének meghatározásáról. A tárgyalások a kölcsönös megértés és barátság szellemében folytak. G. K. Zsukov marsall, a Szovjetunió honvédeimi minisztere A. A. Cromiko, a Szovjetunió kieumi minisztere A lemondott francia miniszterelnök egy évvel ezelőtt még mosolyogva tárgyalt a Kremlben. Balról jobbra : Bulganyin, Molotov, velük szemben Guy Mellet A lemondott olasz miniszterelnök, Antonio Segni (jobboldali) kézfogáson utódjával Adone Zolival Az elmúlt hetekben majdnem egyidőben kormányválság robbant ki Franciaországban és Olaszországban. E két eseménynek látszólag semmi köze sincs egymáshoz. Közelebbről nézve azonban kiderül: mindkét kormányválság oka a dolgozó tömegek elégedetlensége kormányaik reakciós, a nép érdekeit semmibevevő politikája miatt. Az olasz kormányválság közvetlen oka az volt, hogy a szocialista-demokrata párt tagjai kiléptek a kormányból. Az olasz szocialista-demokrata párt vezetői ugyanis — tekintettel a közeledő választásokra — nem merték vállalni, hogy az utolsó pillanatig részt vegyenek egy mind népszerűtlenebbé váló kormány munkájában s így elveszítsék párthíveik és szavazóik nagy részét A jobboldali, reakciós erők viszont a kormány jobbratolódása érdekében munkálkodtak. Hosszas huzavona után Adone Zoli vezetésével csupán kereszténydemokratákból álló kormány alakult. Ennek programja ugyan még nem ismeretes, összetétele azonban nem hagy kétséget afelől, hogy a parlamentben a jobboldali pártokra, a monarchistákra és a fasisztákra kíván támaszkodni. Miután azonban a Segni-kormány bukásának oka a néptömegek elégedetlensége volt a jobboldali politika miatt, ezzel az elégedetlenséggel a közelgő választásokra való tekintettel az új kormánynak is számolnia kell. A francia Guy Mollet-kormány bukásának több oka is van. Ezek az okok lényegében egyetlen problémára vezethetők vissza: a francia dolgozó tömegek nem fogadják el a kormány háborús politikáját, amely a fegyverkezési verseny támogatásához, az algériai irtóhadjárat folytatásához, a szuezi kudarchoz vezetett. A közvetlen ok ugyan az volt, hogy a kormányt az adóemelés vitájában a parlament leszavazta, de miután ismeretes, hogy ezek az adók az agresszív és háborús külpolitika folytatásához szükségesek, elutasításuk egyben e külpolitika elvetését is jelenti. A helyzet persze nem ilyen egyszerű, hiszen az adóemelést elutasították azok a pártok is, amelyek eddig támogatást nyújtottak a kormány agresszív politikájához. E politika számlájának benyújtása azonban nehéz helyzetbe hozta a pártok veze tét kormányválság és ami mögötte van tett választóik előtt. A kormány bukásában tehát elsősorban a néptömegek növekvő nyomását kell észrevennünk, amelyeknek elegük van az elmúlt hónapok háborús politikájából és a fegyverkezési kiadások helyett a bérek emelését követelik. A szocialista párti miniszterelnök kormánya tehát azért bukott meg, mert nem teljesítette azokat az ígéreteket, amelyeket fellépésekor az ország haladó erőinek tett. Ezek az erők most olyan kormányért szállnak síkra, amely véget vet az algériai vérontásnak, elősegíti a leszerelést, csökkenti a katonai kiadásokat, teljesíti jogos bérköveteléseiket. Ugyanakkor a reakció erői, amelyek viszont épp azért segítették elő a kormány bukását, mert nem találták elég jobboldalinak — a változástól a reakciós pártok uralmát remélik, hogy tovább folytassák az algériai háborút, még inkább a népre hárítsák ennek terheit, s hogy tovább vigyék azt a politikát, melynek kudarcát e válság is aláhúzta. Lám, mindkét országban egyformán jelentkezik az azonos ok: a nép balra akarja kényszeríteni a kormányt, a reakció viszont jobbra. A francia dolgozók körében nagy visszhangot keltett az a levél is, amelyet Bulganyin szovjet miniszterelnök küldött Guy Mollet-hez. Ez a levél baráti hangjával megmutatta azokat a hatalmas lehetőségeket, amelyek a francia—szovjet viszony megjavításával a francia nép és kormánya előtt nyitva állnak. Ha Franciaország jelenlegi helyzetét összehasonlítjuk azokkal a lehetőségekkel, amelyeket is levél feltár, világosan megmutatkozik: a francia nép érdekei gazdasági és politikai téren egyaránt követelik az amerikai parancsra működő külpolitika felszámolását, a francia—szovjet együttműködés megjavítását az európai biztonság megteremtésében, a náci militarizmus feltámasztásával járó veszély elhárításában, a közelkeleti helyzet rendezésében, a leszerelés előmozdításában, az atomrobbantási kísérletek beszüntetésének kérdésében. A francia kormányválság megoldása választ fog adni arra a kérdésre: mennyire ismerték fel a vezető francia államférfiak a dolgozó tömegek törekvéseit, mennyire ismerték fel saját felelősségüket a nemzetközi helyzet további alakulásában?