Ország-Világ, 1958. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)

1958-01-07 / 1. szám

A New York Herald Tribune december 16-i számában Margaret Higgins párizsi keltezésű cikket írt ezzel a címmel: »Amerika ítélet alatt«. A cikk a NATO-államok kor­mányfőinek és külügyminisztereinek párizsi értekezletéről szólt és felmér­te az Amerikai Egyesült Államok kül­politikai helyzetét az Egyesült Nem­zetek Közgyűlésének legutóbbi ülés­szaka s a párizsi NATO-konferencia tükrében. Azoknak a nehézségeknek a kimutatásával, amelyekkel az Egye­sült Államok delegációja az ENSZ- ben találkozott és annak a bizalmat­lanságnak a jellemzésével,­­amelybe az Egyesült Államok politikája NATO konferencián ütközött, megál­a­lapította, hogy az Egyesült Államok kül- és belpolitikája nagyon kritikus próbatétel alatt áll. Ezt a cikket azon a napon olvas­tam, amikor háromhónapi New York-i tartózkodás után hazaindul­tam Budapestre. A New Yorkban töl­tött három hónap alatt az amerikai közhangulat rendkívüli arányú meg­változásának voltam tanúja. Bizonyára nem túlzok, ha azt mon­dom, hogy korunk egyik legrendkí­­vülibb élménye , Amerika hangjának ez a megváltozása. A változott hang ma még zavaros, de sejthető, hogy tisztulása merre­­ vezet. Most ezt a zava­rosságot mutatom be. Egyik este New York utcáin sétálva, arra lettem figyelmes, hogy mellettem öreg nénike tipeg. Pár pil­lanat múlva fiatal pár — 18—20 éves fiú és leány — egymás kezét fogva, s levetett cipőjüket kézben lábalva, ha­risnyában, csúszkáló ugrálással suhant el mellettünk, elénk szaladt, visszafordult, mögöttünk újra majd előre suhant, s a nénikét majdnem elso­dorta. Az öregasszony felém fordult s megbotránkozva mondta: olyanok ezek, mint a szputnyik. A szputnyik szó,­ így, oroszos kiejtéssel bevonult az amerikai nép szókincsébe. A mester­séges bolygónak Amerikában ez lett a neve, de bizonyára nemcsak Ame­rikában, hanem a föld egész kereksé­gén, minden nép szóhasználatában. A szó átvételével együtt az amerikai nép azokban a napokban megértett vala­mit, valamit, ami az első pillanatban számára rettenetes lehetett. Évtize­deken át a vezető körök hivatalos pro­pagandája azt akarta elhitetni az amerikai néppel, hogy az Amerikai Egyesült Államok legyőzhetetlen fö­lénnyel a világ első tudományos, er­kölcsi és katonai nagyhatalma. szputnyik hírére összeomlott ez az il­­­lúzió, s a kiábrándulás szinte pánikot keltett. Az egyik nagytekintélyű po­litikai folyóirat egyik novemberi szá­mában az olvasóknak a szerkesztőség­hez írt levelei között láttam ilyen megjegyzést: »Ki az optimista és ki a pesszimista ma Amerikában? Az optimista az, aki úgy számol a gaz­dasági helyzet romlásával, hogy azt PÉTER JÁNOS: M­i szól Hozzá AMERIKA ! hiszi: két év múlva két dollár lesz a kenyér fontja Amerikában. A pes­szimista az,,aki arra számít, hogy két év múlva két rubel lesz a kenyér font­ja Amerikában Eisenhower elnök betegségével kapcsolatban is jelentkeztek a zavaros hangok. Tudom, hogy a szocialista or­szágok sajtója Eisenhower betegségé­vel kapcsolatban olyan hangon és mó­don írt, ahogy az a második világhá­ború Eisenhowerének kijárt. De nem így az amerikai sajtó. A kegyetlen ci­nizmus minden változatával találkoz­tam. Láttam New York-i napilap első oldalán olyan fényképet Eisenhower­­ről, amely az elnök riadt tekintetét tükrözte, s alatta a szöveg azt mondta, hogy az elnöknek nem jutott eszébe az egyik sajtókonferencián a saját hadügyminiszterének vezetékneve, hanem csak a keresztneve. Tekinté­lyes publicisták latolgatták, nincs-e itt az ideje az elnök lemondásának. Volt olyan hang, amely azt a kérdést vetette fel, nem addig kellene-e az elnöknek gondoskodnia helyettesítése vagy utódlása megoldásáról, amíg megvan a képessége annak megítélé­sére, hogy a mostani viszonyok kö­zött és mostani állapotában­­ meg tud-e felelni a rendkívüli követelmények­nek. Heteken át gondja volt az ame­rikai sajtónak, hogy az elnök betegsé­gére való tekintettel az európai NATO szövetségesek hajlandók-e ké­sőbb­re halasztani a december közepé­re tervezett párizsi kormányfői kon­ferenciát. Ha a Fehér Ház sajtókon­ferenciáján elhangzott a kérdés, Ei­senhower részt vesz-e a párizsi NATO konferencián, akkor erre először az volt a válasz, attól függ, hogy az euró­pai szövetségesek későbbre halaszt­­ják-e a konferenciát. Az európai szö­vetségesek válasza az volt, hogy a konferenciát mindenképpen megtart­ják december közepén. Ezután az előbbihez hasonló újabb kérdésre a Fehér Ház sajtókonferenciáján az volt a válasz, hogy Amerika képviselete attól függ, vajon az európai szövetsé­gesek Eisenhower betegségére való tekintettel megelégszenek-e külügy­miniszteri konferenciával vagy ra­gaszkodnak kormányfői konferenciá­hoz. Erre Európából az volt a válasz, hogy ragaszkodnak a kormányfői kon­ferenciához, és ha Eisenhower elnök nem tud részt venni Amerika képvi­seletében, megelégszenek Nixon al­e­lnök személyével. Az amerikai sajtó ezután a várakozás hosszú napjai alatt hol találgatta, hol javasolta Nixon utazását Párizsba. Billy Grahamé, az evangélistáé a zavar más jellegű hangja. Az Or­szág-Világ olvasói közül talán emlé­keznek némelyek­ arra, hogy Billy Graham fényképét lapunk valamely legelső száma közölte. Ez az evangé­lista ma az amerikai Egyesült Álla­mok egyik legismertebb személye. Evangélizációs előadásait tíz- és tíz­milliók hallgatták. A szputnyikok Után Grahamnak elhangzott egy rá­dióbeszéde. Saját fülemmel hallottam beszédében a következő három tételt. Az elsőt ilyenféleképpen fogalmazta meg: tudatában van-e Amerika an­nak, hogy a Szovjetunióból irányított lövedékkel bármely pillanatban rom­ba dönthetik? A második ilyenféle­képpen hangzott: fennáll annak a lehetősége, hogy Amerika a Szovjet­unió »báb­államává« válik. Harma­dik tételét egyenesen vezető politiku­­sokkal folytatott beszélgetésekre való hivatkozással mondta ki: az amerikai politika az előtt a választás előtt áll, hogy vagy elfogadja nemzetközi tár­gyalásokon a Szovjetunió javaslatait vagy atomháborúba bocsátkozik. Ennek a hangzavarnak az alaptónusa sajtóban, rádióban, elő­adásokban és Eisenhower előadásso­rozatában is az, hogy a Szovjetunió megnyerte­­á versenyt. A vita a külön­böző hangok képviselői között csupán az, hogy a technikai tudományok ver­senyét nyerte-e csak meg a Szovjet­unió vagy a fegyverkezési versenyt is, s a fegyverkezési versenyben min­den téren győzött-e vagy csak egyes ágazataiban; a vita középpontjában álló kérdés pedig az, hogy a Szovjetunió előnye behozható-e, s ha egyáltalán behozható, mikor és milyen feltéte­lek mellett. Ez az alaptónus ma még azzal jár együtt, hogy az uralkodó­körök a fegyverkezési verseny fokozá­sát hirdetik. Ez a katonai kiadások növelésével s az adók emelésével jár együtt. Az U. S. News and World Report című folyóirat ezekkel összefüggésben gazdasági válságtüneteket jósol ez év tavaszára. A hangzavar tisztulásának is van­nak már jelei. Nemcsak az egyszerű emberek körében, vezető körökben is egyre erősebben hangzik az új tárgya­lások felvételének követelése a Szov­jetunióval. A moszkvai javaslat kor­mányfők új tárgyalására vonatkozóan ma még ellenállásba ütközik wash­ingtoni körökben, bár szemmel látha­tóan egyre erőtlenebb ellenállásba. De nem kétséges, hogy a javaslat előbb­­utóbb elfogadásra talál. Elfogadásra talál, mert­­ nem is lehet másként.

Next