Ország-Világ, 1958. július-december (2. évfolyam, 26-52. szám)
1958-07-02 / 26. szám
nssin mist sizifim A város nyílegyenes, végeláthatatlannak tűnő főútvonaláról jobbra fordulunk. Böngészem a cirillbetűs feliratokat, s csak most veszem észre, hogy a Kossuth Lajos utcában járok. Az ismerős utcanév láttán mindjárt otthonosabb a környék. Csobadzsi bolgár adószedő egykori, másfél évszázadnál idősebb háza ma is kiemelkedik a környezetből, bár a húslombú fák lassan eltakarják, jóleső, hűvös árnyékkal óvják az idő vasfogától. Kőkerítésén magyar- és bolgárnyelvű feliratok adják tud túl: itt lakott, mint emigráns, 1849. november 21-től 1850. február 16-ig Kossuth Lajos. Az 1949-ben múzeummá avatott ház apró, faragott faburkolatokkal ékesített szobáiban korabeli képek, egyenruhák, fegyverek, újságok, feljegyzések tanúsítják a demokratikus forradalom és szabadságharc vezetőjének munkásságát. Olyan írások, harcra hívó, mozgósító röpiratok is, amelyeket ebben a házban írt, s itt tanácskozott az emigráció keserű kenyerét vele megosztó, hűséges harcostársaival. Csendes emlékezéssel, megilletődve szemléljük a számunkra oly drága értékeket. Mindenki ezt teszi, aki megfordul ebben a házban.És elismeréssel adózik a testvéri bolgár népnek, amiért ilyen emléket állított a magyar forradalmi hagyományoknak. Az emlékkönyvbe bolgárok, csehek, kínaiak, lengyelek, oroszok írnak maradandó sorokat, meg annyian sajátjuknak is érezvén Kossuth apánkat.»Ez a ház — szól az egyik feljegyzés — örök emléke a szabadságáért küzdő magyar és bolgár nép barátságának.” Így igaz minden betűje. Most, a legfrissebb bejegyzés, párt és kormányküldöttségünk június 26-án keltezett emléksorai is ezt az igazságot hirdetik minden időkre. s, . Hegedűs Ferenc Kolarovgrad, 1958. június. Csobadzsi bolgár adószedő egykori háza, a mai kolarovgridi Kossuth-múzeum, ahol Kádár János beírta nevét az emlékkönyvbe Magyar és bolgár nyelvű felirat a múzeum bejáratánál ÖSSZEOMLOTT AZ EZREDESEK ÉS MILLIOMOSOK LÁZADÁSA »AFP. AFP. AFP. (Djakarta. Celebesz szigetén elesett Menado városa, az indonéz lázadás utolsó nagy tűzfészke." A hadsereg szóvivője kijelentette: lezárult az indonéziai lázadás fő szakasza...« Amikor ezt a táviratot az amerikai külügyminisztérium teletype-szobájában kirángatták a gépből és »az illetékes írósztalra* helyezték — a meglehetősen edzett »illetékes kéz« különös haraggal gyűrte gombóccá és hajította a papírkosárba. Mert ez a néhány szavas távirat nem kevesebbet jelentett, mint azt, hogy Amerika nem tudta kiforgatni sarkaiból a Távol-Keletet, összeomlott a kínai polgárháborúba történt beavatkozás óta megkísérelt legnagyobb szabású távolkeleti intervenciós kísérlet. Szétporladt az indonéz ezredesek és az amerikai milliomosok szövetsége... A veszély halálosan komoly volt és olyan méretű, hogy megreszkettette volna a világbéke amúgyis sok ostromot álló épületét. Még 1955 februárjában történt, hogy a csendes-óceáni blokk fülöp-szigeti értekezletén, a katonai bizottság vitájának végén felállt Mitchell amerikai tábornok. A térképhez lépett és végighúzta ujját az indonéz szigetek hatalmas láncán, amely Malájföldtől egészen az ausztrál partok közeléig háromezer kilométeres sávban torlaszolja el az Indiai-óceán bejáratát. »Enélkül nem megy — mondotta — háromezer kilométeres lék van távolkeleti katonai rendszerünkön.« Ezt a léket próbálta betömni Washington az indonéz lázadással, hogy azután a hetvenmilliós országot »elvontassa« az amerikai vizekre. Indonézia helyzete sok alkalmat adott a beavatkozásra. A Szukarno elnök által vezetett fiatal köztársaság az ezer kilométereken keresztül húzódó tízezer sziget országában* nem tudta teljesen megszilárdítani még a központi hatalmat. A szumátrai vagy celebeszi dzsungelek közepén egy-egy katonai parancsnok országnyi területek valóságos kiskirálya és kényura lett, s ezek a kapitányok és ezredesek esztendők óta az amerikai milliomosok politikájának könnyű prédája voltak. Az utóbbi évtizedben legalább egy tucat »politikai ezredes« lépett — dollárokkal vastagon kitömve — az indonéz politika színpadára, hogy szétrobbantsa a köztársaság egységét, összetörje semlegességi por készül a lázadók utolsó góca elleni roham Celebesz szigetén. A kormány repülőgépei élelmiszereket és hadianyagokat dobnak le a frontra. Ebben az időpontban — május közepe után — Szumátrán már leverték a lázadást