Ország-Világ, 1959. január-július (3. évfolyam, 2-26. szám)

1959-01-14 / 2. szám

A MAJAKOVSZKIJ SZÍNHÁZ nézőterén f;—k , JL r-iflHHamlet volt egyik legna­gyobb színpadi Kik‘ jelfedezésem Moszkvában. (Pedig hány KjhÍH* Hamlet-e ló­adást láttam márl) De ez a szamojiov a Tá- moszkvai any- vou út c. darab- nyira modem, 000 annyira friss, mintha csak ma irta volna Shakespeare, a nagy színpadi varázsló, aki mindent tudott és mindenre képes volt a kulisszák mögött és előtt. De tartsunk sort. Ügy kezdődött, hogy egyik este elmentem a Majakovszkij Színházba. Azt mondták, hogy Arbuzov »Távoli út-* című da­rabjában együtt láthatom Tatja­na Szamojlovát, a »Szállnak a durvák* immár világhírű hősnő­jét és édesapját, Szamojtovot, a kiváló művészt. Nem volt sze­rencsém. Tatjana megbetege­dett, más játszott helyette. A családból »csak« Szamojlovot láthattam, « akt látta őt, meg­érti, miért teszem a *csak-*-ot idézőjelbe. Narrátor szerepet ját­szott a darabban, ötödmagával gitárral és egyédűl is, gitár nél­kül. A színmű metróépítő kom- szomolistá/cról szól. Hangulatos színjáték, sok lírával, humorral, muzsikával, szerelemmel. Mon­danivalója, ha nagyon leegysze­rűsítem, annyi, hogy miként for­málja az emberek jellemét a munka. Ez mondanivalónak nem kevés. Az előadás annyira újsze­rű, érdekés volt, hogy nagyon felkeltette érdeklődésemet a színház más produkciója iránt Egymást követő estéken meg­néztem Pogogyin ».Arisztokra­ták-* című művét. Szofronovnak új darabját, az -Ember szolgá­laton kívül-*-! s végül a Hamle­tet._ 1/ inden előadáson meglátszott Lfl Ohlopkovnak, a színház fő­rendezőjének a kezenyoma, akár 6 rendezte az előadást, akár ta­nítványai. Arbuzov darabját függöny nél­kül játsszák, hogy közelebb hoz­zák a nézőt a cselekményhez. Po­gogjin -Arisztokraták■* című művét, Meyerhold stílusában. A nézőtér egy része a színpadon van, a cselekmény a zenekari rész fölé helyezett deszkákon játszódik a legszükségesebb, jó­formán csak jelzett díszletek között. Ezáltal a néző figyelme a szerző elgondolásai szerint a jellemekre összpontosul. Szofro- nov darabját forgó és vetített díszletek között filmszerűen per­getik. Ahány előadás, annyi ren­dezői felfogás. S ez természetes a Majakovszkij Színpadon, hi­szen itt minden hatás; a fény­effektusok, a zene, a díszletek az író mondanivalóját szolgál­ják s nem a rendező elképzelé­seit. A színpad oly természete­sen válik az Író szócsövévé, hogy egy-egy előadás láttán az em­bernek az az érzése: ezt másképp nem is lehetne színpadra vinni. Ámbár bizonyosan lehetne ... De a rendező művészetének ép­pen ez a meggyőző ereje elné­mítja a nézőben a kritikát és szuggeszciója alá kerül annak az egységes hatásnak, amelynek titkait lehet aprólékosan elemez­ni, részletesen fejtegetni, de tel­jesen megmagyarázni aligha. I c Iérdekes: a —másképp nem is I ° 1 lehetne- érzése bennem ki­vált a Hamlet előadása közben és után élt a legerősebben. Ezt azért tartom említésre méltónak, mert ha Arbuzov, Pogogyin és Szofronov művét itt, a Majakov­szkij Színházban láttam először, és az előadás után a rendezővel, íróval s végsősoron önmagámmal is vitázva, megpróbáltam elmé­letben másképp megrendezni: a Hamlet előadása után erre nem vállalkoztam. Pedig a Hamletét ugyancsak sokszor láttam más és más felfogásban, de ilyen tel­jesnek, ilyen mindent magába foglalónak, mint a Majakovszkij Színházban, még soha. Főleg ilyen modemnek nem. És mitől van ez? Talán mert frakkban játszották a Hamletet? Szó sincs róla. Szerintem a frakkos Hamlet nem modem és nem Shakespeare-i. Díszletek között, Sha kespeare-korabeli ruhákban pergett az előadás. Ohlopkov rendezői művészete és Szamoj­v| Színpadkép a Hamletból lov a Hamletben rejlő modem emberi kapcsolatok feltárásával hozza közelebb a mai nézőhöz a dán királyfit. A modem intel­lektus őse, a Wittenbergában ta­nult Hamlet szólal meg és ő azo­nosítja magát a tömegekkel, akiknek csak hangja jut el né­hány jellemző szóban Shakes­peare színpadára. Szamojiov Hamletje nem melankolikus, az énhasadásig töprengő királyfi, hanem aktív, mondhatnám, for­radalmi lendületű hős. Harca nem marad meg a magánügy keretei között. A -lenni vagy nem lenni- kérdése csak részlet- problémává válik, amelyen min­den gondolkodó ember keresz­tülrágja magát. Az 6 Hamletja nemcsak érzi, hanem tudja is — Shakespeare szavaival élve — hogy -valami rothad az állam­gépezetben-. Félreértés ne es­sék. Ez a Hamlet nem par ex­cellence politikus Hamlet, de nem is társadalmon kívül élő lény. És éppenséggel az emberi kapcsolatok modem ábrázolása emeli át a századokon a ma ta­lajára. Így válik Hamlet kor­hűvé, akárcsak Shakespeare-nél és korszerűvé, mint ugyancsak nála. TjjVWV ízelítőt adjak a Maja- [£_] kovszkij Színház előadásá­ról azoknak, akik jól ismerik a Hamletet, szándékosan egy rész­letkérdést választottam. De mint cseppben a tengert — megismer­hetjük Ohlopkov Hamleí-felfo­gását abban a jelenetben is, amelyben a színészek Hamlet utasítására Claudius király gyil­kos merényletét idézik fel. A nagy várkaput ábrázoló színpadkép pillanatok alatt szín­házteremmé változik át. A -kar­zaton- középen foglal helyet a király és a királyné, fölöttük, mellettük és alattuk az udva­roncok; lent Hamlet, Polonius, Ophelia egyedül ül egy széken. Hamlet izgatottan jókedvű. Odalép Opheliához s megkezdő­dik az ismert: -Kisasszony ölé­be fekhetem?- dialóg, s végül Hamlétnek arra a mondására, hogy -mily szép gondolat, egy szép leány lábai közt feküd­ni- — hatalmas röhej robban ki a színpadon. Claudius király le­megy Hámlethez, cinkosan át­fogja vállát, örvendezően, mint­ha azt mondaná: végre magad­hoz tértél, fiam, ahelyett, hogy velem foglalkozol, lám, a nők érdekelnek megint. Hamlet sze­mének egy villanásával hárítja el a felajánlott cinkosságot. Megérti Claudius szándékait, gyanúja megerősödik. S így jut el mozzanatról mozzanatra Hamlet a cselekvésig. Szamojiov Hamletje megérteti: nem azért nem döfi le mindjárt apja gyil­kosát, Claudiust, mert melanko­likus, töprengő természetű, ha­nem még nem bizonyos abban, hogy Claudius valóban gyil­kos-e? Amikor erről megbizo­nyosodik, cselekszik, de nem megy fejjel a falnak, mert támo­gatja az a felismerés is, hogy Claudius személyében testesül meg leginkább a »rothadó ál­lamgépezet-. S álságosán sokáig időztem Hamletnál, holott a Maja­kovszkij Színház ritkán játszik klasszikusokat. Legfőbb célkitű­zése a modem szovjet szerzők műveinek szinpadrasegítése. A színház körül valóságos írói kör alakult ki. S manapság amikor nálunk sok szó esik az úgyne­vezett »formabontásról-, vagyis az új drámai formákról, nagyon is érdemes felfigyelni Ohlopkov művészetére, ö mindig hangsú­lyozza, hogy csupán keres, kutat, kísérletezik. Ha úgy tetszik, for­mát bont ő is, természetesen szerzőivel egyetemben. De van egy alapkülönbség az úgyneve­zett modem nyugati színházi törekvések és Ohlopkov célkitű­zése között. Míg a nyugati de­kádén* színházművészet új for­mával csak a régi tartalmat konzerválja, Ohlopkov az új szo­cialista tartalomnak segít a meg­felelő forma keresésében. A szo­cializmus igazságát fogadja el s ennék az igazságnak a tolmá­csolására keresi azt a hangot, amely legközvetlenebbül, leg­tisztábban, legámyaltabbom., leg­egyszerűbben szól erről. Ez az igazi modernség, s ezért érzem jogosnak Ohlopkovnak és együt­tesének törekvéseit — habár oly­kor éfícerülhetetíenM zavaró »modernista- jelenségek is fel­bukkannak színpadukon. Egy azonban kétségtelen: a Maja­kovszkij Színház színpadán él a művészet benső lényege, io sza­kadatlan újrafelfedezés. És nemeseik a színpadon, a nézőté­ren is. A nézők is újra felfede­zik önmagukat azáltal, hogy ré­szeseivé váltak az előadásnak. Feszülten figyelik, hogyan épí­tették ők a metrót, hogyan lettek úrrá ők: a szovjet hatalom a polgárháború okozta nehézsége­ken, és hogyan álltak helyt a polgárháborúban. Nagyjából e témakörökből merítettek azok a darabok, amelyeket láttam. S volt itt még egy saját újrafel­fedezésem is. I a Iszínház nézőterén láttam bi- 1 zonyitékát annak, hogy a sematizmus nemcsak irodalmi vagy általában művészi problé­ma. Mindazok, akik a családi háromszög-darabok hatvannyolc változatának újraismétlődését rendkívül újszerűnek tartják, se­matikusnak vélhetik azokat a szavakat, amelyek például a munka emberformáló erejéről hangzanak el. A Majakovszkij Színház nézőterén Pogogyin da­rabjában ez sematizmustól men­tesen csengett, mert a nézőtéren ülök már meggyőződtek az igaz­ságáról. Csapó György 4

Next

/
Thumbnails
Contents