Ország-Világ, 1959. január-július (3. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-07 / 1. szám

// A MPBEBER mű­ BOLYGÓJA SORSDÖNTŐ LÉPÉS­Ű­ CSILLAGOK FELÉ a Naprendszernek új bolygója van. Em­berkészítette test száguld u eL a Nap körül. Pályája legtávolabbi pontján a Mars közelébe jut, később a Hold mellett száguld el, hogy tovább rohanjon az űr­ben. S ezen a több százmillió kilométer pályán mindörökre ott hor­dozza belsejében a sarló-kalapácsos zászlót, jeléül annak, hogy a kommunizmus embere tette meg ezt az első, sorsdöntő lépést a csillagok felé. A szovjet űrrakéta­­ az első tárgy, amely legyőzte a Föld vonzóerejét. Az első, amely mindörökre itthagyta a Földet. Itt­hagyta — de nem nyomtalanul. Hátrahagyott gondolatokat és ta­nulságokat, amelyek súlyosabbak, mint az a néhány száz tonna, amennyit a felhőkarcoló magasságú rakéta indulása pillanatában nyomott. Ezek a tanulságok sorsdöntőek az Ember számára, aki­nek rendet kell teremtenie itt a Fijiden — ha nem akarja, hogy rázuhanjanak a csillagok... * Eisenhower elnök szerencsét kívánt a Szovjetuniónak az első űrrakéta fellövése alkalmából, meghajtotta fejeit az esemény óriási tudományos jelentősége előtt. Szavának és jókívánságainak csak örülni lehet De nemigen lehet elfelejteni azt, hogy több, mint egy évvel ezelőtt ez első szputnyik fellövésekor is elhangzott ilyen gratuláció — anélkül, hogy e tudományos diadal stratégiai és po­litikai konzekvenciáit Washingtonban levonták volna. Már a szputnyik megszületése óta világos, hogy az óriásrakéták korsza­kában az amerikai hidegháborús politika eddigi katonai alapja összeomlott. S ezt régen felül kellett volna vizsgálni — de nem tették meg. Az amerikai külpolitikának az első szputnyik felröp­­pentése óta különösen kiéleződött válsága éppen ebben gyökerezik. Az űrrakéta most százszoros erővel süvíti a szputnyik lecké­jét. A nagy változás alapjai adva vannak: a Szovjetunió kidol­gozta és évek óta alkalmazza a rakétakorszak egyetlen lehetséges politikáját, a két társadalmi rendszer békés versenyének koncep­cióját. Ezt azonban nem értették meg Amerikában. Mikoján, a Szovjetunió első miniszterelnökhelyettese most az Egyesült Álla­mokban tartózkodik. Négy és fél éve, a „Négy Nagy" oly emléke­zetes genfi találkozója óta ő a legmagasabb rangú szovjet állam­férfi, akivel az amerikai külpolitika irányítói közvetlenül tárgyal­hatnak. Dulles most olyan körülmények között ül majd le Miko­­jánnal szemben, amikor sarló-kalapácsos zászló kering a Nap kö­rül , s ez remélhetőleg megajándékozza majd némi érzékkel a földi recsitások iránt is. Az űrrakéta emellett olyan országok szá­mára is aláhúzza az amerikai „erőpolitika" katonai veszélyeit, amelyeket Washington a maga értékét vesztő támaszpontrendsze­ré­nek előretolt bázisaivá tett. A „józanság nyomása" nyilván vi­lágszerte fokozódni fog! Az űrrakéta ily módon nemcsak a csil­lagok felé törő szocialista ember örök emlékműve , hanem az amerikai háborús politika fordulatának kikényszerítéséért vívott harc nagyszerű eszköze is. És még ennél is több. Az ipari és tudományos tevékenység­nek az a magasrendű összehangolása, ami ezt a világtörténelmi tettet célkitűzésből valósággá érlelte — a szocializmus társadalmi felsőbbrendűségének fényes bizonyítéka. Más szóval: az űrrakéta, amely fontos szerepet kap a békés versenyre való általános áttérés kikényszerítésében — egyben szimbóluma annak, hogy ez a békés verseny a szocializmus szükségszerű győzelméhez vezet. A Szov­jetunió Kommunista Pártjának XXI. kongresszusán rövidesen megvitatásra kerülő hétéves terv már ezt, a szocializmus világ­méretű, abszolút gazdasági fölényét alapozza meg. Az űrrakéta, amely éppen a legmodernebb technikai és tudományágakban bi­zonyítja a Szovjetunió elsőségét — ennek az általános gazdasági fölénynek az előhírnöke! A tudósok néhány napja sokat vitatkoznak azon, milyen új­fajta vegyi összetételű hajtóanyagra volt szüksége a rakétának, hogy az emberiség történetében először elérje a „második koz­mikus sebességet” és kilendüljön a világűrbe. E legendás hajtó­erő vegyi összetétele titok. De társadalmi összetétele nem... Azt bárki megfejtheti, aki a zászlóra gondol, amely a világ­űrben kering... G. E. A szputnyik és a mesterséges Hó­d után megszületett a «mesterséges Föld» is. A Lunik vagy Razvedcsik — bárhogyan hívják is, új korszakot nyitott meg a tudomány történetében. A szputnyikok megvalósították az első kozmikus sebességet, amely a földkörüli keringés fel­tétele. Az új szovjet rakéta a második kozmikus sebességet —a­mely lehetővé tette végleges el­szakadását a Földtől — nem csupán elérte, de túl is szár­nyalta. Harmincnégy óra alatt befutotta a Földünket a Holdtól elválasztó 384 000 kilométert, majd kis irányváltoztatás után megkezdte pályáját a Nap körül. Az emberkéz alkotta első bolygó keringése során 147 millió kilo­méternyire »közelíti« meg a Na­pot és 196 millió kilométernyire távolodik legmesszebbre tőle. Tizenöt hónap alatt kerüli meg a Napot (ekkora lesz az ő «éve«) s körülbelül ennyi idő múlva közelíti meg ismét Földünket. Így fog keringeni beláthatatlan időkig, hogy hirdesse az alkotó emberi elme dicsőségét! Másodpercenként 11 200 méter, óránként 40 320 kilométer! A leggyorsabb szélvész is csiga­­lassúságú ehhez képest. Ezzel a sebességgel tíz perc alatt New Yorkba lehet eljutni és egy óra alatt az egész Földet meg lehet­ne kerülni! Vajon milyen rakétával sike­rült elérni ezt az óriási sebes­séget? Az óriási, több fokozatú rakéta, amely az űrrakétát pályájára juttatta, 350—450 tonna lehetett. Hajtóanyagkészlete legalább 300 tonnát nyomott, tehát 20 nagy­méretű vasúti tartálykocsit töl­tene meg. S ez a hatalmas üzem­anyagmennyiség alig néhány perc alatt elégett, sebességgé változott! Ezekből az adatokból következtetve a rakéta legalább 60 méter magas volt, tehát a budapesti SZTK palota tornyát is elérné. A rakéta-góliát ener­giája elegendő lett volna arra, hogy a Magyar Államvasutak e pillanatban közlekedő összes vo­natát — rakományék­tól — egy emelet magasra emelje. A szovjet tudósok korábbi nyilatkozataiból kitűnt: céljuk nem az volt, hogy a Holdat köz­vetlenül eltalálják — bár ennek lehetősége is fennállott. Azt kí­vánták bebizonyítani, hogy az Ember le tudja küzdeni a Föld nehézségi­géjét, el tud szakadni a Földtől s ezzel egyszersmind ma a Naprendszer, holnap a Vi­lágegyetem távlatai nyíltak meg előtte. A Razvedcsik megfelelt feladatának: soha el nem ért se­bességre gyorsult fel s ezzel egyszer és mindenkorra értel­metlenné vált minden magassági rekord. Ez a rakéta ugyanis többé nem esik le! A tudomány az űrrepülés lehetőségének be­bizonyításán kívül természete­sen sok más feladat megoldását is várja a nagyszerű szovjet ra­kétától. Eddig még soha sem nyílt mód arra, hogy Földünk közvetlen környezetén kívül »­helyszíni« méréssel szerezzünk adatokat a kozmikus sugárzás­ról, a Nap sugárzásáról, a Hold mágneses teréről, a bolygóközi teret kitöltő anyagról stb. Most, íme, itt a lehetőség. Joggal vetődhet fel a kérdés: miért volt szükség ehhez ilyen hatalmas rakétára? A cél: az ember űrrepülése. S az új mes­terséges bolygó már most befo­gadhatott volna két-három em­bert! A tudomány és a technika, de maga az emberiség ezzel új kor­szak küszöbére jutott. A Föld eddig leküzd­hetetlennek hitt béklyója, a nehézségi erő, többé nem akadály. Megkezdődött a világűr meghódításának kora. A szovjet tudomány joggal büszke arra, amit az egész világ elis­mer: a Naprendszer tizedik boly­gója, az első mesterséges bolygó, testében a Szovjetunió zászlajá­­val kering az idők végtelenjéig a Nap körül. Nagy Ernő 3

Next