Ország-Világ, 1959. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1959-07-08 / 27. szám

líla kép a Mongol Népköztársaságból ✓—irthén p­kremén, napégette poros munkásnegyedben — áll egy kicsiny fehér ház — és körülötte komor arcú emberek settenkednek, akikről csak úgy sugárzik, hogy a görög titkosrendőrség ügynökei. Néhány napja két­­szer annyian vannak, mint azelőtt. Kétszer annyian, pedig csak egy gyári munkában és keserűségben idő előtt meg­tört asszonyt és egy négyéves kisfiút őriznek. Mert ebben a házban lakik Tasszia, Manolisz Glezosz felesége, kisfiával, Nikosszal. Annak az embernek a fele­sége, aki a náci megszállás kellős közepén, egy fülledt éjszakán leszakította a horogkeresztes zászlót az Akropolis tetejéről. Glezoszt, aki hű maradt a görög függetlenségi harc eszméihez, az elmúlt év végén, a görög baloldali erők választási előretörése után a „kémkedés” ostoba vádjával börtönbe vetették. Azóta folyik az egész világot átfogó küzdelem a görög nemzeti hős életéért. A küzdelem, hogy kiragadják a „375-ös" vésztörvény, a fellebbezési lehetőség nélküli halálos ítélet árnyékából__ Ez a harc most csúcspontja felé közeledik. Egy pilla­natra megnyílt a krétai Izzeddin várbörtön ajtaja, Glezoszt az Angelika nevű gőzhajó egyik fedélközi fülkéjébe hur­colták és egy athéni börtönbe vitték. Ugyanakkor pedig megkettőzték az őrséget az asszony és a kisfiú körül... A jelek világosak: a katonai törvényszék gépezete meg­indult. A hírek soványan szivárognak, de elrettentőek. A görög királyi katonai bíróság július 9-ére tűzte ki a tár­gyalást, és a védelem az előírt harminc nap helyett csak a tárgyalás megkezdése előtt kilencven órával fogja meg­kapni a periratokat... Ezekben a döntő napokban a föld­kerekség szinte minden pontjáról harsog a követelés Athén felé: adják vissza Manolisz Glezoszt Tassziának és Nikosz­­nak, a rendőr spicliktől megszabadított kis fehér ház béké­jének. Adják őt vissza Görögországnak ... A magyar pók­­­ém Varmányk­öUeti még távol-keleti útja alkalmával készült felvitelek közül eddig koreai ie kimai képeket mutattunk be elvárás­oknak, lehet a mom­­gállal fátok körül adunk néhányat. A Mongol Népköztársaság a végletek országa. Amíg a lakosság jelenté­keny része úgy gazdálkodik, étkezik, ruházkodik­, mint ősei ezer évvel ezelőtt, ugyanakkor a forradalom vívmányai nyomán nagy előrehaladást tettek kulturális téren: a felnőtt lakosság 60 százaléka elvégezte az elemi iskolát. Ulan-Batorban modern város épül, melyben színház, mozi, múzeum, egyetem található és a baráti országok segítségével modern üzemek épültek. A város főterén épült­­Altál- szálló és egy mozi képe. A mongol parasztok nem falvakban laknak, hanem nomád állattenyész­tést folytatva, a füves sztyeppéken vándorolnak, újabb legelőket ke­resve. Az ilyen vándor életmód mellett egyedül a jurták, e takarókkal szőrmékkel és ponyvával fedett sátrak felelnek meg lakásul, amit ha már kimerült a legelő, felpakolnak a tevék hátára vagy szekerekre és úgy vándorolnak tovább. Bár igen sok helyen még csak tevéket és lovakat használnak közlekedési eszközül, a technikai fejlődést a jurták mellett álló motorkerékpárok jelzik (Írta és fényépezte: KOVÁCS KÁROLY)

Next