Ország-Világ, 1968. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1968-01-03 / 1. szám
! i |fJa*^Mwp * • /~) Mielőtt átlépné az új esztendő küszöbét az ember, önkéntelenül .negáll kis időre és visszagondol a múltba vesző tizenkét hó*”napra. Melyik mit hozott: örömet, gondot, sikert? Mérlege ez a kis visszapillantás annak, mit végeztünk el az élet által ránkszabott feladatokból, becsülettel helytálltunk-e a tettek mezején. A mi munkánk a többi között, hogy ápolgassuk a szovjet—magyar barátság fáját. Ebben az újévi visszapillantó tükörben megláthatjuk azt is, hogyan sáfárkodtunk lehetőségeinkkel, növekedett, erősödött-e népeinknek e kedves fája. I. Konsztantyin Pausztovszkij, az ismert szovjet író egyszer így jellemezte a szocializmust, kommunizmust építő századunkat: „Ütünk aranykorba visz. Az aranykor eljön. Kár, persze, hogy mi már nem érjük meg. De annak is örülhetünk, hogy szellője itt suhog közöttünk és megdobogtatja szívünket.” Ott voltunk e kor bölcsőjénél mi magyarok is. Több mint százezer internacionalista fegyverrel vigyázta, védte születését. És ma is építjük, szélesítjük országútjait. Valahányszor a Szovjetunióban jártam, azt tapasztaltam, a szovjet embereket rendkívül érdekli a mi életünk, munkásságunk. Egyszer az Onyega tavon hajóztunk, a messzi északi Karéliában. A szintén ott utazó erdei munkások, amikor megtudták, hogy magyarok vannak a hajón, körülfogtak bennünket, kérték, tájékoztassuk őket a magyar munkások és parasztok helyzetéről, életkörülményeiről. Oly érdeklődéssel hallgatták beszámolónkat, mintha csak közeli barátjukról, rokonukról lett volna szó. Máskor a napfényes Jerevánban Szárjánt, a világhíres örmény festőművészt látogattam meg. Engem a csodálatos színekben tobzódó festményei érdekeltek, ő viszont ugyan'*'■ ilyen tudni vágyással a magyar nép életéről faggatott. A magyar munkásosztály, dolgozó parasztság és értelmiség jelentős tömegei ugyanezzel a baráti érdeklődéssel fordulnak a Szovjetunió felé, különösen most, ebben a jubileumi esztendőben, amikor együtt ■jinepel- Nagy Október 50. évfordulóját és ismételten megújítottuk az országaink közötti barátsági szerződést, amelyet az országgyűlés decemberi ülésén törvénybe iktatott. Megélénkült igyekezettel iparkodtunk megismerni a Szovjetunió eredményeit, a szovjet emberek életkörülményeit, életörömeit. Kormányzatunk anyagi segítségével és az MSZBT közreműködésével lehetővé vált, hogy a személyes kapcsolatok növelésére minél több Barátság-vonatot indítsunk. Így igen sok élenjáró ipari, mezőgazdasági és értelmiségi dolgozó utazhatott olcsó turista-útlevéllel a Szovjetunióba. Érkezésükkor Moszkvában, Leningrádban ünnepélyesen fogadták őket az SZMBT vezetői; barátsági nagygyűléseket, találkozókat szerveztek számukra, ahol kölcsönösen személyes barátságok köttettek. Megélénkültek a testvérvárosok közötti tevékenységek is. Közismerten ilyen testvérvárosi viszonyban van: Szeged— Odessza, Pécs—Lvov, Kaposvár—Kalinyin stb.... Csongrád megyében ez idő szerint már 38 üzem, intézmény teremtett kapcsolatot odesszai üzemekkel, intézményekkel. A Nógrád megyeiek a szovjet kemerovói területtel vannak testvérkapcsolatban, ahová ez év tavaszán el is látogattak, utazásukról filmet készítettek, s azt itthon sokfelé lepergették. Sor került több város között művészegyüttesek és kiállítások cseréjére. Közös ünnepségeink keretében történt a jólsikerült II. Nemzetközi Táncdalverseny és a Madách Színházban a KISZ és MSZBT szovjet esztrád- és táncdal estjének megrendezése. A legkisebbek is iparkodtak hozzájárulni közös ünnepünk fényéhez. Somogy megyében pl. gyermekrajz pályázatot hirdettek az általános iskolák számára. A beérkezett 670 pályamű közül a legjobbakat elküldik Kalinyinba, Kaposvár testvérvárosába. Az ifjúsági levelezési mozgalom szintén fellendült. Budapesten 300 pajtás vett részt a legjobb levelezők számára megrendezett úttörő levelező találkozón. A váci Hajós Alfréd Úttörőház pajtásai pedig „Béke és barátság postát” indítottak a Szovjetunió ezer városába. Közkedveltek és ismertek az úttörők és KISZ-szervezetek „Ki mit tud a Szovjetunióról” és az „Aurórától a holdrakétáig” címet viselő vetélkedők. A Szovjetunió megismerését szolgálja az a számtalan fotókiállítás, amit üzemi és falusi kultúrházainkban megrendeznek, s ezt segítette elő a nagy sikerű „A Szovjet Tudomány és Technika 50 éve” című kiállítás is.A testvéri kapcsolatok szorosabbra fűzésének, közös ünneplésünknek egyik jellemzője az is, hogy az elmúlt jubileumi évben több olyan szovjet családot, anyát, testvért hívtunk meg, akiknek hozzátartozói hazánk felszabadításáért áldozták életüket s itt alusszák örök álmukat a magyar földben. (Ugyanez időben kinn a Szovjetunióban az Októberi Forradalom internacionalista magyar hőseiről ír könyvet több szovjet író.) Ilyen közös harcok, bánatok és örömök, közös eredmények jelzik népeink számára a Nagy Október félévszázados dicső évfordulóját. Ez a közös harcokkal, örömökkel teljes múlt növelte, erősítette barátságunk fáját a most záruló 1967-es esztendőben is. És ez lesz az alapja, kiindulópontja annak, hogy az előttünk álló újesztendőben még tovább erősödjék a magyar és szovjet nép barátsága. Sz.I. SIMON ISTVÁN : hóban Tükörkép-világ: már az ég sötét és körül a föld a hótól világos. Átérezve a szépség gyönyörét, csengek ismét a szavak szavához: ahogy régen a legénycimboráktól hazafelé egyszer, szegény diák, fejemet nyomta a néhány pohár bor, mint a kékes hó az útmenti fát. Havas nagy éj volt, kísérteties fényben derengtek a kazlak, a házak. Néztem: gyönyörű! S nincs szavam. Gyalázat! De súgta a szél: lesz még, ne siess. Csak a felét, dadogtam, negyedét elmondani, mi nem az éjben, bennem tündöklik többé visszatérhetetlen fénnyel! S most újra előttem e kép. S a vád a számon, hogy gyönyörűszép, tudnál általam, mégsem akarsz szólni! S a kínt érzem, a michelangelói dühvel csendülő kalapácsütést. Süt csak a hó a tetőn, a szél is még suhog, ahogy a világ kezdetén néma szépségek, s mint végső remény hajol az ég rám, utolsó segítség. Sokáig nézem, hogy húzódik a felhőivel szét és nyomódik össze a csillaggombos vén harmónika, de hang helyett csak hóval van kitömve. 3