Ország-Világ, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1969-12-03 / 49. szám

kapja a papírt és közli Hoffman bíróval, hogy Seale panaszkodik, mert a bilincs dörzsöli a csuklóját. A bíró utasítást ad, hogy lazítsanak a bilincsen. Seale bal keze kiszabadul, ki­rántja szájából a packet, szólni akar, mire a rendőrök ismét rávetik magukat, felbo­rul a széke, belerúgnak. Jerry Rubin, az egyik vádlott, a segítsé­gére siet, de őt is agyba-főbe verik és el­hurcolják. Seale még oda tudja kiáltani a bírónak: — fasiszta disznó, örülök, hogy elmondtam azt, amit mondtam! William Künstler, a védőügyvédek cso­portjának vezetője dühtől és elkeseredett­ségtől sápadtan szól Hoffman bíróhoz: — Mikor ér véget ez a középkori tortú­ra? Ez a jog arculcsapása, szégyellem, hogy amerikai ügyvéd vagyok! A bíró szenvtelen arccal válaszol: — Ügyvéd úr, rendre utasítom! Szégyellje magát, hogy így viselkedik A megbilincselt és felpeckelt szájú Fe­kete Párduc másnap ismét „panaszkodik", azaz cédulát juttat el az egyik védőügy­védhez — felsérti száját a pecek. Kiviszik a székkel együtt, s kívülről tompa puffa­nások hallatszanak. Verik a vádlottat. Künstler ügyvéd ismét szenvedélyesen tiltakozik, de nem éri be ezzel. Társai, a haladó szellemű ügyvédek és bírók össze­fognak, harmincan nyújtanak be keresetet a Nyolcak Perének beszüntetésére, tör­vénysértéssel vádolják Hoffman bírót, amiért megfosztotta Seale-t a védekezés jogától és „ismét rá­verte a sötét rabszolga­kor bilincseit". Egy kis „mellékes” És Bobby Seale a negyedik napon bi­lincs és szájpecek nélkül jelenik meg. Vád­lott-társai és a védők felkészülnek a nem remélt fordulatra: vége a pernek? Szó sincs róla. Hoffman, aki most meg­lepően higgadt, először azt jelenti be, hogy továbbra sem járul hozzá Seale követelé­séhez, hogy saját maga lássa el védelmét. Azután lassan, a hatást ízlelgetve hozzá­fűzi, hogy mivel Seale „erőszakos és obsz­­cén kirohanásaival” tizenhat alkalommal sértette meg a bíróságot, tizenhatszor há­romhavi, azaz összesen négyévi börtön­nel sújtja! Ez a büntetés természetesen független a végső ítélettől.. . A Fekete Párduc a bíró felé fordul és lassan, nyomatékosan mondja: — ön nem azért bilincseltetett és némíttatott el en­gem, mert fasisztának és fajvédőnek ne­veztem — ezt a meggyőződésemet tovább­ra is fenntartom —, hanem azért, mert al­kotmányos jogaimat követeltem! Tovább folyik a per, amelyet az ameri­kai jogászok hovatovább az évszázad po­litikai perének neveznek. Bobby Seale-t naponta a börtönből viszik a tárgyalóte­rembe, s amikor megjelenik, vádlott-társai felállnak tiszteletére és ökölbeszorított kézzel, Párduc-üdvözléssel köszöntik ... Máltát (Györgii A másik Hoff­man: Aichie Hoffman, az egyik bohóckodó „politikai hippy” tvíz vagy mosogatóié? Késő ősz. A Duna vízállása rendkívül alacsony — közlik a napilapok. A budapesti ember ezt a sajtó nélkül is észleli: a vízcsapból egyre több helyen folyik a felszíni vízművek által termelt, és az egyre fokozódó víz­szennyezettség miatt mind erősebben fertőtlenített, „orvosság ízű" ivóvíz . . . A Dunán egyre kevesebb a horgász. A horgászszövetség statisztikái szerint 1968-ban tíz százalékkal kevesebbet fogtak, mint előző évben. Az ok: a Duna egyre szennyezettebb. És nem is kell mindehhez horgásznak lenni. Elég végigsétálni a parton alacsony vízállásnál. Vegyszerház, zavaros színű víz, olajfoltok a felszínen, és ha netán valaki körültekintés nélkül ül le apadáskor a rakparton, bizony megeshet, hogy egy kiadós kátrány-szuroktócsába telep­szik — és ottragad. Egy öreg hajós legyintve mondta: „Nem víz ez már, uram, mosogatói. . . Újsághírek: a Rajna élővilága szinte teljesen kipusztult. Néhány éve a Balaton halállományát pusztította ki félig a DDT. Ilyenkor napvilágot lát néhány újságcikk, amely megállapítja, hogy ez káros jelenség, de a civili­záció terjedésének velejárója, és... és nem történik semmi. Néhány vállalat kifizeti a bírságot, a kártérítést, és szennyezi tovább a vizeket. Az ország­­gyűlés tavaszi ülésszakán Dégen Imre államtitkár, az Országos Vízügyi Hiva­tal elnöke expozéjában meg is jegyezte: A vízgazdálkodás napjaink létfon­tosságú, társadalmi, gazdasági problémájává vált. A víz többé nem a termé­szet ingyenes és korlátlan ajándéka! Döntés is született: 1916-ig az ország minden ipari üzemének meg kell épí­tenie saját szennyvízderítő berendezését. És azóta .. . fokozódott a szabad­szemmel is észlelhető szennyezettség, különösen a főváros határain belül. Elgondolkoztató, hogy a kiskapu-keresésben jártas egyes vállalatvezetők kibúvóit is figyelembe véve, nem lesz-e késő, ha 1917—78-ra fog csak jelentő­sebben csökkenni a vízszennyezés? Ugyanis van olyan néhány aspektus is, ami a következő évtizedben már reális veszéllyé válhat. Például, hogy a rákkeltő hatású, karcinogén anya­gok, amelyek a többi szennyezéssel együtt a folyók medrének egyes helyein leradóknak, a nagyszabású erőmű- és vízlépcsőépítkezések hatására bekövet­kező mederváltozások során egy tételben, nagy mennyiségben a sodrásba kerülve esetleg meghaladják a veszélyességi küszöbnek számító dózist, és így kerülnek a közeli lakott területek vízvezetékhálózatába! Ennek felderítésén és megakadályozásán a vízügyi szervek máris nagy befektetéssel, drága import-műszerekkel dolgoznak. Más: a főváros XXII. kerületének tanácsa a déli Duna-parton nagyarányú rendezési tervekkel foglalkozik évek óta. De a term­ei sokkal tovább még nemigen jutottak, mert a colibacilus-szennyezés miatt fürdésre az egész terület alkalmatlan, építkezni meg kinek van kedve olyan körülmények között, amikor minden árhullám levonása után kilométe­reken át félméter széles, tapadás kátránycsík borítja a partot és a partmenti létesítmények kerítéseit? És az ok: a csepeli olajkikötőben, ahol a tartály­hajók kimérésekor a kátrányos fenékmaradékot eddig néhány munkás 150— 200 forintért kézi erővel kimérte és elszállította, úgy értelmezik a gazdaságos­ságot, hogy a néhány száz forint megtakarításával egyszerűen a mosóvízzel a Dunába eresztik a szurkot. Hogy ez másoknak és a népgazdaságnak mi kárt okoz, az már nem az ő gondjuk .. . Itt jutunk el a szemlélet, a hozzáállás kérdéséhez: van, aki inkább a kárté­rítést fizeti, mint az adott esetben drágább derítőberendezés felszerelését. De jó lenne, ha a kisebb, zártabb vizek mentén fekvő üzemek vezetői arra is gondolnának, hogy amikorra a progresszív bírság összege eléri azt a nagy­ságot, hogy érdemes legyen a tisztítót üzembe állítani, már esetleg késő lesz, mert a szenélyezgető cég és társai már úgy tönkretették a víz minőségét, hogy az többé technológiai célokra sem használható.. . Ilyenkor persze azután jöhet a vezetéképítés jóval távolabbról, ami a vállalati rentabilitásra nézve nem túl hasznos, vagy éppen víz hiányában a telephelyváltoztatás, ami még annyira sem ... És ha az egész Duna mentén így fokozódik tovább a szeny­­nyező tevékenység, elképzelhető, hogy a Duna menti üzemek is ilyen sorsra jutnak 6—8 év alatt. Sajnos, azt az NDK-ban alkalmazott ésszerű megoldást, hogy minden üzem a szennyvizét a telephelye felett köteles a folyókba engedni, azután pedig saját maga élvezheti tevékenységének eredményét, hazánkban még nem vezették be. De az elmondottak alapján nem patetikus hangvételű a felkiáltás. Illetékesek, gondolkozzatok! 1910-ben napi 1,7 millió m­i ipari szennyvíz kerül vizeinkbe! És ennek csak 35%-a nyer megfelelő tisz­títást ... A maga helyén mindenki próbáljon segíteni, mert könnyen lehet, hogy már a közvetlen holnap teszi fel a „hamleti’­ kérdést: Inni vagy szeny­­nyezni? ... Szatmári Jenő István Májusi táj__szennyvíz volt a Nádor-csatornában... Fotó: Párniczky József /

Next