Ország-Világ, 1970. július-december (14. évfolyam, 26-51. szám)

1970-09-02 / 35. szám

PEKKA PARKKINEN*: A ZdJZk mg A­tJAtartye A függetlenség kikiáltásának napját ünnepelték. Reggel havas eső esett, délben már fagyott. Estére a megfagyott zászlókon széttöredezett a jégpán­cél, és olyan hangot adott, mintha furnérajtókat csapkodott volna a szél. A házmesterek létrára másztak, úgy próbálták kibogozni a zászlók meg­csomózott zsinórjait, de puszta kézzel hiábavaló próbálkozás volt. Egyikük kitalálta, hogy forrasztólámpát szerez, azzal olvasztja le a jeget a zsinórról. Már le is húzta a zászlót, és négyrét hajtva bevitte a mosókony­hába olvadni, amikor Mauri Lepistö, a városba vetődött munkanélküli be­fordult a sarkon. Csak akkor figyelt fel a zászlókra, meg az egész utcára, amikor meglátta a létrákat, a házmestereket, meg a forrasztólámpák lobogó lángját. Mauri éhes volt. A hideggel nem törődött, megszokta, mint tél a havat. Egykedvűen folytatta útját a szélben, az idegen városban, munkanélküliség szülte gondolatait morzsolgatva. Esni kezdett. Mauri a szél irányában haladt, felhajtotta a gallérját, hogy a ferdén lefelé vágó zegelye ne csusszanjon be a nyakába. Aztán maga elé emelte kezét és lenyalta kesztyűjéről a rátapadt havat. Megállt egy zászlórúd előtt és felbámult a létrára, ahol egy nadrágruhás nő igyekezett leolvasztani a jeget a zászló zsinórjáról. Megfogta a létrát, és megtámasztotta. A nő kibogozta a zsinórt, kezében a forrasztólámpával lemászott a létrán, és amikor meglátta Maurit, rémülten szaladt be a közeli kapun át a házba. Mauri a zászlót nézte. Mert úgy tekergett a rúdon, mint valami kígyó, aztán kisimult, felemelkedett a szélbe, és úgy eltűnt, akár a tenger habjai­ba loccsantott kék víz. Ugyanakkor megnyílt a kapu, melyen az imént beszaladt a nő. Egy férfi rontott ki az utcára, a nadrágszíját húzogatva. Papucsban volt, az ingét még nem tűrte be a nadrágjába. Alacsony homlokában dühödten villogtak mé­lyen ülő, sötét szemei. — Az ott — mondta a nadrágruhás nő a férfinak. — Az? — kérdezte a férfi és ujjával Mauri felé bökött. Jobb lesz felkötni a nyúlcipőt, gondolta Mauri és eltűnt. Nem hiába volt a munkanélküli és csavargó, értett az eltűnéshez, a lelépéshez, mielőtt ko­molyra fordul a dolog. — Az hát — felelte a nadrágruhás nő. — Csinált veled valamit? — kérdezte a férfi és betűrte az inget a nadrág­jába. — Olyan furcsán nézett rám. — Furcsán? — Furcsán — mondta a nő és lesunyta a fejét. A férfi megfogta a nő állát. — Szóval csinált veled valamit — mondta és a nő lesütött szemébe me­redt. — Azt? — Azt — suttogta a nő, lehajtotta a fejét és zokogni kezdett. A férfi tanácstalanul állt. Ökölbe szorított keze először ide-oda lengett, de aztán felemelte és felnézett. Észrevette az üres zászlórudat, és összerán­­dultak arcán az izmok. — Az istenfáját! Hagytad, hogy ellopja azt a zászlót? A nő torkából különös, rekedt hang tört elő. — Azt is erőszakkal vitte el. Nem bírtam vele. — Még jó, hogy a létrát itthagyta — mondta a férfi. — Mit szól majd eh­hez a gondnok? — I­ igen — pityergett a nő. A férfi fázni kezdett. Megfogta a létrát és bevitte. A­ nő tartotta neki az ajtót. Az ablakokban kigyúltak az ünnepi gyertyák. Gombár Endre ford. Vincze Lajos rajza . Pekka Parkkinen finn író, a legfiatalabb nemzedék tagja, 1941-ben született. Jól ismert szervezője számos baloldali megmozdulásnak, háborúellenes tüntetéseknek. Nemrég öt hónapig hazánkban tartózkodott. Miniatűr novelláiban realista módon ábrázolja a társa­dalmi szituációkat és kitűnő lényeglátással jellemzi szereplőit. Ti~--------------------------------------------------------------------­UtRANTI MIHALT: JJ y a Szerelemből a szerelembe, akárcsak jobb hazát keresve, akárcsak kenyeret keresve, szerelemből a szerelembe . Megy az ember lefelé lassan, mintha egy liliom­ lugasban, árván és fogat csikorgatva, egyedülből a magányosba. DOBOSSY LÁSZLÓ: HASEK VILÁGA Svejket, a derék katonát ma már mindenhol ismerik a világon: kalandjait 30 nyelvre lefordították, filmre vitték, színházban, sőt operában is játszották. Nem túlzás tehát azt mondani róla, hogy visszavonhatatlanul „bevonult” az Irodalmi köztudatba. Ezek után jogosnak tűnik a kérdés: lehet-e még valami újat mondani Svejkről és annak meg­teremtőjéről, Jaroslav HaSekről? Dobossy Lászlónak ez si­került. Hasek életének és művének nemzetközileg elis­mert kutatója új, kevésbé ismert oldaláról mutatja be a prágai humoristát. Monográfiájában mindenekelőtt azt az erkölcsi állandót mutatja ki, amely Hasek minden tetté­nek rugója volt, azt, hogy életeszménye nem az érvénye­sülés, hanem a szabadság: „Álarcot ölt, hogy mögéje rej­tőzve lehessen az, amivé nem válhat a társadalmi kon­venciók közt: senkitől és semmitől nem függő szabad em­ber.” Kétségtelen, hogy ez az életszemlélet vezette Haáe­­ket a prágai kiskocsmáktól a Vörös Hadseregig, az álnév alatt való szereplésig. (A HaSek-bibliográfia adatai sze­rint a cseh író 73 újságnak, folyóiratnak volt munkatár­sa, és saját nevén kívül 105 álnév alatt közölte írásait), majd élete főművének megírásáig. Hasek szembenállása a császári rendszerrel és az elnyomó hatalommal terem­tette meg Svejket, „az embert az embertelenség ellen”. Az Európa Kiadónál megjelent kis könyv nemcsak ér­dekes és mulatságos, de nagyon időszerű is, mert aho­gyan a szerző írja, „megint pörbe fogták a jó katonát, most már a szocializmus vívmányait féltve tőle”. K. L MCZSAK, MÚZEUMI MAGAZIN 70/2. SZÁM Az új folyóirat legutolsó számában Molnár Aurél ad a legfrisebb régészeti eredményeken alapuló, jó szintézist a Balaton környékéről. Tóbiás Áron tolmácsolja az olvasó­nak a kitűnő művészházaspár, Schaár Erzsébet—Vilt Ti­bor vitáját a modern művészetről. László Miklós a Szép­­művészeti Múzeumban megrendezésre kerülő, külföldön élő magyar művészek kiállításáról ír. A nagytétényi kas­télymúzeum féltett kincsét — a barokk kori relief-intar­ziás szekrényt — Határ Ferenc mutatja be. A továbbiak­ban hírt kapunk a Néprajzi Múzeum legújabb kiállításá­ról, a világhírű koronaékszerekről, végül a Petőfi Irodal­mi Múzeumban készülő Kassák Lajos kollázs-bemu­tatóról. A füzetet útijegyzet, könyvkritika és a világ min­den ájáról érkezett kis hírek zárják. A Magazin igen tar­talmas, nívós tájékoztatást nyújt hazánk múzeumi, művé­szeti életéről (Népművelési Propaganda Iroda gondozásá­ban). Sz. K. FORGÁCS LÁSZLÓ: TUDATOSSÁG ÉS KÖLTŐISÉG n A „kor próbája” híján nehéz objektív érvényű esztéti­kai ítéletet alkotni kortárs művészeti irányzatról. A ne­hézség azonban csökken, ha az esztéta az előző korok ta­pasztalatait általánosítva próbálja megragadni saját kora művészetének lényegét. Ez a törekvés ölt testet Forgács László munkásságában. A nagy vállalkozás — az esztéti­ka átfogó történeti vizsgálata — torzó marad, a szerző korai halála­in nemcsak az alkotó, hanem a mű tragédiá­ja is. Forgács művének második kötetében a kritikai rea­lizmus esztétikai meghatározásához jutott el. Megállapí­totta, hogy a kapitalizmus korában az elidegenedett világ reális átfogásához epikus nyugalom szükséges, ez azon­ban nem járhat együtt a „drámai felháborodással”, „a lí­rai tiltakozással”. A kor irodalma mégis teljes értékű: kettős tükörben verődik vissza a világ képe. Balzac, Tolsz­toj, Arany epikus nyugalma mellett ott van Stendhal, Dosztojevszkij, Petőfi szenvedélyes tiltakozása. A szerző értékes esztétikai elemzését adja a múlt század epikájá­nak — elsősorban a fenti párhuzam szerint. Művének be­vezetésében, összegezésében és az elemzés során ezen túl általános érvényű esztétikai absztrakciókra is vállalkozik. Tételei nem vitathatatlanok, de ez nem is célja a szerző­nek. Azonban éppen a vita lehet az, ami esztétikai tuda­tunk tiszábbá tételével közelebb juttat minket bonyolult világunk megismeréséhez. (k. á.) MIROSLAV KRLE2A: KÁLVÁRIA 1320-ban írta a jugoszláv irodalom „élő klasszikusa” ezt az expresszionist ihletésű, „valahol Közép-Európában ját­szódó”, forradalmi drámáját. Még többet tudtunk meg a Csuka Zoltán álól — kitűnően — lefordított „Kálvária” segítségével a „Glembay család”, a „Filip Latinovics ha­zatérése” és más, nálunk is ismert és becsült művek al­kotójáról. Bizonyos — a korra jellemző — messianizmus is van jelen ebben a drámában, és éppen e messianiz­musból következik, hogy olyan különleges és félelmetes jelentőséget tnúsít az író Kristi­jannak, a besúgónak, mintha az ő aljas tevékenysége nélkül nem is lehetett volna leverni a dráma középpontjában levő sztrájkot. A mű szuggesztivitása azonban igazi költőt idéz, és ez a köl­tészet ma is aktuális. (Magyar Helikon) A. 13

Next