Ország-Világ, 1970. július-december (14. évfolyam, 26-51. szám)

1970-09-02 / 35. szám

u­mw­iHyinili RÉGIMÓDI ÁTKELÉS Az ember mindig tanul valami újat Most lám, azt olvashatjuk az egyik svájci magazinban, hogy egy Torelli nevű úr csalhatatlan mód­szert dolgozott ki a zongoratanításhoz, amely szerint egy óra alatt bárki annyira haladhat hogy két kézzel, hibátlanul eljátszhatja a Kék Dunát vagy a Für Elise-L A módszer pofon egyszerű. Torelli mester megszámozza a billentyű­ket, a kottafejeket ugyanezekkel a számokkal ellátva rövidebb-hos­­­szabb vízszintes vonalak helyettesítik. A kottapapírt ráerősítik egy „metrophon*” nevű leolvasószerkezetre, amelyen egy függőleges fekete pálca halad tetszés szerint beállítható sebességgel. Amikor a pálca eléri valamelyik vízszintes vonalat, akkor kell lenyomni a billentyűt. Módszerének természetesen elméleti megindoklását is nyújtja. A ha­gyományos kottaszisztémánál a leolvasás és a lejátszás közé egy za­varó momentum ékelődik, amely gátolja a­ gyors előrehaladást, tud­niillik a gondolkodás. Ezt a fázist szeretné kiiktatni új módszerével, amely teljesen reflexszerűvé tenné a zongorázást. Szerintünk ez a módszer még továbbfejleszthető. Például úgy, hogy a leolvasást is kiiktatnánk, és egy automatikus szerkezet hozná mozgásba a bil­lentyűket. A vezérlés egyszerű lenne. Mondjuk egy pénzdarab bedo­básával az e célra rendszeresítendő nyíláson. (h. j. j ) Aki a múlt század elején Tokióból Kyotóba utazott, a kúpon látható módon kellett, hogy átkeljen a rendkívül erős sodrású Ooi folyón. 1830-ban felépült az első híd, de azóta is minden évben - ápoljuk a haladó hagyományokat! - amolyan „átkelési ünnepségen** elevenítik fel a régi módszert. 2­5 < < <y> ac n ° q <j 0 z­u O 1 S —; >­N­ i­ ^ k blb-brt - n fel. Az időgépet még nem találták De gondolatban vissza tu­dunk menni három évet, amikor az egyik magyar táncdalfesztivá­lon egy nagyon kislányos külsejű, kicsit talán túl harsány előadóstí­­lusú, új énekesnő feltűnt egy számmal, majd egy-két év alatt a legnépszerűbb magyar táncdal­­énekesek­­ közé küldötte fel ma­gát. Fenyvesi Gabiról­­­ van szó. Akinek­ nem kellett a könnyű, gyors siker, mert tudta, hogy az kön­­­nyen és gyorsan el is múlhat. Ezért nem is elégedett meg an­­­nyival, hogy a hangját képezze (bár az is jól sikerült...) - ha­nem valami „mást**, valami töb­bet akart, nem „csak" énekesnő lenni... Valahogy úgy kezdődött, hogy itthoni fellépésein, próbaképpen magát „disc jockeyzta” (magya­rul: saját maga konferálta és kommentálta is számait, úgy, hogy mindegyikhez valamilyen jellem­ző, humoros kis történetet mesélt). Itt kezdtek felfigyelni rá: Gabinak humora van. De még mielőtt erre fektette volna a súlyt, egy kis ki­térő következett, egy sokkal komo­lyabb műfaj, a dzsessz irányába. A rádióban tavasszal egy hos­­­szabb műsor keretében Pege Ala­dár együttesével együtt lépett fel. Gabi humoráról sajátos módon derült ki, hogy paródiára is alkal­ MTI Fotó — Kulcsár felv. öM < =>­t— 1— q­M . co <

Next